Mindössze három igevers a mai szakasz, mégis egy hetes sorozatot lehetne tartani róla. Jézus hirdette az Isten országát, azaz nemcsak prédikálta (előtárta), hanem felkínálta annak javait. Ezért kísérték működését csodás jelek és gyógyulások. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket gonosz lelkektől szabadított meg, és betegségekből gyógyított meg. Figyelemre méltó a megszállottság és a betegség megkülönböztetése. Kik voltak ezek a név szerint megnevezett asszonyok? Az bizonyos, hogy gyógyult bizonyságtevők voltak, Krisztust sokan követték ilyenek (3), férfiak és nők egyaránt. Az asszonyok szolgáltak neki a vagyonukból. Jézus nem hirdet új társadalmi rendszert, mert eljövetelével eleve radikálisan újat hozott, az Isten országának jelenvalóságát. Ezért a nők egyenjogúságáért sem indít harcot, hanem egyszerűen túlteszi magát környezetének hagyományain, amelyek az asszonyok alacsonyabb rendűségét tükrözték. Rabbi számára lehetetlen volt az, hogy asszony társaságában jelenjen meg. Jézus elfogadja szolgálatukat, és engedi, hogy kövessék őt. A tizenkettő közé csak férfiakat választ, de méltó teret és szolgálatot biztosít az asszonyoknak. Az üdvösség szempontjából nincs férfi és nő többé, szolgálatuk és feladatuk Isten rendelése szerint mégis más és más. A modern ember társadalma azért hullik szét, mert ezt a rendet figyelmen kívül hagyjuk.
1Királyok 14
36. zsoltár

Jézus Krisztus egy farizeus vendége. Egy asszony élete egész terhének cipelhetetlen súlyát önti oda Jézus elé, aki azért jött, hogy letehessük azt, ami elhordozhatatlan. Ő az új élet forrása. Aki nem tudja letenni a terheket, az nem ismeri Krisztust. A farizeus pedig az, aki azt hiszi, hogy neki nincs is mit letenni, sőt, ő az, aki mások felett ítélkezhet. Jaj nekünk, ha ilyenek vagyunk!
1Királyok 13
6. zsoltár

Nem véletlenül tartották Keresztelő Jánost nagyobbnak, mint Jézust (27-28). Akkor is az olyan ember volt a népszerű példakép, aki nem ingadozó nádszál, kitéve mindenféle szélnek, hanem olyan, mint a tölgy, amelyik inkább eltörik, minthogy meghajoljon. Keresztelő János kemény volt; ő nem hajlékony, nem alkalmazkodó-képes. Ma is ez az „ideális” ember. „Ha én zászló volnék, sohasem lobognék, Mindenféle szélnek haragosa volnék, Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének, S nem lennék játéka mindenféle szélnek”. Keresztelő János valóban a legnagyobb próféta (26), sőt több: Jézus útkészítője. Az Isten országának értékrendje mégis más, Jézus Krisztus is más. Ő nádszál volt, törékeny és érettünk megtöretett, olyannyira „hajlékony”, hogy még a bűnös nővel is közösséget vállalt. Jézus a megtört nádszál életeket nem töri el (Máté 12,20). A nád erősen gyökerezik az iszapban, hajlékony, de nem ingatag. Minden sudár tölgynél nagyobb az a legkisebb nádszál (28), akit az Úr szeretete vezet. Semmilyen „elvhez” való kőkemény ragaszkodás nem írhatja ezt felül.
1Királyok 12
76. zsoltár
 

Keresztelő János kérdése a hit szüksége. Igaz, hogy halottak támadnak fel, de a halál maga még nem semmisült meg, és az emberi önzés ugyanúgy uralkodik, mint korábban. Heródes nem tudja hódolatra kényszeríteni Keresztelő Jánost, de a hit kérdése igen: ebből kiált fel. Ez a zsoltárok kiáltása, mindazok kiáltása, akik rádöbbentek a saját semmi voltukra, a halál hatalmára, és remélik Isten mindenek feletti hatalmát, az élet győzelmét…hívő emberek, de emberek. Szabadítóra van szükségük, még hitükben is. Keresztelő János megrendül, mi is megrendülünk: Te vagy az eljövendő, tényleg úgy van, ahogy megmondtad, mert noha tapasztaljuk az eljövendő világ erőit, de ugyanakkor olyan hatalmas még a régi?! „Megtántorodnak még a legkülönbek is” (Ézsaiás 40,30)! Egyedül csak Jézus nem rendül meg, hanem megingásunkat felviszi a keresztre.
1Királyok 11
115. zsoltár

Walter Lüthi hangsúlyozza, hogy a halál a világ legnépszerűbb hatalma. Síremlékek, mauzóleumok, piramisok, emléknapok, halotti ünnepek, filmek tömegei hirdetik, hogy a halál a legnagyobb szenzáció. Jézus szemében a halál ellenség, ezért annak nem rendez ünnepséget, sőt szembe megy a halotti menettel, és félbe szakítja a halotti ünnepséget. Mit akar Jézus az ifjú életre keltésével, hiszen az ifjú később meghal? A naini ifjú feltámasztása nem haladék a halál elől, vagy a teljesen egyedül maradt özvegyasszony vigasztalása, hanem jel; jelzése annak, hogy ki az Úr. Itt az Isten cselekszik Krisztusban! „Isten életre kelti a halottakat, és létre hívja a nem létezőket!” Ez a halál trónfosztása. A naini ifjú egy előre sietett húsvéti követ. (Róma 4,17). „Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj és hirdesd az Isten országát!” (Lukács 9,60).
1Királyok 10
67. zsoltár

Kedves Igém ez a történet, amely számomra tele van élő üzenetekkel, csak néhányra tehetek most utalást: - Kapernaum Isten elközelített uralmának legdicsőségesebb jeleibe pillanthatott bele. – Lehet áldott kapcsolat eltérő társadalmi osztályok és „gondolatok” között, mint itt a százados és szolgája, a zsidók és a pogány százados között. Krisztusban csak így lehet. – A százados hite azzal kezdődött, hogy hallott Jézusról, és hitt Igéjének teremtő és újjáteremtő hatalmában. - A hitelesség ez: mások méltónak tartanak arra, amire én nem tartom magam méltónak; ráadásul a zsidók vénei mondják ezt egy pogány századosról. – A százados katonai hasonlattal szemlélteti Jézus hatalmát, mert hit által minden körülmények olyanok, mint a parancsnoknak alávetett csapatok, és minden dolgoknak „századosa” Jézus Krisztus.
1Királyok 9
110. zsoltár
 

Budapesten az Írók boltja az a hely, ahol még lehet értéket hordozó műveket olvasni, vásárolni, és azokról beszélgetni. Itt nem cél a népszerűség. Helyette mélyszántást végeznek a valódi kérdések és gondolatok. Egy neves író úgy nyilatkozott erről a helyről, hogy ez egy „sziget az általános taplóságban”. Döbbenetes az a felszínesség, amely mindenfelől lufiként lebeg felénk, felkínálkozik, felizgat, és szétpukkan a kezünkben. Így semmisül meg azonnal, és teljesen (49) az alap nélkül épített ház is. Isten Igéjének természete az, hogy nekünk jön, és mélyre hatol, egészen a vesékig és a velőkig. A vese abban a korban azt fejezte ki, amit ma tudat alattinak hívunk. Az Ige leás egészen létünk magváig, „eredetéig” (Bonhoeffer): az Úr Istenig. Ettől kezdve kínoz a látványos, de csalóka felszín; sőt nem elég az ember által készített vasbeton alap sem, mert az Úr által odahelyezett kősziklára, Krisztusra van szükség. Ettől kezdve jöhet a szélvihar, a kőszikla nem inog meg, így mi is megállhatunk!
1Királyok 8,22-66
21. zsoltár

Ezt a jogos kritikát azóta sokszor megkapta már a keresztyénség. A hindu Gandhi említette, hogy keresztyénné lenne, ha látna legalább egy Krisztus követőt, aki Ura parancsai szerint él. Jézus Igéje nekünk szegezi a kérdést: gyümölcstermő fa vagyok, vagy csak messziről látható, hatalmas koronát növesztek, amely árnyékot vet másokra, és kipusztul alóla minden egyéb élet? Nézzük azonban Jézus feddését váltsághalála és feltámadása felől, mert csak ezek világosságából szemlélhető a mi Urunk minden szava, és az egész Szentírás; egyébként csak felszínes erkölcstanítók leszünk (olcsó moralizmusba süllyedünk). A tegnap előtti Igében is láttuk, hogy Jézus milyen magasra helyezte a mércét. Sokszor leverjük a lécet, ezért csak így könyöröghetünk: Uram, Uram, könyörülj, mert nem tudjuk tenni, amit mondasz; kegyelmedre szorulunk! Éppen ez az evangélium, hogy van kegyelem! A kegyelem megszabadít minden emberi erőlködéstől, görcstől; sőt szelíd vesszőt olt korábbi „vad” életünkbe, és termőre fordítja azt.
1Királyok 8,1-21
29. zsoltár

Egyre fiatalabb emberek kerülnek igen magas vezető pozícióba, szinte minden tapasztalat és lelki érettség nélkül, miközben emberekről, életekről, sorsokról döntenek. A felnövekvő generáció magabiztossága egyszerre lenyűgöző és félelmetesen döbbenetes. Ezek közül csak kevesen említik meg a Mesterüket, akire felnéznek, és akitől ma is tanulnak. A tanítvány szinte azonnal mesterré lesz, minden átmenet nélkül, aki önmagán kívül nem képes másra felnézni. Az élő hit folyamatosan az alázat kordájában tart, és folyamatosan arra késztet, hogy az ember ne merészelje mesternek tartani magát egy adott területen, hanem mindig legyen Mestere, akivel folyamatos szellemi kapcsolatban van, és akitől állandóan tanulhat. Ha pedig egykor az a kegyelem ér bennünket, hogy egy adott terület „legjobbja” lehetünk, akkor se felejtsük, hogy a „legjobb” mindenben az Úr. Ő az örökkévaló Mester, akire feltekinteni minden területen életszükséglet, és e nélkül a „gesztus” (mozdulat) nélkül hitetlenségünkben tudatlanul (erkölcstelenül) cselekszünk (1Timóteus 1,13) még a legnagyobb szaktudás birtokában is.
1 Királyok 7
122. zsoltár

A „banki” szemlélet az egész embervilág szemlélete. Csak ott adok, ahol nemcsak visszakapom a „javaimat”, hanem a lehető legnagyobb haszonnal térül meg a befektetés. Ott mozdulunk, ahol hasznot remélünk. Az érdekeink könyörtelenül meghatároznak bennünket. Kár tagadni! Ezek tények. Védekezhetnénk, hogy ez így „természetes”, egyébként margóra kerülünk, egészen akár a pusztulásig. Jézus is azt mondja, hogy a „természeti” embertől nem is várható el több, Ő azonban az Isten országának rendjét hirdette meg, és hozta el közénk. Adj! Ne csak azoknak, akik szeretnek (32), hanem az ellenségeidnek is (27). Ne várd vissza, amit adtál, sőt, egyáltalán ne várj semmi viszonzást (35). Még az Istennél eltétetett jutalomra se gondolj, mert az is csak teljes kegyelemből fakadó ráadás lehet. Add oda önmagadat a másiknak, egészen az önmegtagadásig. Hol vagyunk mi ettől?
1 Királyok 6
48. zsoltár
 

Hányszor hallgattam már a Balaton parti nyári éjszakából haza térők nevetését, sokszor bántóan hangos „röhögését”. A mosolynak, humornak, örömnek, vidámságnak gyógyító hatása van az emberi lélekre. Még a Prédikátor Könyve is hangsúlyozza, hogy nincs az ember számára jobb dolog az örömnél a nap alatt (8,15). A nevetés azonban más! A nevetés mindig a felszínen tájékozódik: van benne valami léha, másokat kigúnyoló és lekezelő nemtörődömség. A nevetéstől csak egy hajszálra tapasztalható mások kinevetése, amely képtelen belegondolni a másik nyomorúságába. Sokszor ez nem is tudatos, mégis gyógyíthatatlan sebeket okozhat; máskor szándékos  némelyek ily módon való megalázása. Arról nem is beszélve, hogy a nevetés sokszor a gyötrődő szív leple, vagyis képmutatás. Amíg valaki mások miatt szenved ezen a világon, addig csak sírni van okunk (21). Az egyetlen vigasz Jézus feltámadása. Aki ezzel a ténnyel szembesült, az nevethet, de csak azért, hogy mások szívét is mosolyra hangolja.
1 Királyok 4,1-5,32
45. zsoltár

Jézus Krisztus imádkozva virrasztotta át az éjszakát, hogy a tizenkét tanítvány kiválasztásában az Atya akarata érvényesüljön. Ez a tizenkét ember természeti és kegyelmi adottságai, így feladatai szerint is más és más. Ezt a listában is jelzi néhány megkülönböztető jelző, később az evangéliumokban pedig mindez egyértelművé válik. Nem derék és szelíd sereg ők, de később mindegyik a maga kegyelmi ajándéka szerint énekli az első szólamot. Különbözőek, éretlenek, úton vannak, de Isten őket akarja, és tudja használni. Az Atya nem tette könnyűvé Fiának dolgát a tizenkettővel. Ez az összetétel egészen arra utal, hogy Jézus még apostolait illetően is a bűnösök megváltója. Jézus első nagy „keresztje” a tizenkettő.
1 Királyok 3
72. zsoltár
 

Vannak olyan emberek, akik „élvezik” saját magukat, szabályosan szerelmesek önmagukba: ezért mindig a középpontban akarnak lenni. Pedig igen veszélyes dolog középen lenni. Akinek középen kell állni, azt mindenki látja; minden tekintet rá szegeződik. Az illetőről azonnal kiderül minden fogyatékossága, és láthatóvá válik, hogy életének melyik területe sorvadt el. Aki hátul áll, bátran megkiabálja a sorvadt kezet, mert irigyli a középen állót, pedig valahol sejti, hogy rettenetes dolog a kör közepén állni. Ha az Úr állít középre, csak azért teszi, mert meg akarja gyógyítani fogyatékosságunkat, és alázatra tanítva feladatot akar ránk bízni. Jaj annak, aki elfelejti, hogy a centrum mindig az Úré, és ha bennünket oda enged, akkor csak Őt képviselhetjük.
1 Királyok 2
285. dicséret
 

A tanítványok éhesek voltak. Márk szerint szükséget szenvedtek. Pedig Jézus közelében voltak, és mégis úrrá lett rajtuk a szükség. Ahol Isten, ott szükség nincsen?! Az Ige azt üzeni, hogy Jézus közelében is lehetek szegény, éhes, és próbáktól terhelt. Lehet-e a szükség olyan mértékű, amikor az már kibírhatatlanná lesz, és az ember (a hívő ember is) minden szabályt áthágva „elvégzi szükségét”, és meggondolatlanul tépdesi a kalászokat. Nagy úr a szükség, előbb – utóbb kiáltva jelez, és minden szabályt felrúgva keresi a megoldást és a megmenekülést! Jézus védelmébe veszi ezt a „tépdesést”: nem a törvény áthágását helyesli, hanem a szükséget szenvedő embert védi; az övéit, minket. Olyan hatalmas Urunk van, aki nemcsak a vallási törvények ura, hanem úr a legnagyobb szükség, a halál felett is, hogy nekünk életünk legyen, és bőségben élve, minden szükségen úrrá lehessünk.
1 Királyok 1,38-53
283. dicséret
 

Azt mondják a sokat tapasztalt idősek, hogy az ember akkor lett igazán felnőtté és éretté, ha leszámolt minden illúzióval, és elfogadta a könyörtelen tényeket, mégpedig minden összeomlás nélkül. Az óbor már megérett, nyugodt, nem pezseg, mert már „kiforrta” magát: nem feszegeti a hordót. Az emberek az óbort szeretik, és az életbe belefáradva egyre inkább maguk is óborrá lesznek, amikor már feladnak minden harcot és küzdelmet, mert elvesztik azt a reménységet, hogy valami is változhat és jobbá lehet ezen a világon, mely a halál uralma alatt áll. Jézus ellene mond ízlésünknek, és az új bor pezsgésére mond igent. Ezzel hirdeti meg azt a radikálisan újat, amit Ő hozott. Ez az új attól új, hogy mindig élő reménységre hangol, mert szétfeszíti az emberileg jogosnak tűnő reménytelenség makacs régi hordóit.
1 Királyok 1,1-37
147. zsoltár
 

Jézus asztalközösséget vállal mindenkivel. A hitre jutásnak, és a hit fejlődésének e világban gyönyörű íve van: ó ember, új ember, „normális” ember. Megmagyarázom. A hitetlen ember bárkivel közösséget vállal, sőt szeretne minél többet megismerni, megélni és „kipróbálni” e sokszínű világból. Az új ember annyira örül megtisztulásának, hogy fél közösséget vállalni bármi tisztátalannal, nehogy újból beszennyeződjön: ezért elkülönül attól, ami (szerinte) tisztátalan, mint akkor a farizeusok. A „normális” ember (az érett hitű emberként új ember), nem felejti el, hogy ő továbbra is ember, sokszor „vámszedő”, és naponta az Úr kegyelméből él. Ezt a bizonyosságát azonban nem veheti el tőle senki, ezért mer közösséget vállalni sokakkal.
2 Sámuel 24
191. dicséret
 

Leverően fárasztó amikor valaki mindig csak panaszkodik, és soha nem tud túllépni saját problémáin és sérelmein. Ilyen esetekben baj van az illető hitével. Az élő hit mindig látható és tetten érhető. Ami az Isten felé a hit, az az emberek felé a szeretet. A mai Igében a hit abban az igyekezetben látható, amely elfelejtkezik a saját bajáról, és segítő szeretettel fordul más nyomorúsága felé. Férfiak ágyon hozták béna társukat Jézushoz. Minden akadályt legyőztek, hogy Jézus elé kerülhessenek. Jézus az ő hitükre tekintve fordul a bénult emberhez, és könyörül rajta. A béna ember testi gyógyulása csak áldott „ráadás”, az igazi gyógyulás a bűnök bocsánata, és az örök életbe vetett hit, amely le tudja tenni saját gondjait, hogy felvehesse másokét! Urunk, nagyon messze vagyunk ettől. Ajándékozz meg az új esztendőben élő hittel minket.
2 Sámuel 23
282. dicséret
 

Kemény eledel az idei óévi üzenet! Nagy dolog kivetni a hálót, és abban a munkában szolgálni, ahová az Úr állított! De még nagyobb dolog megállni, nem kivetni a hálót, ha az Úr azt parancsolja, hogy maradjunk veszteg. Péter az Úr szavára veti ki a hálót. Meghalljuk-e mi, állandóan fontoskodó keresztyének azt, amikor az Úr szava arra bíztat, hogy áll le, nyugodj el, vonulj vissza, pihenj; egy időre, vagy végleg?! Háttérbe vonulva sokszor nagyobb áldássá lehetünk, mint tevékenykedve. Nem csak a halászat, hanem a hálók pihentetése is lehet isteni parancs, és bizonyos szakaszokban mindkettő az Úr dicsőségét szolgálhatja.
2 Sámuel 22
280. dicséret
 

Sokan hittel imádkoztunk egy rákos beteg testvérünk gyógyulásáért, de nagy kínokat hordozva, hosszú szenvedések között halt meg. Különféle bajokban sínylődő betegeket vittek Jézushoz, és Ő mindegyiküket meggyógyította. Felmerül bennünk a kérdés: miért más az akarata akkor, amikor nem gyógyít meg? Csak tőmondatokban válaszolhatok. - A nyomorúság hitben való elhordozása nagyobb bizonyosság a világ előtt, mint a testi gyógyulás.  – Az örök élet bizonyossága a valóságos gyógyulás, a testi gyógyulás csak ráadás lehet, jeladás Isten hatalmáról. – A gyógyulások önmagában csak ritkán segítenek hitre. – A testi gyógyulás mindig csak részleges gyógyulás, hiszen mindig a testi halálra gyógyulunk meg. Aki azonban hisz az Úr Jézus Krisztusban, annak örök élete van (János 11,23). Jézus azért jött, hogy az Isten Igéjét hirdesse (43), és nem azért, hogy testi betegségeket gyógyítson. Az Igét azonban hatalmának igazolásaként gyógyulások kísérték, és kísérhetik ma is. De ha nem tenné is, akkor is Ő az Úr (Dániel 3,18).
2 Sámuel 21
178. dicséret
 

Jézus, a názáreti zsinagógában, Ézsaiás próféciája alapján meghirdeti, hogy Ő a megígért Messiás. Szavai döbbenetes botránkozást, gyilkos indulatot váltanak ki: le akarják taszítani a szakadékba. Jézus ekkor messiási jelet tesz, eltávozik, és ezt senki sem tudja megakadályozni. Ő a kicsinyes, önző és gyilkos emberi indulat felett áll: nem keveredik bele, de nem is hagy bennünket magunkra ebben a nyomorúságban, hanem megvált a megbékélt életre. Feltámadott Urunk! Add nekünk a kicsinyes viták fölötti békességes hatalmadat, mert ez az esztendőnk is tele volt egymás elleni „gyilkos” acsarkodással. Add, hogy „ne vegyük fel a kesztyűt”, és ne daráljon be bennünket a könyörtelen gépezet; de ne is fölöttes gőggel,  kívülről szemléljük a mindennapok harcait, hanem tudjuk élő hittel a békességet munkálni.
2 Sámuel 20
329. dicséret

 Minél régebb óta hirdethetem Isten Igéjét, annál inkább eltölti szívemet a félelem és a rettegés (Filippi 2,12). Öröm, ha könyörül az Úr, és Ő szól a töredékes emberi szavakban; de szenvedek, ha ez a csoda nem történik meg, így szánalmas emberi beszéd és erőlködés megy végbe a szószéken. Az igehirdetés az a szent esemény, amit mai Igénk is elénk tár: hogy hang hallatszik a mennyből, ez a hang Krisztusra mutat, miközben megnyílik az ég, és a Szentlélek erőterébe kerülünk. A Szentlélek mindig testi formában száll ránk, vagyis mások számára is látható módon átformál: a tekintetünket, a gesztusainkat, a nyelvünket, gyomrunkat, zsigereinket, idegeinket és vágyainkat. Az Úr ránk tekintve is érvényesíti, hogy mi az Ő szeretett fiai vagyunk, akiben Ő, és mások is gyönyörködhetnek (22).
2 Sámuel 19,32-44
328. dicséret

Többször előfordult már, hogy kiabálva hívtak fel telefonon „testvérek”, akikkel én próbáltam higgadtan, szelíden beszélni, sok esetben hiába. Elkeseredve tapasztaltam ugyanis, hogy a szelíd beszéd nem mindig „töri meg a csontot” (Példabeszédek 25,15). De ha egy idő után én is visszakiabáltam, akkor az illető, ritkább esetben vagy lecsapta a telefont (és legalább befejeztük a disputát), vagy többnyire észbe kapott, és attól kezdve tudtunk egymással beszélni, néha még szót is értettünk. Pál kérdése azóta is óriási feladat: „bottal menjek hozzátok, vagy szelíd lélekkel?” (1Korinthus 4,21). Keresztelő János kemény szavakkal hívja bűnbánatra és megtérésre istentelen népét (viperák fajzatai!), azért, hogy a megtérés látható gyümölcseit teremjék. Ez a kemény hang Istentől készített helyzetekben szükséges; de soha nem a végső hang. „Utánam jön, aki erősebb nálam” (16). Krisztus ereje, pelyvát megégető olthatatlan tüze az a megváltó szeretet, amely szelíd és alázatos; éppen ebben van az ereje. A „keménység” csak ezt a krisztusi szelídséget készítheti elő. Egyébként megemésztjük egymást.
2 Sámuel 19,1-31
327. dicséret

Sürgő-forgó világunkban a valóságos kedvesség egyre ritkább tapasztalatunk, olyannyira, hogy már az érdekeken alapuló „műkedvesség” is jól esik. Türelmetlenek és durvák vagyunk egymással. Nem fejlődtek ki az érzelmeink. Mindig a testileg egészséges, a szép és okos ember a minta. A szempontok megítélésének mércéje koronként és kultúránként változhat, de maga a szempont változatlan. Az a baj, hogy a testi egészséghez, és az értelemhez nem társulnak ugyanilyen arányban érzelmek. Az érzelmi intelligencia ma is nagyon alacsony. A mi Urunk Jézus Krisztus nemcsak testben és értelemben növekedett, hanem „kedvességben” is. Ez azt jelenti, hogy érzelmeiben is fejlődött. A kedvesség a szeretet első lépcsője. A valóságos kedvesség mindig hitből fakad: abból a tényből, hogy Isten előbb volt kedves hozzám a Krisztusban. Ha tudom, hogy Isten szeret (kedveltjévé választott az Úr!), akkor Istentől való szabadságom és kötelességem rámosolyogni a másikra; főleg akkor, ha a másik éppen kedvetlen, és az én mosolyom fogja felvidítani.
2 Sámuel 18
315. dicséret

Simeon a kis Jézustól Máriához fordul és folytatja próféciáját: „a te lelkedet is éles tőr járja majd át”. Itt a nagypénteki eseményekre gondol Simeon. Látja, hogy kivé lesz ez a gyermek, amikor Mária  föltekint a keresztre. Simeon Jézus Krisztus megváltó szenvedéséről beszél. Ez egy karácsonyi történet, nagypénteki üzenettel. Jézus azért született meg, hogy bennünket megváltson. De szó van itt minden emberi szenvedésről is, amelyekből megváltást készítette az Úr! Hányszor járja át az emberi szívet a tőr: mintha kést forgatnának benne, úgy fáj. Mennyi testi fájdalomtól és lelki kíntól gyötört ez a világ. Éppen Krisztus megváltó szenvedése által nemesedik meg az emberi szenvedés. Sőt, aki hit által Krisztust a szívében hordja, mint annak idején Mária, az tudja, hogy nem értelmetlen az emberi szenvedés. Ezért el tudja azt fogadni Isten kezéből. Isten Igéje ma is kétélű éles kard, amely szenvedések árán, de lefejti életünkről azt, ami nem krisztusi.
2 Sámuel 17
182. dicséret
 

Augustus császár az adófizetőit akarja látni, Isten pedig az övéit akarja látni. Hív bennünket az Úr. Állásfoglalásra, nyilatkozatra hív. Mindannyian adófizetők vagyunk. Fizetjük tékozló életünk „adóját”: a halált, betegséget, félelmet, szégyent, rosszkedvet, ellenségeskedést! Barth Károly így ír erről: „Életünk el nem tüntethető jegye a minket körülvevő szorongás. „Itt-létünk” ijedelme és talánya emlékeztetés arra, hogy ennek a világnak emberére harag nehezedik!” Akkora az adósság, hogy azt mi kínkeservek közt törlesztgetjük ugyan, de visszafizetni soha nem tudjuk. Itt ragyog fel igazán karácsony örömüzenete. Azért született meg Jézus Krisztus hogy Isten ezt az adósságot helyettünk kifizesse, bennünket pedig felmenthessen. Az Úr összeírja az övéit, mint felmentett adófizetőket. Karácsony válasz a döntő kérdésre: „ki fizeti a számlát”? Önhittséged még mindig nem engedi, hogy az Úr fizessen helyetted?!

2 Sámuel 16
325. dicséret