A GONOSZ SZŐLŐMŰVESEK.
– 1. A sarokkő, a zárókő egy olyan, boltívet tartó kő, amely az egész épületet, a fölötte magasodó „tornyot” tartja. A sarokkő az épület súlypontja. Ha ezt a sarokkövet kivennénk, az épület összeomlana, és maga alá temetne bennünket is (42).
– 2. Jézus Krisztus az életünk sarokköve, megtartója. A példázat másik képe szerint: Jézus Krisztus szőlőskert-életünk Gazdájának fia (37–40). Isten Igéjének örömhíre éppen az, hogy élet-épületünknek megtartója van. Jézus Krisztus feltámadott a halálból, vagyis Ő olyan megtartó, aki életünket a halálon túl is megtartja. Nincs ennél nagyobb örömhír. Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemeink előtt (Zsoltárok 118,22–23). Akié a Fiú, azé az élet (1János 5,12).
– 3. Aki Jézus Krisztusban nem látja a megtartót, annak „élet-épülete” összeomlik, és romok alatt, romok között fog meghalni. Ennek számos, aggasztó és letagadhatatlan jelét látjuk manapság! Van-e szemünk erre? A ránk bízott szőlőskertnek önhitt, hűtlen, gonosz munkásai vagyunk; akik kisajátították a szőlőskertet, az abban található épületeket, és megvetve a mennyei Gazdát, valamint annak követeit, végül megölve a Gazda egyszülött Fiát, romhalmazzá tettük a kertet, a világot, amit művelésre és őrzésre, vagyis elszámolásra kaptunk (1Mózes 2,15). Az ítéletes üzenet általánosságban az egész embervilágra vonatkozik; a példázat elhangzásának idején Isten népére, Izráelre vonatkozott; ma az egyház szolgálatára vonatkozik, aki Isten ügyének megbízott sáfára a világban (33–43).
– 4. Tehát, az egyház szolgálatára nézve, mire figyelmeztet ez a példázat? Ha mi is megvetjük a sarokkövet, ha mi sem hisszük Jézus megváltó halálát és feltámadását, annak ajándékait, az örök életet, az újjászületett életet, akkor mit is adhatnánk tovább?! A feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit nélkül csak mellébeszélünk, rombolunk, törünk, zúzunk, és mi magunk is összezúzódunk. Döbbenetes a kifejezés: Jézus Krisztusba vetett hit nélkül szétmorzsolódik az életünk és a szolgálatunk. A sarokkő ránk zuhan, és ami megtartana, szétmorzsol (44). Az egyház szolgálata kiüresedett, egy gépezetté lett ott, ahol a krisztusi örömhír hirdetése elsikkadt. Ha kimozdítjuk a megtartó sarokkövet a helyéről, az „épület” ingataggá lesz. Szétmorzsolódsz a szent szolgálatban is? Bizony, akkor már régen nincs helyén a sarokkő! Vigyázz!
– 5. Áldott legyen az Isten, hogy Ő megőrzi egyházát, a világ kezdetétől fogva (Heidelbergi Káté 54. kérdés-felelet), annak végéig, a mi hűtlenségünk ellenére is. Áldott legyen az Úr azért is, hogy Ő hűséges szolgákká szül újjá bennünket, hogy Isten országát építsük ebben a világban a magunk helyén, még a legreménytelenebb romokon is; mégpedig azzal a bizonyossággal, hogy a világnak Megtartója van! „Áll a Krisztus szent keresztje, elmúlás és rom felett…” (230. dicséret 1. verse).
*
A példázat eredetileg arról szól, hogy Isten rábízta szőlőjét, azaz ügyét népére, Izráelre, akik azonban semmibe vették a szőlőskert Gazdáját; bántalmazták a Gazda követeit, a prófétákat; majd a Gazda egyszülött Fiát megölték. Ezért a Gazda elvette népétől a szőlőt és másoknak adta azt.
Istenünk végső szava hozzánk: Jézus Krisztus. Ahogy Isten Fiát fogadjuk, abban benne van a jövőnk.
Saját népe körében Jézus Krisztus megvetett kő lett, félrelökték és Őnélküle akartak tovább élni, „építkezni” abban a szőlőskertben, amit az Istentől kaptak hűséges sáfárságra, de amit aztán önzően kisajátítottak maguknak. Isten más népeknek adja szőlőjét. Ez az egyház korszaka?
Vajon az egyház hűségesen sáfárkodik a szőlőskertben, a rábízott ügyben?