A TALENTUMOK. – 1. Isten ránk bízta vagyonát (14). Minden Istené, Ő a javak birtokosa, amelyeket ránk bízott, hogy sáfárkodjunk javaival az Ő dicsőségére, egymás és a teremtett világ javára (27). – 2. Isten mindenkinek adott a javaiból (15–18). Ez a kiindulás. Soha ne azt nézd, hogy a másiknak…

Szerző: refdunantul  2020.07.31. 04:00

A TÍZ SZŰZ. A példázat értelmezését maga Jézus adja meg annak végén: Legyünk készen az Ő fogadására (13). – 1. Vigyázzunk! Ez egy fontos, de mégis rémisztő figyelmeztetés. Vigyázzunk, mert bajba kerülhetünk, mégpedig nagy bajba. Tele is van az életünk rettegéssel! Még akkor is, ha ez nem téma. A…

Szerző: refdunantul  2020.07.30. 04:00

AZ EMBERFIA ELJÖVETELE. – 1. Jézus, az Ő eljövetelét, az „Emberfia” eljöveteleként, az Írás szavaival idézve mondja el! (30) Jézus ezzel jelzi, hogy azt, ami Isten kezében van, nem lehet emberi szavakkal, a földi életből vett képekkel és képzetekkel leírni. Jézus tehát, a prófétát idézve, annyit…

Szerző: refdunantul  2020.07.29. 04:00

A NAGY MEGPRÓBÁLTATÁS IDEJE. – 1. A jelek önmagukért beszélnek, csak ezekre sincs szemünk és fülünk! Sokan jönnek majd az Úr nevében, a hamis próféták sokakat megtévesztenek (5; 11). Háborúk és természeti csapások dúlnak a világban (6–7). Jézus Krisztus követői mártíromságot szenvednek az Úr…

Szerző: refdunantul  2020.07.28. 04:00

JÉZUS PANASZA JERUZSÁLEM ELLEN. – 1. Elhallgattatjuk az Isten szavát, megöljük az Úr követeit? Sok helyen ma is megteszik ezt. Jólétünkben azonban egy kifinomultabb, de hatásosabb módszert alkalmazunk: az ember a téma, nem az Isten! A teológiai szemléletmódban is az emberből indulunk ki manapság.…

Szerző: refdunantul  2020.07.27. 04:00

JÉZUS BESZÉDE AZ ÍRÁSTUDÓK ÉS A FARIZEUSOK ELLEN – II. – 1. Adunk-e tovább valamit az Isten országának evangéliumából másoknak? Hitelesek vagyunk-e ebben? Mi nem megyünk be, és másokat sem engedünk be ezáltal! Eleve bezárunk, befalazunk ajtókat. A mellettünk élő nem is tudja, hogy a legfontosabb…

Szerző: refdunantul  2020.07.26. 04:00

JÉZUS BESZÉDE AZ ÍRÁSTUDÓK ÉS A FARIZEUSOK ELLEN – I. – 1. Isten törvénye jó, mert Isten rendjét, ezért az emberi élet kiteljesedését szolgálja. Isten törvénye Isten dicsőségére és az ember javára van. Az írástudók és a farizeusok mondanivalója fontos, hiszen ők Isten törvényének illetékes és…

Szerző: refdunantul  2020.07.25. 04:00

KRISZTUS DÁVIDNAK FIA ÉS URA. – 1. Akkor, Jézus korában fontos, „találó” volt ez a kérdés. A zsidók várták a Messiást, a Krisztust, akit az Írások Dávid Fiának neveztek (Ézsaiás 11,9; Jeremiás 23,5–6; Ezékiel 34,23–24; Zsoltárok 132,10–11), azaz aki Dávid házából, családjából fog származni, és az…

Szerző: refdunantul  2020.07.24. 04:00

A NAGY PARANCSOLAT. – 1. A szeretetről a legnehezebb szólni, mert a tapasztalatunk mégiscsak az, egyházban és világban egyaránt, hogy mindent visz az önzés. Nem tudunk szeretni; bár szépeket tudunk erről szólni, írni, prédikálni… Indulattal számonkérjük másokon a szeretetet, és már a…

Szerző: refdunantul  2020.07.23. 04:00

KÉRDÉS A FELTÁMADÁSRÓL. –  1. A szadduceusok racionális észérvekkel bizonyíthatóan, e-világi tapasztalatokból kiindulva akarták megragadni a feltámadás és az örök élet csodáját. A szadduceusok Jézushoz intézett kérdése az akkori „sógorházasság” intézményéből indult ki (5Mózes 25,5), így utalt egy…

Szerző: refdunantul  2020.07.22. 04:00

AZ ADÓPÉNZ. – 1. Jézus korában is úgy alakult az aktuálpolitikai helyzet, mint bármikor máskor: volt, aki nyíltan szembeszállt a fennálló rendszerrel; volt, aki passzívan tette ezt; voltak olyanok, akik érdekeik szerint alkalmazkodtak a fennálló rendhez. Természetesen, a vallás képviselőit is…

Szerző: refdunantul  2020.07.21. 04:00

A KIRÁLYI MENYEGZŐ. Szabadjon ezt a példázatot most csakis az evangélium felől magyarázni. Sok más üzenete van még ennek a példázatnak, de ez a legfontosabb olvasat. – 1. Királyi menyegző, lakodalom képével szemlélteti Jézus az Isten ajándékainak gazdagságát: öröm, bőség, asztalközösség; nem…

Szerző: refdunantul  2020.07.20. 04:00

A GONOSZ SZŐLŐMŰVESEK. – 1. A sarokkő, a zárókő egy olyan, boltívet tartó kő, amely az egész épületet, a fölötte magasodó „tornyot” tartja. A sarokkő az épület súlypontja. Ha ezt a sarokkövet kivennénk, az épület összeomlana, és maga alá temetne bennünket is (42). – 2. Jézus Krisztus az életünk…

Szerző: refdunantul  2020.07.19. 04:00

A KÉT TESTVÉR PÉLDÁZATA. – 1. Vannak olyan „jó fiúk”, akik pontosan tudják a leckét, és mindenkor, mindenkinek úgy felelnek, ahogyan éppen kell. Ezek minden helyzetben és rendszerben lefölözik a tejet. A „kegyesek” között szintén vannak ilyen „jó fiúk”, akik az Isten ügyében is pontosan tudják a…

Szerző: refdunantul  2020.07.18. 04:00

KÉRDÉS JÉZUS HATALMÁRÓL. – 1. Honnan való Jézus? (23–25) Honnan való Jézus küldetése, felhatalmazása, hatalma? Honnan való mindaz, amit Jézus mond és tesz? Mindezek alapvető kérdések. Jézust Isten küldte, vagy emberek? Jézus isteni hatalommal cselekszik, vagy nem? Jézus személyére nézve a lényegi…

Szerző: refdunantul  2020.07.17. 04:00

A FÜGEFA ELSZÁRADÁSA. – 1. Bármit kérünk, megadja nekünk az Úr, ha hittel kérjük. De, aki hittel kér, valójában csak azt kérheti, hogy mindenben legyen meg az Úr akarata (Máté 6,10), aki mindent jól, javunkra és üdvösségünkre cselekszik. Mi egyebet kérhetnénk még, hiszen minden kérésünk annyira…

Szerző: refdunantul  2020.07.16. 04:00

JÉZUS MEGTISZTÍTJA A TEMPLOMOT. – 1. Igen, ilyen az élet nagy piaca: adni és venni. Nagy művészet, ma már „tudomány”: eladni, hogy megvegyék a portékát. A „templom” sem mentes ettől, hiszen embereket kell meggyőzni: megmagyarázni, érvelni, bizonyítani, hogy érdemes megvenni, „bevenni”, elhinni,…

Szerző: refdunantul  2020.07.15. 04:00

JÉZUS BEVONUL JERUZSÁLEMBE. – 1. Jézus azért megy Jeruzsálembe, hogy isteni hatalmával újból rendbe hozza a világ sorát, amit emberi erővel soha nem lehet rendezni; csak hittel meg lehet ragadni ezt az isteni megoldást! (1) – 2. Jézus elküldi a tanítványokat azért a szamárért, amin majd bevonul…

Szerző: refdunantul  2020.07.14. 04:00

A KÉT JERIKÓI VAK MEGGYÓGYÍTÁSA. – 1. Jerikón át Jeruzsálembe ment Jézus, akit nagy sokaság követett, mert amíg látványos, csodás és dicsőséges az út, addig sokan vannak mindenütt. Jézust is nagy sokaság követte (29). Nem így lesz ez a szenvedések idején és a kereszt tövében (26,56). Jézus Krisztus…

Szerző: refdunantul  2020.07.13. 04:00

ZEBEDEUS FIAINAK KÉRÉSE – II. – 1. Ezen a földön csak úgy tudunk gondolkodni, hogy ki az első. Vágyjuk, kérjük, akarjuk, követeljük, „kitrükközzük”, kiharcoljuk: én és az enyéim legyenek az elsők… – 2. Jézus rámutat az ember gyarlóságára: „Nem tudjátok, mit kértek.” (22) Jézus világossá teszi,…

Szerző: refdunantul  2020.07.12. 04:00

ZEBEDEUS FIAINAK KÉRÉSE – I. – 1. Ezen a földön, még a mennyei világra nézve is csak úgy tudunk gondolkodni, hogy ki az első. Én és az enyéim legyenek az elsők. Zebedeus fiainak anyja megy oda Jézushoz ezzel a kéréssel, a fiai elsőbbségének ügyében. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy nem is maguk a…

Szerző: refdunantul  2020.07.11. 04:00

A SZŐLŐMUNKÁSOK. – 1. A gazda megegyezett a munkásaival, mennyit kapnak egy napi, vagy egy órai munkáért. A gazda tartotta is magát a megegyezés szerinti egy dénárhoz, amely függetlenül a munkában eltöltött időtől, mindenkinél egyformán egy dénár volt. Isten nagy ajándéka a munka, amely a hit…

Szerző: refdunantul  2020.07.10. 04:00

A TANÍTVÁNYOK JUTALMA. – 1. Mit hagyott el Péter Jézusért? Tényleg mindent otthagyott az Úr követésében járva? Mi is mindent otthagytunk Őérte? Nem inkább arról van szó, hogy az Ő követésében is a magunk minden egyéb ügyének dicsőségét keressük, valamint érdemet és jutalmat, „itt” és „odaát”? Jézus…

Szerző: refdunantul  2020.07.09. 04:00

A GAZDAG IFJÚ. – 1. Érdekli a ma emberét az örök élet? Minden koncentrációnk a földi életre irányul, azon belül is a jelenre, mint akik sohasem halnak meg, és a másik halálára is valójában legyintenek. Ha pedig megmozgat bennünket valamennyire a földi léten túli élet, akkor az mennyire a saját…

Szerző: refdunantul  2020.07.08. 04:00

JÉZUS MEGÁLDJA A GYEREKEKET. – 1. A gyerek kicsi. Farkas József kérdezi az egyik igehirdetésében: „A boldogságnak, örömnek, békességnek rettenetes hiánya miért van? Miért ilyen nyomorult, reménytelen, elesett, aztán gyűlölködő, egymást utáló, és az egész világot végül is pokollá tevő az életünk?…

Szerző: refdunantul  2020.07.07. 04:00

süti beállítások módosítása