HŐSTETTEINK… – 1. Ászá király élete eredményes volt hosszú uralkodása során. Sikerrel győzte le az északi, izráeli királyt, Baasát, és lebontatta a izráeli király által épített várost, Rámát, amely valójában beszorította a déli országrészt, Júdát (17).** – 2. Ezeknek az eredményeknek azonban nagy ára volt. Az eredményeknek mindig ára van; – miközben észre sem vesszük, hogy mi erőlködünk, és elhalkult a könyörgésünk, mert már nem az Úrban bízunk. Ászá eladta a templomi és palotai kincseket, az ország vagyonát (18–20), hogy az arámi, damaszkuszi király, Benhadad segítségét kérje a polgárháborús helyzetben. Betegsége idején (23) mindenféle orvost felhajtott magának (2Krónikák 16,12). Amikor Hanáni próféta megfeddte Ászá királyt a hitetlenségéért, börtönbe záratta a prófétát (2Krónikák 16,10). – 3. Pedig Ászá király hitt az Úrban, nem volt istentelen (11–15), de igazából nem az Úrban bízott. Más hinni az Urat, és más Őrá bízni magunkat. Vegyük észre, hol van „hőstetteink” határa, és honnantól cselekedhet a szabadító Isten, Jézus Krisztus atyja; – aki egyébként minden áldott tettünk cselekvője is.***

Filippi 3,1–14

352. dicséret

* Júda királyaira figyelünk: Roboám, Abijjá, Ászá, júdeai  királyok…

Ászá, Júda királya (Kr. e. 911–870 uralkodásának ideje 41 év).

** Ászá király sikerrel győzte le az északi, izráeli királyt, Baasát, és lebontatta a izráeli király által épített várost, Rámát, amely megerősítette a határőrizetet, korlátozta a mozgást, a kereskedelmet, valójában beszorította a déli országrészt, Júdát (17).

Ászá király földig rombolta Rámát, kiszabadította a bezártságból országát, lerázta az északi igát; – és ő zárta le határait, saját városaival, Gebával és Micpával (22).

*** Bizony, más az eredmény, és más az áldás.

(1Királyok 15,1–15) JÉZUS KRISZTUSÉRT (Efezus 1,7). – 1. Abijjá, Júda királya* folytatta apjának vétkeit, amiket az őelőtte tett, hiszen szíve nem volt az Úré (3). Súlyos mondat, egy uralkodó életének ítélete, aki ráadásul Isten népének vezetője volt. Amit a gyerekeink, meg a ránk bízottak előtt teszünk, azt folytathatják ők is. Mit mutatunk, mit adunk át az utánunk következőknek? Ez több, mint erkölcsi, ez hitbeli kérdés, hiszen a hitből cselekedetek következnek (Jakab 2,18). – 2. Ez még akkor is így van, ha nem a cselekedeteink tartanak meg bennünket, hanem egyedül az Isten, hiszen ezen a világon nincs az a szent, aki makulátlan lehetne. A szabadító Isten tartotta meg Dávidot is, hiszen Dávid mindenben azt tette, amit kedvesnek lát az Úr, „kivéve” a Betsabéval történt paráznaságát, meg a „kivételeket” még lehetne sorolni (5). – 3. Mégis, Dávid az Úr választottja volt, aki kegyelmet talált Istennél, és Őrá tekintettel adott mécsest az Úr Abijjá királynak (4). Ez a mécses a kegyelem, amit mi Jézus Krisztusra tekintettel kaptunk. Az Ő életében nem voltak „kivételek”, és akiben minket is magának választott az Úr. Őrá tekintettel kaptuk a mai napot is.**

Filippi 2,12–30

92. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Abijjá, Júda királya (Kr. e. 913–911 uralkodásának ideje 3 év). Apja Roboám, Júda királya (Kr. e. 931-913 uralkodásának ideje 17 év).

** Mégis, Dávid az Úr választottja volt, aki kegyelmet talált Istennél, és Őrá tekintettel tartotta meg az Úr Jeruzsálemet Abijjá király idejében (4), és csak Dávidra tekintettel adott mécsest az Úr Abijjá királynak, uralkodása három évében (2).

Hogyan éltünk, küzdöttünk és sáfárkodtunk a ránk bízottakkal? Ne felejtsük el, valahol mindnyájan „uralkodunk”. – Joggal rettent meg maga a kérdés is, mert sok vétek, tévesztés, hiányosság terhel bennünket. – A bűn lényege mindig ugyanaz, megnyilvánulása ezer: hátat fordítani az élő Istennek (9) és utálatos módon „idegen isteneket” imádni (23–25). – Bűneink kihatnak utódainkra (10–18; 2Mózes 20,5), de saját vétkeink miatt veszünk el (22). Isten ítélete elől nem lehet menekülni, semmiféle ajándékkal, semmiféle álruhában (1–4). – Milyen mélység, Isten népe „szakadt”, és mindkét király, Jeroboám és Roboám is azt teszi,* amit rossznak tart az Úr (22), ráadásul állandóan háborúskodtak (30). Nem olyanok voltak, mint Dávid, aki attól volt különb, hogy kegyelmet nyert (8). Minden kegyelem.

Filippi 2,1–11

468. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* I. Jeroboám, izráeli király, Kr. e. 931–910 (22 esztendő).

Roboám, júdai király, Kr. e. 931–913 (17 esztendő).

A próféta elvégezte küldetését az engedetlen hatalom, kultusz és a király ellen. Küldetésben járt, ezért Isten hatalmával szólt és cselekedett, nem volt lekenyerezhető. Amikor azonban elvégezte küldetését és hazafelé tartott, akkor bukott el. Talán elfáradt, vagy leengedett, esetleg az eredmény láttán túlzottan magabiztos lett; – mindenesetre egy utána nyargaló, önjelölt próféta visszacsalogatta és szó szerint „lekenyerezte”. Háttérben a sokféle próféták, „kegyességi iskolák” egymás elleni rivalizálása állhatott, akárcsak ma…. Semmi érdemi esemény nem történt itt, csak annyi, hogy mégis azok asztalához ült, akik ellen szólt. Ezért Isten ítéletét nem kerülhette el az engedetlenné lett próféta. A történet döbbenetes, mert azonnal leszűrhetjük a következtetést. Így jár az, aki Isten szolgájaként csak egy pillanatra is elgyengül és behódol más hatalmaknak is, az élő Isten mellett, ezáltal „lekenyerezhetővé” válik. A történet azonban attól lesz még döbbenetesebb, ha feltesszük a lényegi kérdést: végül is ki az, akit nem lehet ebben a világban lekenyerezni, vagy aki nem gyengülne el egy pillanatra sem, amikor is kísérthetővé válik. Ezzel nem akarom viszonylagossá tenni a bűnt. De én csak egy valakit ismerek, akit nem lehetett lekenyerezni: az Úr Jézus Krisztust. Az Ő kegyelme, ereje legyen velünk a hűséges szolgálatban.

Filippi 1,18–30

275. dicséret

KI AZ ELSŐ? – 1. Roboámot elfogja az emberi indulat, de aztán hallgat az Úr szavára, amit a próféta által kap, és nem indul saját népe, saját testvérei ellen, nem bonyolódik „polgárháborúba”. Nincs nagyobb dolog, mint legyőzni az ó-emberi indulatot, az önös érdekeket, és az Úr ügyéért együtt maradni. „Inkább megszakadni, mint kiszakadni!” (20–24). – 2. Jeroboám azonban nem hitben jár, ő csak magával foglalkozik. Ő tipikusan az az ember, akik ma is terhelik az egyházat. Jeroboám az Urat emlegeti, de valójában csak saját magát képviseli (25–33).* – 3. Urunk, add, hogy a Te ügyed legyen az első az életünkben, minden fontos döntésünkben. Éppen ebben a szent „prioritásban” lehet áldott és teljes a saját életünk is. Bizony, hányan tekintik csak magukénak az egyházat, életük egyetlen megmaradt terepének, ahol még lehetnek valakik. Közben csak róluk van szó, és számos kárt okoznak ügybuzgalmukkal. Ez a jelenség nem életkor függvénye.

Filippi 1,1–17

379. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Jeroboám az Urat emlegeti, de valójában csak saját magát képviseli: velem mi lesz, az én előremenetelemmel, hatalmammal, jövőmmel.

Persze, ezek alapvető és fontos kérdések, egy bizonyos határon belül.

Jeroboám azonban „maszek ügynek” tekinti az Úr ügyét (33), és ezzel önmagát bálványozva, az egész népet hitetlenségbe vezeti (25–33).

KÖZÖSSÉGBEN AZ ÚRRAL. – 1. Induljunk ki abból a fontos és megnyugtató kijelentésből, hogy minden azért történt így, mert az Úr rendelkezett ekként (15). Isten, saját népe életében üdvösségesen tartja kezében az eseményeket. A rosszat is övéi javára fordítja (1Mózes 50,20). De Isten a történelem Ura minden nép életében is. – 2. Ezek után másodlagos, elméleti, erkölcsi kérdések és bölcseletek fogalmazhatók csak meg a fejezet kapcsán. – Roboám miért nem a tapasztalt és diplomatikus vénekre hallgatott, és miért a fiatalok heves, kemény tanácsára mondott igent? (12–15). – Egyébként is, a kemény, vagy a szelídebb, megengedőbb vezetés az eredményesebb? (6–8) – Roboám bölcs volt, mert időt kért, és megkérdezett másokat. De kiket kérdezünk meg, kik a tanácsadók? (5) Lehetne sorolni az unalmas fejtegetéseket… – 3. Egy biztos, akinek nincs köze Dávidhoz, még inkább Dávid utódjához, az emberileg akármilyen igazára, és a másik akármilyen bűnére hivatkozva lázadt is fel, valójában nemcsak egy alávaló szakadár lesz, hanem halál fia marad. Csak egy számít: közösségben lenni az Úrral, aki elközelített hozzánk (16).

2Korinthus 13

231. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

KÖZÖSSÉGBEN AZ ÚRRAL.

– 1. Induljunk ki abból a fontos és megnyugtató kijelentésből, hogy minden azért történt így, mert az Úr rendelkezett ekként (15).

Isten, saját népe életében üdvösségesen tartja kezében az eseményeket.

A rosszat is övéi javára fordítja (1Mózes 50,20).

De Isten a történelem Ura minden nép életében is.

A hívő ember és nép számol ezzel, keresi Isten akaratát és engedelmesen ahhoz igazodik, miközben alázattal fogadja a megpróbáltatásokat, elsősorban saját, de sokszor mások bűneinek következményeit is, bízva a bűnbocsánatban, a kegyelemben, a megtartatásban és mindenek helyreállításában (1Korinthus 15,28).

– 2. Ezek után másodlagos, elméleti, erkölcsi kérdések és bölcseletek fogalmazhatók csak meg a fejezet kapcsán.

Lám, a lényeget illetően milyen jelentéktelenek azok, amiket mi kiemelhetünk.

Ilyeneken „meditálhatnánk” ugyanis:

– Roboám miért nem a tapasztalt és diplomatikus vénekre hallgatott, és miért a fiatalok heves, kemény tanácsára mondott igent? (12–15).

– Egyébként is, a kemény, vagy a szelídebb, megengedőbb vezetés az eredményesebb? (6–8)

– Mikor lesz a diplomatikusság hazugsággá? (7)

– Roboám bölcs volt, mert időt kért, és megkérdezett másokat. De kiket kérdezünk meg, kik a tanácsadók? (5)

Lehetne sorolni az unalmas kérdéseket…

– 3. Egy biztos, akinek nincs köze Dávidhoz, még inkább Dávid utódjához, az emberileg akármilyen igazára, és a másik akármilyen bűnére hivatkozva lázadt is fel, valójában nemcsak egy alávaló szakadár lesz, hanem halál fia marad.

Csak egy számít: közösségben lenni az Úrral, aki elközelített hozzánk (16).

EZ A KEGYELEM! – 1. Erre a kegyelemre szorulunk! Isten akkori népe, vezetőivel együtt, igen gyarló volt. Miket művelt Dávid és Salamon. Minden nagy tetteik ellenére is ki kell mondani, hogy rettenetes dolgokat műveltek. Ahijjá próféta, küldetése szerint, kimondja (29–33; 40).* – 2. Ez a kegyelem hordozott és hordoz ma is. – Milyen hatalmas kegyelemmel tekint rájuk mégis az Úr. – A töredelmes szívű Dávid (Zsoltárok 50) vétkeit elfedezte (34). – Salamon vétkeit nem a saját életében büntette meg (41–43). Ez ugyanakkor döbbenetes kijelentés az utánunk felnövekedő nemzedék iránti felelőségünkre nézve (2Mózes 20,5). – Salamon vétkeinek következménye egyetlen törzset nem érint, Dávidért (34). Dávid mécsese nem aludt ki (1Sámuel 3,3). Isten népe lehet pici, de soha nem győzhető le. Nem számok függvénye Isten népének jövője, – Isten kegyelme elvégzi, hogy ez a büntetés, megaláztatás nem lesz örök (39). – 3. Ez a kegyelem Jézus Krisztusban testet öltött, közel jött hozzánk. Ahogy akkor Dávidért, ma annak utódjáért, Krisztusért van megoldás, van megváltás, van jövő! Ez a reménység újjászül!

2Korinthus 12,11–21

200. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Salamon maga emeli ki azt az embert, aki aztán fölé nő, és elindítja Isten jogos ítéletét (26–28).

Az emberi hálátlanságot, gyarlóságot, bűnt felhasználhatja Isten, ítélete végrehajtásában.

Jeroboám viselkedése szintén minősíthetetlen, mert emberileg mégiscsak az történik, hogy jön egy harmadik, aki elkezdi dicsérni őt, a másik, „még hivatalban lévő” ellenében.

Ő pedig kellő időben beül a másik helyére.

Jeroboám egyetlen mentsége, hogy ez Isten akarata volt!

Enélkül, emberileg ez is gazemberség lenne.

Itt kiderül, hogy ténylegesen ez volt Isten akarata; – a prófétai szó, és az események menete is ezt igazolja.

De éppen ezért még jobban óvakodjunk attól, hogy a saját gazemberségünket Isten akaratával igazoljuk.

HARCAINK. – 1. Salamon harcolt „szerelmes”, parázna természetével. A keleti világ erkölcsei között ez nehéz feladat lehetett. Isten parancsa egyértelmű volt ezen a területen is, hiszen az idegen asszony, testünket, lelkünket, szellemünket, hitünket, életünket „elidegeníti”. Salamon ennek következményeként harcolt a saját hitetlenségével (1–8). – 2. Salamon harcolt idegen kultúrák és istenek halálos nyomásával. Salamon küzdött azokkal, akik Dávid bűnei miatt (14; 24), egy életen át esküdt ellenségei lettek, és megvetették Isten népét, így olyan veszedelmet okoztak neki, amitől soha nem tudott megszabadulni földi életében (25). Egyik bosszúálló támadt a másik után (23–24). – 3. Salamon ebben a küzdelemben csak a saját erejére hagyatkozott, és elbukott. Salamon szíve elhajlott az Úrtól (9–13). A következő generáció, amely önmagában sem volt „tökéletes”, nyomorodott meg Dávid és Salamon bűnei miatt (2Mózes 20,5). Saját erőnkkel nincs esély, csak az Úr erejével lehetséges ellent állni, és csak a feltámadott Jézus Krisztusban lehet túlélni; sőt, csak Őbenne lehet krisztusi módon, szelíden, szeretettel „küzdeni”, az Úr ügyét képviselni és ugyanakkor önmagunkat megtagadni!

2Korinthus 12,1–10

478. dicséret

SALAMON NAGYSÁGA… – 1. Sokan hallották Salamon hírét. Sába királynője is eljött csodálni őt. Aztán olvashatjuk Salamon dicséretét, ő korának „sztárja”, „hívő sztárja”, mindenben leg-leg-leg…, és még azon is felül (7). Salamon bölcs (1–13), gazdag (14–29), és hívő (9); – mindenben toppon van; – ezért mindenki tiszteli; – és mindenki boldog körülötte (8). Az ember lélegzete is eláll, ha rátekint (5).* Jaj, de sok ilyen keresztyén van, eláll a lélegzetem tőlük… – 2. Ez nem cinizmus. Nem. Csak abból a tényből indul ki, hogy Jézus Krisztus nem ilyen volt, hanem: „Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.” (Ézsaiás 53,3) Megváltónk engedelmes volt mindhalálig, majd megdicsőítette Őt az Isten (Filippi 2,6–11), hogy minket is megváltson ettől a mindenféle hazug, képmutató, önmagunkat, meg az éppen ügyeleteseket sztároló lelkülettől… – 3. Salamonnak egy mentsége van, ez is valójában kegyelem, miszerint Sába királynője rá tekintve az Urat magasztalta. Mindenünk csak azért van, hogy azzal az Úrra mutathassunk… (9).

2Korinthus 11,16–33

129. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

A „sikerteológia” alapját is képezheti ez a fejezet, amit a kisegyházak hangsúlyoznak: Hidd az Istent és az megáld, már ebben a világban minden földi jóval.

HA… – 1. Egy pedagógus mondta nekem, hogy valójában egyfajta pedagógia létezik, a többi mind csőd és illúzió, és maga az „élet” is ezt a pedagógiát alkalmazza: ez a hatalmi pozícióból fakadó „zsarolás”, vagyis a jutalmazás és fenyítés pedagógiája: – Ha csinálod, amit mondok, jutalmad lesz; – ha ellent állsz, megfenyítelek (1–9). – 2. Minden „működő” egység, csakis így létezhet rendben és eredményesen; – egyébként szétesik. A bűnös világban enélkül minden szétesik. Salamon is hatalmi rendben, kényszermunkásokkal, előnyös alkukkal, ügyes kereskedelemmel tette naggyá országát. Persze ott volt vele Isten kegyelme! (10–28). – 3. Isten azonban Jézus Krisztusban megmutatta, hogy Ő valójában egészen más. Mennyei világának feltétlen szeretetével újjáépíti életünket, Lelke által szívünkbe írja Igéjét és üdvözítő rendjét, így nem azért tesszük a jót, hogy kiérdemeljünk valamit, hanem azért, mert már minden a miénk!*

2Korinthus 11,1–15

263. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – 4. A „reformpedagógiák” már a mennyei világba tekintenek.

De amíg az ember a „régi”, addig kártyavárakat építünk.

Hála az Úrnak, hogy Ő nem reformer, hanem Megváltó, aki Jézus Krisztusban stabil, örök, alapvetően újat, vagyis az eredeti „régit” ajándékozza nekünk, ingyen kegyelemből.

Ezt ugyanis csak Ő adhatja!

HOGYAN MEGYÜNK HAZA A TEMPLOMBÓL? – 1. Salamon templomszentelési imádsága tartalmaz egy igehirdetést (22–28), egy imádságot (29–53), egy áldást (54–61), majd a végén az áldozatok bemutatását (62–66). – 2. A templom nem Isten lakóhelye (27), hanem Isten látható népének megjelenítése, ahol Isten közelében, Igéjét, törvényét és evangéliumát hallva, imádkozva, áldását fogadva, Jézus Krisztus egyetlen, tökéletes áldozatából, azaz Isten megváltó szeretetéből részesülve, csakis örömmel mehetünk haza az Úr házából, a gyülekezet közösségéből. Hiszen Isten nyugalmat ad, örökre pártolja ügyünket, velünk jön a hétköznapokba, az Ő útjaira hajlítja a szívünket, hogy általunk mindenki megismerje az egyetlen Urat! (56–61) Ez Jézus Krisztus feltámadásában mindenkorra világossá lett. – 3. Mégis, miért van az, hogy sokszor feszültséget és kínt, bizonytalanságot és dühöt érzünk, amikor hazafelé megyünk innen? Miért annyi az ellentmondás, a feszültség, a hiteltelenség, a bántás, közöttünk is, ami megoltja a Lelket! (1Thesszalonika 5,19)

2Korinthus 10,12–18

229. dicséret

KEGYELEMBŐL… – 1. Egyik ismerősöm említette: Egy határon túl mindig zavartak a kegyes külsőségek, mert van bennük valami „idegen”, „gyarlóan emberi manipuláció”. Persze a hitnek mindig vannak külső megjelenési formái. Salamon kiterjesztette kezét az ég felé, amikor imádkozott. Biblikus, ha valaki így imádkozik, lám, benne van az Igében. Ugyanakkor nekem áldott az, ahogyan a mi hagyományunk szerint, fejünket meghajtva, kezünket összekulcsolva, a szívünket tárjuk ki az Úrnak, minden látványos, hatásvadász külsőség nélkül (22). – 2. Az imádság ahhoz az egyetlen, élő, mindenható Istenhez fordul, akihez sehol nincs hasonló, aki örökké hűséges (23), és egyedül képes megtartani „aláhulló”, nyomorult életünket, megváltó hatalmával (24). Így tartotta meg népét is, hogy elküldje azok közül a világ Megváltóját (25). – 3. Jézus Krisztusban megfordult az itteni logika. Nem azok maradnak meg, akik neki tetsző életet élnek, teljes szívükkel; – hiszen ki maradhatna meg akkor; – hanem azok, akik kegyelem alatt vannak. Ők azonban erőt kapnak az új életre is (25–26).

2Korinthus 10,1–11

161. dicséret

SÁTORHÁZBÓL KŐHÁZBA… – 1. A szövetség ládáját, a szent sátor egész felszerelését átvitték a templomba, a sátrat is felszedték. Nem tudjuk, hogy ezután mi lett a sátorral. Ideje lejárt, mert a „sátor” ideje kimért. Egyszer földi sátorházunkat is lebontják (2Korinthus 5,1). – 2. A templom maradandóbb (12), de nem örök, azt is többször lerombolták. – 3. Mert egyetlen templomunk van, amelyet nem tudtak lerombolni: a mi Urunk Jézus Krisztus testének temploma az (János 2,20-21), hiszen Ő feltámadott a halálból (1Korinthus 15,20). A szent sátor, a kőből épült templom, az áldozati állatok ezrei (5) mind a feltámadott Urat hívják, kiáltják, várják. – 4. A templomban csak az Úr neve lakik (17–18), nem Ő maga, hiszen Ő homályban marad az ember számára (12). Jézus Krisztusban azonban kilépett elérhetetlen világosságából az Isten (1Timóteus 6,16).*

2Korinthus 9

225. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* – Őbenne felragyogott Isten dicsősége (11);

– Őbenne hatalmasan beteljesítette Isten az ígéreteit (15);

– Őbenne kiválasztott, magához ölelt bennünket (16);

– Őbenne megáldja életünket itt és mindörökké (14);

– mert Őbenne nem a ládának lesz helye, hanem Isten rendjéből fakadó szeretetének és kegyelmének adott helyet az Isten ebben a kegyetlen világban, és ezáltal nekünk lesz maradandó helyünk Őbenne, Őáltala, Őnála (21).

AZ ÉLŐ VÍZ…* – 1. A salamoni templom felszerelései között első helyen említi a szentíró azt a rézből öntött hatalmas medencét, amely a templom keleti bejárata előtt, délkeletre helyezkedett el (39). Hatalmas lehetett, mai méretekre lefordítva a kör alakú medence átmérője 5 méter volt, magassága 2,5 méter és 44 ezer liter vizet tároltak benne, de 66 ezer liter lehetett a maximális befogadóképessége (2Krónika 4,5). Tizenkét bika tartotta, Izráel törzseinek száma szerint, négy csoportban, hármanként, az égtájak szerint (23–26). – 2. A papok mosakodására (2Krónika 4,6), valamint a templom más mosdóállványainak feltöltésére, a templom vízszükségletének ellátására szolgálhatott. – 3. A praktikus hasznán túl ez a medence inkább szimbolikus, teológiai értelmű. Ezékiel próféta látomásából már hiányzik ez a medence, mert a templomból élő víz fog fakadni (Ezékiel 47,1). Jézus Krisztus élő vizet ad, amely nem nyel el, nem poshad meg, hanem véglegesen felüdít, megtisztít és éltet; – minket és rajtunk keresztül másokat is (János 7,37–40). – Erre figyelj, ebből igyál…

2Korinthus 8,16–24

173. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Érdekes, hogy vannak olyan emberek, akik mindent megfigyelnek a másikkal kapcsolatosan, tudják mások rendszámát; – megjegyzik, ha új terítőt látnak a kerti asztalon; – kódolják és szóvá teszik a legapróbb változást is, mindent...

Figyelnek!

Engem ez zavar.

Én nem bámészkodom a másén.

A lényegre is így figyelnek, Isten Igéjére is?

Mi most a mai igeszakaszra figyeljünk, annak néhány versére, mert ez érdemel aprólékos figyelmet, és ezután a mindennapokban is a lényeget látjuk meg.

Ezután nem vizslatjuk, hanem szeretjük a másikat.

SALAMON PALOTÁJA nem egy, hanem több épületet jelent, egy egész, egymással összefüggő épületcsoportot. – 1. Beszédes az a tény, hogy a palota fölépítése tovább tartott, mint a templomé, a palota tizenhárom évig épült, a templom fele idő alatt lett kész. Salamon palotája négyszer nagyobb épület volt, mint az Úr temploma (1–12). – 2. Azonnal úgy reagálhatunk a fenti adatokra, ahogy ma is tesszük: Lám, Salamon is a saját palotáját, a saját gazdagodását részesítette előnyben. Lám, minden szentnek maga felé hajlik a keze. Amikor ez felmerül bennünk, rossz tapasztalatainkat általánosítjuk, mert sok hívő ember is, igen ügyesen tudja a saját dolgait előtérbe helyezni, hogy közben az Úr ügye mögé rejtőzik. – 3. Ugyanakkor minden ilyen általánosítás rosszindulatú, gonosz, és nagyon sokszor aljas hazugság, rágalom, csúsztatás, igazságtartalom nélkül. Figyelmesen olvasva az igeszakaszt, világossá lesz, hogy Salamon ebből a nagy épületből csak egy kis részt használt, a többi az egész ország igazgatási feladatait szolgálta. Jól gondoljuk meg, mit beszélünk, mert számon kér rajtunk az Úr minden hiába kimondott szót (Efezus 4,29).

2Korinthus 8,1–15

195. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

SALAMON PALOTÁJA nem egy, hanem több épületet jelent, egy egész, egymással összefüggő épületcsoportot.

– 1. Beszédes az a tény, hogy a palota fölépítése tovább tartott, mint a templomé, a palota tizenhárom évig épült, a templom fele idő alatt lett kész.

Salamon palotája négyszer nagyobb épület volt, mint az Úr temploma, hiszen az adatok szerint alapterülete ezerkettőszázötven négyzetméter volt a templom háromszáz négyzetméterével szemben (1–6).

A palota palesztinai mészkőből készült (9–12), és libanoni cédrusfával borították, ebből készült a tetőzet, a mennyezet, az oszlopok, az ablakok és az ajtók (7–11).

A palota nagy udvarát fal védte (12).

– 2. Azonnal úgy reagálhatunk a fenti adatokra, ahogy ma is tesszük: Lám, Salamon is a saját palotáját, a saját gazdagodását részesítette előnyben; – lám a palota nagyobb, ékesebb, mint az Úr temploma: előbb is kezdték építeni (3,1).

Lám, minden szentnek maga felé hajlik a keze.

Amikor ez felmerül bennünk, rossz tapasztalatainkat általánosítjuk, mert sok hívő ember is, igen ügyesen tudja a saját dolgait előtérbe helyezni, hogy közben az Úr ügye mögé rejtőzik.

– 3. Ugyanakkor minden ilyen általánosítás rosszindulatú, gonosz, és nagyon sokszor aljas hazugság, rágalom, csúsztatás, igazságtartalom nélkül.

Figyelmesen olvasva az igeszakaszt, világossá lesz, hogy Salamon ebből a nagy épületből csak egy kis részt használt, a többi az egész ország igazgatási feladatait szolgálta.

Jól gondoljuk meg, mit beszélünk, mert számon kér rajtunk az Úr minden hiába kimondott szót, amely a másikat érdemben bántja és lehetetlenné teszi (Efezus 4,29; Kolossé 3,8).

Salamon palotája nagy volt, de közcélokat szolgált; – miközben a templom méltó imádsággal felépült és berendezéseivel együtt elkészült, az Isten dicsőségére (13–51).

TÖRTÉNELEMBEN CSELEKSZIK AZ ISTEN. – 1. Nem legenda, valóság üdvösségünk története (1). – 2. Nézzük a kronológiát! Az első vers alapján pontosan behatárolható Salamon király uralkodásának időpontja (Kr. e. 971–931). Uralkodásának negyedik évében kezdték el építeni az Úr templomát, ez Kr. e 966. – 3. Elkezdték a templom építését. – Amit előtte tehetett Salamon (3,1), mindez előkészület volt erre, küldetésének betöltésére, elkezdésére és befejezésére. – Nemcsak építették, hanem felépítették, hiszen hét év után elkészült a templom (38). Amit Isten indítására teszel, azt a kellő időben elkezded, és a magad részét ebből be is fejezed. – Építeni, és templomot építeni, vagyis Isten dicsőségére és a másik javára „építkezni”, hitben építkezni; erre van szükség… – A templom részletes leírása hirdeti az épület szentségét, Isten dicsőségét; azt a pontosságot és rendet, ami a bűntől széteső világban annak a mennynek az előíze, és amit Jézus Krisztus hozott el ebbe a világba. Ott azonban a rend már nem „kimért”, hanem gyönyörűségesen, Isten szerint kedvesen, számunkra építően: szabad. A szabadító szabadságot ajándékoz… (11–36).

2Korinthus 7,8–16

4. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

TÖRTÉNELEMBEN CSELEKSZIK AZ ISTEN.

– 1. Nem legenda, valóság üdvösségünk története (1).

– 2. Nézzük a kronológiát!

– Az első vers alapján pontosan behatárolható Salamon király uralkodásának időpontja (Kr. e. 971–931).

– Uralkodásának negyedik évében kezdték el építeni az Úr templomát, ez Kr. e 966.

– Az Egyiptomból való kivonulás 480 évvel korábban történt, Kr. e. 1446-ban.

– Ziv hónapban, azaz a korabeli időstruktúra második hónapjában, kezdődött a templom építése, ami ma április–május hónapunknak felel meg.

– 3. Elkezdték a templom építését.

– Amit előtte tehetett Salamon (3,1), mindez előkészület volt erre, küldetésének betöltésére, elkezdésére és befejezésére.

– Nemcsak építették, hanem felépítették, hiszen hét év után elkészült a templom (38).

Amit Isten indítására teszel, azt a kellő időben elkezded, és a magad részét ebből be is fejezed.

– Építeni, és templomot építeni, vagyis Isten dicsőségére és a másik javára „építkezni”, hitben építkezni; erre van szükség…

– A templom részletes leírása hirdeti az épület szentségét, Isten dicsőségét; azt a pontosságot és rendet, ami a bűntől széteső világban annak a mennynek az előíze, és amit Jézus Krisztus hozott el ebbe a világba.

Ott azonban a rend már nem „kimért”, hanem gyönyörűségesen, Isten szerint kedvesen, számunkra építően: szabad. A szabadító szabadságot ajándékoz… (11–36)

– 4. Most csak az első versre figyeltünk, szándékosan, hiszen az egész fejezet üzeneteinek gazdagsága éppen annak bizonysága, hogy a teljes Írás, így ez a fejezet is Istentől ihletett és üdvösségesen hasznos (2Timóteus 3,16).

JÓLÉT, BÖLCSESSÉG ÉS HIT… – 1. Salamon országának jóléte kiemelkedő volt (1–8). Ezt jelképezi a szőlő és a fügefa, mégpedig akként, hogy mindenkinek volt saját jóléte, amiben elégedett volt. Ebből jutott a királyi udvartartásra és az ország védelmére is. Ez az elégedettség minden békesség forrása, amely nem egyenlőséget jelent, hanem azt, hogy senki nem nélkülözött, mindenki hálával tudott örülni annak, ami neki jutott, miközben ebből arányosan juttatott a közös kiadásokra. Ez az elégedettség kizár minden irigységet, és tud örülni annak, ha valamiből másnak több jutott, de azt is látja, amiből neki van több. Kell a „sajátom”, kell a biztonságos békességem, hogy másoknak is adni tudjak majd. – 2. Salamon bölcsessége messze földön híressé tette őt (9–14). Nem az a bölcs, aki okos, aki lexikális tudással rendelkezik, vagy látványosan tehetséges, netán zseni. Hanem az a bölcs, aki látja a dolgok lényegét, „velejét”, belátja az örök összefüggéseket. Az Újszövetség nyelvén az a bölcs, aki „belelátott” Jézus Krisztus üres sírjába, és ettől kezdve innen szemlél mindent, az öröklét tágasságában (János 20,9). – 3. Salamon hite nemcsak a templomépítésben lett láthatóvá, hanem abban is, ahogy más népekkel és királyokkal együtt tudott munkálkodni (15–32).

2Korinthus 7,1–7

265. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

JÓLÉT, BÖLCSESSÉG ÉS HIT…

– 1. Salamon országának jóléte kiemelkedő volt (1–8).

Ezt jelképezi a szőlő és a fügefa, mégpedig akként, hogy mindenkinek volt saját jóléte, amiben elégedett volt.

Ebből jutott a királyi udvartartásra és az ország védelmére is.

Ez az elégedettség minden békesség forrása, amely nem egyenlőséget jelent, hanem azt, hogy senki nem nélkülözött, mindenki hálával tudott örülni annak, ami neki jutott, miközben ebből arányosan juttatott a közös kiadásokra.

Ez az elégedettség kizár minden irigységet, és tud örülni annak, ha valamiből másnak több jutott, de azt is látja, amiből neki van több.

Kell a „sajátom”, kell a biztonságos békességem, hogy másoknak is adni tudjak majd.

– 2. Salamon bölcsessége messze földön híressé tette őt (9–14).

Nem az a bölcs, aki okos, aki lexikális tudással rendelkezik, vagy látványosan tehetséges, netán zseni.

Hanem az a bölcs, aki látja a dolgok lényegét, „velejét”, belátja az örök összefüggéseket.

Az Újszövetség nyelvén az a bölcs, aki „belelátott” Jézus Krisztus üres sírjába, és ettől kezdve innen szemlél mindent, az öröklét tágasságában (János 20,9).

– 3. Salamon hite nemcsak a templomépítésben lett láthatóvá, hanem abban is, ahogy más népekkel és királyokkal együtt tudott munkálkodni (15–32).

Hitének áldása volt mindene, jóléte, bölcsessége, „hitvalló és nem önfeladó nyitottsága”; – de maga a hite is ajándék volt.

Minden jó forrása egyedül az Isten (Jakab 1,17).

SALAMON KIRÁLYSÁGA SZERVEZETT. – 1. Itt mindenki a helyén van, és a rend, az egység mindenki számára gyarapodást, jólétet és jóllétet, azaz örömöt ajándékoz (20). – 2. Itt helyükön vannak a vezetők és a vezetettek egyaránt, és nincs különbség, mert közös az ügy, amelyben mindenki a másikra figyelve, azt értékelve teszi odaadó békességgel a magáét (7–19). – 3. Itt a helyén van az Isten! Emiatt működhet az is, amit eddig felsoroltam. A legfőbb tisztségviselők felsorolásában első helyen szerepel a főpap… (2) – 4. De egy „emberi” megjegyzést csak szabadjon tennem. A kényszermunkák felügyelőjének tisztsége jelzi, hogy aki kilógott ebből a rendből, azt nem „lelkigondozták”, hanem megfenyítették és kényszerítették (6). Ugyanakkor a király bizalmasának tisztsége (5) meg azt kiáltja felénk, hogy embertelen ez a szigorú rend, mert az ember, még a rendet fenntartó, erőskezű uralkodó is, szeretet, szabadság, „korlátok nélküli szárnyalás” után vágyik, amit bizalmasával beszélt meg. Na, hogyan egyeztethető össze a kettő? Ez itt a kérdés. Jézus Krisztus szabadságra váltott meg minket, ami a törvény rendjét Isten eredeti gondolata szerint betölti, vagyis még komolyabban veszi… (Galata 5,1).

2Korinthus 6,11–18

115. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

SALAMON KIRÁLYSÁGA SZERVEZETT.

– 1. Itt mindenki a helyén van, és a rend, az egység mindenki számára gyarapodást, jólétet és jóllétet, azaz örömöt ajándékoz (20).

– 2. Itt helyükön vannak a vezetők és a vezetettek egyaránt, és nincs különbség, mert közös az ügy, amelyben mindenki a másikra figyelve, azt értékelve teszi odaadó békességgel a magáét.

Ez nem egy „idea”, hanem az egyetlen lehetőségünk lenne.

Minden nyomorúságunk onnan fakad, hogy képtelenek vagyunk erre, mert önzők és irigyek vagyunk (7–19).

Kísértések persze itt is vannak, túl szép lenne másként, hiszen Júda tartományát nem olvassuk a térképszerű felsorolásban (1), nyilván Adónijjá lázadása miatt (1,5).

– 3. Itt a helyén van az Isten!

Emiatt működhet az is, amit eddig felsoroltam.

A legfőbb tisztségviselők felsorolásában első helyen szerepel a főpap (2), aztán a kancellárok, a főtanácsadók, a hadseregparancsnok, a helytartók, a király bizalmasa, a háznagy a kényszermunkák felügyelője, valamint a tizenkét helytartó (1–7).

Az élő Istenbe vetett hit minden porcikájában átjárta ezt a társadalmat.

– 4. De egy „emberi” megjegyzést csak szabadjon tennem.

A kényszermunkák felügyelőjének tisztsége jelzi, hogy aki kilógott ebből a rendből, azt nem „lelkigondozták”, hanem megfenyítették és kényszerítették (6).

Ugyanakkor a király bizalmasának tisztsége (5) meg azt kiáltja felénk, hogy embertelen ez a szigorú rend, mert az ember, még a rendet fenntartó, erőskezű uralkodó is, szeretet, szabadság, „korlátok nélküli szárnyalás” után vágyódik, amit bizalmasával beszélt meg.

Na, hogyan egyeztethető össze a kettő?

Ez itt a kérdés.

Jézus Krisztus szabadságra váltott meg minket, ami a törvény rendjét Isten eredeti gondolata szerint betölti, vagyis még komolyabban veszi… (Galata 5,1).

TŐMONDATOS ÜZENETEK, TOVÁBBGONDOLÁSRA… – Salamon ugyan szerette az Urat (3), de azért kitekingetett másfelé is: elveszi a fáraó leányát, először a palotáját építi, egyébként is a látványos építkezésekre koncentrál, jó önmenedzser volt, népszerű, megnyerő... (1–3). – Salamont megszólította az Úr, éppen a gibeóni áldozóhalmon, és beleszólt az életébe (4–6), mert nem lehet kétfelé tekingetni (Máté 6,24). – Salamon ezer állatot áldozott, felfoghatatlan vérfürdő; más szenved miattunk… Mennyi bűn, hogyan lehet megelégíteni az Istent, és megnyugodni, vétkeinktől megszabadulni? (4) – Salamont már megszólította az Úr, amikor kért. Ez az Úr Lelke által vezetett kérés: kegyelmi állapot. Jó, ha döntő helyzetekben nem mi szólunk (Márk 13,11). – Salamon Istennek engedő értelmes, hívő szívet, életet kért. Ez elég! Ez kell! Minden egyéb adathat ráadásként (Máté 6,33). Nem kell hosszú élet, nem kell a gazdagság és a hatalom, nem kell az ellenség pusztulása… (10–14).

2Korinthus 6,1–10

270. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

TŐMONDATOS ÜZENETEK, TOVÁBBGONDOLÁSRA…

– Salamon ugyan szerette az Urat (3), de azért kitekingetett másfelé is: elveszi a fáraó leányát, először a palotáját építi, egyébként is a látványos építkezésekre koncentrál, jó önmenedzser volt, népszerű, megnyerő... (1–3).

– Salamont megszólította az Úr, éppen a gibeóni áldozóhalmon, és beleszólt az életébe (4–6), mert nem lehet kétfelé tekingetni (Máté 6,24).

Woody Allen Match Point című filmje, és szinte minden alkotása, döbbenetes lazasággal mutatja be az ember mindig, mindenben kétfelé sántikló, parázna természetét.

– Salamon ezer állatot áldozott, felfoghatatlan vérfürdő; más szenved miattunk…

Mennyi bűn, hogyan lehet megelégíteni az Istent, és megnyugodni, vétkeinktől megszabadulni? (4)

– Salamont már megszólította az Úr, amikor kért.

Ez az Úr Lelke által vezetett kérés: kegyelmi állapot.

Jó, ha döntő helyzetekben nem mi szólunk (Márk 13,11).

– Salamon így elismerte alkalmatlanságát, fiatalságát, tapasztalatlanságát, a közügyekben való járatlanságát, a feladat nagyságát, hitetlenségét, lényegi dolgokban, jóban és rosszban való vakságát (6–9).

– Salamon Istennek engedő értelmes, hívő szívet, életet kért.

Ez elég!

Ez kell!

Minden egyéb adathat ráadásként (Máté 6,33).

Nem kell hosszú élet, nem kell a gazdagság és a hatalom, nem kell az ellenség pusztulása (10–14).

– Salamon a kijelentés után, valóban leroskadt az Úr oltára előtt, majd örömmel adott hála–lakomát munkatársainak (15).

Aki hisz, az megbecsüli hűséges „munkatársait”!

Tudni megköszönni; – nagy dolog!

– A hit a hétköznapok bonyolult élethelyzeteiben vizsgázik, ahol a másikat a saját bőrének „megcsípésével” kell felébreszteni.

Saját bőréért feleszmél az ember (Jób 2,4), mint ahogy a két parázna asszony is, önző, léha veszekedéséből felébred.

Lásd: gyerekek, életek veszhetnek el, ha nem ébredünk… (16–28).

EZ LESZÁMOLÁS, VAGY VALAMI MÁS? – 1. Tény, hogy ezek, akik korábban nyilvánvalóan Dávid élete ellen lázadtak, először kegyelmet kaptak, de továbbra sem „nyugodtak” el:* – Adóníjjá (13–18), Ebjátár pap (26–27) és Jóáb is (28–33) felhívták magukra a figyelmet, pedig csendben élhetnének tovább; – nem is beszélve a balga Simeiről (36–46). A bajkeverőkkel nincs mit kezdeni, meggyőzni nem lehet őket, el nem nyugszanak soha, a kegyelemmel visszaélnek, és újra ránk törnek! – 2. Az Ige nyomán fogalmazzuk meg bátran, hogy Isten akarata teljesedett be az igazságszolgáltatásban (27), Salamon uralmának megerősödésében (46), és a hozzá hű főemberek felállításában (34–35).** – 3. Ennek ellenére ki kell mondani, hogy véres, nem krisztusi történések ezek. Legyilkolták azt is, aki megragadta Isten templomában, az oltár szarvát, amely az Úr kegyelmét fejezte ki.*** – 4. Ám Isten, a gyarló eseményeken keresztül is annak a Jézus Krisztusnak eljövetelét munkálta, akiben alapvetően másként, eredeti gondolata szerint élhet majd az ember.

2Korinthus 5,11–21

346. dicséret

Hozzáfűzés az igeszakasz magyarázatához:

* – Adóníjjá apja korábbi feleségét akarja, ami abban a korban nyilvánvaló provokációnak számított (13–18);

– Ebjátár pap (26–27) és Jóáb is (28–33) magukra hívják fel a figyelmet, pedig csendben élhetnének tovább;

– nem is beszélve a balga Simeiről, aki házi fogságából lazán kilép két elszökött szolgáját kergetni (36–46).

** Jóáb helyett Benájá lett a hadseregparancsnok; az megítélt és méltatlanná lett Éli házából származó Ebjátár pap helyett Cádók lett pap (34–35).

*** Véreskezű ez a Benájá is, a végrehajtó. Lenne kihez hasonlítani a történelemben (46).

DÁVID INTELMEI egyrészt egy hívő ember, másrészt egy politikus rendelkezései, aki az utódja számára is stabilizálni akarja hatalmát. – 1. Dávid kéri, hogy Salamon mindenben az Isten parancsai szerint cselekedjen. Valóban, Isten rendjében élve teljesedik ki az emberi élet (1–4). – 2. Dávid azonban a következő mondatában már ellene mond ennek, hiszen hatalmi indítékok alapján folytatja szavait Salamon felé, miszerint a potenciális bajkeverőket meg kell állítani, a támogatókat meg kell erősíteni. Így Jóáb (5–6), Simei (8–9)) és Adónijjá nem kívánatos (10–15), míg Brazillaj megdicsérendő (7). – 3. A helyzet ma is ugyanez? Az egykori nagy, ifjú, újító, lázadó titánok a hatalomban ugyanilyenek lesznek? Itt, a hasadt világban csak így működhet? Lehet–e a krisztusi „többet” nem hatalomban, nem pénzben, nem kapcsolatokban, hanem tényleg hitben megélni, ebben a világban, ahol minden csak erről szól? Mindenesetre lehet imádkozni: Jöjj, Urunk! (Jelenések 22,20).

2Korinthus 5,1–10

408. dicséret

HOGYAN ÉRVÉNYESÜL ISTEN AKARATA? – 1.  Kívülállóként egy hatalmi, utódlási harc tanúi vagyunk itt. Gyarló, önző emberi érdekekkel teli küzdelmek ezek. Még úgy is azok, hogy Isten akarata nem engedi másként történni az eseményeket, mint ahogy az Őneki kedves. – 2. Isten akarata nem azért érvényesül az életünkben, mert mi különbek vagyunk, hanem mert ilyen hatalmas és irgalmas a mi Urunk. Ez Dáviddal, Salamonnal (38–40), Adónijjával (41–53) és a félelmükben mellőle elillanókkal kapcsolatban ugyanúgy elmondható, mint Isten mai emberei kapcsán is (49). Viselkedésükben egyformák ezek itt mind. – 3. Mindenesetre a határozott lépések lám, a másikban félelmet, rémületet válthatnak ki, és azonnal visszaléphet az illető, mint itt a lázadó Adónijjá. Gyakran alkalmazzuk ezt a blöffös módszert. A hívő ember nem így szerez érvényt Isten akaratának. – 4. Valóban, Isten akarata „történik”!!! Övéit „nem engedi” az Úr! Előbb–utóbb érvényesíti hitben szolgálatot vállaló és üdvözítő akaratát rajtunk. Isten akarata Jézus Krisztus! Isten az egyetlen, aki ebben a történetben „hiteles”. Az Ő kegyelme érvényesül rajtunk.

2Korinthus 4,7–18

357. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

HOGYAN ÉRVÉNYESÜL ISTEN AKARATA?

– 1.  Kívülállóként egy hatalmi, utódlási harc tanúi vagyunk itt.

Gyarló, önző emberi érdekekkel teli küzdelmek ezek.

Még úgy is azok, hogy Isten akarata nem engedi másként történni az eseményeket, mint ahogy az Őneki kedves. – 2. Isten akarata azonban nem azért érvényesül az életünkben, mert mi különbek vagyunk, hanem mert ilyen hatalmas és irgalmas a mi Urunk.

– 3. Ez Dáviddal és Salamonnal kapcsolatban ugyanúgy elmondható, mint Isten mai emberei kapcsán is.

Egyformák ezek itt mind.

Úgy örülnek a másik bukásának és a saját győzelmüknek, hogy szinte belehasad a föld (38–40).

Jézus Krisztusban mi másfajta örömre kaptunk felhatalmazást.

– 4. Persze Adónijjá sem különb.

Először magabiztos, erejét fitogtató lázadó, aki saját apja ellen fordul; – majd a túlerőt és a másik oldal határozott lépéseit látva, ahogy Salamont királlyá kenték, megijed és kegyelmet kér, megragadva az oltár szarvát (41–53).

A vele lévőkről nem is beszélek, akik látva a bukást, azonnal elillannak (49).

Igen, az ember egy pillanat alatt egyedül marad!

Mindenki csak érdekből van mellettünk, nem kellünk mi senkinek sem.

Ez az alaphelyzet.

– 5. Mindenesetre a határozott lépések lám, a másikban félelmet, rémületet válthatnak ki, és azonnal visszaléphet az illető.

Gyakran alkalmazzuk ezt a blöffös módszert; – Igékkel megtűzdelve még hatásosabb.

„Bejöhet!” – de „lelkület” kérdése.

A hívő ember nem így szerez érvényt Isten akaratának.

– 6. Valóban, Isten akarata történik!!!

Övéit nem engedi eltérni ettől az akarattól.

Előbb–utóbb érvényesíti hitben szolgálatot vállaló és üdvözítő akaratát rajtunk.

Isten akarata Jézus Krisztus!

Isten az egyetlen, aki ebben a történetben „hiteles”.

Az Ő kegyelmére szorulunk mindnyájan.

Az Ő kegyelme érvényesül rajtunk.

MEGÖREGEDVE… – 1. Megöregedve „fázunk mindentől”, ráz a hideg. Dávid hívő ember, nem él a neki felkínált fiatal szépséggel, mert tudja, hogy ekkor már csak az Úr kegyelmes ölelése melegíthet fel. – 2. Megöregedve leírnak bennünket, de ma már harminc fölött is öregnek számítunk, ötven felett végképp. Törnek elő a fiatal titánok, és van az úgy is, hogy az ember még a saját gyerekeiben sem bízhat. Dávid ellen támad a saját fia, a szép férfiú, Adónijjá és csapata, Jóáb, valamint Ebjátár pap. Isten kegyelme, ha megöregedve mégis kitartanak mellettünk egyesek: Cádók pap, Nátán próféta, Benájá, Betsabé és Salamon. – 3. Megöregedve rendezzük el a dolgainkat, és Istennek kedves módon, az Ő akarata szerint „rendelkezzünk” a jövőről. Adjuk át a ránk bízott kincset. Ne felejtsük, bármikor kiszólíthat innen az Úr, ezért legyünk fiatalon is készen, mindig készen; – azzal a bizonyossággal, hogy Ő, Jézus Krisztusban már mindent elrendezett nekünk.

2Korinthus 4,1–6

133. zsoltár

* A teljes igemagyarázat:

MEGÖREGEDVE…

– 1. Megöregedve „fázunk mindentől”, ráz a hideg.

Dávid a kor szokása szerint élhetett volna a fiatal, szép Abisággal, mert azt gondolná az ember, hogy talán egy fiatal szépség még felmelegíthetné öreg életünket, megidézve az elmúlt időt.

Elgondolkodtató az Ószövetség „emberi őszintesége” ezen a területen is.

De Dávid hívő ember, nem él a lehetőséggel, mert tudja, hogy ekkor már csak az Úr kegyelmes ölelése melegíthet fel.

– 2. Megöregedve leírnak bennünket, de ma már harminc fölött is öregnek számítunk, ötven felett végképp.

Törnek elő a fiatal titánok, és van az úgy is, hogy az ember még a saját gyerekeiben sem bízhat.

Dávid ellen támad a saját fia, a szép férfiú, Adónijjá és csapata, Jóáb, valamint Ebjátár pap.

Isten kegyelme, ha megöregedve mégis kitartanak mellettünk egyesek: Cádók pap, Nátán próféta, Benájá, Betsabé és Salamon.

– 3. Megöregedve rendezzük el a dolgainkat, és Istennek kedves módon, az Ő akarata szerint „rendelkezzünk” a jövőről.

Adjuk át a ránk bízott kincset.

Ne felejtsük, bármikor kiszólíthat innen az Úr, ezért legyünk fiatalon is készen, mindig készen; – azzal a bizonyossággal, hogy Ő, Jézus Krisztusban már mindent elrendezett nekünk.

Az előző fejezet vége, és ez a fejezet is kihangsúlyozza, hogy Mózes és szolgatársai ELVÉGEZTÉK azt a munkát, amit Isten rájuk bízott (39,32). – 1. Mindent elvégeztek, és mindent úgy végeztek el, ahogy az Úr megparancsolta nekik (39,43). Az Isten békességét tapasztalja meg az ember, ha valamit el tud végezni ebben a világban, mégpedig Isten akarata, indítása, jótetszése szerint. Mennyei tapasztalat ez, az Isten áldásának valósága, az öröklét előíze ebben a múlandó világban, ahol semmi sem kész igazán, és semmi sem tökéletes. – 2. Éppen ezért micsoda kegyelem, hogy Ővele ebben a világban is megtapasztalhatjuk a menny maradéktalan tökéletességét és örömét. Ilyenkor egy pillanatra valóban meg kell állni, pihenni, hálát adni, „élvezni” az öröklétből való kóstolót. Ezért felállították a kijelentés sátrát, megáldották a papokat, és örültek az Isten áldó jelenlétének (1–33). – 3. Aztán indulni kellett tovább (34–38). Nincs itt nekünk maradandó városunk (Zsidókhoz írt levél 13,14). De az Úr vezetését követve, az Ő erejével és örömével zarándokolunk tovább, a krisztusi megérkezés felé.

2Korinthus 3

350. dicséret

A PAPI RUHÁK KÉT LEGFONTOSABB DARABJA: az éfód (2–7) és a hósen (8–21). – 1. Az éfódra, erre az ujjatlan, vállpántos papi köpenyre rögzítették a pap szíve, melle fölötti részre a hósent. – 2. Mindkét papi ruhadarab jellemzője az volt, hogy az éfódon a két vállpánt aranyfoglalatos ónixkövein, valamint a hósen négyszer háromsoros drágakövein Isten népe tizenkét törzsének neveit hordozta a pap. Amikor a főpap felöltötte a papi ruhákat, bement a szentélybe, majd a szentek szentjébe, Isten színe elé vitte ruházatával, imádságával, áldozatával Isten népének minden tagját. – 3. Fontosak a lényeget kifejező, Isten számára elkülönített, szent, művészi munkával elkészített tárgyak is (8), amelyek akkor is hirdetik Isten szeretetét, amikor a mi szívünk és értelmünk, életünk éppen képtelen az imádságra, akár papként, akár hívőként. – 4. Isten Jézus Krisztusban egyszer s mindenkorra odahelyezte népét, és népén keresztül az egész világot a megváltó Isten színe elé, az Ő megtartó kezébe. Ez a mi egyetlen reménységünk. 

2Korinthus 2,5–17

207. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

A papi ruhák két legfontosabb darabja: az éfód (2–7) és a hósen (8–21).

Az éfódra, erre az ujjatlan, vállpántos papi köpenyre rögzítették a pap szíve, melle fölötti részre a hósent, aranyfoglaltokban, aranykarikákkal és bíborzsinórokkal.

Mindkét papi ruhadarab jellemzője az volt, hogy az éfódon a két vállpánt aranyfoglalatos ónixkövein, valamint a hósen négyszer háromsoros drágakövein Isten népe tizenkét törzsének neveit hordozta a pap.

A hósent kétrét hajtották, így zsebként is szolgált a két ezüstbe foglalt kő, az „urim” és a „tummim” számára, amellyel Isten akaratát tudakolták, gyakran sorsvetéssel, kizárva minden emberi érzelmet és személyességet (szubjektivitást).

Amikor a főpap felöltötte a papi ruhákat, bement a szentélybe, majd a szentek szentjébe, Isten színe elé vitte ruházatával, imádságával, áldozatával Isten népének minden tagját.

Fontosak a lényeget kifejező, Isten számára elkülönített, szent, művészi munkával elkészített tárgyak is (8), amelyek akkor is hirdetik Isten szeretetét, amikor a mi szívünk és értelmünk, életünk éppen képtelen az imádságra, akár papként, akár hívőként.

Isten Jézus Krisztusban egyszer s mindenkorra odahelyezte népét, és népén keresztül az egész világot a megváltó Isten színe elé, az Ő megtartó kezébe.

Ez a mi egyetlen reménységünk.