A PAPI RUHÁK KÉT LEGFONTOSABB DARABJA: az éfód (2–7) és a hósen (8–21). – 1. Az éfódra, erre az ujjatlan, vállpántos papi köpenyre rögzítették a pap szíve, melle fölötti részre a hósent. – 2. Mindkét papi ruhadarab jellemzője az volt, hogy az éfódon a két vállpánt aranyfoglalatos ónixkövein, valamint a hósen négyszer háromsoros drágakövein Isten népe tizenkét törzsének neveit hordozta a pap. Amikor a főpap felöltötte a papi ruhákat, bement a szentélybe, majd a szentek szentjébe, Isten színe elé vitte ruházatával, imádságával, áldozatával Isten népének minden tagját. – 3. Fontosak a lényeget kifejező, Isten számára elkülönített, szent, művészi munkával elkészített tárgyak is (8), amelyek akkor is hirdetik Isten szeretetét, amikor a mi szívünk és értelmünk, életünk éppen képtelen az imádságra, akár papként, akár hívőként. – 4. Isten Jézus Krisztusban egyszer s mindenkorra odahelyezte népét, és népén keresztül az egész világot a megváltó Isten színe elé, az Ő megtartó kezébe. Ez a mi egyetlen reménységünk. 

2Korinthus 2,5–17

207. dicséret

* A teljes igemagyarázat:

A papi ruhák két legfontosabb darabja: az éfód (2–7) és a hósen (8–21).

Az éfódra, erre az ujjatlan, vállpántos papi köpenyre rögzítették a pap szíve, melle fölötti részre a hósent, aranyfoglaltokban, aranykarikákkal és bíborzsinórokkal.

Mindkét papi ruhadarab jellemzője az volt, hogy az éfódon a két vállpánt aranyfoglalatos ónixkövein, valamint a hósen négyszer háromsoros drágakövein Isten népe tizenkét törzsének neveit hordozta a pap.

A hósent kétrét hajtották, így zsebként is szolgált a két ezüstbe foglalt kő, az „urim” és a „tummim” számára, amellyel Isten akaratát tudakolták, gyakran sorsvetéssel, kizárva minden emberi érzelmet és személyességet (szubjektivitást).

Amikor a főpap felöltötte a papi ruhákat, bement a szentélybe, majd a szentek szentjébe, Isten színe elé vitte ruházatával, imádságával, áldozatával Isten népének minden tagját.

Fontosak a lényeget kifejező, Isten számára elkülönített, szent, művészi munkával elkészített tárgyak is (8), amelyek akkor is hirdetik Isten szeretetét, amikor a mi szívünk és értelmünk, életünk éppen képtelen az imádságra, akár papként, akár hívőként.

Isten Jézus Krisztusban egyszer s mindenkorra odahelyezte népét, és népén keresztül az egész világot a megváltó Isten színe elé, az Ő megtartó kezébe.

Ez a mi egyetlen reménységünk.