A próféta elvégezte küldetését az engedetlen hatalom, kultusz és a király ellen. Küldetésben járt, ezért Isten hatalmával szólt és cselekedett, nem volt lekenyerezhető. Amikor azonban elvégezte küldetését és hazafelé tartott, akkor bukott el. Talán elfáradt, vagy leengedett, esetleg az eredmény láttán túlzottan magabiztos lett; – mindenesetre egy utána nyargaló, önjelölt próféta visszacsalogatta és szó szerint „lekenyerezte”. Háttérben a sokféle próféták, „kegyességi iskolák” egymás elleni rivalizálása állhatott, akárcsak ma…. Semmi érdemi esemény nem történt itt, csak annyi, hogy mégis azok asztalához ült, akik ellen szólt. Ezért Isten ítéletét nem kerülhette el az engedetlenné lett próféta. A történet döbbenetes, mert azonnal leszűrhetjük a következtetést. Így jár az, aki Isten szolgájaként csak egy pillanatra is elgyengül és behódol más hatalmaknak is, az élő Isten mellett, ezáltal „lekenyerezhetővé” válik. A történet azonban attól lesz még döbbenetesebb, ha feltesszük a lényegi kérdést: végül is ki az, akit nem lehet ebben a világban lekenyerezni, vagy aki nem gyengülne el egy pillanatra sem, amikor is kísérthetővé válik. Ezzel nem akarom viszonylagossá tenni a bűnt. De én csak egy valakit ismerek, akit nem lehetett lekenyerezni: az Úr Jézus Krisztust. Az Ő kegyelme, ereje legyen velünk a hűséges szolgálatban.

Filippi 1,18–30

275. dicséret