(1Királyok 15,1–15) JÉZUS KRISZTUSÉRT (Efezus 1,7). – 1. Abijjá, Júda királya* folytatta apjának vétkeit, amiket az őelőtte tett, hiszen szíve nem volt az Úré (3). Súlyos mondat, egy uralkodó életének ítélete, aki ráadásul Isten népének vezetője volt. Amit a gyerekeink, meg a ránk bízottak előtt teszünk, azt folytathatják ők is. Mit mutatunk, mit adunk át az utánunk következőknek? Ez több, mint erkölcsi, ez hitbeli kérdés, hiszen a hitből cselekedetek következnek (Jakab 2,18). – 2. Ez még akkor is így van, ha nem a cselekedeteink tartanak meg bennünket, hanem egyedül az Isten, hiszen ezen a világon nincs az a szent, aki makulátlan lehetne. A szabadító Isten tartotta meg Dávidot is, hiszen Dávid mindenben azt tette, amit kedvesnek lát az Úr, „kivéve” a Betsabéval történt paráznaságát, meg a „kivételeket” még lehetne sorolni (5). – 3. Mégis, Dávid az Úr választottja volt, aki kegyelmet talált Istennél, és Őrá tekintettel adott mécsest az Úr Abijjá királynak (4). Ez a mécses a kegyelem, amit mi Jézus Krisztusra tekintettel kaptunk. Az Ő életében nem voltak „kivételek”, és akiben minket is magának választott az Úr. Őrá tekintettel kaptuk a mai napot is.**

Filippi 2,12–30

92. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz:

* Abijjá, Júda királya (Kr. e. 913–911 uralkodásának ideje 3 év). Apja Roboám, Júda királya (Kr. e. 931-913 uralkodásának ideje 17 év).

** Mégis, Dávid az Úr választottja volt, aki kegyelmet talált Istennél, és Őrá tekintettel tartotta meg az Úr Jeruzsálemet Abijjá király idejében (4), és csak Dávidra tekintettel adott mécsest az Úr Abijjá királynak, uralkodása három évében (2).