– Pál áttekintette Isten üdvtervét, amennyire azt Isten kijelentése alapján áttekinthette. Isten megkeményítette Izráel egy részét, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak az üdvösségre. De aztán eljön a Megváltó, és a próféta ígérete szerint üdvözülni fog az egész Izráel (Ézsaiás 59,20–21). A pogányok teljessége és az egész Izráel üdvözül, hiszen Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok (29). A teljesség itt azokat jelenti mind, akik Isten kiválasztó kegyelme által értek célhoz; mindazokat, akik engedetlenné lettek, és akiken Isten mégis megkönyörült (32).

– Csak leborulhatunk Isten bölcs döntései előtt. Az apostol is ezt tette. Ezekkel a döntésekkel nem vitatkozhatunk. Ezeket a döntéseket alig tudjuk felfogni, kikutatni, megérteni; éppen ezért tele lennénk kérdésekkel. De értelmetlen és hitetlen minden kérdés, és áldott minden leborulás. Ez a leborulás vallja, hogy Isten mindent tökéletesen intéz. Ez a leborulás hálát ad az isteni, üdvösséges rendért, amit az Úr garantál, amit helyreállít és fenntart, a gonosz mindent szétdobáló mesterkedései ellenére is (33–35). Ez a leborulás hálát ad azért a személyes bizonyosságért, hogy ebből a kiválasztó, üdvözítő szeretetből mi is részesülhettünk, a Jézus Krisztusban.

– Nem kell ennél több, valójában csak ez: vallani, hogy az Úrtól, Őtőle, Őáltala és Őérte van minden, ezért Övé a dicsőség mindörökké. Ebben a hitben élni és szolgálni az Ő dicsőségére, amíg tart a ma… Az Úr rendelt el mindent, aztán Ő teremtett mindeneket, azaz Őtőle indult minden, Ő az „eredete” mindennek. Az Úr által került újból üdvösséges helyére ez a kibicsaklott világ, a megváltó Jézus Krisztusban. Az Úr dicsőségéért történik minden rendeződés, ami a saját üdvösséges javunk egyetlen forrása is.

– Olyan ez, mint amikor a kisiklott és tehetetlenül régóta veszteglő szerelvényt, benne az egymást halálosan kikészítő, türelmetlen utasokkal, végre „felülről” egy „hatalmas daru” a sínpárra emeli, és az folytathatja útját a kijelölt cél felé. Ezalatt voltak olyanok, akik türelmetlenül leszálltak a vonatról – perlekedve kalauzzal, mozdonyvezetővel, magával a vasúttal –, és saját erejükből indultak el legyőzni a lehetetlen távolságot. Közben a vonat elindult. Ők lemaradtak? Legfeljebb ez az egy, imádságos kérdésünk lehet.

1Sám 15

Szerző: refdunantul  2020.09.02. 04:00

– Az apostol saját népe küldetését, jövőjét tárja elénk, miközben ő maga is még jobban meg akarja érteni Izráel szolgálatát, a maga számára is magyarázza, értelmezi Isten cselekvését. Az élet fája mélyen belenyúlik az Isten kiválasztó kegyelmébe. Becsüljük meg az egyházban mindazt, ami Izráelből jött! A lelki Izráelért, az egyházért becsüljük meg a testi Izráelt, mert ők a gyökér, mi pedig az ágak, és az ág nem dicsekedhet a gyökérrel szemben (18).

– Számunkra azonban a konkrét teológiai kérdésnél még sokkal többet mond ez az igeszakasz. Ez Isten Igéjének csodája!

– Először is ne dicsekedjünk, mert – egy fához hasonlítva magunkat – mindnyájan a gyökér zsírjából élünk, a gyökér hordoz minket (18). Ez a gyökér túlmutat Izráelen; a Megváltóra, akiért kiválasztást nyertek (1Mózes 12,3). Ez a gyökér Isten megtartó szeretetének testet öltése: Jézus Krisztus. Minden ajándék! Minden kegyelem! Minden dicsekvés istentelen. Ennek a dicsekvésnek legfelszínesebb megnyilvánulása, amikor az új generáció kritikával ledarálja ez előtte jártakat, mert majd ők megmutatják. Persze ők is erre a sorsra jutnak majd. A dicsekvés gyarló példáit vég nélkül sorolhatnánk.

– Másodszor: Ne legyünk elbizakodottak! A dicsekvés leggyarlóbb formája a hívő gőg. Másokat elvetett az Isten? Téged megtartott? Kire mutogathatsz? Isten jósága, hitet ajándékozó irgalma alázatra indít, félelemre, istenfélelemre. Az istenfélelem egyik fajtája az a félelem, amely folyamatosan alázatban tart és mindig odakerget az Úrhoz. Akinek üdvbizonyossága van, az nem bizakodik el. Aki pedig elbizakodott, azt valójában elvetette az Úr, még ha hívőnek látszik is (20–22).

– Harmadszor: Istennek van hatalma arra, hogy Izráel népét a maga egészében magához ölelje. Sőt, Istennek arra is van hatalma, hogy mindeneket magához öleljen (1Korinthus 15,28). Tudom, ez teológiai képtelenség. Miközben Pál rendszert alkot, aközben – a Szentlélek vezetése alatt – mégis kénytelen ezt felvillantani; nem garantálni, hanem felvillantani (23–24). Isten hatalma túl van bármiféle teológiai rendszeren. Az apostol éppen erről beszél.

1Sám 14,3652

Szerző: refdunantul  2020.09.01. 04:00

– Elvetette Isten az Ő népét, Izráelt? Pál azonnal egyértelműen felelt erre a kérdésre: „Szó sincs róla!”  (1) Az apostol a választ több tételben igazolta.

– Az első bizonyság erre Pál maga, aki Ábrahám magvából, Benjámin törzséből, a Krisztus ellenségéből apostol lett (1).

– A második bizonyság erre Illés példája (2–5), aki panaszában rámutat Isten népének bűneire: bálványimádásukra, a próféták elhallgattatására. Illés, csüggedésében úgy érzékeli, hogy egyedül ő maradt meg az Úr követésében. Isten azt felelte neki, hogy hétezer ember megmaradt a hitben. Ez a maradék is bizonyság arra, hogy Isten nem vetette el népét, mert Isten népének kiválasztása kegyelmi kiválasztás és nem érdemek alapján történik. Soha nem járunk egyedül a hitben, mindig vannak testvéreink! Vegyük észre egymást és épüljünk egymás hite által! Isten kegyelme minden időben megtartja az Ő népét.

– A harmadik bizonyság erre az egyház maga, mint „lelki Izráel”. Izráel egy részének megkeményedését, vakságát (6–10) más népek hitre jutásának, azaz a pogányok üdvösségének megvalósulásáért rendelte el az Isten, az egyházért (11–16). Pál úgy fogalmaz, hogy a pogányoknak kellett hirdetnie az evangéliumot, miután a zsinagógákból kiűzték őt (Cselekedetek 18,6), hogy Isten ezáltal féltékennyé tegye saját népét (14). Izráel népének megtért maradéka, első zsenge (16), hogy szerte a világon hirdessék az evangéliumot. Az első termést, a zsengét azonban követi a többi, az összes: amíg Izráel népe teljes számban meg nem tér (12).

– Pál kimondhatta bizonyosságát: saját népe, Izráel, teljes számban megtér majd (12). Isten nem vetette el az Ő népét. Ezt az egyházra nézve, a lelki Izráelre nézve is kimondhatjuk: mindenki megtér, akit csak Isten, kegyelméből magának választott. Ezt nem a mi missziónk fogja elérni, noha végezni kell a ránk bízott szolgálatot, de nem kell aggódni az eredmény miatt. Azon sem nekünk kell teológiai vitákat folytatni, hogy: kevesen, sokan, netán mindenki... A feltámadás első zsengéje Jézus Krisztus (1Korinthus 15,20). Mindazok követik Őt a feltámadás csodájában, akiket az Isten magának választott az üdvösségre.

1Sám 14,135

Szerző: refdunantul  2020.08.31. 04:00

– Isten Igéje olyan gazdag! Mi lesz éppen hangsúlyossá egy adott igeszakaszban?

– Az apostol a 19. zsoltárból vette az idézetet: A teremtett világ hirdeti az Isten dicséretét; az egész földkerekség beszél az Úrról (18). A 19. zsoltár azonban szól Isten kijelentéséről, Isten törvényéről, üdvözítő rendjéről; sőt, szól annak helyreállításáról, a krisztusi megváltásról is (Zsoltárok 19,15). A próféták és az apostolok igehirdetése nyomán, szerte a világon szól az evangélium. Senki nem mondhatja, hogy nem hallotta.

– Milyen gyönyörűséges az Isten Igéje, az abban megszólaló jó hír, a megváltás örömhíre. Milyen gyönyörűséges azoknak érkezése, akik az örömhírt hirdetik (Ézsaiás 52,7). Milyen gyönyörűséges szolgálatot bízott ránk az Úr: az Ő kedves küldöttei vagyunk, hírnökök, akiket az üdvösség jó hírének hirdetésével bízott meg (15). Nemcsak hírnökök vagyunk, hanem tanúk is, akik megtapasztalták ennek a hírnek örömét, igazságát, valóságát, üdvösségét.

– Kik hisznek a mi beszédünknek? (Ézsaiás 53,1) Kik hívják segítségül ennek nyomán az Úr nevét? (13–14) Ez egy izgalmas kérdés. Az apostolt saját népének sorsa izgatja elsőrenden. Ószövetségi igehelyekkel (5Mózes 29,3; Ézsaiás 29,10) szinte féltékennyé teszi saját népét, hogy megmozgassa az ellenszegülőket. A kérdés nyitott. Isten, karjait még egész nap kitárja felénk (19–21). Nem az a kérdés, hogy kik hisznek. Ez a szuverén Isten döntése. Számunkra az a kérdés, hogy hirdetjük-e az üzenetet, és a jó hírt hirdetjük-e? Úgy vagyunk-e hűséges tolmácsolói Isten Igéjének, hogy abban a krisztusi üzenet „gyönyörűsége, kedvessége” hallik ki? Ez a krisztusi írásmagyarázat is a hűség nélkülözhetetlen eleme. Hirdetjük-e az Igét akkor is odaadóan, folyton készülve, amikor testi szemekkel látva kevesen hallgatják szavunkat és még kevesebben figyelik azt; amikor mást hallanak ki abból, mint amit mi kaptunk az Úrtól? Hirdetjük-e hűséggel az Igét akkor is, amikor a társadalmi elismertsége is csökken ennek a szolgálatnak? Hirdetjük-e az Igét: nemcsak lelkészként, hanem hívőként, a magunk helyén? Hirdetjük-e az életünkkel az evangéliumot?

1Sám 13

Szerző: refdunantul  2020.08.30. 04:00

– Ki üdvözül, hogyan, miért?

– Aki pedig a szájával Úrnak vallja Jézust, és a szívével hiszi, hogy Isten feltámasztotta Jézus Krisztust a halálból, az üdvözül (9–10). Aki segítségül hívja a feltámadott Urat, az üdvözül; legyen az bárki, bármely nép tagja; mert aki hisz a feltámadott Úrban, az nem szégyenül meg (11–13). Az üdvösség: üdvbizonyosság, minden helyzetben, minden hívő számára. Hinni, bizonyságot tenni, bizonyosnak lenni a feltámadott Jézus Krisztusban. Csodálatos, tömör, világos evangélium ez! Szinte meg kellene itt állni, tovább nem részletezni, nem magyarázni, hanem leborulni… Innentől kezdve szinte „gyengítő” fejtegetés a többi, mert a lényeg elhangzott.

– Nem az isteni törvény megannyi tanbéli, erkölcsi, kultuszi paragrafusai és annak értelmezései üdvözítenek. Az apostol szerint az Isten törvényét nem lehet cselekedetek által úgy betölteni, hogy abból élet származzék. Ez az emberi erőfeszítés éppolyan lehetetlen mintha ember akarná megvalósítani a krisztusi megtestesülést és a krisztusi feltámadást (5–7). A törvény célja és vége Krisztus (4), mint ahogy a madár számára megszűnik a gyalogút út lenni, amint felfedezi a szárnyait. Isten törvénye, Igéje, üdvözítő rendje még inkább érvényben van, de azt Isten a szívünkbe írta (4–10).

– Akinek üdvössége van, az mások üdvösségéért is könyörög. Az apostolt élteti az Izráelért való könyörgés: szívből kívánja népe üdvösségét a Jézus Krisztusban és könyörög az üdvösségükért (1). Ez a krisztusi lelkület: szívből kívánni, könyörögve kérni az Isten előtt azok üdvösségét, akik még nem hisznek Jézus Krisztusban. A krisztusi ember az üdvösségért könyörög, az üdvösség evangéliumát hirdeti, az üdvösséget munkálja. Még ott is, ahol rajonganak Istenért, és közben saját magukat kezdik el érvényesíteni. Szó szerint így fogalmaz az apostol (1–3).

1Sám 12

Szerző: refdunantul  2020.08.29. 04:00

– Az ember egyetlen lehetősége csakis az, hogy leborul az Isten előtt, annak tökéletes akarata előtt. Ebben a leborulásban az ember nem kérdezgeti Istent, hanem elismeri azt, hogy Isten az Úr, aki szabad, szuverén döntéssel, igazságosan intéz mindent: az üdvösségre és e-világra nézve is (14).

– Mi szeretünk kérdezni, és minden válasz után következik egy újabb kérdés, sőt egyre kötekedőbb kérdések. Mi szeretünk vitázni, és a vitában szeretjük, ha egyre inkább mi uraljuk a beszélgetést, hogy aztán tekintélyt szerezve a tettek mezéjén is mi uraljuk a terepet. Mi Istent is raportra hívjuk a kérdéseinkkel. Isten imádatában már nincs kérdés, csak leborulás, teljes Istenre hagyatkozás. Üdvösséges állapot ez.

– Isten istensége megmutatkozik abban, hogy könyörül, akin könyörül; és irgalmas ahhoz, akihez irgalmas (15). Csak leborulni tudok, amikor ezeket az igeverseket olvasom, és leborulásomban hálát adok, hogy nem emberek döntik el, hogy Isten kin könyörüljön és kihez legyen irgalmas. Leborulva hálát adok azért, hogy végképp nem hívő emberek, vagy bármely felekezethez, bármely kegyességi körhöz vagy bármely teológiai iskolához tartozó „vallásos zsenik” és „teológiai agytrösztök” határozzák meg az Isten könyörületének medrét. Igenis, éppen ettől Isten az Isten, és éppen ettől igazságos, hogy többek között, ezt sem engedte ki a kezéből. Ez az igevers engem nem megijeszt, nem kérdések sokaságát ébreszti bennem, hanem megnyugtat, magasztalásra késztet és bizonyosságra indít.

– Mi akarhatunk, mi futhatunk, mi erőlködhetünk; de ha az Úr nem építi a házat, akkor hiába… (Zsoltárok 127,1) Az üdvösségre, és e-világ eseményeire nézve is érvényes az Isten szabad, könyörülő döntése, vagy éppen annak elvetése (16–18). Persze mi akarunk, futunk, de szüntelenül az Isten áldásáért könyörögve és az Ő kiválasztó kegyelmére hagyatkozva. A kiválasztottságunkkal kapcsolatos bizonyosság is Isten áldása. Ez a bizonyosság nem kárhoztathat senkit. Ez a bizonyosság tudja, hogy a mi futásunk olyan, mintha egy repülő fedélzetén kocognánk, amely ezer kilométeres sebességgel hordoz a megérkezés felé. Nem azé, aki akarja; nem azé, aki fut; hanem a könyörülő Istené. Nincs ennél kristálytisztább igazság.

1Sám 11

Szerző: refdunantul  2020.08.28. 04:00

– Ebben a világban a származás számít. Akik tehetik, büszkén sorolják a családfájukat, egykor neves és tekintélyes felmenőiket. Hívtak már olyan rendezvényre, ahol a családfámról kellett szólnom. Azt mondtam, hogy nincs mit mondanom, mert számomra ugyan ők fontosak, de nehéz időkben, hitben, névtelenségben, az emberi megítélés társadalmi rétegződése szerint legalul éltek, az Isten által nekik kijelölt térben, időben és próbákban. Ilyen tekintetben a legnagyobb senkik voltak, akik még lábjegyzetben sem szerepelhetnek, szűk helytörténeti krónikákban sem. Tiszteljük a történelmi családokat, de ennek csak e-világi, történeti szerepe van, nem pedig hitbéli, teológiai jelentősége.

– Isten ugyanis nem a testi leszármazás és egyéb külső szempontok alapján értékel és üdvözít minket (8), hanem kiválasztó kegyelme által (11–12). Isten gondolatai és utai ég és föld a mieinkhez képest (Ézsaiás 55,8). Az Úr szuverén, kiválasztó kegyelme érvényesül a világban, akár akarjuk, akár nem; és az Úr mindent tökéletesen intéz! Ki merne Ővele vitába szállni?! Isten hatalmasokat dönt le trónjukról, és megalázottakat emel fel (Lukács 1,52). Ő megcselekszi, hogy a nagyobb szolgál a kisebbnek, mint ahogy Ézsau szolgált Jákóbnak. Isten szabadon szeret és „gyűlöl”, azaz szabadon választ és vet el. Ez nem érdem, hanem kegyelem (10–13). Más a testi és más a lelki „Izráel” (6–7).

– De mondjuk ki, hogy akinek bizonyossága van: üdvbizonyossága; és ennek nyomán választottságának látható jeleit is kapja az Úrtól; az csak alázatos lehet, és bizonyosságával másokat is csak biztathat, valamint reménységgel erősíthet. Aki ettől hívő gőggel, pökhendivé lesz, az csak azt gondolja magáról, hogy ő választott, valójában nem az.

1Sám 10,1727

Szerző: refdunantul  2020.08.27. 04:00

– Velünk az Isten! Kikkel? Az Ő választottaival van az Isten (33). Ha rezonál a szíved erre az örömhírre, ha ez benned bizonyosságot támaszt, akkor az Úré vagy. Ne azzal foglalkozz, hogy a másik az Úr gyermeke-e, hanem te élj a körülötted lévők között ezzel a bizonyossággal!

– Velünk az Isten! (Máté 1,23) Ezt mutatta meg Isten azzal, hogy egyszülött Fiát „odaadta” érettünk (32). Ővele együtt mindent odaajándékozott nekünk. Az Úr ajándékai: kegyelem, bűnbocsánat, örök élet, „itt” megújult élet; üdvösség. Mit tudunk mi adni egymásnak? Még azoknak is csak nagyon keveset, akiket a legjobban szeretünk. Mennyi mulasztás terhel minket még velük szemben is. Az Úr mindent odaajándékozott nekünk. Ez a minden, Ő maga, a mennyei világ üdvösséges rendje, amely a bűn miatt meghasadt, és Jézus Krisztusban újra helyreállt.

– Velünk az Isten! Ez azt jelenti, hogy senki nem vádolhat minket, senki sem kárhoztathat bennünket, senki sem támadhat ellenünk, senki sem veszejthet el bennünket; még ha le is győzhet minket! Pedig mennyi vétek terheli az életünket, még hitben járva is… Nem vagyunk tökéletesek. A feltámadott Jézus Krisztus azonban esedezik érettünk az Isten jobbján (33–35).

– Velünk az Isten! Senki és semmi nem választhat el minket az Ő megváltó szeretetétől (35–39).

– Velünk az Isten! Csak leborulhatunk, amikor ezeket az üzeneteket olvassuk! Az Úr pedig felemel, bizonyosságunkban még inkább felvértez, és Ő elvégzi, hogy ehhez, a minket kiválasztó és megtartó kegyelemhez, „méltóbbak” legyünk ma, mint tegnap voltunk.

1Sám 10,116

Szerző: refdunantul  2020.08.26. 04:00

– Az Istentől elszakadt világ, és benne mindannyiunknak sorsa ez: sóhaj és vajúdás (22). Ez a sóhaj: a jelen szenvedéseinek sóhaja (18), a hiábavalóság sóhaja (20), a romlandóság szolgaságából fakadó sóhaj (21), a bűn miatt kiszipolyozott, teremtett világ sóhaja (22), a „nincs tovább” sóhaja. Együtt sóhajtozunk (22). Az is sóhajtozik, aki mulat, „bulizik”, „élvezi” az időt; hiszen ez csak időleges menekülés a sóhajtozás valósága elől. Még mi is, akiknek Isten Lelke által reménységünk van, mi is sóhajtozunk, hogy megváltásunk mielőbb teljessé legyen rajtunk (23). Sőt, még Isten Lelke is sóhajtozva esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal (26–27).

– A feltámadott, megváltó Jézus Krisztusban bízva, ez a sóhaj nem reménytelen hang, hanem reménnyel teli vajúdás, az új és örök élet bizonyosságával (22). Ez a reménység nem a jelen szenvedéseire néz, hanem az eljövendő dicsőségre (18), aminek kiteljesedésére állhatatossággal vár (27), amiben hit által már most részesül, és amit a sóhajtozó világ fiainak megjelenít (19). Ez a reménység mindenkire reménységgel tekint, az egész teremtett világot ezzel a reménységgel szemléli (21), mert új eget és új földet várunk (2Péter 3,13).

– Isten népének sóhaja, a hívő reménység sóhaja. Ennek a reménységnek a kősziklánál is biztosabb fundamentuma van: Isten kiválasztó, elhívó, megigazító, megszentelő és megdicsőítő akarata, amelyet Ő a világ teremtése előtt határozott el, és amit senki meg nem változtathat (25–30). Üdvösségünk van! Ez biztos! Ez a bizonyosság tehát mindenkor reménységgel tölt el bennünket, mert nem a körülményekre tekintünk, hanem üdvözítő Urunkra. Ezért üdvösségünk reménységre szól (24). Isten üdvözítő szeretetében élve, minden a javunkat szolgálja (28). Ennek az üdvbizonyosságnak támasza az a gyönyörű kijelentés is, hogy maga a Szentlélek fohászkodik érettünk, akkor is, amikor mi nem tudunk imádkozni; azt is kimondva, amit mi nem tudunk kimondani és nem merünk kérni. Erőtlen imádságunkat a Szentlélek erősíti meg. Emberi, gyarló imádságunkat Istennek kedves imádsággá formálja a Lélek (26–27).

1Sám 9

Szerző: refdunantul  2020.08.25. 04:00

– Foglalkozzunk most csak ezzel: Mit jelent test szerint járni? (5–8)

– Tömören megfogalmazva a testiség, mint az ember nyomorúsága: önösség, énesség, önmagába szédült üresség (Pannenberg). A testiség: az „én” önzése, a saját gyarló igazam érvényesítése, hatalmi pozícióban akár indulattal, durván, nyers erővel; más esetben képmutató ügyeskedéssel és manipulációval.

– A teológia nyelvén megfogalmazva: A test törekvése, ellenségeskedés Istennel. Pál apostol az ember istenellenességét nevezi „testnek”. Nem a platóni gondolat ez, miszerint a „test” az ember „rossz” fele; de van az embernek egy „jobbik” fele is, a lelke, a szelleme. Itt a test az egész embert jelenti, az egész ember romlottságát, testét és lelkét, Istentől távol, vele ellenséges törekvésben, halálban és kárhozatban.

– Érthetőbben fogalmazva: Test szerint járni annyit jelent – most egészen finoman mondva, noha durvábban szólva fejezhetnék ki igazán ezeket, a maguk valóságában –, mint enni, inni, szeretkezni, birtokolni, érvényesülni. A test habzsolni akarja az életet, éppen ezáltal elveszejt másokat, hogy neki „még több élet” jusson; miközben halálra jut, „kárba vész” maga is. Az élet határtalanul önző élvezete és birtoklása ugyanis megöl és kárhozatra juttat.

– Olvassuk tovább az igeszakaszt! Ott az örömhír bőségesen! Nincs többé kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak (1–4).

1Sám 8

Szerző: refdunantul  2020.08.24. 04:00

– Miért nyomorult az ember? Milyen nyomorúságról van itt szó?

– Ez a nyomorúság a bűnös, halandó ember nyomorúsága. Itt a már megtért Pál kiált fel így. Ez a szakasz a már megtért, megigazult, újjászületett, hívő ember felkiáltása: „Én nyomorult ember!” Valójában Jézus Krisztus megváltó szeretete előtt leborulva látja az ember igazán a maga nyomorúságát: a bűn, a betegség, a halál, a gonosz hatalmát. Hit nélkül az ember nem látja a maga valós, nyomorult állapotát, ezért saját magát önhitten erősnek gondolja, „aki mindenre képes...”

– Ugyanakkor ez a nyomorúság a hit harcának folytonos küzdelmét is jelenti: azt a kettősséget, hogy már megújultunk, de a beteljesedés még nem a miénk. A megtért Pál ebben az igeszakaszban a hit harcát is elénk tárja, amelyet a teológia megszentelődésnek nevez, és amely földi életünk legvégéig tart. Ez a „már igen és még nem” feszültsége. Luther így mondta: „Egyszerre megigazult és bűnös” (Simul justus et peccator). Barth Károly ugyanezt így fogalmazta meg: „Amaz régi ember voltam, és még vagyok; amaz új ember vagyok és még lenni fogok”. A legszebben azonban Pál apostol vallott erről, éppen a mai igeszakaszban.

– Ez a nyomorúság, hitben járva is, ebben a „hasadt” világban egy „hasadt” állapot. Gyönyörködünk az Isten törvényében, az Ő üdvösséges rendjében az értelmünkkel, a szívünkkel, a lelkiismeretünkkel, vagyis a „belső emberünkkel”, mint megtért emberek (22). De a testünk, a tagjaink még fogva tartanak a bűnnek (14–23). A testünk – hívő emberként is – éhes, szomjas, elfárad, kimerül, elgyengül, beteg lesz, fáj, kísérthető, zsarolható, gyötörhető, kínozható. A test itt a „hústest”: a tagjaink, a zsigereink, az ösztöneink, a genetikai örökségünk, az idegeink, a hajlamaink. Szintén a már megtért Pál mondja: „…amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól…” (2Korinthus 5,6)

– De ez a nyomorúság, mindezek ellenére, a már végérvényesen megszabadított ember nyomorúsága. „Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (25) A bizonyosságunk mennyei erőt ad a hit harcához, mert az üdvösség végérvényesen a miénk. Isten, aki elkezdte bennünk a jó munkát, el is végzi azt a Jézus Krisztus napjára (Filippi 1,6).

1Sám 7

Szerző: refdunantul  2020.08.23. 04:00

– Ha egyszer alaposan összegyűjtenénk a teljes Bibliából azokat az igehelyeket, amelyek szabályokat, azon belül tiltásokat fogalmaznak meg, akkor látnánk igazán, hogy mindnyájan engedetlenek, törvényszegők és joggal halálra ítéltek vagyunk. Erről a halálos állapotról árulkodik minden arcunkra kiülő gondolatunk, minden kívánságunk, minden szavunk, minden rezdülésünk, minden tettünk és mulasztásunk (7–11). Nincs kivétel: mindnyájan ilyenek vagyunk, amíg e testben élünk (2Korinthus 5,6).

– Egyetlen, kiragadott példa erre. Ismerek valakit, aki nagyon szereti az édességet. Ő mondta nekem az alábbiakat: „Miért kívánom az édességet, amikor nem szabad édességet ennem? Márpedig kívánom az édességet. Hívő emberként is kívánom az édességet. Nem eszem az édességet, de amíg élni fogok, kívánni fogom az édességet. Minél inkább mondják az okos orvosok, hogy nem szabad édességet ennem, annál inkább kívánom… Amíg e testben élek, soha nem lesz lerendezett kérdés az életemben az édesség kérdése, még akkor sem, ha halálomig egy falat édességgel sem élek már.” Az édesség csak egy példa, írd helyére a saját „gyengéidet”!

  Igaza van az intésnek, aki sok édességet eszik, annak számos súlyos, halálos baja támadhat ebből (Példabeszédek 25,16). A törvény szent, igaz és jó. Szent, mert Istentől származik, aki pontosan tudja, mi szolgálja a javunkat. Igaz, mert Isten tökéletes rendjére mutat. Jó, mert az életet szolgálja, a halál ellenében. De amíg a törvény uralma alatt élünk, halálban vagyunk, mert folyton megszegjük azt: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással (12–13).

– Micsoda evangélium: uralomváltás történt az életünkben (1–6). Nem a halálra figyelmeztető törvény, hanem az életet ajándékozó, feltámadott Krisztus uralma alatt élünk. Testben élve is Krisztuséi vagyunk, testünk-lelkünk minden kívánsága, gyarlósága, nyomorúsága ellenére is. Őtőle erőt kapunk, hogy „itt” ne együnk több „édességet”. A mi Urunk még arra is adhat erőt, hogy az „édesség” kívánása is gyengüljön bennünk, e testben élve. De ha Ő, a vőlegény visszajön, többé nem böjtölhetnek a lakodalmasok, és minden jót megélhetnek majd, mert „akkor” eleve a valósággal jóra mozdulunk majd… (Márk 2,19)

1Sám 6

Szerző: refdunantul  2020.08.22. 04:00

– Megrendülök minden pusztulás láttán. Említhetnék katasztrófákat, tragédiákat, baleseteket, elemi károkat: emberek halála, szeretteik gyásza, kárba veszett életek, küzdelmek… Egy ház avulása: a személyes életek visszamaradt kincsei már lomok, konténerbe kerülnek… És mi van a halálon túl? Kimondom: Semmi köze az Úrhoz annak, aki nem tud megrendülni ezen. De mit mond erről Isten Igéje?

– A bűn uralma alatt élve, a gonosz szolgái vagyunk, halálra (16). A bűn uralma alatt élve szégyenletes dolgokat teszünk (21). Persze, szégyenkezni, ennek nyomán bűnbánatot tartani, Isten kegyelméhez menekülni csak a megtért ember képes. A bűn zsoldja a halál, az örök halál, a kárba veszett élet (23). A bűn uralmának összefüggésében, a halál soha nem a meghalást jelenti csupán, hanem az örök halált, a kárhozatot. Erről nem szeretünk beszélni. Isten szeretetére még vevők vagyunk, de ezt nem kérjük a csomagból. „Megtartja az Úr mindazokat, akik Őt szeretik, de a bűnösöket mind elpusztítja.” (Zsoltárok 145,20) Mi kimazsolázzuk az Igéből azt, ami nekünk tetszik. Így leszünk hamis prófétákká.

– A kegyelem uralma alatt élve, a feltámadott Jézus Krisztus szolgái vagyunk (12–18). Hála az Istennek, hogy csak voltunk a bűn szolgái (17). Ő megszabadított bennünket attól, hogy lelkünkben, azaz életünkben kárt valljunk (Máté 16,26). Noha életünk „itt” kárba vész, de Jézus Krisztus kegyelme által nem vallunk kárt az örök életre nézve (22). A kegyelem uralma alatt élve, Isten újjászülő ereje igénybe veszi a tagjainkat is, hogy többé ne a bűn uralkodjon a mi halandó testünkben, hanem szentek legyünk (19). A megigazulást követi a megszentelődés. A szent élet legláthatóbb gyümölcse az (22), hogy végre letettük a gonoszság fegyvereit (13). Olyan kis kárörvendők tudunk lenni a látható egyházban is, olyan kis furkálódók, vagy éppen nyíltan durvák és gonoszok….

– Kinek szolgálunk? Ki uralkodik felettünk? Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból az életre keltetek! (13)

1Sám 5

Szerző: refdunantul  2020.08.21. 04:00

– Eggyé lettünk a Krisztussal (5). Ez az evangélium: Velünk az Isten! (Máté 1,23) De éppen most érthető meg igazán, hogy mit jelent ez az örömhír: Velünk az Isten! Isten örök, keresztségünkben megpecsételt hűséggel velünk van, eggyé lett velünk. Tehát, eggyé lettünk Istennel, a Jézus Krisztusban, aki meghalt és feltámadott. Eggyé lettünk Krisztussal, halálában és feltámadásában, mi is meghaltunk a bűnnek és feltámadtunk az örök életre.

– Ne magyarázzuk ezt most tovább, mert belebonyolódunk, és gyengül az üzenet! Magyarázat helyett valljuk meg újra és újra, mint az első keresztyének: „…meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élni is fogunk Ővele.” (8) Ez a hitvallás egy tényt fogalmaz meg, nem pedig egy ígéretet vagy egy parancsot, hanem egy tényt, amely érvényben van.

– Vedd elő a keresztleveledet! Ez a keresztlevél ennek a ténynek a pecsétje. A keresztség azt hirdeti, hogy az új élet nem úgy áll előtted, mint megtérésre szólító zord követelés, mint szabadegyházi program, mint magasan szárnyaló, bőbeszédű evangélizációs üzenet, hanem mint teljes valóság, olyan jövendő, amely Jézus Krisztusban már elvehetetlenül a tiéd. Éppen e tény feletti öröm a hit bizonyossága, amelynek talaján egyre láthatóbban kivirágzik a gyümölcstermően új élet.

– Kell-e ennél aktuálisabb üzenet keresztyén államalapításunk ünnepén?

1Sám 4,1222

Szerző: refdunantul  2020.08.20. 04:00

  Hálaadó bizonyságtétel fakad fel belőlem a mai igeszakasz olvasásakor, és nem enged elveszni a már sokszor magyarázott, csodálatos, de bonyolult teológiai részletekben. Emlékezetemben átfutottam az eddigi életemet. Én méltatlan, gyarló, vétkekkel teli ember, folyamatosan csak az Úr kegyelmét tapasztaltam meg: sasszárnyon hordozott, ahogy a 264. dicséretben énekeljük.

– Pontosan azt éltem át, amit itt kiemelten, újra és újra hangsúlyoz az apostol: kiáradt ránk, újra kiáradt ránk, még jobban kiáradt ránk, bőségesen kiáradt ránk az Isten, Jézus Krisztusban közölt kegyelme, amely mérhetetlenül gazdagabb a bűn és a halál kárhozatos erőinél (15–17).

– Gondold át, te hogyan tapasztaltad meg ezt a kegyelmet a saját életedben, szeretteid életében, gyülekezetedben, az egyházban? Most merd szó szerint venni az igeverset, ne teologizálj, ne bonyolítsd! „De ahol megnövekedett a bűn, ott még jobban kiáradt a kegyelem…” (20) Ahol győzött ez a mindennél hatalmasabb, a bűnt kegyelmesen eltörlő kegyelem, ott van esély komolyan venni, és nem relativizálni a bűnt! Örvendezz, kegyelembe fogadott! (Lukács 1,28)

*

– Szolgálatunkra nézve az következik mindezekből, hogy mi csakis Jézus Krisztus evangéliumának követei lehetünk: örömhírt hirdetünk, Isten üdvözítő, bőséges kegyelmének jó hírét. Mi csakis az életet szolgálhatjuk, még az intésünkkel is! Világosan kimondva: Nem a kárhozatról kell prédikálni, hanem az üdvösségről!

  Bizony, nem könnyű a Római levél alapján prédikálni úgy, hogy az valóban igehirdetés legyen és ne csupán egy dogmatikai előadás vagy fárasztó tanítás. Tanulmányozzuk át a mai igeszakaszban az apostol teológiailag csodálatos, bonyolult, aprólékos fejtegetését! Minden igevershez külön tanulmány írható. Minden igeversben élő üzenetek sokasága szólíthat meg minket, a Szentlélek által. Vigyázzunk azonban, hogy ne vesszünk bele a sok részletbe és a felvetődő kérdések garmadájába! Mi a lényeg? Mi az üzenet?

– Megszólított ez a tagmondat: „…még jobban kiáradt a kegyelem…” Krisztus a legnagyobb! Krisztus életet ajándékozó kegyelme, annak jelentősége, hatása mindennél nagyobb. Krisztus életet ajándékozó kegyelme nagyobb, mint a bűn és a halál hatalma (12). Krisztus megváltó kegyelmének hatása nagyobb, mint az Ádám bukásából fakadó kárhozat (18), és nagyobb az időközben (20) bűneinkre rámutató és azt halálosan és jogosan nekünk felrovó törvény átkánál (13). Újra és újra ezt hangsúlyozza itt az apostol. Ezt vegyük észre mi is! Ezt halljuk meg! Isten kegyelme és ajándéka még inkább kiáradt az egy ember, a Jézus Krisztus kegyelme által sokakra (15). Nem igaz, hogy ugyanolyan a kegyelmi ajándék, mint a bűnbeesés, mert a kegyelem bőségesebb (16–17).

– Ravasz László a bőségesen kiáradó krisztusi kegyelemről azt írja, hogy ezzel Isten világossá tette az emberiség életének irányát; a jövőt: „Ez a bőséges kegyelem nem ábránd, nem képzelgés, ez egy megkezdődött folyamat. Megkezdődött a Jézus Krisztus halálával és feltámadásával, és tart tovább, amíg teljessé lesz. A krisztusi és az ádámi emberiség, Jézus Krisztus visszajöveteléig együtt él: az ádámi a nyers valóságában, a krisztusi a hitben; amaz halálra ítélten, emez életre megnyerten. Ezzel meg van szabva az ember és az emberiség életének iránya.”

1Sám 4,111

Szerző: refdunantul  2020.08.19. 04:00

– Mi mindent kaptunk Istentől, a Jézus Krisztusban!

– Istentől kegyelmet kaptunk, a Jézus Krisztusban (2). Isten szeretete a szívünkbe áradt, a Szentlélek által (5).

– E kegyelem által békességünk van az Istennel: istentelenekből istenfélőkké lettünk (6). Ezzel életünk gyökérkérdése oldódott meg. A fa nem lázadhat az őt megtartó és tápláló talaj ellen, mert kidől és elpusztul. Ezért a fa életének egyetlen lehetősége, ha megbékül és ráhagyatkozik a talajra. Ez a békesség a jelenben hit, a jövőben reménység, a nyomorúságokban pedig még nagyobb hit és reménység, állhatatosságban és kipróbáltságban (1–4).

– Istentől üdvösséget kaptunk, a Jézus Krisztusban, vagyis ezek az ajándékok a jelenben, a jövőben és az örökkévalóságban is a mieink. Nem szégyenülünk meg (5), az ítélet napján sem (7–11). Isten szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38–39).

– Mindezért nem magunkkal dicsekszünk, hanem Istent dicsérjük, hiszen – ahogy az apostol fogalmaz – Jézus Krisztus által mindent elnyertünk. Ez a „minden” az üdvösség (11).

1Sám 3

Szerző: refdunantul  2020.08.18. 04:00

– Milyen az élő hit? A válaszért nézzünk Ábrahámra, aki a hit példája! Ő hitt a teremtő és újjáteremtő, megelevenítő Istenben, aki legyőzte a halált, a kárhozatot, az értelmetlen semmit, és világosságra hozta az elmúlhatatlan életet (17). Ábrahám reménység híján és reménységgel hitt az Úr megelevenítő hatalmában és ígéreteiben: akkor is, amikor a tények, a számítások, a vizsgálatok, a totálisan elveszettnek tűnő helyzetek, „testi szemekkel” nézve ellent mondani látszottak az Isten megtartó szeretetének. Ábrahám nem gyengült meg a hitében (18–19), még akkor sem, amikor ő maga, testében és lelkében megrendült is (1Mózes 22,1–14), mert hitét Isten kifogyhatatlan kegyelme és nem a saját erőfeszítése táplálta (16). Vagyis Ábrahám mindvégig kitartott a hitében (Máté 24,13); sőt, folyamatosan erősödött abban; ezt pedig nem magának, hanem Istennek tulajdonította, az Úrnak adva ezért dicsőséget (21).

– Az élő hit megtart. Ezt úgy fejezi ki a mai Ige, hogy aki hitben jár, annak igaza van, az jól dönthetett, az örökölni fogja a világot; vagyis Isten népe, Isten gyermeke nem szégyenülhet meg, nem veszhet el, még akkor sem, ha megszégyenítik (Zsoltárok 25,1–2). A világ öröksége kapcsán az örökségen van a hangsúly: örök életünk van, és az élet teljességét kapjuk meg, mindazt, amit itt a bűn nyomorúsága miatt nem élhettünk meg. Minden megújul, ha hitben járunk! Jézus halálra adatott bűneinkért és feltámasztatott megigazulásunkért, üdvösségünkért (24).

– Könyörögjünk ezért az élő hitért! Minden elveszik, ha nincs élő, Jézus Krisztusba vetett hitünk! (13–14) Mit küzdünk, acsarkodunk, háborúzunk azért, hogy „megnyerjük a világot”, vagy annak egy minél nagyobb darabját, és annál inkább kifolyik a kezünkből az élet, a fiatalság, az élvezet, a hatalom, a pozíció. A lelkünkben pedig kárt vallunk (Máté 16,26). Ábrahám hitéről érettünk szól Isten Igéje (22–25). Ami akkor szólt, ma is és örökké érvényes!

1Sám 2,1136

Szerző: refdunantul  2020.08.17. 04:00

– Mit ért el Ábrahám a saját erejéből? Ravasz László írja: „Ábrahám hitt Isten képtelen, észfeletti, lehetetlen ígéreteiben, és ezzel elvette az ígéretben felajánlott kegyelmet.” Ábrahámot a hite által, és nem a cselekedete, nem a teljesítménye által tekintette Isten igaznak (1Mózes 15,6). A hit sem érdem, hiszen Ábrahám hite, amellyel megragadhatta Isten ígéreteit, maga is a kegyelemi állapot jele (1–5). Ábrahám hite nem a sajátja, hanem Isten ajándéka.

– Mit ért el Ábrahám a saját erejéből? A hit indította el Ábrahámot az Ígéret Földje felé, azaz Ábrahám hitéből, Isten akaratának engedelmes cselekvése következett. Ez a cselekvés soha nem maradéktalan, hanem mindig hiányos, a hívő ember életében is. Mégis boldog a hívő ember, mert tudja, hogy Isten nem tulajdonít neki bűnt (Zsoltárok 32,1–2), ami csak megerősíti őt a még engedelmesebb cselekvésben (6–8). Ábrahám életében minden kegyelem, Isten ajándéka, és nem a saját erejének terméke.

– Mit érhettünk el mi, a saját erőnkből? Az a legnagyobb hitetlenség és nyomorúság, amikor életünk sikereit, eredményeit, hitünk és szolgálatunk gyümölcseit magunknak tulajdonítjuk. Vigyázzunk, mert észre sem vesszük, hogy újra és újra kísért bennünket ez a veszély, és már-már behálóz az önhittség és önigazság pókja! Hamar kiderül, hogy mire képes az ember a saját erejéből: elég egy váratlan fordulat, egy nagy próbatétel, egy súlyos betegség; és máris látjuk a magunk életének hiányosságát, elégtelenségét, gyengeségét. A hit az a mennyei ajándék, amely mindenkor látja saját életének nyomorúságát; de látja a szabadítást is, Istenünk krisztusi, megváltó szeretetét!

*

– Mikor történt az, hogy Ábrahámnak a hitét tulajdonította igazságul az Isten? Még a körülmetélkedése előtt. Ennélfogva Ábrahám a hívő pogányoknak is ősatyja, nem csak a zsidóknak. Sőt, a zsidóknak sem a körülmetélkedésben ősatyjuk Ábrahám, hanem a hitben. Ábrahám tehát minden hívő atyja (9–12).

1Sám 2,110

Szerző: refdunantul  2020.08.15. 04:00

– Isten tisztának tart bennünket: ez a megigazulás. Istenünk, Jézus Krisztus tisztaságán, érdemén keresztül tisztának lát bennünket. A térhatású mozikban speciális szemüveg nélkül homályos a film, szemüvegben nézve kristálytiszta a kép. Ez a „szemüveg” – bocsánat a példáért – Jézus Krisztus. Micsoda kegyelem: az Úr tisztának tart bennünket, pedig nem vagyunk azok. Luther ezt az isteni kegyelmet nevezte megigazulásnak.

– Az előbb elkövetett vétkeket elnézte az Isten, kegyelméből megbocsátott nekünk, tiszta ruhába öltöztetett minket. Erre a tiszta ruhára pedig nem lehet felvenni újból a koszos göncöt.

– A „Gulág” című film a „múlt rendszerről” szól, a hidegháborús időszak kezdetéről. Egy mondatban összegzem a film lényegét. Egy amerikai újságírót elfognak a Szovjetunióban, mert kémnek tartják; megkínozzák, vallatják, de nem tudják megtörni. Végül a vallatói „mesteri” módszerhez folyamodnak. Kivezetik a vizes, nedves, patkányokkal teli odújából. Közlik vele, hogy itt van a családja, láthatja őket: vegye le a testére tapadt, büdös rongyait, fürödjön meg, öltözzön tiszta ruhába. Az újságíró reménységgel veszi a jóleső, megtisztító, forró fürdőt, felölti a tiszta ruhát. Kijövet a fürdőhelyiségből, durván közlik vele: – Hazugság az egész, itt a koszos ruha, felvenni, vissza a cellába! Akkor megtört…

– Továbbgondolva ezt a filmbéli történetet: ez a „megtörés” a megtérés, amellyel megragadjuk Isten kegyelmét. Isten kegyelme, Jézus Krisztusra tekintve, tisztának tart bennünket. Ez a megelőlegezett kegyelem életünk eddigi bűneit megbocsátotta. Nem élhetünk vissza ezzel a drága véren szerzett kegyelemmel! A megigazulásból következik a megszentelődés. Tisztítsuk tehát meg magunkat, mert erre a tiszta ruhára már nem lehet a koszosat felvenni! (2Korinthus 7,1) Életünk egyre inkább „feltisztul” a Jézus Krisztus követésében…

1Sám 1

Szerző: refdunantul  2020.08.15. 04:00

– Isten törvénye: tükör. Azért adta Isten a törvényt, hogy felismerjük, milyen nagy a mi bűnünk és nyomorúságunk (Heidelbergi Káté 2. kérdés-felelet). Mindannyian elhajlottunk: zsidók és nem zsidók, egykor éltek és ma élők, hitetlenek és hívők egyaránt (9–12). Ha hitben járva gyönyörködünk is az Isten törvényében, így szándékosan nem vétkezünk az Isten rendje ellen; a tagjaink, az ösztöneink akkor is foglyul ejtenek a bűnnek (Róma 7,22–24). Isten törvénye azért adatott, hogy elnémuljon minden dicsekvő száj. Mindannyian ítélet alatt vagyunk. A törvény cselekedetei által nem állhatunk meg Isten előtt, mert a törvényből csak a bűn felismerése adatik (19–20).

– Hangsúlyozni kell, hogy itt nagyobb kísértésnek vannak kitéve a hívők, mint a hitetlenek. Hitben járva: tartsunk önvizsgálatot! Bizony naponta vétkezünk, mi hívők: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Félelmetesen ítéletes az önigazult hívők magabiztossága. Ezek igazából a hitet is érdemszerző cselekedetnek tartják, ehhez kizárólagos tanrendszert és kegyességi gyakorlatokat kapcsolnak, mintha ezek üdvözítenének. Akik pedig ettől eltérnek, azok – szerintük – a kárhozat gyermekei.

– A hit nem érdem. A hit kegyelemből fakad. Nem a hit teszi lehetővé a kegyelmet, hanem a kegyelem ajándékozza a hitet, amivel megragadhatjuk az Isten kegyelmét. Hitben járva: csak Jézus Krisztust látjuk egyedül (Máté 17,8), aki szív szerint késszé és hajlandóvá tesz bennünket, hogy ezentúl Őneki éljünk. Minden kegyelem! Isten kegyelméből virágzik ki egyedül, a gyümölcstermően hívő élet (Zsoltárok 1,2–3).

Ruth 4

Szerző: refdunantul  2020.08.14. 04:00

– Isten Igéje leleplez minket: fölényesek, önteltek vagyunk. Másokat tanítunk, intünk az Istennek kedves, szent életre; miközben a mi életünket tetten érhető a bűnök terhelik. Mit ér: ismerni az Isten akaratát, ha ez az ismeret nem válik életté? (17–23) Miattunk, hívő hiteltelenek miatt, gyalázzák az Isten nevét a világban (24). Keresztyének vagyunk, „Jézus Krisztusban körülmetéltek”, rajtunk van az Isten megváltó szeretetének külső jegye, de a Lélek által, a bensőben megkereszteltek vagyunk-e? (25–29)

– Régi téma ez. Lám, már az apostol korában is kiemelt kérdés volt a fenti probléma: meg kell térni, igazán meg kell térni, Lélek által kell megkereszteltetni, valóban hívővé kell lenni, újjá kell születni, tisztán kell élni… Ennek következményeként különítettük el a népegyházat a hívők gyülekezetétől, aztán a hívők között is akadtak még hívőbbek, akik szintén elkülönültek a többiektől.

– Sok hívőt ismerünk: „igazán hívőt”. Egyszer aztán csak róluk is kiderülnek „dolgok”… Miért van az, hogy a magukat nagyon hívőknek tartók jó része: durva, gőgös, önző, hiú, határozottan kellemetlen, „embertelen” ember?

– Urunk, adj élő hitet, amely nem becsüli le a látható egyház népegyházi kereteit sem! Adj Urunk élő hitet, amely alázatosan tudja, hogy minden nap ajándék! Ez az alázatosan élő hit azt is vallja, hogy tisztábban, Istennek kedvesebben megállni ma, mint tegnap – a megszentelődés útját járva – a legnagyobb ajándék. Az igazán hívő ember tudja, hogy kegyelemből él, ezért még a másokat figyelmeztető intésében is szeretet van, nem pedig gőgös durvaság. Az igazán hívő ember alázata nem alázatoskodás, hanem tetten érhető leborulás az Úr előtt, ráhagyatkozás az Isten megtartó kegyelmére.

Ruth 3

Szerző: refdunantul  2020.08.13. 04:00

– Isten rendje életünk védelmét és annak üdvösséges kiteljesedését szolgálja (János 10,10). Ezt a rendet, ezt a kultúráktól független, egyetemes erkölcsi törvényt Isten konkrétan kijelentette népének, amelynek kristálytiszta sűrítménye a Tízparancsolat (2Mózes 20,1–17), és jézusi összegzése a Nagyparancsolat (Máté 22,37–39).

– Kant, az egyetemes erkölcsi törvény valóságát, a Tízparancsolat második kőtáblájának gondolati megfordításával igazolja: akarhatod-e, hogy mindenki tiszteletlen legyen apjával és anyjával; akarhatod-e, hogy mindenki öljön, paráználkodjon, lopjon, hazudjon, és a másikét kívánja?

– Isten rendjéhez engedelmesen igazodni kell, Isten törvényét meg kell tartani, azt cselekedni kell. Akik megtartják, azok élnek és éltetnek másokat is; akik nem tartják meg, azok elvesznek és elveszejthetnek másokat is (12–13).

– Isten nem személyválogató (11). Akik Isten konkrét kijelentésének ismerete nélkül is az Ő életes rendjéhez igazodnak, azok megtartják az Úr törvényét és kegyelem alatt vannak; mert Isten a szívükbe írta törvényét, amely megindítja lelkiismeretüket és cselekvésüket (14–15). Akik azonban Isten Igéjét hallgatva és emlegetve sem tartják meg az Isten törvényét, azok ítélet alatt vannak.

– Ránk zuhannak és szorongatnak a mai igeszakasz kulcsszavai: vétkeztünk, nem tartjuk meg Isten rendeléseit, ítélet alatt vagyunk, elveszünk; Isten a rejtett gondolatainkat is megítéli (16). Az apostol feltárja az ember elégtelenségét, akinek megváltásra, kegyelemre, Jézus Krisztusra van szüksége (16). Van megváltás, van kegyelem: ez az evangélium, amely valósággal új életre indít.

Szerző: refdunantul  2020.08.12. 04:00

– Egyik ismerősöm említette, hogy nagy figyelmeztetést kapott a közelmúltban. Fél évbe került, míg meggyógyult egy betegségéből. Közben nagy mélységeken ment keresztül. Azóta nem panaszkodik semmiért. Ha ilyenbe kezdene, azonnal megáll, hálát ad, mert tudja, milyen testi és ebből következő lelki nyomorúságból szabadult meg.

– Megfordítva az iménti gondolatot: már-már lelkiismeretileg, erkölcsileg elhordozhatatlanként kellene megélnünk azt a jólétet, amiben lubickolhatunk a világ eme szegleteiben… Mert, micsoda jólétben élünk; és természetesnek vesszük, hogy ez nekünk jár, minden hálaadás nélkül! Puhányok, hitetlenek, próbatételre készületlenek vagyunk; még inkább a gyerekeink.

– Isten jóságát tapasztaljuk minden nap! Az Úr jóságát tapasztaljuk örömben és nyomorúságban is; még akkor is, ha adott helyzetben nem értjük, hogy mit miért kell elhordoznunk.

– Isten jósága azonban sokkal több valami időleges, e-világi, szívet elhájasító jólétnél. Isten jósága az a kegyelem, amit Ő Jézus Krisztusban közölt. Ez a jóság megment minket az örök haláltól, mert minden cselekedetünkkel Isten törvénye, tökéletes rendje mellett, vagy ellen döntünk. Bizony: sokkal többször ellene, mint mellette. Ezért Isten jósága nélkül nem lenne mentségünk (1–3). Isten jósága az, hogy mégis van mentségünk (7). Ez a kegyelem megtérésre hív! (4)

– Nálunk a parókián úgy szól a csengő, mint egy riadó, mint az utolsó ítélet harsonái. Mindig összerezzenek rá. Ki akartam cseréltetni. Aztán rájöttem: pont így jó. Figyelmeztessen csak minden riasztó csengőszó engem is arra, hogy Isten jósága megtérésre, hitben való erősödésre, a kegyelem még erősebb megragadására adatott.

Szerző: refdunantul  2020.08.11. 04:00

– Gyakran váltunk, „cserélünk”: megunjuk a régit, és azt gondoljuk, az új majd jobb lesz. Bizonyos időközönként váltani kell! Ez a progresszivitás, a nyitott haladás jelszava. Progresszivitás: magánéletben, házasságban, gyereknevelésben, politikában, közéletben, szabadságunk értelmezésében, vallásgyakorlásban; mindenben. Van progresszív teológia, progresszív egyházkép is.

– A cserékkel azonban nagyon vigyázni kell, mert vannak kárhozatos cserék! Ezek a cserék is „haladást” jelentenek! De hova? Mit ír az apostol erről? Milyen cseréket hajtottunk mi végre, „progresszíven”? Isten igazságát felcseréltük a magunk gyarló igazságára! Nem kertel az apostol: Isten igazságát gonoszsággal tartóztatjuk fel (18); Isten kijelentésének bölcsességét a magunk hiábavaló bölcsességére cseréltük be (19–22); a teremtő Isten dicsőségét felcseréltük a teremtmény, azaz önmagunk dicséretével, miközben Isten ereje helyett, kizárólag a magunk erőfeszítésében és tehetségében bízunk, aki pedig „lúzer”, azt azonnal leírjuk. Isten igazságát hazugságra cseréltük (25). Életveszélyes, kárhozatos csere ez.

– A kárhozatos cserék következményeit nem is kell részletezni. Ki vagyunk szolgáltatva az igaz döntésre képtelen gondolkodásunknak (26–27). Ezért életünk tele van mindenféle gyalázatos hamissággal. Vedd elő a Bibliád Testvérem, most azonnal, keresd ki ezt a szakaszt, olvasd el egyenként az itteni bűnkatalógust, és mielőtt másokra mutogatnál, tarts önvizsgálatot! (29–31)

– A Jézus Krisztusban közölt megváltó evangélium: örömhír. Abban Isten igazságának üdvözítő ereje mutatkozik meg. Az evangélium hirdetésén keresztül maga az élő Isten cselekszik: igazságával, kegyelmével és hatalmával, hogy övéi életében lehetetlenné tegye a kárhozatos, visszafordíthatatlan cseréket! Áldott légy ezért, Urunk! Bocsáss meg hűtlen cseréinkért. Könyörülj, Urunk, hogy soha ne lehessünk istentelenül „progresszívek”!

2Mózes 40

Szerző: refdunantul  2020.08.10. 04:00

– Milyen szenvedéllyel ír Pál. Sorai tele vannak örömmel, hálával, reményteli tervekkel. Pál magasztalja az Urat az Ő kiválasztó és önmagát kijelentő kegyelméért, Jézus Krisztus feltámadásán keresztül a megváltás evangéliumáért (1–4). Pál megköszöni az Úrnak apostoli szolgálatának szenvedésekkel teli gyönyörűségét, valamint azt, hogy Istennek a hatalmas „Rómában” is van népe (5–8). Micsoda reménységgel tervezi utazását Pál a sokszínű városba, hogy a nagy kavalkádban biztos trombitaként „énekelje” a megváltás fő témáját, amely olyan egyértelmű, mint egy Bach kantáta zengése, ahol mindenki az egyetlen mennyei összhang engedelmes szolgája (9–15).

– Kaptam egy levelet, amit olyan méltatlannak éreztem az első olvasás után, hogy megkísértett a gondolat: nem érdemes „ezt” csinálni, rámegy az életem, a családom, az egészségem, mindenem, és nemhogy köszönet, hanem bántás jár érte… Aztán megnyugodtam, majd mélységesen elszégyelltem magam, a mai igeszakaszt olvasva.

– Isten Lelke szent szenvedéllyel ajándékoz meg bennünket, életünk utolsó percéig. Ez a szenvedély az Úr ügyében buzog; nem túlbuzgó, de soha nem csügged, hanem mindenkor bízik (2Korinthus 5,6). Ez a szenvedély mindig örömmel, hálával, reménységgel szolgál. Ez a szenvedély megszomorodik a mérhetetlen bűn miatt, mindenekelőtt a saját bűneit látva; de ez a buzgóság soha nem ragad bele a szomorúságba. Ezt a szenvedélyt sem emberi gyarlóság, sem csalódások garmadája, sem az idő múlása soha nem olthatja ki. E szent szenvedély lobogását az Úr Lelkének kifogyhatatlan olaja táplálja.

2Mózes 39

Szerző: refdunantul  2020.08.09. 04:00