KÉRDÉS A FELTÁMADÁSRÓL.

  1. A szadduceusok racionális észérvekkel bizonyíthatóan, e-világi tapasztalatokból kiindulva akarták megragadni a feltámadás és az örök élet csodáját. A szadduceusok Jézushoz intézett kérdése az akkori „sógorházasság” intézményéből indult ki (5Mózes 25,5), így utalt egy asszony hét férjére, majd arra, hogy a feltámadáskor vajon kié lesz majd az asszony… Valóban fogós kérdés ez, ha ésszel akarjuk felérni az ész felettit (24–28).

– 2. Mi marad nekünk, ha csak azt fogadjuk el, amit ésszel felérünk? Nézzük meg Kieslowski „Tízparancsolat” című sorozatának első részét! Olyan ez az emberi törekvés – mondta Augustinus – mintha kanállal akarnánk kimerni az óceánt. Az emberi ész „kanalába” elfér az óceán? Igen! Abból egy kanálnyi: valami cseppnyi. Mai képpel élve: lehetetlen az embernek a földről felérni a felhőkarcoló tetejét, hacsak lifttel fel nem megy a csúcsra. Ez a „lift” a hit ajándéka, amely megnyitja az értelmünket és a szívünket, megindítja az akaratunkat; vagyis megragadja egész valónkat. Hit nélkül mély völgyekben tévelygünk, mert nem ismerjük Isten Igéjét, ígéreteit és Isten azokat beteljesítő, minket „felemelő” hatalmát (29).

– 3. Mi marad nekünk, ha nem hisszük, ezért azt állítjuk, hogy nincs feltámadás, és nincs ebből következő, konkrét, halhatatlan testben megvalósuló, örök élet? (23) Sok, számomra fontos ember halt meg mostanában „mellettem”, nagy kínok között, és megdöbbentő emberi „kommentek” irgalmatlanságától kísérve. Mindent kiradírozott a halál, amiért éltek, noha van megszokott kegyelet, részvét, de megy a zsibvásár tovább, mintha soha nem is éltek volna. Emlékezz a halálra, hogy alázattal megragadhasd azt, ami túl van a halálon, és nem emberi képzelet álmodta, hanem az élő Isten hatalma teremtette nekünk! Isten ugyanis nem a holtak Istene, hanem az élőké (32). Valóban, az örök élet valósága nem ésszel, nem is e-világi dimenzióiból ragadható meg, de aki-ami Jézus Krisztusban fontossá lett számunkra „itt”, az a krisztusi örök élet „ottani” konkrétságában is megmarad nekünk (30).

2Mózes 24

Szerző: refdunantul  2020.07.22. 04:00

AZ ADÓPÉNZ.

– 1. Jézus korában is úgy alakult az aktuálpolitikai helyzet, mint bármikor máskor: volt, aki nyíltan szembeszállt a fennálló rendszerrel; volt, aki passzívan tette ezt; voltak olyanok, akik érdekeik szerint alkalmazkodtak a fennálló rendhez. Természetesen, a vallás képviselőit is állásfoglalásra késztették, hogy ők hol állnak. A zélóták fegyverrel folytattak harcot a megszálló rómaiak és a magát istenítő, azaz istenkáromló római császár ellen, vagyis a zélóták Isten országát fegyverrel akarták megvalósítani, ebben a világban. A farizeusok a Messiástól várták a rómaiak kiűzését, és passzív ellenállást hirdetve fizették a római adót. A szadduceusok reálpolitikusként, belső ellenállás nélkül megfizették az adót a császárnak.

– 2. Jézus válasza egyértelmű hitvallás: Minden Istené! Jézus nem bontja két egységre a világot: egy politikaira, ahol a császár, és egy vallásosra, ahol az Isten uralkodik. A császár maga is Isten uralma alá tartozik. Az emberi élet végső és örök dimenziója egyedül Isten. Ezzel Jézus válasza nem egyszerűsíti le, nem gúnyolja ki a császár hatalmát, mert a felsőbbségnek való engedelmesség és az értük való imádság az isteni rend része. Ugyanakkor Isten országának megvalósulása nem a császár, hanem az Isten műve, felülről való ajándék. Egy politikai hatalom soha nem egyenlő az Isten országával, hiszen Isten országa már ebben a világban megvalósul, de messze túlmutat ezen a világon. A világi hatalom Isten felelős eszköze; számadással!

– 3. A Jézushoz intézett kérdés akkori aktuálpolitikai kérdés volt, és az ilyen kérdések mindig azért hangoznak el, hogy tőrbe csalják az embert. Az aktuálpolitikai kérdésekre ugyanis nem létezik jó felelet. Mi pontosan tudjuk, hogy hol állunk, politikailag is! Isten népe mindig az Úr oldalán áll, és azért imádkozik, hogy a világi vezető hitből fakadó felelősséggel az Isten ügye és ezáltal pártatlanul a rábízott emberek oldalán állhasson.

2Mózes 23

Szerző: refdunantul  2020.07.21. 04:00

A KIRÁLYI MENYEGZŐ. Szabadjon ezt a példázatot most csakis az evangélium felől magyarázni. Sok más üzenete van még ennek a példázatnak, de ez a legfontosabb olvasat.

– 1. Királyi menyegző, lakodalom képével szemlélteti Jézus az Isten ajándékainak gazdagságát: öröm, bőség, asztalközösség; nem lemondás, nem szegényes és szánni való élet az, amit Isten szánt nekünk (2).

– 2. A király mindent elkészített a menyegzővel kapcsolatban, ezért ekként szólította a meghívottakat: – Jöjjetek, íme minden készen van (3–4). Mindig megnyugtat ez a hívó szó: Isten, aki mindeneknek Ura és királya, mindent elkészített számunkra, javait megosztotta velünk! Minden maradéktalanul készen van! Nincs ennél nagyobb örömhír ezen a világon, ahol minden töredékes, ahol soha semmi nincs készen, ahol hitetlen nemtörődömség, bántalmazás, gyilkolás mellett ezer más módon arat a halál, és ahol jogos lenne az Isten azonnali ítélete rajtunk… (5–7)

– 3. Micsoda öröm az is, hogy mi meghallhattuk és elfogadhattuk a király hívását; mi úton vagyunk az öröm, a bőség, a maradéktalanul „kész” ország jövendője felé. Még nem értünk oda, de már úton vagyunk; tudjuk, hogy hova tartunk, készülünk, remélünk, bízunk. Hálát adunk, hogy nem Isten jogos haragja fenyeget minket, hanem Isten kegyelmes szeretete hordozza, vezeti, méltóvá formálja az életünket, „gonoszokét és jókét” egyaránt (8–10). Igen, aki bejuthat a király által szervezett vacsorára, annak az alkalomhoz méltóan kell öltöznie. Már elkezdtünk öltözködni, már látszik rajtunk, hogy örök és nagy ünnepre vagyunk hivatalosak. Ezért mi nem megkötözöttségről, nem külső sötétségről, nem sírásról és fogcsikorgatásról szólunk, hanem csakis arról az örömről, ami előttünk áll (11–13).

2Mózes 22

Szerző: refdunantul  2020.07.20. 04:00

A GONOSZ SZŐLŐMŰVESEK.

– 1. A sarokkő, a zárókő egy olyan, boltívet tartó kő, amely az egész épületet, a fölötte magasodó „tornyot” tartja. A sarokkő az épület súlypontja. Ha ezt a sarokkövet kivennénk, az épület összeomlana, és maga alá temetne bennünket is (42).

– 2. Jézus Krisztus az életünk sarokköve, megtartója. A példázat másik képe szerint: Jézus Krisztus szőlőskert-életünk Gazdájának fia (37–40). Isten Igéjének örömhíre éppen az, hogy élet-épületünknek megtartója van. Jézus Krisztus feltámadott a halálból, vagyis Ő olyan megtartó, aki életünket a halálon túl is megtartja. Nincs ennél nagyobb örömhír. Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemeink előtt (Zsoltárok 118,22–23). Akié a Fiú, azé az élet (1János 5,12).

– 3. Aki Jézus Krisztusban nem látja a megtartót, annak „élet-épülete” összeomlik, és romok alatt, romok között fog meghalni. Ennek számos, aggasztó és letagadhatatlan jelét látjuk manapság! Van-e szemünk erre? A ránk bízott szőlőskertnek önhitt, hűtlen, gonosz munkásai vagyunk; akik kisajátították a szőlőskertet, az abban található épületeket, és megvetve a mennyei Gazdát, valamint annak követeit, végül megölve a Gazda egyszülött Fiát, romhalmazzá tettük a kertet, a világot, amit művelésre és őrzésre, vagyis elszámolásra kaptunk (1Mózes 2,15). Az ítéletes üzenet általánosságban az egész embervilágra vonatkozik; a példázat elhangzásának idején Isten népére, Izráelre vonatkozott; ma az egyház szolgálatára vonatkozik, aki Isten ügyének megbízott sáfára a világban (33–43).

– 4. Tehát, az egyház szolgálatára nézve, mire figyelmeztet ez a példázat? Ha mi is megvetjük a sarokkövet, ha mi sem hisszük Jézus megváltó halálát és feltámadását, annak ajándékait, az örök életet, az újjászületett életet, akkor mit is adhatnánk tovább?! A feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit nélkül csak mellébeszélünk, rombolunk, törünk, zúzunk, és mi magunk is összezúzódunk. Döbbenetes a kifejezés: Jézus Krisztusba vetett hit nélkül szétmorzsolódik az életünk és a szolgálatunk. A sarokkő ránk zuhan, és ami megtartana, szétmorzsol (44). Az egyház szolgálata kiüresedett, egy gépezetté lett ott, ahol a krisztusi örömhír hirdetése elsikkadt. Ha kimozdítjuk a megtartó sarokkövet a helyéről, az „épület” ingataggá lesz. Szétmorzsolódsz a szent szolgálatban is? Bizony, akkor már régen nincs helyén a sarokkő! Vigyázz!

– 5. Áldott legyen az Isten, hogy Ő megőrzi egyházát, a világ kezdetétől fogva (Heidelbergi Káté 54. kérdés-felelet), annak végéig, a mi hűtlenségünk ellenére is. Áldott legyen az Úr azért is, hogy Ő hűséges szolgákká szül újjá bennünket, hogy Isten országát építsük ebben a világban a magunk helyén, még a legreménytelenebb romokon is; mégpedig azzal a bizonyossággal, hogy a világnak Megtartója van! „Áll a Krisztus szent keresztje, elmúlás és rom felett…” (230. dicséret 1. verse).

*

A példázat eredetileg arról szól, hogy Isten rábízta szőlőjét, azaz ügyét népére, Izráelre, akik azonban semmibe vették a szőlőskert Gazdáját; bántalmazták a Gazda követeit, a prófétákat; majd a Gazda egyszülött Fiát megölték. Ezért a Gazda elvette népétől a szőlőt és másoknak adta azt.

Istenünk végső szava hozzánk: Jézus Krisztus. Ahogy Isten Fiát fogadjuk, abban benne van a jövőnk.

Saját népe körében Jézus Krisztus megvetett kő lett, félrelökték és Őnélküle akartak tovább élni, „építkezni” abban a szőlőskertben, amit az Istentől kaptak hűséges sáfárságra, de amit aztán önzően kisajátítottak maguknak. Isten más népeknek adja szőlőjét. Ez az egyház korszaka?

 

Vajon az egyház hűségesen sáfárkodik a szőlőskertben, a rábízott ügyben?

Szerző: refdunantul  2020.07.19. 04:00

A KÉT TESTVÉR PÉLDÁZATA.

– 1. Vannak olyan „jó fiúk”, akik pontosan tudják a leckét, és mindenkor, mindenkinek úgy felelnek, ahogyan éppen kell. Ezek minden helyzetben és rendszerben lefölözik a tejet. A „kegyesek” között szintén vannak ilyen „jó fiúk”, akik az Isten ügyében is pontosan tudják a szerepüket, minden kérdésre megtanulták a feleletet, és ezt pontosan felmondják; de az életük semmiben sem különbözik a világ fiainak életétől (28–29).

– 2. Jézus példázata szerint vannak olyan „rossz fiúk”, akik sokáig nemet mondanak az Isten hívó szavára: nyíltan és látványosan engedetlenek. A példázat kifejezéseivel élve, ezek vámszedők és paráznák. De életük egy pontján ők valóban megtérnek, igazán hisznek az Úrban, és nemcsak mondják, „Uram, Uram” (Máté 7,21), hanem cselekszik is a mennyei Atya akaratát (30).

– 3. Ki a „jó fiú” és ki a „rossz fiú”? Egy bizonyos: nem mi fogjuk eldönteni, hiszen nem az a döntő, amit az adott pillanatban látunk. Isten hatalma sokakat életük végén is megnyerhet az üdvösségnek; akkor is, amikor mi már lemondtunk az illetőről. Az Úrnak van hatalma arra, hogy emberek később meggondolják magukat, és noha először nemet mondtak, végül úgy mondjanak igent, hogy azonnal „el is indulnak az Úr szőlőjébe” (32).

– 4. De az is bizonyos, hogy a hívő, megtért életnek látható és ehető gyümölcsei vannak. Olyan ez, mint a Jézus korabeli fügefán: valami ehető gyümölcs mindig volt a fán, akkor is, ha éppen nem volt fügeérés. Mindig gyarló marad az életünk, de hitben járva nemcsak beszélünk az Isten szeretetéről, hanem mi magunk is engedelmeskedünk az Úr szavának, vagyis vannak látható, másokat tápláló gyümölcseink.

– 5. Na de éppen itt van a példázatban a „csavar”! Mit jelent hinni és engedelmeskedni az Isten szavának? Például: sok olyan hívő házasságról tudok, ahol kifelé minden a hívő előírások szerint kirakatolt, aztán amikor a gyerekek kirepülnek, megvadulnak, mert belecsömörlöttek abba a képmutatásba, ami Istennek való engedelmesség címén odahaza zajlott. Isten szeretetéről beszélni és annak engedelmeskedni nem lehet szeretetlenül. De igazán szeretni csak az tud, aki azt is tudja, hogy hívő életében is kegyelemre szorul. Megkockáztatom kimondani azt, hogy kegyelem alatt van az olyan ember, aki először nemet mond az Isten szavára, mert képtelenségnek tartja annak megvalósítását az életében. Mondom én is: Uram, a magam erejéből nem megy! Uram, add kegyelmed erejét, hogy szavaimmal és tetteimmel engedelmes lehessek a magam szűk terén; és ne vigyél olyan területekre, ahol elbuknék! (Máté 6,13)

2Mózes 20

Szerző: refdunantul  2020.07.18. 04:00

KÉRDÉS JÉZUS HATALMÁRÓL.

– 1. Honnan való Jézus? (23–25) Honnan való Jézus küldetése, felhatalmazása, hatalma? Honnan való mindaz, amit Jézus mond és tesz? Mindezek alapvető kérdések. Jézust Isten küldte, vagy emberek? Jézus isteni hatalommal cselekszik, vagy nem? Jézus személyére nézve a lényegi kérdés így fogalmazható meg: Ő Isten, vagy „csak” egy ember?

– 2. A kérdésre adandó válasz is döntő. Ezért érkeznek Jézushoz a zsidó vezetők. Jézus ezért utal Keresztelő János küldetésének eredetére, hasonló összefüggésben, hogy a maga küldetésének lényegére mutasson rá (23–25). A kérdésre csak az adhat választ, akinek Jézus megválaszol. Itt Jézus nem válaszol, és marad a bizonytalanság (25–27). Vagyis, aki Jézusban megláthatja a mennyei követet, az emberben az Isten küldöttét; aki Jézus szavát Isten szavaként hallgatja, cselekvését Isten tettének tudja; az ilyen ember a legnagyobb ajándékot kapta: isteni kijelentést kapott. Nem „test és vér”, nem emberek, vagy az emberi meggyőzés technikáinak kreativitása, hanem egyedül Isten kegyelme láttatja meg velünk, akárcsak egykor Péterrel, hogy honnan való Jézus, hogy Ő az Isten Fia, a Megváltó! (Máté 16,17)

– 3. Ez a felismerés – Jézusban meglátni az Istent – azért életmentően döntő, mert egyébként maradunk abban a bizonytalanságban, amivel eltávoztak Jézus elől az akkori kérdezők (27). A bizonytalanság pedig öl, felemészt. Életünk nem más, mint bizonytalanság. Ha pedig Jézus nem az Isten Fia, ha Ő csak egy nagy ember, akkor nincs megváltás, nincs segítség és marad a kínzó bizonytalanság, majd legyőz minket a halál. Áldott legyen az Isten, hogy mi megkaptuk a választ, kicsoda Jézus Krisztus, és minden bizonytalanságon átsegít bennünket a bizonyosságunk!

2Mózes 19

Szerző: refdunantul  2020.07.17. 04:00

A FÜGEFA ELSZÁRADÁSA.

– 1. Bármit kérünk, megadja nekünk az Úr, ha hittel kérjük. De, aki hittel kér, valójában csak azt kérheti, hogy mindenben legyen meg az Úr akarata (Máté 6,10), aki mindent jól, javunkra és üdvösségünkre cselekszik. Mi egyebet kérhetnénk még, hiszen minden kérésünk annyira emberi, gyarló, vágyainkkal telített és kétségeinkkel gyengített. Az Úr akaratára hagyatkozva azonban bátran megnyílhatunk az Úr előtt emberként is, mintegy megvallva és egyben az Ő színe elé letéve mindazt, ami bennünk hullámzik, feszül…  (21–22)

– 2. Szükségünk van erre a megnyílásra, és még inkább arra, hogy az Úr tökéletes, megváltó akaratára hagyatkozzunk. Életünk ugyanis: terméketlen fügefa; kora tavaszi gyümölcskezdemény, vagy tavalyról maradt, most beérő gyümölcs sem található rajta, amely apró enyhet nyújthatna a mellettünk éhezőnek. Szép a fügefa, terebélyes, leveles, de gyümölcstelen… Ha ebben az állapotban rögzül az életünk, elsorvadunk és másokat is elsorvasztunk. Kívül még minden rendezettnek tűnik, pedig már terméketlen, sorvadt az életünk. Vigyázzunk, mert pont, aki mellettünk él, azt kell táplálnunk! Példaként egyetlen kérdés: Mivel tápláltad, éltetted ma a házastársadat, mivel örvendeztetted meg? (18–20)

– 3. Jézus itt hatalmasan megmutatja, mivé lehet az emberi élet Isten nélkül, hit nélkül, örök öröm és remény nélkül. Az esemény azonban ugródeszka az evangélium felé: Jézus Krisztus hatalma nem elsorvasztja, hanem megeleveníti az emberi életet. Ezt a hatalmat hitben ragadhatjuk meg. Urunk, adj hitet, örömöt, reményt, hogy ezzel tudjunk táplálni másokat! Köszönjük, hogy Jézus Krisztusban beteljesedett a Te megváltó akaratod számunkra. Nekünk ez mindenre elégséges (Filippi 4,13).

2Mózes 18

Szerző: refdunantul  2020.07.16. 04:00

JÉZUS MEGTISZTÍTJA A TEMPLOMOT.

– 1. Igen, ilyen az élet nagy piaca: adni és venni. Nagy művészet, ma már „tudomány”: eladni, hogy megvegyék a portékát. A „templom” sem mentes ettől, hiszen embereket kell meggyőzni: megmagyarázni, érvelni, bizonyítani, hogy érdemes megvenni, „bevenni”, elhinni, amit „árulunk”. „Zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort.” (Walt Whitman)

– 2. Rettenetes innen nézni ezt az egészet. Márpedig Jézus innen nézi, és mindjárt minősíti is ezt a „piaci” szemléletet: rablók barlangja! Van ebben a forgatagban, zsibvásárban, még a legszentebb módon megjelenítve is, valami halálosan fals, ami tisztátalanná teheti az imádság házát. A „világpiszok” (Németh László), vagyis a bűn mindent beszennyez (13).

– 3. Akkor fordulhat a kocka, amikor az Isten megállít bennünket, és nem tudunk már részt venni ebben a forgatagban: váratlan fordulat, baleset, betegség okán. Ilyenkor egyszerre magunkra maradunk. Kegyelmi állapot, ha ebben a nyomorúságban szembesülhetünk életünk csődjével, törékenységével, elveszettségével. Ilyenkor érkezik az Úr! Ilyenkor lesz megtisztított templommá az életünk. Így érkezett meg a jeruzsálemi templomba is Jézus, meglátva a kufárok mellett a betegeket, akiknek igazán szükségük volt a segítségre, és meggyógyította őket. Csak az Úr adhat maradandó gyógyulást. Ő tesz bennünket „gyermekekké”, hogy leborulva, könyörögve dicsőítsük az Urat, és belátva kicsinységüket, felkéredzkedjünk az Ő atyai ölébe. Tesszük ezt akkor is, ha a forgatagban haragra lobbannak „együgyűségünk” láttán (14–16).

– 4. Mindig azért könyörgünk, hogy a keresztyén bizonyságtétel ne álljon be ebbe a forgatagba, ne akarjon semmit megmagyarázni, bizonyítani; végképpen ne akarjon magyarázkodni; ne akarjon senkit meggyőzni; hanem „csak” hirdesse az Igét, Jézus Krisztus evangéliumára tekintettel, és Isten majd magyarázza magát, Ő majd meggyőz embereket (2Korinthus 5,11). Ő hatalmasan cselekszik ma is, megtisztít, meggyógyít, megvált! (13) Itt ne hagyj bennünket Urunk, mert elveszünk! (17)

2Mózes 17

Szerző: refdunantul  2020.07.15. 04:00

JÉZUS BEVONUL JERUZSÁLEMBE.

– 1. Jézus azért megy Jeruzsálembe, hogy isteni hatalmával újból rendbe hozza a világ sorát, amit emberi erővel soha nem lehet rendezni; csak hittel meg lehet ragadni ezt az isteni megoldást! (1)

– 2. Jézus elküldi a tanítványokat azért a szamárért, amin majd bevonul Jeruzsálembe (2). A tanítványok azzal indokolják a szamárnak és csikójának eloldását, hogy az Úrnak van szüksége azokra, így a gazda elengedi azokat (3). Egyik testvérem említette szolgálatáról: – Örömöm van, hogy az Úrnak van szüksége rám. Nincs ennél nagyobb öröm! Mindenem ráment erre, ami a világ szerint szamárság, de nekem életem értelme és boldogsága a szolgálat, annak minden nehézsége dacára is. Örüljünk ennek: az Úr szamarai lehetünk. A szamár gazdái felől fogalmazva meg az üzenetet: ha az Úrnak van szüksége életünkre, elengedünk minden mást. Ez kegyelmi állapot.

– 3. Örömünk határtalan. Márk szerint az Igében olyan szamárcsikóról van szó, amin még nem ült ember (Márk 11,2). Ezt jó tudni! Jézus Krisztusban gyermekké leszünk, életünk utolsó percéig hitben „fiatal csikók” maradunk, akik nem emberektől függenek. Ezt azért is jó tudni, mert az ember kegyetlen, a hívő ember is az, hiszen e testben gyarlók maradunk (2Korinthus 5,7). Olyan dolgok jutnak vissza hozzám, hogy nincsenek illúzióim: senkitől nem várhatunk semmit… De mégsem csüggedünk, nem leszünk bizalmatlanok, tovább szolgálunk, amíg lehet, mert életünk az Úr kezében van, nem a miénkben, de nem is másokéban. Az Úrnak van szüksége ránk, mint szamárcsikókra! Nincs ennél nagyobb méltóság!

2Mózes 16

Szerző: refdunantul  2020.07.14. 04:00

A KÉT JERIKÓI VAK MEGGYÓGYÍTÁSA.

– 1. Jerikón át Jeruzsálembe ment Jézus, akit nagy sokaság követett, mert amíg látványos, csodás és dicsőséges az út, addig sokan vannak mindenütt. Jézust is nagy sokaság követte (29). Nem így lesz ez a szenvedések idején és a kereszt tövében (26,56). Jézus Krisztus azért halt meg és azért támadott fel, hogy megváltson bennünket a haláltól és a mulandó dicsőség hajszolásától, aminek mindig halálos ára van. Jézus Krisztus azért halt meg, és azért támadt fel, hogy megmutassa, nem a látványos dicsőségen át vezet út az Isten által készített, valóságos megoldás felé.

– 2. A két jerikói vak meggyógyítása erre mutat rá. Ezek ketten betegek, testi betegek, vakok, de a lelkük is beteg, mert test és lélek nem választható el egymástól. Ketten voltak, többen voltak! Sokan vagyunk betegek, mind azok vagyunk, és csak idő kérdése, hogy ez kiderüljön. Ők tudták, mi a nyomorúság. Csak az tudja, mi a nyomorúság, aki volt már beteg. Az út mellett koldultak, kiáltottak, könyörületért kiáltottak, Jézushoz kiáltottak, akit Dávid Fiának, azaz Messiásnak neveztek (30–33). Jézus most látványosan gyógyít, elfogadja a messiási felségjelzőt, hogy megmutassa, az ószövetségi ígéretek Őbenne beteljesedtek (Ézsaiás 35,5; Máté 11,5).

– 3. De az igazi gyógyítás nem itt történt. Ez az, amit a világ és a technokrata kirakatkeresztyénség sem tud befogadni; emlegeti, de ízig-vérig csak „a földi tenyészetre” rezdül. Az igazi gyógyítás a megváltás: Jézus Krisztus kereszten elhordozott szenvedése és halált, emberi nyomorúságot legyőző feltámadása. Ez ma is botrány, vagy bolondság, de nekünk, Istennek ereje (1Korinthus 1,18). A hit embere szereti a földi életet, de mindig az örök élet tágasságában él; akkor is, amikor elmúlt a dicsőség, amikor már nincs „látvány”, amikor már nem lesznek sokan körülöttünk, és gyógyulás sem adatik „itt”. A boldogság legfőbb összetevője az ember számára: testének biológiai állapota. Mivel testben élünk, ezért várjuk testünk megváltását, testünk-lelkünk megváltását, egész életünk megváltását (Róma 8,23). Mi Őt követjük, a Megváltót (34).

2Mózes 15

Szerző: refdunantul  2020.07.13. 04:00

ZEBEDEUS FIAINAK KÉRÉSE – II.

– 1. Ezen a földön csak úgy tudunk gondolkodni, hogy ki az első. Vágyjuk, kérjük, akarjuk, követeljük, „kitrükközzük”, kiharcoljuk: én és az enyéim legyenek az elsők…

– 2. Jézus rámutat az ember gyarlóságára: „Nem tudjátok, mit kértek.” (22) Jézus világossá teszi, hogy ez a gyarlóság azért félelmetes, mert az ember tudatában sincs annak, hogy mit művel az elsőbbségért, hatalomért folytatott küzdelemben az embertársával és a világgal. Ehhez a hatalomvágyhoz gőg is társul. Zebedeus fiai, Jézus kérdésére, gondolkodás nélkül rávágják, hogy ki tudják inni azt a poharat, amit Jézusnak ki kell majd inni, miközben fogalmuk sincs, miről van szó, miről beszél valójában Jézus.

– 3. Jézus rámutat a megoldásra is. Aki első akar lenni, az legyen a másik szolgája, rabszolgája. Jézus, az Ő igazi követőit megváltotta, és erre a rendkívüli szolgálatra újjászülte, amikor a váltság keserű poharát kiitta. Igen, egyetlen megoldás ebben a világban, a krisztusi szeretettel való szolgálat. Ez az isteni rend szerinti „elsőbbség” és „hatalom” (25–26). Ennek a szolgálatnak vége pedig könnyen lehet „halál”, életünket adva a másikért, szószerinti, vagy átvitt értelemben; hiszen a krisztusi szeretettel visszaélnek. Egy határig talán védekezhetünk, de a krisztusi szolgálat lényege mégis önmegtagadás és kereszthordozás. Az újjászületett ember nem is érzi jól magát egy olyan „tahó” és durva világban, ahol minden szeretettel visszaélnek, tehát boldogan megy haza, ha itt az idő. A szolgálat lényege, hogy életünket adjuk a másikért. Hiszen Jézus Krisztus már életét adta váltságul értünk, így a szolgálat soha nem értelmetlen (25–27). Ezzel nem kiérdemeljük az üdvösséget, mert azt az Atya annak adja, akinek akarja (23), de a krisztusi szolgálat a már kegyelemből megnyert üdvösség áldott gyümölcse. Csak valóban újjászületve fogadhatjuk be és élhetjük meg Jézus Krisztus szavait.

2Mózes 14

Szerző: refdunantul  2020.07.12. 04:00

ZEBEDEUS FIAINAK KÉRÉSE – I.

– 1. Ezen a földön, még a mennyei világra nézve is csak úgy tudunk gondolkodni, hogy ki az első. Én és az enyéim legyenek az elsők. Zebedeus fiainak anyja megy oda Jézushoz ezzel a kéréssel, a fiai elsőbbségének ügyében. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy nem is maguk a fiak, hanem az anyjuk „lobbizik” Jézusnál, a fiai ügyében. Sok itt a baj: kiskorúságban tartott, „infantilizált” gyerekek; „lobbizás” a felsőbbségnél, a magam ügyében, a saját érdekeimet képviselve, kapcsolatokon és sokféle eszközön keresztül, mindenkin átnyúlva; mert én akarok lenni az első. Ha nem én vagyok az első, akkor elhatalmasodik rajtam a harag, az irigység, a gyűlölet, ahogy a többi tanítvány is megharagudott Zebedeus fiaira, anyjuk kérése miatt (24). Ilyen az ember. Ez a bűn. Ebből fakad az ember minden nyomorúsága. Ez az istentelenség diagnózisa (20–21). Mára ennyi, nem oldom fel, holnap folytatjuk…

2Mózes 13

Szerző: refdunantul  2020.07.11. 04:00

A SZŐLŐMUNKÁSOK.

– 1. A gazda megegyezett a munkásaival, mennyit kapnak egy napi, vagy egy órai munkáért. A gazda tartotta is magát a megegyezés szerinti egy dénárhoz, amely függetlenül a munkában eltöltött időtől, mindenkinél egyformán egy dénár volt. Isten nagy ajándéka a munka, amely a hit embere számára Isten megbízása, hivatás, szolgálat, Isten dicsőségére és a mellénk rendeltek javára. A példázat ezen a ponton rokon a talentumok példázatával, hiszen csakis az odaadó, hűséges sáfárság számít az Úr előtt, nem pedig a számokban kimutatható eredmény (Máté 25,14–30). Aki több ajándékot kapott, több tehetséget, attól sokkal többet vár az Isten, és a „bér” nem lesz ettől több. Aki öt egységet kapott, annak még ötöt kell ahhoz hozzátenni; aki „csak” kettőt kapott, annak még kettőt; de aki egyet kapott, annak sem szabad azt duzzogva elásni.

– 2. A mi „gonosz szemünk” azonban csak számokban, statisztikákban, eredményekben, haszonban, még több profitban tud gondolkodni, ezért csak a látványosan tehetséges, okos, szép, fiatal „humánerőben” tud tájékozódni, a bármiben „gyengébbet”, megkopottat, időset, beteget félredobja. Mi csak ezzel a gonosz szemmel tudunk tekinteni mindenre, egyre inkább. Ez a gonosz szemléletmód azonban tönkretesz… Meg kell térni, igazán meg kellene térni! (Márk 1,5)

– 3. Isten szeme, tekintete, szemlélete, cselekvése egészen más! Ő ezt mutatta meg Jézus Krisztusban, és az Őáltala elhozott országban. „Isten országa nem jogrend, hanem kegyelmi rend, ahol Isten észfeletti, szabad és nem számolható jósága uralkodik. Az érdemre, teljesítményre építő gőg, önzés és irigység nem bírja elviselni a kegyelem bőkezűségét. A kegyelem világában nincsenek jogok, sem előjogok.” (Ravasz László) Ezen a ponton a példázat a „Tékozló fiú” példázatával rokon, a fiatal és az idős fiú kapcsán is (Lukács 15,11–32). Áldott legyen az Isten, hogy az Ő szeme kegyelmes, irgalmas szem, amely minket is erre a szemléletmódra szül újjá (Példabeszédek 22,9).

2Mózes 12,2151

Szerző: refdunantul  2020.07.10. 04:00

A TANÍTVÁNYOK JUTALMA.

– 1. Mit hagyott el Péter Jézusért? Tényleg mindent otthagyott az Úr követésében járva? Mi is mindent otthagytunk Őérte? Nem inkább arról van szó, hogy az Ő követésében is a magunk minden egyéb ügyének dicsőségét keressük, valamint érdemet és jutalmat, „itt” és „odaát”? Jézus követése, embereknél lehetetlen, csak Istennél lehetséges (26–27).

– 2. Éppen erre mutat rá Jézus válasza, miszerint Isten kegyelme végzi el, hogy bármilyen nyomorúságosan is, de felvállaljuk az Úr ügyét ebben a világban. Isten kegyelme az is, hogy attól kezdve részesülünk az Úr mennyei dicsőségéből, amikortól kezdve megismertük Őt. Már ebben a világban, minden bajban és küzdelemben, minden gyarlóság ellenére is felragyog az Ő dicsősége rajtunk. Áldott legyen az Úr azért is, hogy az ítéletkor szintúgy kegyelemben részesülünk. A királyi szék csakis az Úrnak jár, az ítélet csakis az Ő igazságos és kegyelmes kezében van (28).

– 3. A világ mostani és eljövendő új formája között ellentétes a viszony. Ami itt értéknek látszik, az ott semmivé válik: elsők és utolsók szerepe minden tekintetben végzetesen felcserélődik. Krisztus egyházának az a feladata, hogy egész szolgálatával „előlegezze” a jövőnek ezt a rendjét, már itt a földön. Aki valóban Jézus Krisztus követése miatt lett utolsó ebben a világban, azt mindig elsőként hordozza kegyelmében az Isten. Aki Jézus követését érdemnek tekinti, és magát mások elé helyezi, az tündöklő elsőnek tűnik, de valójában utolsó. Egyébként pedig az „első” és az „utolsó”, a maga rangsor értelmében, a mi gyarló emberi szótárunk elemei, amellyel Jézus Krisztus érzékelteti az Isten országának valóságát (30).

– 4. Igazából az Isten kegyelmének ajándéka az örök élet, amely megáldja ezt a földi életet is. Isten kegyelmének ajándéka az is, ha Jézus Krisztusért elhagytunk mindent, azaz Ő lett a mi Urunk, az életünk irányítója, minden dolgunk értékének meghatározója. Akit, amit az Úrért elhagytunk, azt az Ő áldásával kapjuk vissza már ebben a világban, „odaát” pedig az örök életet. Ne felejtsük el: ebben a világban mindent csak időlegesen kapunk, egyszer el kell engednünk szeretteinket, kincseinket, érdemeinket; és csakis az Úr marad nekünk; meg „odaát” mindenki és minden, akit-amit az Ő kezéből fogadtunk el (29).

2Mózes 12,120

Szerző: refdunantul  2020.07.09. 04:00

A GAZDAG IFJÚ.

– 1. Érdekli a ma emberét az örök élet? Minden koncentrációnk a földi életre irányul, azon belül is a jelenre, mint akik sohasem halnak meg, és a másik halálára is valójában legyintenek. Ha pedig megmozgat bennünket valamennyire a földi léten túli élet, akkor az mennyire a saját képzelgéseink „lelki, vagy vallási” köntösben megjelenő produktuma. Ezt az ifjút fiatalon érdekli az örök élet, és mivel Jézushoz fordul, kifejezi, hogy az a konkrét, valóságos, hiánytalan örök élet érdekli, amit csakis Jézus adhat (16).

– 2. Ez az ifjú azonban ki szeretné érdemelni az örök életet, valami jó cselekedettel. Értékelendő buzgalom. Jézus sorolja a Tízparancsolat második kőtáblájának parancsait; hiszen, ha Istent szeretjük, akkor az mindig a másik ember szeretetében ölthet testet, minthogy a jó cselekedeteinket is csak felebarátaink felé irányíthatjuk. De Jézus egyúttal ki akarja zökkenteni ezt az ifjút a maga teljesítménycentrikus önhittségéből. Amikor az ifjú rávágja, hogy ezeket a parancsokat ő mindig megtartotta, akkor Jézus egy konkrétummal megmagyarázza a nyolcadik és a kilencedik parancsolatokat: add el a vagyonodat, mert a másiké is nálad van! (18–22)

– 3. Az ifjúnak nagy vagyona volt, ezért szomorúan távozott. Nem a gazdagsággal van baj, hanem azzal, hogy nem látjuk be; nagyon sokan vagyunk gazdagok, és javaink, mindenünk Istené, amelynek nagy részét Isten nem nekünk szánta, csak nálunk rakta le, hogy továbbadjuk azokat. Mi azonban képtelenek vagyunk elengedni azt, ami egyszer már a kezünkbe került; és képtelenek vagyunk arra is, hogy kimondjuk: elég ennyi (23–24). Mi nem vagyunk jók, csak az Isten, és az Ő Krisztusban közölt kegyelme! (17) Nekünk lehetetlen bejutni az örök életre érdemből. Csakis kegyelem által üdvözülhetünk, mert ami embernél lehetetlen, Istennél lehetséges (25–26). Viszont: hitben járva, az ember újjászületik, és Isten Lelke által egyre inkább megtanul adni és megelégedni (1Timóteus 6,6).

2Mózes 11

Szerző: refdunantul  2020.07.08. 04:00

JÉZUS MEGÁLDJA A GYEREKEKET.

– 1. A gyerek kicsi. Farkas József kérdezi az egyik igehirdetésében: „A boldogságnak, örömnek, békességnek rettenetes hiánya miért van? Miért ilyen nyomorult, reménytelen, elesett, aztán gyűlölködő, egymást utáló, és az egész világot végül is pokollá tevő az életünk? Azért, mert nagyok vagyunk, nagynak képzeljük magunkat. Nem tudunk kicsik lenni.” A gyerekeink is hamar felnőnek, ebben az értelemben. Mindenki nagy akar lenni, és a sok-sok „nagy” ember megemészti egymást. Ez a „hatalmas nagyság”, ez a felnőtt állapot, ez a mi legnagyobb bajunk. Pedig az egyetlen, hatalmas Isten, Jézus Krisztusban kisgyermekké lett az első karácsonyon, megalázta magát (Filippi 2,6–8).

– 2. A gyerek őszinte; egy bizonyos korig. Bizony hamar eltanulják a gyerekek manapság a felnőttséget a hazugságban, a képmutatásban. Jézus azt mondja, a kisgyermekeké a mennyek országa. Micsoda energiát fektetünk a játszmáinkba, egymás provokálásába, miközben csupa elrejtett szándék, csupa hátsó gondolat az egész világunk. Nem merünk sem kicsik, sem őszinték lenni. Gyerekeink is hamar felnőnek. Messze is van tőlünk az Isten országa, az igazság, a békesség és az öröm, a Szentlélek által.

– 3. A gyereknek van apja. A gyereknek mindig hatalmas apja van, aki mindent meg tud tenni, minden ellenséget le tud győzni, hiszen ő a legbölcsebb és a leghatalmasabb a kisgyerek számára. Ez az Atya felvesz az ölébe, megölel, megáld. Jézus ölében lenni jó! Nem kell félni már semmitől sem. Tégy bennünket kisgyerekké, Urunk!

2Mózes 10

Szerző: refdunantul  2020.07.07. 04:00

KÉRDÉS A HÁZASSÁGI ELVÁLÁSRÓL.

– 1. A házasság Isten teremtési rendje, örök szövetség, amelyben egy, Isten akarata által egymásnak szánt, férfi és nő egy testté lesznek, szerelemben, szeretetben, családban, örömben és bánatban, tervekben és küzdelmekben, itt és az örökkévalóságban. A házasság a legintimebb, legszentebb emberi közösség, amin az Isten áldása van. Amikor két ember megismerte és megszerette egymást, és életük folyama egymásba ömlött, akkor hisszük, hogy ez nem véletlen, hanem Isten kötötte egybe őket, ezért azt ember többé szét nem választhatja. A nagy Dunából sem lehet Passau után szétválasztani azt, ami az Innből és a korábbi Dunából való (4–6).

– 2. A házasság ajándékát különösképpen támadja a kísértő. Az ember legnagyobb nyomorúsága, hogy parázna, házasságtörő, minden tekintetben: megunja és megszokja azt, ami van, és újra, változatosságra, addig ismeretlen élményekre és élvezetekre vágyik. Szívünk kemény és ingatag, gondolatainkról nem is beszélve (Máté 5,28). Ezzel kapcsolatos kérdéseink is eleve kísértő jellegűek, akárcsak a farizeusoké Jézus felé (3): ha nem is merünk hűtlenek lenni, legalább feszegetjük a kérdést. Nagy erkölcsi szigorunk többnyire irigységből és nem hitből fakad, pellengérre állítva azokat, akik élvezik és nagy kanállal eszik az életet (7).

– 3. Jézus rámutat Isten eredetei gondolatára, ami az örök hűség. A korábbi kéziratok szerint Jézus a másik fél hűtlenségének, paráznaságának tényét sem említette olyan okként, ami miatt elbocsáthatnánk házastársunkat. A tanítványok is megijedtek, hallva a jézusi mércét (8–10). Higgyük el, Isten nekünk akar jót, mert szeret bennünket! Hány kiégett, tönkrement élet bizonyítja, hogy Isten akarata nem valami öncélú erkölcsi ügyelet, ami megfoszt bennünket az élet élvezeteitől, hanem óvja életünket és a mieink életét is, mert azt akarja, hogy valóban „boldogok” legyünk. Nincs nagyobb ajándék a házasságban kiteljesedett életnél. Ez azonban kegyelmi állapot. Valljuk, hogy akinél elromlott, megadatik az újrakezdés lehetősége, de csakis az Úrban!

2Mózes 9

Szerző: refdunantul  2020.07.06. 04:00

A GONOSZ SZOLGA. Csodálatos példázat ez, nem csak a megbocsátásról…

– 1. El vagyunk adósodva! Ez akkor is súlyos és szorongató helyzet, ha már lejártak a banki hiteleink. Ugyanis életünk, minden igyekezetünk ellenére, hemzseg a hibáktól, tévesztésektől, vétkektől, bűnöktől. Adósok vagyunk: mert nem tettük meg azt, amit meg kellett volna tenni; és megtettük azt, amit nem kellett volna megtenni. Vétkeztünk: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással; és nem tudjuk jóvátenni azokat; nem tudjuk kifizetni az adósságot, még akkor sem, ha elveszítjük mindenünket. Nem tudunk megállni a számadáskor, a mi Urunk előtt, akinél a kicsi hiba is súlyos vétség (21–25).

– 2. Egyetlen lehetőségünk van: leborulunk Urunk előtt, és türelemért, kegyelemért könyörgünk. Ebben a leborulásban, magunkat megalázva döbbenünk rá arra, hogy eddig is az Úr kegyelméből éltünk. Urunk most is lehajol hozzánk; megszán, felemel, krisztusi türelemmel megbocsát, tartozásunkat elengedni, szorongatott helyzetünkből kiszabadít, emberlétünk nyomorúságából megvált. Ez az evangélium! (26–27)

– 3. Döbbenetes, hogy mi megkaptuk az Úr kegyelmét, és másokkal mégis irgalmatlanok vagyunk, egyházban és világban egyaránt. Mi annyi mindent kaptunk az Úrtól, azzal mégis annyiszor visszaéltünk – elég, ha csak a tehetségünkből fakadó gőgünkre gondolunk, hogy a legenyhébb visszaélést említsem. Ennek ellenére, még mindig élünk, még mindig kegyelmes és irgalmas az Úr velünk! Mi pedig olyan türelmetlenek és kegyetlenek vagyunk egymással. Mi nem bocsátunk meg, és indulattal emlegetjük fel a húsz évvel ezelőtti sérelmeket is. Mi még azt is élvezzük, ha a testvérünk bajba került, elbukott, megbukott; mert végre van egy jó témánk. Mi nem rendülünk meg a testvérünk betegségén és halálán sem. Pedig mi még élünk, és semmivel sem vagyunk jobbak a másiknál. Sőt, mi úgy gondoljuk, hogy nekünk ez a kivételezettség jár, a másiknak meg nem. Amikor a másikat érinti valami, az nem számít; amikor engem érint ugyanaz, akkor hasadjon meg bele a világ… (28–35)

2Mózes 7,268,28

Szerző: refdunantul  2020.07.05. 04:00

TESTVÉRISÉG A GYÜLEKEZETBEN.

– 1. A gyülekezet: testvéri közösség. Akik Jézus Krisztusban hisznek, azok egymásnak testvérei, és ezt a testvériséget egy adott gyülekezet közösségében élik meg. A mai rideg világban szükségünk is van arra, hogy legyen egy közösség, ahol a megváltó Krisztus szeretetében újjászületve, mi is krisztusi szeretettel szerethetjük egymást. A krisztusi szeretetnek óriási kockázata van, mert a krisztusi szeretettel halálosan visszaélnek a világban. Van egy hely, a gyülekezet, ahol megtapasztalhatom a krisztusi szeretetet, és én is így szerethetem a másikat. A gyülekezetben ez a krisztusi szeretet járja át az intést (15–18), az egyetértést (19) és az istentiszteletet is; hiszen itt van Isten köztünk (20).

– 2. Nagy kérdés azonban, hogy megvalósul-e, legalább a gyülekezetben a krisztusi testvériség? Olyan sok tekintetben egy civil körnek látom a gyülekezeteinket is, akik elsőrendben nem az Isten Igéje köré gyülekeznek össze, hanem csak úgy a maguk számára, és sok „hasznos” tevékenység művelésére; akik nem evangéliumi módon intenek, hanem gyarló módon véleményeznek, pletykálnak, szapulnak, rágalmaznak mindenkit, még a ki sem hűlt halottat is; akik alig valamiben értenek egyet, ehelyett inkább a maguk igazát és akaratát képviselik mindenen át; akik, tehát nem krisztusi szeretettel veszik körül egymást.

– 3. Csak, ahol valóban az Úr nevében gyűlnek össze, az Úr szavára figyelve, és minden más „élettevékenységük” ebből következik, ott van gyülekezet, egyetértés, krisztusi intés, krisztusi szeretet és az Úr áldó jelenléte. Legalább a családunk legyen gyülekezetté!

2Mózes 7,125

Szerző: refdunantul  2020.07.04. 04:00

AZ ELTÉVEDT JUH.

– 1. Sok beteget és haldoklót kerestem fel mostanában a kórházban. Vannak köztük olyanok itt, a halál árnyékának völgyében, akik harminc éve meghatározók számomra. Egy idős barátom súlyos beteg lett. Segítség nincs. Otthon szeretne meghalni. Retteg az éjszakától. A kórtermi, egyáltalán a kórházi viszonyok eleve betegítenek – mondja –, minden odaadás és szaktudás ellenére is. Tartja magát a barátom, és egyszer csak elcsuklik a hangja. Nagy vezető volt egykor, ma már senki sem emlékszik rá. Nem is vár semmit. Szeretne előremenekülni, hazamenekülni, nem megvárni a vergődést, a méltatlan halált – így fogalmazott (11–12).

– 2. Elveszett az ember: tévelygünk, (el)tévedünk, elveszünk. Kertelhetünk bármit az élet szépségéről. Jézus Krisztus nem kertel. Ő kimondja, hogy elveszettek vagyunk: a száz bárányból álló nyájból mind a százan. Ő mind a százat számon tartja. Ő, adott pillanatban az után az egyetlen után nyúl, aki éppen akkor a legelveszettebb. Egyenként számon tartja a Pásztor a nyáját, és mindig az éppen legelveszettebb a legfontosabb számára. Egyen-egyenként fel vagyunk írva… (12)

– 3. Ez az örömhír azt is jelenti, hogy nem enged elveszni bennünket, hanem utánunk jön, megtalál, és nagy az öröme felettünk (13). Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet (11). Ő azért jött, hogy egy se veszhessen el közülünk (14). Kik közül? Erre a kérdésre csakis az Úr adhat választ. Mi azért adjunk hálát, hogy minket megtalált. Ezért másokhoz is imádságos és cselekvő szeretettel forduljunk! Azokhoz is, akik Istent keresik, de a Bibliát még nem, vagy egyáltalán nem forgatják.

2Mózes 6,1430

Szerző: refdunantul  2020.07.03. 04:00

A KISGYERMEK PÉLDÁJA.

– 1. Ki a nagyobb? Az ember örök kérdése ez: naggyá lenni (1).

– 2. Jézus nem a szándékot utasítja el, hanem a „nagyság” bibliai, isteni értelmére tanít bennünket. Jézus Krisztus azért jött, hogy „naggyá” legyünk, életünk kiteljesedjen, az Ő akarata szerint (János 10,10). Istennek kedves nagyság azonban nincs megtérés nélkül, a mennyei Atya előtti leborulás nélkül, az Isten, életet megtartó akaratának alázatos, másokat is befogadó szolgálata nélkül (2). Megtérés nélkül értelmetlen vita a mennyek országáról, meg a nagyságról teológiai vitákat folytatni, mert sem a mennyek országa, sem a „nagyság” nem illet minket. Megtérés nélkül a „nagyság” csak rombol, pusztít, megbotránkoztat. Vagyis a „nagyság” megtérés nélkül: gőgös önimádat alázat helyett, zárt kaszt befogadás helyett, önzés szolgálat helyett (6–7).

– 3. Jézus odahívott egy kisgyermeket, és a kisgyermekre, mint példára mutatva szólt az Istennek kedves nagyságról. A kisgyermek tehát itt példa arra nézve, hogy az Isten gondolata szerint abban van az igazi „nagyság”, ha valaki tud „kicsi” maradni, képes magát megalázni, valamint nyitottá lesz a körülötte élőket befogadni, azoknak szolgálni. A kisgyermek egy bizonyos korig, minden rosszasága ellenére ragaszkodik szüleihez, és elismeri az apjától való függést! Hogyan érthetné a ma embere ennek a példázatnak bármely elemét is, hiszen a családokban sokszor nincs apa, nincs függés, nincs nevelés; hogyan lenne akkor alázat, befogadás, szolgálat… Korunkra szétesett az az alapvető normarendszer is, amit itt Jézus képként használ egy mennyei igazság megvilágítására (3–4). Adj megtérést, Urunk!

*

Az ember örök kérdése ez: naggyá lenni. Bizony: sokszor hitetlenségünk jele a „nagyság” óhaja, a kiemelkedés vágya, a törekvés indulata, mint egyfajta örökélet-pótlék. A „nagyság” kapcsán egy sereg újabb kérdés vetődik fel. Mekkora ára van a „nagyságnak”? Mit jelen a „nagyság”? Feljogosít-e a „nagyság” arra, hogy gőgösen lenézzünk másokat, miközben nekem sok minden jár, ami a másikat nem illethet meg? Ki számít nagynak, milyen közegben, milyen mérce és értékrend szerint? A „nagyság” relatív: aki egy bizonyos körben sztár, én arról soha nem is hallottam; akit viszont én értékelek, azt mások akár le is nézhetik. Milliónyi szubkultúra darabolja a nagyságot is. Minden „nagyság” egyszer aláhullik, sikere alábbhagy, dicsősége elmúlik, személye nem számít többé, élete lejár, és nagy többségüket pedig elfelejtik… Ennek ellenére naggyá akarunk lenni, még Jézus közelében is versengünk, még a mennyek országában is olyan szigorú rangsort akarunk, mint itt a földön (1).

2Mózes 6,113

Szerző: refdunantul  2020.07.02. 04:00

JÉZUS MEGFIZETI A TEMPLOMADÓT. Seregnyi teológiai kérdést hoz elénk ez a történet. Most csak egyet tudok ezekből kiemelni (az interneten a többi is olvasható).

– 1. Isten gyermekeinek boldog kiváltsága, hogy ők szabadok (Galata 5,13). Isten gyermekei abban a kegyelmi állapotban vannak, hogy hitük napról-napra erősödik, ezért mindenre nyitottak, mindenkit meghallgatnak, mindent megfontolnak, miközben ez a nyitottság csakis a saját hitüket erősíti (26).

– 2. Isten gyermekei szabadok, mert szabadságuk van arra, hogy „nem”-et mondjanak arra, ami ellenkezik Isten kijelentett és tökéletes akaratával (Cselekedetek 5,29), és ami – akármilyen csalafinta és kísértő módon, jónak és élvezetesnek is lenne feltüntetve – nem használ sem nekik, sem másoknak, sem a közösségnek, sem a világnak (1Korinthus 6,12).

– 3. Isten gyermekei szabadok, mert nem a külső kényszer, nem az előírt törvény kényszeríti őket az Isten akarata szerinti rend betartására. Isten ugyanis gyermekei értelmébe és szívébe véste az Ő üdvösséges rendjét (Jeremiás 31,33), ami az emberi élet kiteljesedésének, boldogságának egyetlen forrása (Zsoltárok 1,1). Isten gyermekei nem azért tartják be az Úr áldott törvényét, mert erre mások, félelmet keltve intik őket, főként a sok „nem szabad” tiltás megfogalmazásával, vagy ítéletes fenyegetésekkel. Isten gyermekei nem is azért igazodnak az Úr rendelkezéseihez, hogy kiérdemeljenek valamiféle jutalmat; hanem azért, mert ők Jézus Krisztusban már mindent megkaptak. Az üdvözült ember szabad ember.

*

– 4. Isten gyermekei úgy szabadok, hogy másokat soha meg nem botránkoztatnak szabadságukban. Isten gyermeke úgy gyönyörködik az Isten törvényében, hogy ez a gyönyörködés a külső rendet mindig betartja; és másokat is erre buzdít; még akkor is, ha a külső rend soha nem tökéletes megjelenítője az Isten rendjének. A külső rend fontos. Isten gyermeke nem forradalmár és nem is reformer. Isten gyermeke a Szentlélek által megújított ember. A külső rendet meg kell tartani, mert minden összeomlik. A „törvényt” be kell tartani. A külső keretek megújítása szükséges lehet, de imádságos, higgadt, szentlelkes átgondoltsággal, és soha nem önző, sértett, gyűlöletes indulatból. A kovász belülről keleszti a tésztát. Egyetlen kivétel létezik itt: amikor Isten kijelentett akaratával homlokegyenest ellenkezőre akarnának bennünket kényszeríteni; akkor ellent állunk. Ilyenkor Istennek kell engednünk, mint embereknek (Cselekedetek 5,29). Ez is üdvösséges szabadságunk része.

– 5. Isten gyermekei szabadok a zsidó és egyéb vallás rendelkezéseitől. Eredetileg ez a történet a zsidókeresztyének templomhoz, templomadóhoz, egyáltalán a zsidósághoz való viszonyát rendezte. A törvény szerint minden húsz év feletti férfi évi fél sekelt volt köteles templomadó címén megfizetni, ami Jézus korában két drachmának felelt meg (2Mózes 30,11–16). Jézus példázata arra utal, hogy a római polgár nem fizetett vámot vagy adót, hanem csak az idegen. Jézus szerint Isten gyermekei szabadok ebben: ők megszabadultak a zsidó kultuszi előírásoktól. De az elődök örökét tisztelik, botránkozást nem okoznak, a templomadót megfizetik. Az „új” az „ó” örökségén épül fel; a fundamentum pedig Jézus Krisztus (25–27).

– 6. Szabadok vagyunk adni! Ez a bibliai szakasz az adakozás kérdését is elénk hozza. Isten gyermekei számára fontos az egyház ügye ebben a világban, ahol mindent pénzért mérnek. Ezért fontos az adakozás. Olvassuk el, amit Isten Igéje mond a tizedről (4Mózes 18,21), a tized tizedéről (4Mózes 18,26) és magáról az adakozásról! (2Korinthus 8–10 fejezetek) Az tud adakozni, aki előtte önmagát adhatta az Istennek, vagyis aki Isten gyermekévé lehetett, kegyelem által (2Korinthus 8,5). Az Isten gyermekei önként, erő szerint, jókedvűen adnak (2Korinthus 9,7); és rendkívüli helyzetekben erő felett adakoznak, még szegénységükben is, mert nincs az a szegény, akinek ne lenne mit továbbadni (2Korinthus 8,2). Az újabb csodálatos halfogási történet, a hal szájában az egy ezüstpénzzel, azt hirdeti, hogy Isten megadja mindnyájunknak azt, amit az Úr ügyére szánhatunk; sőt annál többet is ad. Egy ezüstpénz ugyanis kettejük számára, azaz Jézus és Péter számára is meghaladta az előírt templomadót (27).

2Mózes 5

Szerző: refdunantul  2020.07.01. 04:00

AZ EPILEPSZIÁS FIÚ MEGGYÓGYÍTÁSA.

– 1. Jó volt, mindennél jobb volt Jézussal lenni, fent a hegyen, és beletekinteni az örökkévalóság ígéretes, maradéktalan valóságába.

– 2. Lejövet a hegyről, a völgyben azonban újra szembesülni kellett az emberlét minden nyomorúságával: testi-lelki-idegi betegség, súlyos szenvedés, kiszolgáltatottság és tehetetlenség. Eljön az az időszak, amikor nem tudnak meggyógyítani bennünket. Döbbenetes az a pont, amikor a beteget már az orvosok is a „sorsára” bízzák (14–16).

– 3. Itt azonban súlyosabb dologról van szó, mint testi betegségről. Itt arról van szó, hogy Isten gyógyító hatalma helyett megszállt bennünket a gonosz. Minden mértéktelenség, minden félelmekkel teli idegeskedés, minden pótcselekvés, minden mánia, minden szenvedélybetegség erre utal. Jézus nélkül megszállottak vagyunk! Csak Ő tud segíteni rajtunk, aki a gonosznál is nagyobb hatalom! Csak Ő szabadíthat meg bennünket. A szabadítás több, mint a gyógyulás (18–19).

– 4. Igen, kicsi a hitünk, mustármagnyi sincs. Sőt, gyakran vagyunk hitetlenek és elfajultak. Milyen a mi nemzedékünk? Bizony tűrhetetlenek vagyunk, és Urunk még mindig tűr bennünket! Tart még a kegyelmi idő (17). A tanítványok tehetetlensége is erre mutat rá: csakis az Úr tud megszabadítani! (18)

*

– 5. Mindezeken túl, ez az evangéliumi rész azt is egyértelművé teszi, hogy egyetlen kapaszkodó marad nekünk: a Jézus Krisztusba vetett hit, valamint az Isten akaratára, kegyelmére való hagyatkozás. Jézus rászólt a betegre és az meggyógyult. Ma is csak Ő tud meggyógyítani minket. Ne felejtsük el: Ő már meggyógyított, hiszen örök életünk van. Ez a gyógyulás maximuma: a szabadulás! Az élő hit mindent ennek a bizonyosságnak valóságából kiindulva szemlél. Egy mustármagnyi hit elég! Az Úr adja ezt a piciny, de mindenre elégséges hitet, az imádság és a böjtölés által (19–21).

– 6. Az epilepsziás fiú esete konkrét nyomorúság, de rámutat „hasadt” életünk tényére: hol tűzbe, hol vízbe esünk, de az eredmény ugyanaz; mindegyik egyaránt halálos. Lehetünk gazdagok, vagy szegények; fiatalok, vagy idősek; egészségesek, vagy betegek; földi életünk kimenetele ugyanaz. Az Úr a mi gyógyítónk! Az Úr a mi szabadítónk!

2Mózes 4,1831

Szerző: refdunantul  2020.06.30. 04:00

JÉZUS MEGDICSŐÜLÉSE.

– 1. Egyik éjszaka, nem tudtam aludni, próbáltam dolgozni, a háttérben, a tv-ben egy zenekar koncertje szólt. Ügyet se vetettem rá: háttérzörej…, majdnem el is kapcsoltam. Aztán azt vettem észre, figyelem a zenét: remek fúvós hangszerelés, nem a megszokott, tucat popzene, hanem valami más. A végén már csak arra figyeltem, kiderül-e végre: kik ezek? Parov Stelar budapesti koncertje volt. Sok más mellett az ragadott meg, hogy egy szám ugyanaz a téma, amit parádés változatossággal, fúvós harsogással ismételnek; közben a százezres tömeg velük együtt tapsolja, dúdolja, énekli azt. Most is bennem zengenek a dallamok…

– 2. Miért említem ezt? Azért, mert Jézus megdicsőülése rámutat keresztyén hitünk és életünk egyetlen témájára, amit minden variációban újra- és újramondunk: Ő a mennyei világ világosságát, ragyogását hozta el földi életünk homályába (2); az öröklét bizonyosságát (3), a valóságos jót, mert az Ő közelében „jó lenni” (4–5). Jézus Krisztus az Atya biztató, utat mutató, félelmeket tompító, megváltó szava hozzánk, halandó emberekhez (8). Ő megszólít minket, hogy legyen erőnk, reménységünk és örömünk a „hegyről” lemenni a „völgybe”, és ott csakis Őt látni, hirdetni és élni, bármit teszünk is (3). 

– 3. Ő, az Úr Jézus Krisztus, a mi egyetlen üzenetünk. Mindent látunk, mindenre nyitottak vagyunk, de csakis Jézus Krisztusra tekintve, az öröklét üdvösséges távlataiba helyezve értékelünk mindeneket. Nincs más igazodási pont, nincs más látásmód, nincs más kapaszkodó, csakis Jézus egyedül!

2Mózes 4,117

Szerző: refdunantul  2020.06.29. 04:00

JÉZUS KÖVETÉSE. Jézus követése önmegtagadás és kereszthordozás (24).

– 1. Jézus Krisztus az élet Ura! Nem az élet megtagadásáról van szó Jézus Krisztus követésében, hanem a saját határtalan önzésem megtagadásáról, éppen azért, hogy kiteljesedhessen az élet; mások élete, és ezáltal az én életem is.

– 2. A kereszt hordozása nem Jézus Krisztus páratlan, megváltó keresztjének hordozását jelenti, hanem éppen az Ő keresztjének erejébe kapaszkodva, a ránk rótt „keresztünk” hordozását fejezi ki: megharcolni a hit harcát önmagunkkal; elfogadni Istentől kapott kereteinket, életutunkat, és abban kiteljesedni; valamint hitvallóan képviselni Jézus Krisztust, aki a feltámadás és az élet (János 11,25).

– 3. Jézus Krisztus követésében soha nem a kereszté és az önmegtagadásé a végső szó, hanem mindig az életé és az üdvösségé.

*

  4. Az ember nyomorúsága az, hogy mindig csak nyerni akar, aztán még többet akar nyerni, végül az egész világot meg akarja nyerni, „itt” és „most”. Félelmetes ez a törekvés.

Gondoljuk át Jézus kijelentését: Aki elveszti az életét énértem, az megtalálja azt (25). Az élet Urát követni azt jelenti, hogy „elvesztünk”, azaz leteszünk hitvány dolgokat örök gazdagságokért. Üres kézbe lehet maradandóan értékes ajándékokat adni. Akinek mindenfélével tele van a keze, az értelme, a szíve, az már nem tud az örök érték után nyúlni. Aki tud adni és elengedni, az szabaddá válik.

Nagy ára van minden birtoklásnak, minden nyerésnek. Homokként pereg ki a kezeink közül az, amit görcsösen markolászunk. Kifolyik a kezeink közül az egész élet is, mint a markunkból a víz. Mit használ ez? (26) Gyakran mondjuk: Mennyi mindene volt, és meghalt….

De Jézus itt sokkal fontosabb intést fogalmaz meg ennél. Miközben gátlástalanul birtoklunk vagyont, hatalmat, hírnevet, „nőt”; vagy éppen azon dühöngünk és gyűlölködünk, hogy nekünk ebből nem jutott (ezek ugyanazon önzésünk két pólusát képezik), közben kárt vall az életünk. Mert lesz számadás (27).

– 5. Mi nem tudjuk az életünket ebből a nyomorúságból megszabadítani, kiváltani, megváltani. Mi nem tudjuk a saját életünket megtartani, hogy ebben az önző, csak önigenlésre kísértő nyomorúságban ne bukjunk el és ne hulljunk alá.

Jézus Krisztus a mi megtartónk (26).

Őt követni azt jelenti, hogy az Ő kegyelmére hagyatkozunk.

Ez a kegyelem újjászül az életre, és mivel miénk az élet teljessége, már nem okoz gondot az önmegtagadás és a kereszthordozás. Nincs mit nyerni és veszíteni, mert minden a miénk (2Korinthus 6,10).

De jó tudni, hogy az Úr jön, Ő itt van, Ő visszajön, kegyelmével és országával körülölel, és majdan színről színre meglátjuk Őt.

Meghalunk ugyan, de mégsem látunk halált (28).

2Mózes 3

Szerző: refdunantul  2020.06.28. 04:00