Józsué könyvének végén három temetésről olvasunk. Meghalt Józsué, eltemették a saját városában (29–30). József holttestét hazahozták Egyiptomból, és most eltemették azt az Ígéret Földjén, Sikemben (32). Meghalt Eleázár főpap, Áron fia is, akit Gibeában temettek el (33).

Mindhárman idegen földön éltek, és beteljesedett rajtuk Isten ígérete. Most mindhárman az Ígéret Földjében pihennek. Hűséges Istenünk beteljesíti ígéreteit. Lehet, hogy e földi létben nem éljük meg mindazt, amiért imádkoztunk és küzdöttünk, de akkor sem hittünk és éltünk hiába.

Mindhárman az Úr szolgái voltak (29). Nincs ennél nagyobb méltóság: az Urat szolgálva élni, dolgozni a magunk helyén, a magunk „hivatásában”, és másokat is az Úr szolgálatára indítani. A világ halálos nyomorúsága éppen az, hogy mindenki saját magát szolgálja, még a legnemesebbnek mutatott ügyek mögé bújva is. Az Úr szolgálata szabadít meg bennünket ebből az állapotból. Mi, a magunk erejéből képtelenek vagyunk az Úr szolgálatára (19). Az Úr kegyelme hív el bennünket erre a szolgálatra, ez a kegyelem hoz ki bennünket a halálos régiből, és mindvégig megőriz bennünket ebben a szolgálatban (17–18).

Mindhárman meghaltak, és reménységben haltak meg (29–33), mert mindhárman ismerték az Úr szabadító, nagy tetteit (31); és ismerték az Úr velük kötött, megváltó, örök szövetségét (25–28). Sok minden történhet velünk, az élet útján járva. Urunk, kérünk, ne engedd, hogy megkeseredjünk, add, hogy az örök élet krisztusi reménységével, a Te örök irgalmadba kapaszkodva mehessünk el innen! Akkor egy kőoszlop emlékeztette a népet a reménységre, ma Isten Igéje emlékeztet bennünket Jézus Krisztus feltámadására (1Korinthus 15,1–2).

Efezus 6,1024

Szerző: refdunantul  2020.04.30. 04:00

– Nem ti, hanem én! – így szól az Úr (13). Mindent Isten cselekedett!

– Tömör összefoglalása ez Isten népe eddigi történetének: az Úr kihozta népét és bevitte… (5; 13). Ez a két szó kifejezi az Úr cselekvésének minden áldását: Ő „kihoz” bennünket a halálból és „bevisz” az életre!

Az Úr színe előtt megállva, elcsendesedve megalázkodik bennünk a lélek: minden nyomorúságunk ellenére, milyen kegyelem alatt vagyunk! Az Úr színe előtt állva felragyog a krisztusi, megtartó kegyelem, és helyére kerül az életünk, Isten erőt, megnyugvást, megoldást, üdvösséget ajándékozó rendjében.

De még az is kegyelem, az is Isten cselekvése, hogy az Ő színe elé állhatunk, az Ő színe előtt élhetünk, és az Ő megváltó szeretetére tekintve összegezhetjük eddigi életünket; ne megkeseredve, hanem hálákat adva. Az Úr talál meg bennünket, mint elveszetteket (Lukács 15,24).

Az Úr végzi el azt is, hogy még ma eldönthessük, hogy Jézus Krisztust követve Őt szolgáljuk, házunk népével együtt (14–15). Egyébként ez a kegyelem azt is beláttatja velünk, hogy nincs is értelme mást szolgálni, csakis az Urat; Őrajta keresztül pedig abban teljesedik ki az emberi élet, ha szeretetben szolgálunk egymásnak (Galata 5,13); azoknak, akiket az Isten ránk bízott. Ha mindenki erre figyelne, „rendben” lenne az „itteni” élet is; és nem marcangolnának szét bennünket gyarló és mulandó érdekek.

Efezus 6,59

Szerző: refdunantul  2020.04.29. 04:00

Józsué megöregedett, és mindvégig az Úr ügyében járt. Nem feltétlenül az az áldott ember, aki megöregedhet e-világban. A hosszú élet önmagában nem érdem. Az az áldott ember, aki az Úr ügyében jár, alázatos hűséggel; bárhol végzi is feladatát (1).

Józsué mindvégig az Úr ügyében járt, de nem végzett… A szolgálatunk soha nem kész. Mindig valaki munkájába álltunk be, és valakinek átadjuk majd azt. Sok volt még a feladat, amikor Józsué megöregedett, az ország jó részén még kánaániak laktak. Egyszer egy gyülekezetet váltó lelkésztől hallottam, hogy ő azért szolgál új gyülekezetben, mert az előző helyén már végzett. Nem értettem, miről beszél.

Józsué tudta, hogy nem végzett. Azt is hálaadó szívvel fejezte ki Józsué, hogy amit elvégezhetett, azt is az Úr kegyelme által végezhette el, hiszen az Úr cselekedett általa (3). Isten beteljesítette ígéretét (14).

– Józsué tudja, hogy nem végzett, ezért intette népét, hogy vigyázzanak (11), és legyenek hűségesek az Úrhoz, valamint mindahhoz, amivel az Úr megajándékozta őket. Látta népe gyengeségét, kísérthetőségét. Ezért kérte népét Józsué, hogy inkább ne keveredjenek az ottani népekkel, minthogy hűtlenné legyenek Urukhoz, örökségükhöz, mennyei kincseikhez (6–8).

A világ legnehezebb kérdése ez: hogyan szerethetem a másikat úgy, hogy közben ne adjam fel hitemet, a rám bízott értékeket, saját magamat. Amikor elkülönülünk másoktól, akik számos módon „idegenek” számunkra, akkor azzal soha nem azt fejezhetjük ki, hogy a másikat nem szeretjük, netán megvetjük. Ilyet soha nem tehet a krisztusi ember! Hiszen a mi Urunk is mindig az embert nézte. Aki azonban hitében gyenge, az inkább maradjon „zárt”, minthogy hűtlenné legyen. „Nyitott” csak erős hitű ember lehet, aki hitével „megtermékenyíti” környezetét. Az Úrhoz hűtlen és önfeladó nyitottság öngyilkosság, halál és pusztulás (16). A mi Urunk azonban életet akar ajándékozni a világnak (János 3,16), rajtunk keresztül sokaknak.

Efezus 6,14

Szerző: refdunantul  2020.04.28. 04:00

Mennyi baj származhat félreértésekből: sértődés, harag, bosszú, harc, háború. Van-e hitünk, bölcsességünk és ebből fakadó higgadtságunk arra, hogy imádkozva és kivárva a kellő időt, végiggondoljuk a helyzetet – mint József tette Mária esetében (Máté 1,20) –, és csak utána cselekedjünk? Személyes tapasztalatom, hogy mindig akkor születnek áldott döntések, ha nem azonnal és indulatból, végképp nem elvakult buzgalomból cselekszünk. Van olyan esti telefon, amit aznap, fáradtan már nem szabad felvenni, és másnap megadja az Úr a megoldást, mert megújul az Ő kegyelme.

A keleti törzsek visszatértek a Jordánon túli területeikre. Ekkor úrrá lett rajtuk a testvéreiktől való földrajzi távolság miatti elszigeteltség érzése. Építettek tehát egy nagy oltárt, hogy arra tekintve emlékezzenek szabadító Istenükre és a testvéreikkel való közösségre (9–11). Ezt a nyugati törzsek nemcsak elszakadási kísérletnek vették, hanem legfőképpen Isten elleni lázadásnak (16–19), és hithű buzgalmukban majdnem rátámadtak testvéreikre. Hála az Úrnak, hogy mégis a megfontolt egyeztetésekkel kezdték, amelyek során kiderült, hogy nem egy újabb áldozati oltárt akartak állítani a keleti törzsek, hanem az Istenükhöz és az egymáshoz tartozásukat akarták erősíteni (21–34). Tisztázódott a félreértés, rendeződött minden, nem akartak többé hadat indítani saját testvéreik ellen…

Az egy oltár, egy áldozati hely törvényi rendelése (3Mózes 17,8–9) evangéliumi üzenetet hordoz, hiszen Isten népének egysége, összetartozása mellett előre mutat Jézus Krisztus egyetlen, tökéletes áldozatára, egyetlen Istenünk páratlan, megváltó és üdvözítő szeretetére.

Efezus 5,2133

Szerző: refdunantul  2020.04.27. 04:00

Az Úr, a mi Istenünk szeret bennünket. Ezt a szeretetet egyszülött Fiában mutatta meg az Isten. Ez a szeretet legyőzte a bűn zsoldját, a halált. Ebből a szeretetből élünk minden nap. Ez a szeretet az örök élet bizonyosságából fakadó szeretet, amely felülír mindent: minden gyarló emberi érdeket, minden itteni önző küzdelmet és harcot. – Kár, hogy ezt még hívő emberként is csak a halálos ágyunkon értjük meg igazán! – mondta nekem az egyik testvérem, aki halálos beteg volt, és azóta már hazatért az Úrhoz.

Azonnal vitába szállnánk ezzel a kijelentéssel, hiszen Isten népének, és az egyes hívő embernek is vannak értelmes harcai ebben a világban… Mégis, most inkább ne akarjunk vitázni. Sajnos, zsigeri bennünk az állandó konfrontáció. Nem tudunk másként létezni. Mindenki joggal védi a „sajátját”, vagy azt, amiről azt gondolja, hogy a „sajátja”. Csak a megváltás segít rajtunk.

Az Úr útján járni, nekünk csakis Jézus Krisztus követésében lehet. De mit jelent ez? Ezen az úton járva, megbecsüljük és védjük az Ígéret itteni földjét, a Krisztusban testvéreinket, valamint a saját kincseinket: lehetetlen ebben a világban Jézus Krisztust másként követni. De szánalmasak vagyunk, ha hitben járva nem látunk tovább az ígéretek kiteljesedésére, a megváltás teljes valóságára, „odaát”. Nagy nyomorúságunk, hogy mi szinte csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, és ez látszik is rajtunk (1Korinthus 15,19).

Efezus 5,1820

Szerző: refdunantul  2020.04.26. 04:00

A léviták nem kaptak külön területet, mert az ő örökségük az Úrnak való szolgálat volt, és nincs ennél nagyobb kincs (13,33). Mégis, ebben a világban valahol lenni kell, élni kell, megpihenni és visszahúzódni is kell; ezért a léviták is kaptak városokat, szám szerint negyvennyolcat, és kaptak legelőket is (3). Isten ténylegesen gondoskodik szolgáiról (4Mózes 35,1–8).

Ezek a lévita városok mindenütt ott voltak, a többi törzs között. Isten szolgái elérhetők voltak mindenki számára, ott éltek népük között és mindig bátorították, figyelmeztették a népet Isten Igéjével.

Ezeket a városokat Izráel fiai adták át a maguk örökségéből a lévitáknak. Isten népe fenntartotta az Úr szolgálatának ügyét. Ez egy fontos intés nekünk!

A léviták városaihoz tartozó legelők arra utalnak, hogy a léviták állattenyésztésből élhettek és nem földművelésből. Ez a tény Isten népét is arra emlékeztette, hogy Isten pásztora a népének; mi pedig ebben a világban az Ő tulajdonai vagyunk.

Efezus 5,15–17

Szerző: refdunantul  2020.04.25. 04:00

A menedékvárosok meghirdetik az emberi élet szentségét, a hatodik parancsolat fontosságát; vagyis azt, hogy aki embert ölt, az bűnt követett el, bárkit is ölt meg az illető, bárhogyan is történt mindez. Mindenkor, mindenkire nézve érvényes az egyértelmű parancs: Ne ölj! (2Mózes 20,13) Azért ilyen rövid, tömör ez a tiltás, mert nincs „de…” Nem hivatkozhatunk sem igazságra, sem vallásra, sem hitre, sem politikai vagy eszmei meggyőződésre, sem semmi másra, hogy ezzel megindokoljuk a gyilkosságainkat; beleértve a közvetetten kivéreztetett emberi életeket, amelyek a lelkünkön száradhatnak.

Az élet azonban e-világon nem más, mint egymás és a lakott föld valamilyen formában való „felzabálása”. Nincs irgalom: folyamatosan ölünk és minket ölnek. Sokszor a másik halála jelenti a mi életünket, életterünket, lehetőségeinket: persze csak egy ideig… Nyilván jogilag korrekt a megkülönböztetés, hogy más az, amikor valaki szándékosan, előre eltervezett, gonosz szándékkal gyilkol; és más az, amikor valaki véletlenül kerül olyan helyzetbe, hogy azzal másvalaki halálát okozza: figyelmetlenség, baleset, a körülmények összjátéka. De mi a helyzet a mi világunk öngyilkos tempójával, amelybe belekergetjük egymást, és ahol aztán árgus szemekkel figyeljük, hogy ki mikor dől ki a sorból, ki meddig bírja?

A menedékvárosok meghirdetik azt is, hogy ebben a világban kegyelemre, menedékre szorulunk. Az akkori mendékvárosokba való bejutást a város véneinek döntése tette lehetővé. A pozitív döntés után a főpap haláláig a városban kellett tartózkodnia annak, aki vétlenül ölt embert. Csak a főpap halála után kapott végleges felmentést. A mi Főpapunk meghalt és feltámadott: valljuk meg bűneinket; azt is amikor mások halálának részeseivé lettünk; kapaszkodjunk az Úr kegyelmébe, hogy irgalmat és oltalmat nyerhessünk. Ezután csakis irgalmasan lehetünk jelen a világban (Máté 5,7).

Efezus 5,1–14

Szerző: refdunantul  2020.04.24. 04:00

– Miután mindegyik törzs megkapta örökségét (1–48), Józsué is megkapta a neki járó részt. Igen, annak is jár valami, aki a nép élén fáradozott, felelősséget vállalt, erősítve és bátorítva övéit (49–51).

– Pontosabban fogalmazva: senkinek semmi nem jár, mert mindannyian csak „haszontalan szolgák” vagyunk, és azt tesszük, ami a kötelességünk (Lukács 17,10). Mégis, milyen kegyelmes az Isten, hogy nem feledkezik el népének elöljáróiról sem: kegyelem, hogy minden méltatlanságuk ellenére, egy időszakban vezethették az Isten rájuk bízott nyáját; kegyelem az is, hogy ezt az Úr áldásával, „sikerrel” tehették; és bizony kegyelem az is, hogy valami rész még nekik is jut az e-világi örökségből.

Józsué azonban csak akkor kapta meg az övét, amikor a többiek már mind hozzájutottak a részükhöz. Józsué része saját törzsének, Efraimnak zord, terméketlen, hegyes részére esett, ahol felépítette városát és abban lakott. Józsué legutoljára kapott részt, és nem a „legszebbet” kapta. Isten népe és Isten gyermeke a zord területet is otthonossá teszi krisztusi, szorgos szeretetével. Fontos, hogy ebben a világban is legyen részünk, otthonunk, ahol megnyugodhatunk, hitben és lélekben erőt gyűjthetünk, és ahol felkészülhetünk az „elmenetelre”.

Efezus 4,17–32

Szerző: refdunantul  2020.04.23. 04:00

Az Ígéret Földjének birtokbavétele nem ment olyan hősiesen és zavartalanul, ahogy a „diadalos” leírások ezt elénk tárják. Isten Igéje erről is szól. Áldott az Úr szava, mindenben színigaz! (Zsoltárok 18,31) Nem tünteti fel diadalnak azt, ami nem az. Egyetlen diadal létezik: Jézus Krisztus győzelme a bűn, a halál, a gonosz felett.

– A birtokba adott városok közül többet nem sikerült elfoglalni, azok csak papíron kerültek „birtokba”, de nem ténylegesen. A papíron kimutatott „statisztika”, és a valóság közötti különbség, mind a mai napig, nagy probléma.

Hét késlekedő törzs még neki se látott a honfoglalásnak. Talán már elfáradtak, belefáradtak a küzdelembe. Nagy kérdés: mikor lehet elfáradni, mikor megfáradni; vagy Isten hívő népe számára mindegyik tilos? Csak az Úr erejével tarthatunk ki, és akkor, ha az Isten ad mellénk bátorító vezetőt, testvért; olyat, mint Józsué volt a hét csüggedt törzs számára (2–7).

Józsué biztatta őket, összeíratta az el nem foglalt területeket, majd Isten színe előtt, a sílói szentélyben (1), sorsvetéssel kiosztotta azokat a még lemaradt törzsek között, hét egyenlő részben. Az imádságos sorsvetés nélkülöz minden egyéni érdeket és érzelmet, tényleg az Úr akaratára bízva az eseményeket (8–9).

Micsoda kegyelem: ezek féltek, elfáradtak, megfáradtak, késlekedtek, és mégis megkapták a részüket! (10) Hányszor félünk, megfáradunk, késlekedünk, nem élünk az Isten drága ajándékaival; és érdemtelenül mégis megkapjuk az örökséget! Csak leborulhatunk ez előtt a kegyelem előtt!

Efezus 4,1–16

Szerző: refdunantul  2020.04.22. 04:00

Lám, soha semmi nem elég! Még akkor sem, ha többet kaptunk, mint mások. Ezt a legnyomorúságosabban „a pénzek elosztásánál” tapasztaljuk. Valójában minden területen, bármivel kapcsolatban képesek vagyunk elégedetlenkedni, irigykedni, pedig inkább hálát kellene adnunk: „…mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Thesszalonika 5,18)

József fiai, Efraim és Manassé, a leggazdagabb területen, a legnagyobb területeket kapták az Ígéret Földjén; Manassé törzse még a Jordánon túli területekből is kapott (1–2). Mégis azzal a panasszal álltak elő, hogy népességükhöz képest ez túl kicsi nekik (14–18).

Igen, pont ez a lényeg: mihez képest kicsi vagy nagy valami? Mihez viszonyítunk? Csak abból indulhatunk ki, hogy minden kegyelem, és minden az Isten ajándéka az életünkben, aki nem a bűneink szerint bánt velünk. Minden hálaadás csak ebből a bizonyosságból fakadhat. Enélkül pedig bármink van, soha nem lesz elég. Bizony, nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel (1Timóteus 6,6).

Sok más, fontos üzenet is rejtőzik még ebben a szakaszban, csak utalhatunk ezekre. – Celofhádnak, Manassé ükunokájának nem volt fia, „csak” öt lánya (3–6). Ezek, az Úr törvénye szerint részesedtek Manassé örökségéből (4Mózes 27,1–11). Az Úr kezdettől fogva megáldotta a nőket, gondoskodó szeretettel vette körül őket, ahogy ezt Jézus Krisztus életében és szolgálatában is láttuk (Lukács 23,27). – Manassé törzse sem foglalt el minden várost, amit az Úr nekik adott, hanem Efraimhoz hasonlóan, a kényelmesebb és „kifizetődőbb” utat választotta, amikor csak adófizetőivé tette azokat. Nehéz, nagyon nehéz kérdések ezek. Az Isten országának kiteljesedésében, hála az Úrnak, ez már nem lesz kérdés, és a gyarló emberi eszközöket is eltörli majd az Úr. Itt, ebben a világban azonban egy biztos: ha az Úr valamit nekünk ajándékoz, hogy azzal sáfárkodjunk, és mégsem élünk ajándékaival, akkor hűtlen szolgákká lettünk (11–13). – Józsué azt tanácsolja az elégedetlen Manassé törzsnek, hogy vágják ki a hegyvidéki erdőket… (14–18). Amit az Úrtól kaptunk, azzal még nekünk is dolgozni kell. De, ami akkor, egy kis területre vonatkozóan, igei tanács volt, az ma már engedetlenségünk jelévé lett. Ma már „kivágtunk mindent”; belaktuk a földet, annak minden szegletét, és a földteke már nem bír eltartani bennünket. Uram, irgalmazz!

Efezus 3,14–21

Szerző: refdunantul  2020.04.21. 04:00

– József erős háza két törzsből állt, Efraim és Manassé törzséből. Ezek az Ígéret Földjének középső, gazdag területét örökélték; Júda törzse után a területben is legnagyobbakat. Közöttük Dán és Benjámin törzsének méretben sokkal kisebb terület jutott.

Ebben a világban mindig vannak különbségek, nincs egyenlőség. Isten megváltó szeretete – amely ugyanaz, népének minden tagja számára – ebben a világban különbözőképpen mutatkozik meg. Vegyük észre azt, amit Isten nekünk adott, azért legyünk hálásak, és ne azt nézzük, hogy mi jutott a másiknak. Hiszen Jézus Krisztus megváltó szeretetében, Isten már mindent nekünk adott. Például: Efraim területén állhatott a szent sátor háromszáz évig, Sílóban. „…minden a tietek…” (1Korinthus 3,21)

– Efraim harcosai, Júda férfiaihoz hasonlóan, nem űzték ki teljesen a kánaániakat, Gézerben inkább adófizetőikké és robotos szolgáikká tették őket. Ez a könnyebb, kényelmes és haszonleső megoldás, később sok gondot okozott. A bírák korában azonban visszájára fordult a helyzet. A kánaániak felkeltek ellenük és szolgáikká tették Izráelt. Ebben a világban nincsenek „arany középutak”; ha nem számolunk le végérvényesen a régivel, az felzabál bennünket… Jézus Krisztus visszajövetelének teljesen új korszakára várunk, a kegyelem teljességének korszakára, ahol mindez bizonnyal másként lesz. 

Efezus 3,1–13

Szerző: refdunantul  2020.04.20. 04:00

Júda törzse kapott először örökséget, és legnagyobb törzsként területe meghaladta minden más törzsét. Jákób próféciája teljesedett be itt, amit Júdáról mondott (1Mózes 49,10). Megnyugtató tudni, hinni: „mindezekre” azért volt szükség, hogy Júda törzséből megszülethessen az örök király, a Megváltó, akinek engednek majd a népek.

– Amíg az Úr Jézus Krisztusnak nem engedünk, a gonosz és a halál hatalma alatt vagyunk. Istenünk azonban nem hagy bennünket ebben az állapotban: örökségünk van. Ezen az örökségen azonban többé nem uralkodhat semmiféle rontás.

– Júda, és a többi törzs területét is, pontosan meghatározták, városaikkal együtt. De ezt a területet, beleértve Jeruzsálemet is, soha nem birtokolhatták zavartalanul (63). Mi zavartalan itt, ebben a világban? Ezért várjuk vissza a mi Urunk Jézus Krisztust. Ez a reményteli várakozás azonban örömmel tölti el „itteni” szolgálatunkat, jelenlétünket is!

Efezus 2,11–22

Szerző: refdunantul  2020.04.19. 04:00

– Kálébet még Mózes küldte el, negyvenesztendős korában, hogy társaival együtt tekintsék meg az Ígéret Földjét, mielőtt átlépik annak határát. Káléb jó hírt hozott arról a földről, nem pedig rémhírt, miszerint az ottani erős és hatalmas néppel szemben nincs esélyük (4Mózes 13,30). Káléb bátorította a népet és bízott Isten ígéreteiben. Igen, mi akkor követjük hűséggel az Urat, ha jó és bátorító hír követeivé leszünk, amellyel kapcsolatosan Jézus Krisztus feltámadása óta bizonyosságunk van! Aki Isten Igéjével megrémíti mások szívét, az nem hűséges szolga, és valójában a saját gyarló, emberi indulatai munkálnak ilyenkor. Isten majd megrémít embereket, ha erre van szükség. De akkor ezt az Úr tegye! Mi pedig csak hirdessük az örömhírt! (6–9)

Káléb hálát ad azért, hogy ebben a világban is hosszan és egészségesen, ereje teljében megőrizte őt az Úr. Egy nyolcvanöt éves ember hálaadása ez. Nem mindig képesek az idős és egészséges emberek eléggé hálát adni ezért a csodáért, miközben körülöttük meghalnak, vagy megrokkannak a „negyvenévesek”. Mindenkinek másként adatik ez. Nagy dolog, amikor valakiben igaz hálaadásra indul ezért a lélek. Minden nap kegyelem itt (10–11).

Káléb számára beteljesedtek Isten ígéretei, mert megkapta azt a várost, ahová először lépett, amikor meglátták az Ígéret Földjét. Hebrón városát még mindig az anákok lakták. Káléb számára ez idősen is harcot jelentett. Ebben a világban utolsó pillanatig tart a harc. Csak az Úr erejével van esélyünk! Isten ígéreteinek valós, békességes beteljesedése a Jézus Krisztusban van, és ezek az ígéretek maradéktalanul csakis „odaát” teljesednek ki (12–15).

Efezus 2,1–10

Szerző: refdunantul  2020.04.18. 04:00

Mindig marad elvégezetlen feladat; minden nap után; és életünk alkonyán is. Ez a fejezet, a Jordánon túli terület felosztása mellett, leltárba veszi az el nem foglalt területeket. Józsué megöregedett, és az Úr, szolgája elé tárja életének mérlegét: megvénültél, és igen sok még az el nem foglalt terület (1). 

Az Úr azonban megnyugtatja Józsuét: ossza csak ki ezeket a területeket is népének örökségül, mert a többit Ő majd elvégzi (6). Megnyugtató, hogy az Úr cselekvése és kegyelme kipótolja majd azt, amit mi a legnagyobb odaadással végzett szolgálatban sem tudtunk maradéktalanul elvégezni.

Az Úr azonban azóta sem adta át ezeket a területeket! Ez sem véletlen! Ennek is üzenete van. Az Úr ugyanis minden nép Istene. Az Úr e-világban lakó népe tanulja meg azt, hogy az Úr maga az Ő népének valóságos öröksége (33). Az Isten ugyanis maradéktalan és örök örökséget adott nekünk, a feltámadott Jézus Krisztusban.

Efezus 1,15–23

Szerző: refdunantul  2020.04.17. 04:00

Pontos jegyzőkönyvezése ez a fejezet az Isten népe által elfoglalt területeknek. A jegyzőkönyvezés mögött azonban ott van valami sokkal több: az Isten cselekvése, az Isten hatalma és szeretete választott népe iránt. A száraznak tűnő, precíz felsorolás valóban az Isten vezetését, erejét, szabadító győzelmet ajándékozó szeretetét magasztalja, azért ad hálát. Minden pontos, nem kapkodó munka, a „legszárazabbnak” tűnő is, ezt az Urat magasztalja. Micsoda kapkodás folyik manapság: gyorsan, „látványosan, szépen és pontosan”, valójában azonban esik szét minden a kezeink alatt.

Először a Mózes vezetésével aratott győzelmekről olvasunk, a Jordán keleti oldalán (1–6). Ebben a felsorolásban is ott munkál a Szentlélek. Nemcsak Józsué győzelmei, hanem az „előd”, Mózes munkája is megkapja a hálaadással teli tiszteletet. Miért látjuk azt manapság mindenhol, hogy az elődöt csak szapulják, és majd a fiatal jön, lát és győz, majd ő megmutatja? Nem a hitünkkel van baj?

Ezután felsorolják a Józsué által elfoglalt területeket, valamint a legyőzött királyokat. Ez a lista délen 16 kánaáni királyt (9–16), északon 15 kánaáni királyt jegyez fel (17–24). Összesen 31 város királyáról van itt szó. Sok a földi király itt, ebben a világban, hatalmuk véges. Az egyetlen király uralma az örök! Mi Őbenne bízunk!

Efezus 1,1–14

Szerző: refdunantul  2020.04.16. 04:00

Józsué elfoglalta az egész országot, az Ígéret Földjének minden tájegységét (16–17). Józsué azért foglalhatta el az Ígéret Földjét, mert az Úr megígérte ezt népének, és mert az Úr Józsuéval és seregével volt. Józsué győzelmeinek másik indoklása az, hogy az itt lakó népek keményszívűek voltak, és Isten népe ellen támadtak (20).

– Az egyik indoklás az Isten kegyelmére utal, a másik indoklás az Isten ítéletére mutat. Isten kegyelme és Isten ítélete mindig együtt látható a Józsué könyvében. Ez mindenestől a szuverén Isten döntése. Ez előtt az ember alázattal csak leborulhat, bármennyire nem értené azt az adott pillanatban. Aki azonban le tud borulni az Úr előtt, az kegyelem alatt van! Józsué győzelme mindenestől Isten cselekvése. Ez azonban nem teszi feleslegessé az emberi küzdelmet. Józsué hosszú harcban kapta a győzelmet (18).

Az igazi győzelem azonban soha nem egy földi ország elfoglalása. Az igazi győzelem soha nem a másik legyőzése, lekaszabolása, kifosztása. Az igazi győzelem Jézus Krisztus feltámadása: örök diadal az itteni valóság minden kínja, gyarlósága, ellentmondásossága felett. Az Ígéret Földjén megkapta Izráel minden törzse a maga részét (23), de a krisztusi győzelem által a mi örök, maradéktalan részünk „odaát” van, amelyért a mi megváltó Jézus Krisztusunk szenvedett, és amihez nem az embertársunk szenvedése által jutottunk hozzá.

Lukács 24,50–53

Szerző: refdunantul  2020.04.15. 04:00

– A déli részek királyainak legyőzése után, az északi részek királyai megriadtan szövetkeztek Józsué ellen. Seregükkel szemben, emberileg esélye sem lett volna Józsuénak (1–5).

– Isten azonban bátorította Józsuét (6). Józsué könyvének helyes magyarázata hit kérdése. Ez a hit tudja, hogy a Józsué által vívott harc rendkívüli, Isten felhatalmazásából történő küzdelem, ezért nem sorolható a történelem sokféle háborúi közé. Amikor az északiak felsorakoznak Józsué ellen, szinte a 2. zsoltár jut eszünkbe, mert olyanok ezek, mint akik összegyűltek az Úr ellen és az Ő felkentje ellen (Zsoltárok 2,1–3). Józsué és serege nem a maga harcát, hanem az Úr harcát vívta. Az Úr bátorításában bíztak. Nem szállt el a bátorságuk akkor sem, amikor a legyőzhetetlen ellenséget meglátták. Az Úr erejére hagyatkozva mindig elébe mentek az eseményeknek, és rajtaütés-szerűen cselekedtek. Nem nyűgözte le őket és nem is rettentette el őket az ellenség „technikája”; ártalmatlanná tették a paripákat, a harci szekereket, így nem kezdték el „átvenni azokat” (6–9). „Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét.” (Zsoltárok 20,8)

Józsué neve azt jelenti: szabadító. Ő az Úr felkentjének, Jézus Krisztusnak „előképe”. Jézus Krisztus megvívja a végső győzelmet a gonosz pusztító seregével, és minden gyarló, pusztító harcból megváltja népét és megtérésre hívja a népeket. Sok még itt a harc: nemcsak gyarló harcok, hanem hit-harcok is, ezért az Isten országának kiteljesedésére várunk!

Lukács 24,36–49

Szerző: refdunantul  2020.04.14. 04:00

A gibeóniak Izráelhez való átállása miatt, a déli részek öt királya megtámadta Gibeónt (1–5). Ezzel indult az a harci cselekmény (6–27), amelynek végén, a túlerő és a nehéz terepviszonyok ellenére, Józsué serege elfoglalta az Ígéret Földje déli részét, Jeruzsálemet kivéve (28–42).

Fogalmazzuk meg a legfontosabb üzeneteket! Józsué serege itt emberileg elképzelhetetlen, megmagyarázhatatlan módon arat győzelmet (8; 12–14). Ez a győzelem az Úr győzelme, akinél a lehetetlen is lehetséges (Lukács 1,37; 18,27). Az öt kánaáni király irgalmatlan kivégzése a bűntől rontott és törvény alá rekesztett világ egyetlen lehetősége, amely azóta mérhetetlenül sokszor megismétlődött már. Az Ószövetségben Isten parancsa is ehhez a helyzethez igazodott. A rossz irgalmatlan legyőzése azonban nem győzi le magát a gonoszt. A világ ezért mindig gonosz és irgalmatlan marad.

Ezért küldte el Isten, egyszülött Fiát, Jézus Krisztust. Ő meghalt, elhordozva a bűn büntetését, legyőzve a gonosz hatalmát, majd feltámadott; hogy az új és örök élet irgalmas szeretete járhassa át népén keresztül ezt a világot. Akik Jézus Krisztusban vannak, azok örökre megerősített városba menekültek, így végérvényesen megmenekültek (20). Ebben a városban, az Úr városában a gonosz irgalmatlansága már nem kaszabol. Isten országában az Ő akarata valósul meg, amelynek gyümölcse: igazság, békesség és öröm a Szentlélek által. Ez az ország, minden ellenkező jel ellenére, dagad, mint tésztában a kovász (Máté 13,33).

Lukács 24,13–35

Szerző: refdunantul  2020.04.13. 04:00

– Ebben az ószövetségi történetben úgy ragyog fel a feltámadott és életet ajándékozó Krisztus evangéliuma, mint pocsolyában a napsugár. Józsuénak ki kellett volna irtani a gibeóniakat, a mózesi törvény szerint (5Mózes 7,1–2). Isten akarata azonban éppen ezzel a történettel írta felül a mózesi törvény ide vonatkozó részét, hogy a feltámadott Jézus Krisztusra, az élet Urára mutathasson, és Isten eredeti, éltető szándékára (16–17).

– Ki kellett volna irtani a gibeóniakat, de nem koncolták fel őket, nem bánthatták azokat, mert eskü kötötte Izráel népét, hogy meghagyja a gibeóniták életét. „Életben hagyni, nem bántani, nem felkoncolni, hanem éltetni!” Ez az Isten akarata. Ezt jelentette ki nekünk húsvétkor (18–20). 

Aki életben maradt, aki megmenekült, az hálával szolgál Isten népének közösségében. A gibeóniakat nem bántja, hogy ők örökre a favágói és vízhordói feladatokat kapták meg. „Alantas” feladat ez? Legfeljebb fárasztó, de életfontosságú szolgálat.  Nem is beszélve arról, hogy ők lehettek majd az Úr háza oltárának favágói és vízhordói is (22–27). A gibeónitákat, hazugságuk miatt, átkozottnak nevezik (23). Az emberi átkot azonban mindig leveszi az Úr megváltó szeretete. A feltámadott Jézus Krisztusban ennél sokkal nagyobb dolog történt velünk: Isten levette rólunk a törvény, a bűn, a betegség, a halál, a gonosz hatalmának átkát.

Lukács 24,1–12

Szerző: refdunantul  2020.04.12. 04:00

A gibeóniak egyedül túlélni akartak. Belátták, hogy Jerikó és Aj városának eleste után nincs esélyük (3). Távoli népnek adták ki magukat, akik Józsué és népe szolgálatára jöttek (4–8), mert hallották Izráel Istenének és hatalmas cselekedeteinek hírét (9–10). Józsué szövetséget kötött velük, mint jövevényekkel (5Mózes 20,10); ha szolgálják őket, életben maradhatnak (15). Ha kiderült volna, hogy kánaáni nép, nem köthettek volna velük szövetséget, az Úr parancsa szerint (5Mózes 7,1–2). Az Úr akaratát minderről nem kérdezték meg (14).

Sok kérdést tehetünk fel itt. Baj, ha az ember túlélni akar, és ezért mindenféle ravaszságokhoz folyamodik? Meddig mehet el az ember azért, hogy a saját életét megtartsa? Józsué itt engedetlenné lett? Józsuénak ugyanis minden ott lakó kánaáni népet, bálványaival együtt ki kellett volna irtani (5Mózes 7,1–2). A korrekt teológiai választ tudom erre: Isten megítél minden istentelen régi életet, és csak azoktól megtisztulva lehetséges az új élet. Ugyanakkor ez a válasz mégis nyugtalanná tesz sokakat? Most Józsué nem nézett utána alaposan, hogy kik is ezek; illetve nem kérdezte meg az Urat. Hányszor kapkodunk, hányszor nem imádkozunk a fontos döntések előtt? Tetszik nekünk az, legyezgeti a hiúságunkat, hogy mások, életben maradásukért cserébe, a szolgálatunkba állnak? Márpedig ezek a kérdések a mai napig elevenen itt köröznek körülöttünk.

Az egész történet, úgy ahogy van, a megtartó Jézus Krisztus után kiált. Akárhogy gomboljuk, nem jó itt semmi. Megváltás kell! Jézus Krisztus meghalt, de nem sokáig pihent a sírban, harmadnapon feltámadott, hogy kegyelemből és nem ravaszságból, „túléljünk”, és ennek a világnak minden ellentmondásos sebét örökre meggyógyítsa megváltó szeretetével.

Lukács 23

Szerző: refdunantul  2020.04.11. 04:00

Isten szeretete túlmutat az emberi logikán. Isten krisztusi szeretete túlmutat a „korrekt teológiai” tételeken, valamint az igazságosan jogos és halálos beszorítottságon is.

– Aj városának legyőzése és annak leírt eseménysora, mint Józsué könyvében sok hasonló, csak Jézus Krisztusra tekintve érthető helyesen, akiben Istenünk a teljes kijelentéssel ajándékozott meg bennünket. Most nagyhéten – éppen nagypénteken – ez az értelemzés nemcsak fontos, nemcsak kívánatos, hanem áldottan szükséges is.

Aj városának elfoglalása mutatja, hogy Isten nagyon szereti népét, engedelmességre vezeti őket, intésében is tisztogatja őket, és győzelemre segíti ügyüket.

– Ez a történet azonban csak szűk keresztmetszete Isten akaratának. A fenti tételek krisztusi értelmezése tehát ekként hangzik: Az egyetlen engedelmes élet; – Jézus Krisztus élete. Ő az, akit Isten megbüntetett az emberiség minden engedetlenségéért, hogy a világon könyörülhessen (János 3,16). Soha ne felejtsük el, hogy Isten megváltó szeretete világméretű! Isten megbékéltette a világot önmagával, a Jézus Krisztusban (2Korinthus 5,17–21). Isten népe azért kapott áldást, győzelmet, hogy általa nyerjen áldást a föld minden nemzetsége (1Mózes 12,3).

Józsué oltárt épített az Úrnak, hálát adva Aj városának legyőzéséért (30–31), majd felírta a mózesi törvényt erre az oltárra (32–33). Utána a mózesi törvény minden betűjét felolvasta a nép előtt; annak áldását és átkát egyaránt (34–35). A mi oltárunk a Golgota hegye, ahol Isten, Jézus Krisztusban elhordozta és levette rólunk a teljesíthetetlen törvény átkát, az örök elvárások átkát, a bűn és halál átkát; hogy áldottak legyünk és áldássá lehessünk!

Lukács 22,39–71

Szerző: refdunantul  2020.04.10. 04:00

– Ma – nagycsütörtökön – összegezzük azt, amit ebben a fejezetben olvastunk! Emberi logikával milyen „korrekt teológiai” tételeket állíthatunk fel, a rettenetes események alapján. Sok igemagyarázat is ugyanezt teszi ennél a résznél. Az engedetlen élet következménye vereség. Lám, Isten népe is vereséget szenvedett Aj városánál, Ákán bűne miatt (7,1–12). A vereség pedig csüggedést eredményez (1). Aztán a megtorolt bűn, Ákán megkövezése, majd az újbóli engedelmesség nyomán visszaáll a rend (7,10–26). Isten népe újból győzelmet arat (14–23), miközben igazodnak a pontos haditervhez, hadicselvetéshez (3–13), és utána lemészárolták az egész bűnös várost (24–29).

Döbbenetes jelenet ez: Aj városa lakóinak „…nincs módjuk se erre, se arra menekülni…” (20) Ez az emberlét; – Jézus Krisztus nélkül!

Isten szeretete azonban túlmutat az emberi logikán. Isten krisztusi szeretete túlmutat a „korrekt teológiai” tételeken, valamint az igazságosan jogos és halálos beszorítottságon is. Jézus Krisztusban van menekvés: megtöretett a kenyér és kiöntetett a bor (Máté 26,26–28). Ez a nagyheti események üzenete! Jézus Krisztusban örök, üdvösséges menedékünk van! Amilyen valóságos a kenyér és a bor az úrvacsora jegyeiben, ugyanolyan valóságos ez az isteni, megváltó szeretet.

Lukács 22,7–38

Szerző: refdunantul  2020.04.09. 04:00

Isten megáldja népét, és győzelemre segíti őket, ha azok engedelmeskednek parancsainak. De Isten azonnal visszavonja áldását népéről, ha azok engedetlenné lesznek Ővele. Elég egyetlen botlás, vagy egy valaki bűne, és máris az egész nép bűnhődik miatta. Amikor Ákán elvesz a jerikói kincsekből, amelyeket Isten parancsa szerint, teljesen meg kellett volna semmisíteni, akkor Isten az egész népről leveszi a győzelemre segítő áldását. Aj városa előtt maroknyi sereg verte meg őket (1–7). Józsué leborulva imádkozott (8–9), könyörgő szívvel tudakolta a baj okát (10–12), majd sorsvetéssel rátaláltak az engedetlen Ákánra (13–19), akit bűnvallása után, családjával együtt agyonköveztek az Ákór völgyében, tetemüket elégették és hatalmas kőrakást emeltek a hamvak fölé (20–26).

Jézus Krisztusban Isten áldása azóta kiteljesedett, és más értelmet nyert. Isten áldása nélkülözhetetlen, de az nem feltétlenül látható győzelmek sorában ölt testet, hiszen a feltámadott Jézus Krisztusban a végső győzelem már a miénk. Isten hívő népe tud szolgálni, alul maradni, „nem győzni” is… Isten áldása és az engedelmes élet most fordítva kapcsolódik egymáshoz, mint akkor: a megnyert, krisztusi áldásból, az üdvösség öröméből következik a hívő, engedelmes élet; és nem az engedelmes élet érdemli ki az áldásokat. A mi engedelmességünk, ebben a világban mindig töredékes, de Isten Lelke által egyre szilárdabb. Isten áldott népe ma is komolyan veszi az Isten által megítélt bűnt, azt nem tűri meg maga körül (12), mert az képmutató élethez vezetne. Isten kegyelme megbocsátja a bűnt, de ugyanakkor mennyei erőt ad arra, hogy kísértéseinkben megálljunk. „Szegény Ákán”: kísértésbe esett, megtetszett neki valami, megkívánta és elvette. Ezután, hiába vallotta meg bűnét, kínhalállal irtották ki őt, családjával együtt (20–26). Nem volt irgalom! Ma van irgalom, bocsánat, könyörület a Jézus Krisztusban. Még a halál és a gonosz hatalmával szemben is győzelem adatik nekünk. Isten az Ákor völgyét a reménység kapujává tette (Hóseás 2,17). Ezzel a kegyelemmel azonban nem lehet visszaélni!

Mennyi mindent megkívánunk! Mennyi mindent el is veszünk ezekből: felvállaltan, titkon, vagy gondolatban (Máté 5,28). Ebben a nagy szabadságban még a bűnvallást is hanyagoljuk, mert nekünk minden „jó” kijár. Isten népe is „nagy szabadságban” él… De hitünk és életünk kiüresedett, az Ákor völgyében élünk, nincs rajtunk az Úr áldása. Itt az ideje, hogy megolvadjon a szívünk az Úr előtt (5), rádöbbenve helyzetünk halálos tarthatatlanságára.

Lukács 22,1–6

Szerző: refdunantul  2020.04.08. 04:00

Merjük ezt a nehéz szakaszt, a JÉZUS KRISZTUSRA TEKINTVE ÉRTELMEZNI, mint ahogy azt az egyházatyák magyarázták.

– 1. Istenünk kihoz bennünket a halálos veszedelemből, minden gyarlóságunk ellenére; szeretteinkkel együtt (22–23; 25). Ezt cselekedte velünk Isten, a Jézus Krisztusban; túllépve saját népe határait. Őnélküle azonban halálban vagyunk és kárt vall az életünk.

Amikor kihoztak bennünket a laktanyából, amikor leszereltünk a katonaságtól, akkor értettem meg először valamit igazán abból, hogy mit jelent, amikor az Úr „kihoz” bennünket… Kellet az a katonaság! Alázattal, rendet és fegyelmet tanulva jobban örülhettünk a szabadságnak és hasznosabban élhettünk azzal. Kellett a próbatétel, hogy leszerelve, fiatalként még telve reménységgel és „határtalansággal”, mégis tudjuk a határokat.

Az Úr kihozta a parázna, méltatlan, sajátjait eláruló Ráhábot és háza népét a bajból. Az Úr kihozza népét a szolgaságból, a próbatételekből. Az Úr kihoz a bűnből, a betegségből, a halálból, a gonosz hatalmából. Istenünk szabadító Úr, a Jézus Krisztusban.

– 2. Isten felperzseli a régit, mint Jerikót, hogy teljesen új jöjjön létre (2Korinthus 5,17). Jézus Krisztus nélkül „kardélre hányjuk” egymást. Ennek manapság sokféle, „kifinomult” formája van; de az „eredmény” ugyanaz. Jézus Krisztus nélkül avulás, pusztulás az ember állapota, vallástól és kultúrától függetlenül. Jézus Krisztus nélkül bántjuk és pusztítjuk egymást. Most ez rombolja le a másikét, holnap meg fordul a kocka. Isten, a feltámadott Jézus Krisztusban megmutatta, hogy Ő életet akar. A régi „kardozásnak” vége! Őbenne vége! Aki mégis kardot ragad, az ítélet alatt van (24).

– 3. Isten leveszi rólunk az átkot, és megáld bennünket, hogy áldássá legyünk, a népek számára, a mai jerikóiak számára is! Ő nem számít fel nekünk vétket, Jézus Krisztus érdeméért (2Korinthus 5,19). Olyan ez, mint amikor fáradtan valamiért megbántom a Feleségemet, akit a legjobban szeretek. Majd bocsánatot kérve tőle, ő csak ennyit mond: – Nem számít! – és megölel. Jézus Krisztus nélkül azonban maradunk a hiábavalóság átka alatt. Rossz így élni! Isten azonban üdvösségesen jót készített nekünk, mindennél jobbat (Filippi 1,23). Isten nem Jerikó romjaira, nem a népek pusztulására, nem életünk széthullására építi fel az újat, hanem saját Fiában megmutatott szeretetére, mint örök és szilárd alapra (26). Az Úr örök szeretete mindenkor velünk van (27).

Lukács 21,29–38

Szerző: refdunantul  2020.04.07. 04:00

Jerikó megerősített városa kifejezője minden emberi gyarlóságnak és nyomorúságnak, amely az emberi élet halálos rákfenéje. Ma a városiasodás korában érdemes ezt újragondolni. A városi létben is sok áldás lehetne: az Úrban. De az Úr nélkül mindez a gonosz tobzódásának fellegvára, amely Isten ítélete alatt áll. Egy felelős, magas beosztású nyomozó ismerősöm említette, csak úgy általánosságban, hogy mi minden történik egy nagyvárosban egyetlen nap, egyetlen éjszaka alatt, amely a hétvégéken, csak hatványozódik (1).

Nem erővel, hadi cselekménnyel, hanem hit által, az Úr ereje által, az Úrban bízva omlottak le Jerikó kőfalai (Zsidókhoz írt levél 11,30). Igen, ez a hit. Józsué, és így népe sem fél attól, hogy amíg az Isten parancsának engedve, naponta körbejárják a várost, az ott lakók, a védett városfalak mögül lenyilazzák őket. Ez a hit: naponta menetelünk, az Úr színe előtt, parancsa szerint, miközben emberileg alig valamit tudunk a holnapról. De azt tudjuk, hogy az Úr megtartja népét: tesszük a dolgunkat hívő ráhagyatkozással, és az Isten szabadító cselekvésében való bizonyossággal (2–16).

Jerikó városában mindent ki kellett irtani. Jézus Krisztusban mindenkire és mindenre csakis mentő szeretettel lehet tekinteni, és csakis így lehet cselekedni másokkal. A teljes kijelentés ez! Ennek a szeretetnek krisztusi kockázata van: hiszen a gonosz, pórázon ugyan, de még tombol, pusztít, egymás ellen hergel bennünket. Tudom, milyen könnyen lehet „irtózatos” hangulatot teremtve felhergelni a másikat. Isten kiirtja a gonoszt. Kompromisszum nincs. Ő azonban megmenti a megtérőket, mert Ő az élet Ura. Jerikó kőfalai leomlottak, hogy új város épülhessen fel a helyén, az Isten városa (17–21).

– Isten, saját népe kezébe adta Jerikót! (2) Vigyázzunk, akiket az Isten a kezünkbe, a kezünkre adott, azokat Ő számon kéri rajtunk. Jézus Krisztusban ez a „leosztás”; nincs más. Mi nem irthatunk ki senkit! Mi csak felelősen, az Isten félelmében járva szerethetünk, vezethetünk, inthetünk. Akit az Úr a kezünkre adott, azt krisztusi szolgálatra kaptuk, nem pedig gyarló, önző indulatra…

Lukács 21,25–28

Szerző: refdunantul  2020.04.06. 04:00