Salamon Krisztus előtt 971-től 931-ig uralkodott. Szolgálatának negyedik évében kezdte el építeni az Úr templomát (1), azaz Krisztus előtt 966-ban. „Ziv” hónapban indult az építés, ez a zsidó naptár második hónapja, a mi naptárunk szerint az április-május hónapokat jelöli. A templom hét évig épült, vagyis Krisztus előtt 959-ben fejezték be, a „Búl” hónapban, amely a zsidó év nyolcadik hónapja, október-november hónapnak megfelelően (37-38). Isten üdvtervének megvalósulása az emberi történelemben megy végbe, és Krisztust várja, aki értünk harmadnapra felépítette lerombolt testének templomát (János 2,19-21), értelmet adva minden templomépületnek, valahány istentiszteletnek, egész földi életünknek. Minden templom az üdvösség evangéliumát hirdeti. Erre vártunk. Krisztusban ez a miénk! Áldott adventet.

Lukács 12,33-40

512.dicséret

Tírusz, a Földközi-tenger partjának fontos kikötővárosa, Föníciában, királya Hírám volt, aki már Dávid királlyal is szövetséges, baráti viszonyban állt (15). Ám, ennél fontosabb kifejezést olvasunk itt, Hírám mindig szerette Dávidot, ezért követeit elküldte Dávid fiához, Salamonhoz is. Furcsa kifejezés a nemzetek közötti diplomáciában a szeretet. Lehet a politikában is szeretni? Lám, ahol áldott az uralkodó, ott rendeződnek nemzetek közötti kapcsolatok, önfeladás nélkül; sőt, épülhet Isten temploma, így a hétköznapi élet rendje, tisztessége, öröme is templommá lesz, ez az életszentség. Hol vagyunk mi, globalizált, városias emberek ettől? Belep bennünket, testünket-lelkünket a szmog, a guanó (József Attila).

Salamon uralkodásának első felét megáldotta az Isten. Mindenki a helyén volt: a király, a legfőbb tisztségviselők, vagyis a kormányzat (1-6), a tizenkét helytartó az egyes területek élén (7-19), és Isten népének valahány tagja. Mindenki hittel végezte a feladatát; nem elégedetlenkedett, hanem istenfélelemmel és megelégedéssel élt (1Timóteus 6,6). Ebből fakadt a legnagyobb áldás: tisztelték az Urat, tisztelték a királyt, kölcsönösen tisztelték egymást, egymás munkáját, és ezt sokasodással és gyarapodással, jóléttel és örömmel áldotta meg az Úr (20). 

Lukács 12,1-12

166. dicséret

Isten Igéje élő és ható (Zsidókhoz írt levél 4,12). Amikor Isten Igéje megszólít bennünket, akkor változás áll be az életünkben. Jobbá leszünk. Salamon áldozóhalmokon tartott istentiszteleteket és elvette a pogány fáraó lányát. Az Úr azonban megszólította őt. Ettől kezdve a király nem áldozott többé áldozóhalmokon, hanem a szent sátorba ment áldozatot bemutatni. Az áldozóhalmok ugyanis a pogány világból átvett kultuszi szokások maradványai voltak, miszerint minél kiemelkedőbb helyen állottak, közelebb az éghez, annál hatékonyabban jutottak el az Úrhoz az áldozatok és az imák. Isten törvénye megtiltotta, hogy a szent sátoron kívül valahol is bemutassanak áldozatot (3Mózes 17,3-4). Abban az időben mégis sokan gyakorolták ezt a szokást Izráelben. Isten nem engedi övéit kétfelé sántikálni (1Királyok 18,21). Halljuk-e szavát, mosódunk, tisztulunk-e (Ézsaiás 1,16), jobbá leszünk-e egy istentisztelet után?

Lukács 11,33-54

49. zsoltár

Az Ószövetség világosan tükrözi a valóságot. Salamon fokozatos diplomáciával leszámol apja ellenségeivel, hiszen ezek bármikor fenyegethetik az ő hatalmát is. Jóábot megölik, mert gyilkosnak nincs menedéke akkor sem, ha megragadja az oltár szarvát (28). Ebjátár papot száműzik (26-27). A Dávid királyt gyalázó Simei házi őrizetbe kerül (36-38), de az első adandó alkalommal őt is megölik (36-46). A hatalomban nincs irgalom. Manapság minden a hatalomról szól, ezért vagyunk irgalmatlanok egymáshoz. A bűn által megrontott világ egy irgalmatlan világ, megváltásra szorul. Simei szidalmazta Dávidot, Dávid ezt nem felejtette el, és Salamon ügyes diplomáciával, az adott pillanatban megbosszulta Simeit. Senkit sem kell gyalázni, főként nem az Úr felkentjét, de a krisztusi ember megbocsátja, ha el nem is tudja felejteni ezt; és főként nem bosszulja meg. Ma is „mindent levernek rajtunk”, nemcsak a valós, hanem a vélt hibákat is. Jó élni, de nem jó élni egy ilyen világban.

Lukács 11,14-32

434. dicséret

ávid utolsó intelmei elgondolkodtatóak, de nem krisztusiak. - Tartsd meg Istened rendelkezéseit, akkor boldogulsz (1-4). Isten rendelkezései vitathatatlanok, az azokhoz való igazodás az életet jelenti. Az evangélium azonban több ennél: az Úr megvált bennünket, és ez a kegyelmi állapot ad erőt ahhoz, hogy az Ő útján járjunk. Ezért ünneplünk vasárnapot és nem szombatot. A szombat annyit tesz, hogy hat napon át dolgozz, és aztán pihenhetsz, tégy valamit és kapod a jutalmat; a vasárnap pedig azt jelenti, hogy először Isten cselekszik érted, a hét első napján, és te ebből fogsz élni egész héten. - Dávid azt kérte Salamontól, hogy bánjon szeretettel Brazillaj rokonaival, hiszen Brazillaj is szeretettel bánt Dáviddal a nyomorúsága idején (7); Krisztus pedig azt mondta: „ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik.” (Lukács 6,33). – A Dávid korábbi ellenségein, Jóábon és Simein való bosszút már nem is említem (8-9).

Lukács 11,1-13

480. dicséret

A félelem sok mindent elvégezhet bennünk (50). A lázadó Adónijjá félt a királlyá kent Salamontól, és megjuhászodott, bement a szent sátorba, és az előírt rend szerint bűnbánatot tartott, nyilván áldozatot mutatott be, és megragadta az oltár szarvát. A vele lévők is megijedtek, és hazamentek, szétszéledtek (49). Az Úr látja azonban a szíveket is, hogy valóban őszinte, szívből jövő-e a bűnbánatunk. Aki megragadta az oltár szarvát, az kifejezte, hogy megbánta bűneit, Isten megbocsátott neki, ezért az emberek is legyenek irgalmasak hozzá. Így ragadta meg a lázadó Adónijjá is az oltár szarvát. A királlyá kent Salamon megbocsát Adónijjának. A megnyert kegyelemmel azonban nem lehet visszaélni, ezért amikor Adónijjá újból lázadni próbál, az már az életébe kerül (2,25). Krisztus keresztje a mi oltárunk szarva. Az Ő keresztje alatt leborulni azt jelenti, hogy drága véren szerzett kegyelem részese vagyok, bocsánatot nyertem, de ez a kegyelem, nem olcsó kegyelem, nem lehet visszaélni vele: „… menj el, és többé ne vétkezz!” (János 8,11)

Ki a király? Adónijjá, Dávid másik fia így kiált fel: én leszek a király. A Szentírás pedig arról tesz bizonyságot, hogy Isten az egyetlen király, aki Jézus Krisztusban megmutatta, hogy milyen király Ő: uralkodása életet és megváltást hoz, nem pedig pusztulást. Amíg nem Krisztus a király, addig vagy diktatúra van, és akkor egy „király” magának tulajdonítja az Úr királyságát, és ebből sokak számára szenvedés és pusztulás származik; vagy pedig demokrácia van, amelyben sok-sok király uralkodik, el egészen odáig, hogy mindenki a saját maga királya, és a vallások szabad piacán is mindenki árulja a maga bálványistenét. A Szentírás azt hirdeti, hogy Jézus Krisztust az Atya királlyá tette, Ő mindenek Ura, de az Ő királysága az egyetlen olyan uralom, amely valóságosan a mi javunkat akarja, amikor Igéjével és Szentlelkével kormányozza életünket. Isten ennek a királynak az eljövetelét munkálta, Dávid és Salamon által. Ki a te királyod, ki az egyház királya, kit tisztel ez a világ? 

Nem a népszámlálás volt a bűn, hanem a mögötte lévő lelkület. Dávid fel akarta mérni erejét, és bizony dicsekedni, kérkedni akart azzal. Hányszor teszünk mi is hasonlót, számba vesszük azt, amink van, és szeretnénk azt megmutatni másoknak: hogy mások azt elismerjék. Ez jogos igény lenne, ám sokan mások is ugyanezt akarják. Ma mindenki meg akarja mutatni magát, tehetségét, erejét. Ebben a helyzetben a hívő ember számára csak egy út kínálkozik, szolgálni mások kibontakozását, akár önmegtagadással is. Ez a krisztusi út. Istennek soha sem lehet kedves az önhitt magamutogatás, az mindig hitetlen lélekből fakad. Ezt a lelkületet ítélte meg az Úr Dávid népszámlálásában is. 

Aki magasra jutott, annak tudnia kell mindazokat, amelyeket a mai Igében olvasunk. - Az Úr emelte őt magasra, és nem a maga erejéből jutott odáig. Még ha gyarló emberi mesterkedések kísérték is emelkedését, akkor is az Úr megengedő akarata emelte az illetőt magasra (1). - Aki magasra jutott, annak az Urat kell képviselnie, és nem önmagát; minden megnyilvánulásában az Urat kell megjelenítenie, az Úr illatát illatozni, mint a parfüm, mint az Úr felkentje (1-2). – Aki magasra jutott, annak az emberek javát kell szolgálni, hogy felhőtlen legyen az életük, olyan, mint az éjszakai eső után felserkenő fű reggel (3-4). - Akik magasra jutottak, és nem ilyenek, azok olyanok, mint a tövis, érinthetetlenek, de egyszer vassal ragadják meg őket és tűzzel égettetnek meg. Nagy teher magasra jutni. 

Lukács 9,37-50

42. zsoltár

Dávid itt hallható éneke egyben a 18. zsoltár is, amely Isten hatalmát hirdeti. Az Úr, aki kőszikla, pajzs és vár (2-4); megmutatta hatalmát szabadító tetteiben (5-20), és kijelentett Igéjének igazságában (21-30). Az Ő szabadítása teljesedett ki Dávid utódában, Jézus Krisztusban, aki legyőzte a halál erejét és világosságra hozta az elmúlhatatlan életet (2Timóteus 1,10). Isten halált legyőző szabadítása azonban a hétköznapokban is megmutatkozik; mert Ő képes megszabadítani bennünket ellenségeinktől (38-41). De sok ilyen megnyomorító ellenség tekint ránk manapság is. Nemrég láttam egy filmet Kabos Gyula életéről, aki a harmincas évek ünnepelt filmszínésze és nevettetője volt; 1931 és 1938 között, hét év alatt közel ötven filmet forgatott, este színházban játszott, sokan meggazdagodtak rajta, ő azonban a korábbi színigazgatói eladósodása miatt máról holnapra élt, mert minden bevételét azonnal besöpörték a bankok. Egy eladósodott, meggyötört, szomorú és szegény ember volt ez a nevettető. Urunk, köszönjük, hogy megszabadítottál a haláltól, szabadíts meg minden bennünket eladósító ellenségtől is, amely mindenünktől megfosztva a halál felé söpör bennünket.

Folytassuk a tegnapi gondolatsort. Dávid kijelöl hét férfiút Saul fiai közül. Az ezek között szereplő Mefibóset nem Jónátán fia, csupán névegyezésről van szó. Gondoljunk bele: - Felakasztani valakit az Úr színe előtt, mert átkozott, aki fán függ (5Mózes 21,23), - előtte válogatni közülük, hogy ki fog lógni és ki nem, - mi alapján történik ez a válogatás, - mindeközben pedig Istenre lehet hivatkozni, hiszen megmondatott: szemet szemért, fogat fogért (2Mózes 21,23-25). Sajnos ma is így gondoljuk és tesszük, mert az életünk tele van kicsinyes bosszúk sorával. Isten gondolata azonban egészen más. Ezt Krisztusban megmutatta, kijelentette, sőt méltatlan bosszúvágyunk koncaként odadobta nekünk Egyszülött Fiát, hogy végre „kielégüljön” határtalan gyűlöletünk és végre megtérjünk, újjászülessünk, és rádöbbenjünk vétkeink súlya alatt arra, hogy nem mehet ez ilyen gyűlöletesen tovább!

Lukács 9,18-27

242. dicséret

Izráel fiai és a Gibeóniak Józsué ideje óta szövetségben voltak egymással (Józsué 9,15-21). Saul azonban az uralkodása alatt megölt néhány gibeónita embert (1), amiért a Gibeóniak most benyújtották a számlát Dávidnál, nem érdekli őket az ezüst és arany kárpótlás. Bosszú kell nekik: Saul fiai közül hétnek az életét kérik. Dávidot köti barátjának, Saul fának, Jónátánnak tett esküje, miszerint nem vonja meg szeretetét barátja háza népétől (1Sámuel 20,15-16). Dávid szorult, megoldhatatlan helyzetbe kerül. Mit tesz ilyenkor az Isten embere? Te mit tennél egy ilyen kutyaszorító, tisztátalan helyzetben, ahol dönteni és cselekedni kell, vagy te pusztulsz bele, vagy más. Lehet ebből jól kijönni? Van ilyenkor krisztusi megoldás?

Lukács 9,1-17

463. dicséret

Nátán próféciája beteljesedett: nem távozott el a fegyver soha sem Dávid házából (2Sámuel 12,10). Először a saját fia támadt rá (15-18 fejezetek); majd egy Seba nevű benjamini ember lázadt fel ellene, és az északi országrész nagy része újból elhagyta Dávidot (1-3); ezután korábbi hadseregparancsnoka, Jóáb ölte meg orvul és féltékeny bosszúból Dávid következő hadseregparancsnokát, Amászát (4-10). Dávid sok harc árán lehetett egész Izráel királya. Ez a harc nem volt mentes a taktikáktól, politikai sakkhúzásoktól, türelmetlen indulatoktól és kemény döntésektől, és ez a küzdelem bizony nem volt mentes a vérontástól sem. Dávid kezéhez vér tapad, és sok Istennek nem tetsző ügyeskedés. Így a körülötte élők miért lennének ennél különbek. Jóáb annyira gátlástalan, hogy céljai eléréséért semmitől sem riad vissza. Dávid Isten kedves embere, de Ő visszaélt ezzel a kivételezett állapottal. Vigyázzunk, a drága véren szerzett kegyelem számunkra sem olcsó kegyelem. Ki lehet esni a kegyelemből? Dávid nem esett ki, de bűnei következményeit nemcsak ő hordozta, hanem sokan szenvedtek még emiatt körülötte. 

Dávidnak meg kell vigasztalódni. Jóáb figyelmeztette, hogy Ő nem foglalkozhat a személyes fájdalmával, bármilyen gyötrelmet is érez fia elvesztése miatt, mert sok embert bízott rá az Úr. Dávid pozíciójában nincs helye személyes érzelmeknek. A király ezt belátta, megerősödve állt fel. Dávid nemcsak királya, hanem pásztora is népének: a hűtleneknek megbocsát (Simei), a hűségeseket megjutalmazza (Brazillaj), és elutasítja azokat, akik az árulók feletti bosszú gondolatával kísértették meg (Abisaj; 23). Nem könnyű a királynak: úrrá lenni jogos fájdalmán, megbocsátani, bosszú helyett köszönetet mondani. Erre csak az képes, akiben Isten Lelke munkál. Dávidban most kiábrázolódott a Krisztus. 

Lukács 8,26-39

16. zsoltár

Ismerjük a szituációt: kint szorongunk a műtő előtt, és várjuk a hírt, minden rendben van-e, él-e, felépül-e szerettünk? Nem lehetünk ott vele, ez az ő harca. Dávid sem lehet ott a harcban (18,5), de szorongva várja a hírt fiáról, Absolonról. Most nem népének győzelme érdekli; mindent felülír fiának állapota, aki ellene támadt ugyan, de aki mégiscsak a fia. Mit ér az élet a „magánélet” boldog rendezettsége nélkül; még ha sikeresek is vagyunk a világi terepen, és győzött is az általunk vezetett nép (7). Absolon kegyetlen véget ért! Dávid gyászol, de tudja, hogy az Úr igazságot szolgáltatott neki (31), parázna bűnei miatt. Lám, mennyien szenvedtek Dávid vétkei miatt. Hogyan tovább e rossz hír után? Mi már tudjuk a választ. Krisztusban jó hírt kaptunk. Minden történést eleve e hír fényéből szemlélve élhetünk meg. Persze fáj és meggyötör a rossz hír, de nem ejt kétségbe, mert Krisztus feltámadásának evangéliuma reménységre, vigaszra érlel.

Absolon még életében felállított magának egy emlékoszlopot. Mindent megtett azért, hogy életében és halálában is kiemelkedő legyen a személye. Mi értelme volt mindennek, és mi haszna volt ebből másoknak? Áldott bizonyosság, hogy Jézus Krisztus feltámadása által nem emlékoszlopunk, hanem örök életünk van; tehát nem kell itt maradandó kincsekre törekedni, hírnévre és hatalomra, mert az már a miénk, az Úrban; itt tehát elengedni is lehet dolgokat. Boldog az, aki bírja az elengedésnek eme tudományát!

Lukács 8,1-15

195. dicséret

Dávid időt nyert, menekülhetett (15), mert Absolon a ravasz és beépített Húsaj tanácsa szerint cselekedett, nem azonnal támadott, csak Dávid ellen; hanem sereget gyűjtött Dávid serege ellen. Menekülésében sokan segítik. Híreket visznek neki (15-17). A hírvivőket bújtatják (18-20). A menekülő Dávidot és csapatát minden jóval bőségesen ellátják (27-29). Micsoda összefogás, áldozathozatal, testvéri szeretet. Ritka tapasztalat manapság, hogy a bajban mások mellénk állnak, még saját biztonságuk kockáztatásával is, ahogy ez itt történik. Isten küld emberi eszközöket, hogy segítse azokat, akiket szeret. Ne felejtsük, vannak olyan helyzetek, amikor Isten parancsa a menekülés, és Ő ebben segít is, mert még terve van velünk. Emlékezz, az Úr megváltott, ezért minden szorult helyzetből van kiút.

Lukács 7,36-50

345. dicséret

Kik a tanácsadóink? Kik azok, akik hatnak gondolkozásunkra, cselekvésünkre? Absolon úgy hallgat tanácsadójára, Ahitófelre, mintha az Isten szava lenne (16,23). Kikerülhetetlen, hogy hatások érjenek bennünket, de vajon a bennünket érő hatások mennyiben származnak olyan emberektől, akik valóban Isten eszközei? Ahitófel tanácsa az volt, hogy Absolon bízza meg őt Dávid üldözésével; ha a királyt megöli, a követői bizonyára megadják magukat, és Absolonhoz fognak csatlakozni. Absolon óvatos, senkiben sem bízik, sem Istenben, sem a tanácsadókban. Mást is megkérdez. A másik tanácsadója, Húsaj azonban Dávid „beépített” embere. Szerinte nem most kell Dávidra támadni, hanem egy nagy sereget kell toborozni, azzal lehet legyőzni Dávid elszánt embereit. Húsaj „ügyes”, hiúságára támaszkodva húzza csőbe Absolont, burkoltan arra utal, hogy Ahitófel vezetésre törekszik. Absolon félti pozícióját, ezért Húsajnak ad igazat, miközben Dávid időt nyer. Isten megóvta Dávidot, mert így rendelkezett (16); de az emberek szintjén nagy itt a keveredés.

Lukács 7,18-35

458. dicséret

Dávid király menekül, nyomorúságában pedig még szidják is. A vezetőt a demokráciában mindig szidják, a diktatúrában erre nyíltan nincs lehetőség. A szólásszabadság korában a szidalmaknak van egy olyan internetes formája, ami határtalan és tarthatatlan. Aki nyilvánosságot vállal, azt szidhatják, megdobálhatják, hamis vádakkal illethetik, gyűlölettel a bukását, a halálát kívánhatják. Simei szidalmaiban mind benne van az imént felsoroltakból. Dávid emberei bosszút akarnak (9). Dávid azonban az Úrra bízta magát (11-12), tűr, Istentől való jogos nyomorúságnak tartja, bízva, hogy az Úr majd javára fordítja azt. Kell-e a nyilvánosság? Csak azoknak, akiket erre az Úr, a másik ember javának szolgálatára és az Ő dicsőségének építésére elhívott. A nyilvánosság egyébként keserves állapot, még azoknak is, akik azt hiszik, hogy ők ezt élvezik. Nincs messze „lélekben” a nyilvánosháztól. Istennek a szent elrejtettség a kedves, amiből egyeseket egy időre, az Ő céljaira kiemel. 

Lukács 7,1-17

402. dicséret

ová hajol a szívünk? Az Izráeliek jó részének a szíve ahhoz hajolt, aki hangzatosabbat ígért nekik (13). A tömeg lélektana igen tanulságos, ép ésszel azt mondaná az ember, hogy nem hathat ennyi üres hitetés; pedig hat és működik. Végezd el Uram, hogy mindig csak Hozzád hajoljon a szívünk! A királynak dönteni kell (15), és ilyen szorult helyzetben dönteni nagy felelősség, mert sokak élete, jövője függ egy ilyen döntéstől. Dávid menekül, és az Úr kegyelmére bízza magát és a vele lévőket (26). Ez a bizalom azonban nem jelent „tétova malmozást”, hanem konkrét intézkedéseket a helyzet megváltoztatására nézve (33-37); az eredményt, az áldást azonban csakis az Úrtól várta a király. Kérdéses azonban, hogy megengedhető-e Isten embere számára beépített emberek alkalmazása? (27-28) Van egy határ, amin túl a hívő ember nem merészkedhet, bármilyen nemes ügyről is van szó!

Micsoda agresszivitás és hatalomvágy volt Absolonban. Ravasz álnoksággal szőtte hálóját, hogy egyre többen mellé álljanak. Tudatosan építette a karrierjét, semmilyen eszköztől sem riadt vissza, igazi kampányt folytatott, sugdosva panaszkodott a királyra, rossz hírét keltette, embereket szólított meg, és tett elégedetlenné, miközben magához édesgette őket. Mindez pedig összeesküvéssé erősödött. Ez egy modern történet. Ma ezt tréningeken, menedzser-képzőkön tanítják, hogyan kell jól felépítve, módszeresen győzni, elérni a céljainkat, „megenni” riválisainkat; hogyan lehetek minél erőszakosabb, ravaszabb; olyan, mint Absolon volt. Ilyen világban élünk. Nem jó ilyen világban élni. Ez a metódus ítéletre érett, istentelen és embertelen egyszerre. Döbbenetes, mennyit változott a világ: felnőtt egy ilyen generáció. Gátlástalanok, még a hitben járók is. Ne légy ilyen. Inkább veszíts, de ne légy ilyen!

Lukács 6,20-36

127. zsoltár

Absolon szépsége üzenet értékű. A szépség ma is döntő, hiszen észrevesszük azt, aki tényleg szép, hiszünk neki, befolyásol. Az már az adott korhoz kötött társadalmi folyamatok összességének eredménye, hogy mikor kit tartunk szépnek. Ez azonban nem változtat azon, hogy a szépség minden helyzetben esélyesebbé tesz. A hit szeme észreveszi azokat is, akik másként szépek, vagy akik nem úgy okosak, tehetségesek és értékesek, ahogy korunk azt meghatározza.

Lukács 6,12-19

151. dicséret

Jóáb ezt tanácsolja a tekóai asszonynak: „tégy úgy, mintha…”. Itt minden színlelt, kivéve a zűrzavart. Dávid Fia, Absolon megölte a saját húgával, Támárral paráználkodó Amnónt (13. fejezet). Majd Dávid maga is a paráznaság és gyilkosság bűnébe zuhant. Dávid körül ügyeskedik az agyafúrt, velejéig érdekember hadseregparancsnoka: Jóáb, aki számításból ki akarja békíteni Dávidot és Absolont. Egy felbérelt özvegyasszony eljátszott példabeszéde próbálja ezt a célt elérni. Dávidot megindítja az asszony története, amelyben a testvérét nem szándékosan meggyilkoló másik fiának kér irgalmat. Amikor Dávid megkegyelmezett az ismeretlen bűnösnek, akkor tárul fel a színlelt történet valódi értelme: a király tegye ugyanezt saját gyilkos fiával is, mert az irgalomnál nincs nagyobb dolog, hiszen amíg Isten nem veszi el az életet, az a szándéka, hogy még az eltaszított se maradjon távol az Úrtól (14). Itt minden színlelt, zűrös, akárcsak körülöttünk. Az ember megváltásért kiált ebben a világban, ahol számos dolog olyan, mint a lufi: a gondolatok és az érzelmek, a nevetés és a sírás ugyanúgy, mint a rideg keménység, minden valami érdeket szolgál, leplezve a zűrzavart. „Jövel, Uram Jézus!” (Jelenések 22,20)

Lukács 6,1-11

238. dicséret

Mi a megoldás egy ilyen nyomorúságos helyzetben? – Hallgasd el, légy csendben, ne legyen nagyobb botrány, tartsd titokban (20). – Ne vedd a szívedre, nem kell mindent mellre szívni (20). – Sunyin nem szólni sem jót, sem rosszat, és az adott pillanatban, csellel bosszút állni, ahogy Absolon megölte testvérét bűnéért, és azért a sok nyomorúságért és gyalázatért, amit rájuk hozott (23-29) – Egyszerűen várni arra, hogy eltelik az idő, és az ember csak megvigasztalódik. Annyi mindent megold az idő (39). – Keserves tehetetlenséggel sírni, de ez nem a bűnbánat sírása, hanem a hangos düh kifejezése (36). – Mi a megoldás? Egyik sem. Csak a megtérés, az újjászületés hoz valóságos megoldást. A megoldás Krisztus. De Ő a legnyomorúságosabb helyzetben is szabadulást, újrakezdést ad, de már az Isten vitathatatlan és üdvözítő rendjében. Erre van szükségünk nekünk is.

Lukács 5,27-39

164. dicséret