Az Úr színe előtt élhetjük meg a kitaszítottságot. Jeftét elűzték apja házából, mert parázna nő fia volt, és amikor apja felesége is szült fiakat, kitagadták az örökségből. Jeftének menekülni kellett apja házából és a testvérei elől. Pedig Jefte alkalmas ember volt, erős vitéz; de nem tartozott a családba, nem tartozott a „csapatba”; olyan ok miatt, amiről nem ő tehetett. Az emberek előtt többnyire nem az alkalmasság számít, hanem az, hogy szigorú szempontok szerint az adott csapat tagja lehet, vagy sem. Ma sírva mondta nekem valaki, aki tehetségével, szorgalmával, igyekvésével, odaadásával mindent megtesz a maga területén; de lekezelően mindig éreztetik vele, hogy ő nem a csapat tagja. Nagyon nehéz bekerülni a zárt körökbe, és minden terület az, ahol le vannak osztva a lapok. Jefte ezzel nemcsak a családból, de a nagyobb közösségből is ki lett tagadva (1–3).
Az Úr színe előtt élhetjük meg a felemeltetést is. Amikor baj van, akkor érdekes módon, mindenkinek eszébe jut Jefte, az erős vitéz. A gürizős, nehéz, életveszélyes munkát végezze el az, akinek a csapatban nem jutott hely. Az ammóniak megtámadták Izráelt. Ekkor a gileádi „csapat” vezetői elmentek Jeftéért, hogy a segítségét kérjék, és a harcok vezetőjének kérjék fel. Jefte ekkor nem hagyja szó nélkül a kérést, és elmondja eddigi sérelmeit, de nem a sérelmei, nem az indulatai vezetik: Elűzték, gyűlölték, és most a bajban jönnek hozzá… Bizony, alázattal hordoznunk kell a terheket, de adott helyzetben többnyire igenis szólni kell, nem szabad hallgatni, meg kell beszélni az eddigieket, mert csak így tisztázódhat a helyzet, egyébként soha nem adatik gyógyulás. Ezután Jefte elfogadta a megbízást, az Úr színe előtt, mint a nép vezetője (4–10).
Az Úr színe előtt állni, minden körülmények között: ez az igazi felemeltetés. Jefte az egész ügyet az Úr elé vitte, megbeszélte az Úrral. Az Úr színe előtt erővel, és nem csüggedve viseljük a kitaszítottságot is; folyamatosan beszélgetve az Úrral. De az Úrban bízva tudjuk, hogy az Úr vezet, és megadja azt, hogy megkapjuk a befogadást oda, ahol a helyünk van, valamint megtaláljuk az Őtőle való feladatot, amiben kiteljesedhet az életünk, az Ő eszközeiként. Az Úr elé állni, az Úr színe előtt megélni életünk minden percét, ez a lényeg; és bizonnyal megkapjuk a vezetést, a felemeltetést, még megalázottan is. Aki az Úr színe előtt áll, az –Jézus Krisztusban – az örök élet távlataiban értékeli élete minden percét. Ez az igazi felemeltetés (11).