A hűtlenség viszályt teremt, és a viszálykodás mindent megemészt, mint a tűz. Pont úgy, ahogy azt Jótám példázatában olvastuk (9,15). Aki hűtlenné lesz Istenhez, és ennek nyomán a másik emberhez, ahhoz szintén hűtlenné lesznek. A hűtlenség a gonosz lélek műve. Istentől csak jó érkezhet! 

Amikor azt olvassuk, hogy Isten egy gonosz lelket küld Abímelek és Sikem polgárai közé (23), akkor azzal azt jelzi az igevers: Íme, Isten rámutat állapotunkra, amiben Őnélküle vagyunk, a gonosz hatalma alatt. Ugyanakkor ez az igevers jelzi Isten szuverén hatalmát, aki a gonosz felett is Úr. 

A hűtlenség viszálykodást eredményez, mindent megemészt, sok-sok áldozattal jár. Így lett hűtlenné Sikem városa Abímelekhez, korábbi szövetségeséhez. Ne feledjük, hogy ez a „kapcsolat” eleve már egy korábbi hűtlenség eredménye (23). Abímelek sok hűtlen gonoszságot művelt eddig. Isten megítélte őt ezért, amikor engedte, hogy a gonosz lélek elhatalmasodjon az életében. Van isteni számonkérés, van ítélet, nem tehetünk következmények nélkül azt, amit akarunk (24). 

A hűtlenségből támadt „szövetségek” mind csak rövid ideig tarthatnak. Abímelek és Sikem városának „kapcsolata” is három év után tönkrement (22). Innentől kezdve fokozatosan halálossá érnek a hűtlenség gyümölcsei. A hűtlenségből fakadó rettenet valósága minden filmbéli rettenetet felülmúlhat. Hányszor igazolta már ezt az emberiség történelme. A sikemiek bizalmatlanok lettek Abímelek iránt, megbízott embereik, „lesben” állva átvették a városba vezető kereskedelmi utak feletti ellenőrzést, jelezve, hogy itt már nem Abímelek uralkodik, hiszen nincs rend (25). Majd a sikemiek átpártoltak egy Gaal nevű, „messziről jött” emberhez, és gyalázták Abímeleket (26–29). Abímelek erre kegyetlen bosszút állt, helytartójával, Zebullal együtt: először csellel elűzték Gaalt (34–41), majd megölték az áruló sikemieket (42–45), kegyetlenül végezve azokkal is, akik innen Sikem védettnek hitt rejtekhelyére menekültek; rájuk gyújtották a búvóhelyet, ezer emberre (46–49). Hova lehet elbújni, elrejtőzni? Csak az Úr ad szent elrejtettséget, akkor is, ha a földit halálosan feldúlják.

Jöjj, Isten Lelke, ajándékozz nekünk hitből fakadó hűséget! Hűséget Tehozzád, hűséget azokhoz, akiket Te kezdettől fogva ránk bíztál. Aki a sajátjaihoz hűséges, az lehet hűségesen megbízható a világ számos színterén is, hogy a mindent elemésztő, gonosz viszályok helyett az Isten békességes országa épüljön bennünk, közöttünk, általunk; a Jézus Krisztusban. 

Szerző: refdunantul  2021.05.24. 04:00 komment

süti beállítások módosítása