– 1. Vannak „életművészek”, „kirakatemberek”, akik kiválóan „szerepeltetik” magukat, másokkal dolgoztatnak, felelősséget nem vállalnak, a konfliktusokat kerülik, és amikor a hosszú munka után ünnepelni kell, akkor ők mondják az ünnepi köszöntőt. Ez nem nagy gond, hiszen a „lufi-emberek” előbb-utóbb leeresztenek; mégcsak nem is durrannak, hanem észrevétlenül eltűnnek. Aki szereti a kirakatot, a nyilvánosságot, annak lelke rajta.

– 2. Az elhívatott, prófétai szolgálat azonban soha nem „szereplés”, csak az Istentől való „mandátum” idejéig tartanak, előtte és utána teljes a visszavonulás. Az elhívatott próféta nem negédes, hízelkedő, dicsérő, szép köszöntőket mond, hanem hirdeti Isten akaratára. A próféta rámutat arra a hitetlenségből következő, emberileg reménytelen állapotra, amibe Jeruzsálem jutott, és amiben most mi is vagyunk. Isten elhívott prófétáinak is fel kell vállalni a nyilvánosságot, a „kirakatot”, de a próféták soha nem önmagukat szerepeltetik, hanem mindig Isten Igéjét tolmácsolják, amely most teljes ítélet!

– 3. Nagy bajban vagyunk! Hátat fordítottunk az Istennek! Ezt pedig nem lehet élve megúszni! Ébresztő!

Zsidók 7,11–28

313. dicséret

Akik elutasították az élet vízét a repedezett víztárolók kedvéért (2,13), most azt tapasztalják, hogy VÍZKÉSZLETÜK olyan, mint a lelki vízkészletük.

– 1. Elevenünkbe hasít ez a bibliai fejezet, mert az istentelenség nemcsak az életet, az emberi kapcsolatokat teszi sivárrá, hanem a hitetlen önzés kiszipolyoz mindent, embert, állatot, lakott földet. Ahogy sivatagosodik az egyetlen, élő Istenbe vetett hitünk, úgy sivatagosodik el a földgolyó.

– 2. A hitetlenség testi és lelki nyomorúságot okoz, sok szenvedéssel (1–4). Isten jogos büntetése ez rajtunk (1). A teológiai magyarázat nem mond ellent a természettudományinak, csak nagyobb, magasabb ölelésben szemléli azt. Az ember hitetlensége miatt szenvednek az állatok is, még a szarvas és a vadszamár is sakálként üvölt kínjában. Sakálokká torzít minket a hitetlenség, és annak büntetése! Ebben vagyunk!

– 3. Mekkora érték az édes víz, Isten ajándéka, élet! Mindig hálával tekintek a Balatonra, csak nehogy kiinni kényszerüljünk egyszer… Ennél még nagyobb érték az élő víz! Könyörögjünk! Isten hívő népe imádkozzon másokért, ahogy ezt Jeremiás tette! Fohászkodjunk az élő Isten előtt hitért, megtérésért, szabadulásért (7–10; 19–22).

Zsidók 7,1–10

312. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Sok ok miatt, de ezért is indulnak meg emberek milliói sivatagos életterükről a még „zöldebb”, ígéretesebb helyek felé. Pedig ami testi szemekkel zöldnek, élőnek látszik, lelkileg ugyanolyan száraz, sivár, lelketlen.

A KEVÉLYSÉGRŐL.

– 1. A kevélység visszataszító tulajdonság. A kevélység a hitetlen ember sajátja, aki önmagának él, még Istent emlegetve is. Ez a tulajdonság mindenkit kísért, amelynek ezernyi változatát, testet öltését nem tudom most részletezni (15).

– 2. A kevélység bűn! A kevély ember nem az Úrra tekint, ezért nem ismeri el, hogy mindenét az Úrtól kapta, amivel el kell számolnia (12–14); – ezért kevély önzőséggel visszaél javaival, mérhetetlen nyomorúságokat okozva másoknak is (17).

– 3. Isten Igéje alázatra int (15), az egész Biblia ezt teszi, a mi Urunk Jézus Krisztus is erre intette tanítványait (Máté 11,29). Társadalmi szerepeinket eljátszva sem lehetünk kevélyek. Mindent az Úrtól kaptunk (János 15,5), ezért alázattal Őelőtte porig hajolva, minden „díszes koronánkat” letéve (18), csakis az Urat magasztalhatjuk (16). Az Úr nélkül hamar kiderül, hogy minden glóriánk mulandó, valójában botladozva élünk, homályba, sötétségbe, sírások között halálra jutunk (16–17). Csak Ő szabadíthat meg (19).

Zsidók 6,13–20

40. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

– 1. A kevélység visszataszító tulajdonság.

A kevélység a hitetlen ember sajátja, aki önmagának él, még Istent emlegetve is.

Sok a kevély közöttünk.

Ez a tulajdonság mindenkit kísért.

Tényleg sok a szép, a kiugróan tehetséges, az okos, a szinte zseniális ember körülöttünk.

Jóléti társadalmunk mindenkinek lehetővé teszi, hogy kibontakozzon saját tehetségében.

Ezért szinte mindenki lehet valahol elismert.

Így az önhittség, a gőg kísértése mindennél nagyobb veszély manapság, amelynek ezernyi változatát, testet öltését nem tudom most részletezni (15).

– 2. A kevélység bűn!

Tehát a gőg sokkal több, mint egy „kellemetlen tulajdonság”.

A kevélység mögött ugyanis mindig az önmagától megrészegedett, Isten nélkül élő ember nyomorúsága feszül, amely előbb-utóbb összetörik, mint a boroskorsó (12–14).

A kevély ember nem az Úrra tekint, ezért nem ismeri el, hogy mindenét az Úrtól kapta, amivel el kell számolnia; – ezért kevély önzőséggel visszaél javaival, mérhetetlen nyomorúságokat okozva másoknak is (17).

Jeremiás próféta minden igehirdetésében SZEMLÉLTET, sokszor halmozza a képeket. Ezek a képek azonban soha nem öncélúak, hanem mindig az Úr által rábízott üzenet megértését szolgálják.

– 1. Az öv akkor lenvászonból készült ruhadarab volt. A papi ruházatnak lényegi tartozékát képezte az öv, de az ókori keleten a mindennapi öltözéknek, hosszú ruházatnak is elengedhetetlen eleme volt az öv, ami a derékhoz simulva összefogta a felső ruhát, a köntöst. Az öv önmagában hiábavaló, értelmetlen, csak tulajdonosa derekán lehet hasznossá, ékessé, áldássá (1).

– 2. Jeremiásnak ezt az igazságot, jelképes cselekedetben kellett láthatóvá tennie népe számára, amikor saját övét elrejtette egy hasadékban, Isten parancsa szerint; – majd mire hosszú idő után visszament az övért, az tönkrement (7). Először úgy figyelmeztet az Isten, hogy mások életében „szemlélteti a romlást”! Legyen szemünk!

– 3. Isten népe, és benne a mi életünk csak Urunkhoz tartozásunkban nyer értelmet, üdvösséget, dicséretet, tiszteletet. Az Úr nélkül tönkremegyünk (11). Élni annyit jelent: szorosan az Úrhoz tartozni, Jézus Krisztusban lenni (Galata 2,20).

Zsidók 6,1–12

310. dicéret

Tegnap olvastunk először arról, amikor A PRÓFÉTA SZEMÉLYES HELYZETÉBE enged bepillantást Isten Igéje.

– 1. Az 52 fejezetből álló könyvben hat ilyen rövid szakasz utal csupán a próféta személyes állapotára. Ez a tény azt is üzeni nekünk, hogy személyes életünk nagyjából ilyen arányba tartozik másokra, akkor is a legszűkebb körre. Egyébként nagyjából ilyen arányban érdekel személyes érdekünk bárkit is. Ne fárasszunk ezekkel senki mást.

– 2. Ez nem azt jelenti, hogy személyes életünk nem fontos! De ez az Úr számára fontos, aki mindenről tud! Jeremiás is az Úr előtt öntötte ki érzékeny szívét (1–4), akit igaznak ismer el akkor is, ha „perel” vele (1). Ez nem hitetlen perlekedés.

– 3. Persze jó, ha vannak szűk körben igaz testvéreink, barátaink, akikkel megbeszélhetjük személyes dolgainkat is, az Úr színe előtt. Az a legnagyobb áldás, ha a családunk ez a közösség. De ha teljesen egyedül maradtunk, akkor se essünk kétségbe. Az Úr még akkor is velünk van, ha ridegen válaszol, mert nem enged elérzékenyülni, hanem megerősít a szolgálatban, minden körülmények között (5–6).

Zsidók 5,11–14

308. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Az 52 fejezetből álló könyvben hat ilyen rövid szakasz utal csupán a próféta személyes állapotára. A 11., 12., 15., 17., 18., 20. fejezetekben olvashatunk erről.

Mi a saját énünkön keresztül látunk mindent, érthetően felnagyítva. Ezért bátran az Úr elé járuljunk minden bajunkkal, mert egyedül az Úr az, aki ugyanekkora fontosságot tulajdonít személyes életünk minden örömének és kínjának, mint mi magunk.

– 1. Szülőhelyén, Anátótban meg akarják ölni a prófétát (18–23), mert az csak rosszat prédikál nekik, ítéletet; – kihangsúlyozva, hogy még a templom, az áldozati ajándékok sem adnak védelmet a hitetlenné lett nép számára (15–17).

– 2. Jeremiás egy érzékeny ember, akit mindez megrendít, indulatossá tesz, amikor tudomására jut, hogy merényletet terveznek ellene (18). Vágóhídra hurcolt, gyanútlan bárányhoz hasonlítja magát (19). De csak a kép hasonlít az Úr szenvedő szolgájáról prófétált Igére (Ézsaiás 53,7). Hiszen Jeremiás nem marad néma, mint az Úr szenvedő szolgája. Jeremiás bosszúért kiált az Úr előtt (20). Isten pedig megérti ijedtségét és indulatát nem rója fel neki, hanem biztosítja a prófétát védelméről (21–23).

– 3. Csodálatos az Ószövetség emberábrázolása. Isten elhívott, kiválasztott embereit sem emeli hőssé. Ezek mind gyarlók és esendők, velünk együtt, akik az egyetlen Megváltóra, az Úr szenvedő szolgájára, Jézus Krisztusra szorulunk. Egyedül Ő volt képes, mint Isten–ember, némán és győztesen szembe menni a gonosszal. Ő segít, nem a vallás, de az igaz vallás csakis Őhozzá vezethet el.

Zsidók 5,1–10

306. dicséret

– 1. Az ember mindig az „egyszerű képletekből” ért. Ennek valóságát ma is tapasztaljuk: – Csak egyszerűen, tömören, látványosan, hatásosan, mint a reklámokban, hogy elérje a címzetteket!

– 2. Jeremiás próféta is kénytelen így megfogalmazni az Úr üzenetét, hátha így meghallják… Ez egy egyszerű képlet: – Isten cselekedett népéért, kérte, hogy Őt imádják, és még nagyobb jutalmuk lesz; – de Isten népe paráznává lett, ezért pedig büntetés jár (1–13). Szomorú, hogy az ember csak az ilyen szimpla tételekből ért, jutalom, büntetés; – de lám, még ezek az egyszerű mondatok sem segítik megtérésre az embert.

– 3. Pedig valóban átok alatt van az életünk, Isten nélkül (3). Minden napunk számos történése jelzi ezt. Az igazán nagy bajban nem segít se arany, se hatalom (12).

– 4. Jézus Krisztus az egyetlen szabadító! Őbenne büntetés és jutalom együtt érvényesül: Ő a büntetést elhordozta helyettünk, hogy üdvösségünk legyen, ami sokkal több minden jutalomnál. Isten nem a szimpla, „hatásos reklám” szerint „működik”, mint a mi gondolataink. Isten ad, mindig a legtöbbet adja, és Jézus Krisztusban az üdvösség már a miénk. Minden valóságos fordulat forrása ez a tény!

Zsidók 4,12–16

305. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Isten kihozta népét a szolgaságból, és kérte, hogy csak Őt imádják, teljesítsék parancsait, akkor jó dolguk és jutalmuk lesz, végén a tejjel és mézzel folyó föld is az övéké lesz (1–5).

De Isten népe más isteneket imádott, és nem hallgatott szabadító Istene szavára (8–10).

Ezért, noha figyelmeztette őket az Úr, de hiába (6–7), most pusztító veszedelmet hoz rájuk, és hiába kiáltanak majd segítségért idegen isteneikhez, azok tehetetlenek lesznek (11–13).

ÖSSZEOMLOTT! Döbbenetes kifejezés ez, és keserves tapasztalattá is lehet (22).

– 1. Az összeomlás képei: Jeremiás halmozza a képeket, hogy elénk fesse az összeomlás rettenetét (17–20).

–  2. Az összeomlás lényege:

– „Úgy gondolom, hogy majd csak kibírom valahogy, Isten nélkül a bajomat, de nem bírom ki!” (19)

– Az összeomlás lényegéhez tartozik annak oka: „Fiaim elhagytak, nem keresték az Urat, ezért nem boldogultak!” – ezt mondja a próféta (20–21).

– Döbbenetes az összeomlás teológiai magyarázatának mélysége, amit Pál apostol is ugyanígy fogalmazott meg, miszerint az ember nem ura saját magának, olyan nagy rajtunk a bűn nyomása (23; Róma 17,14–25).

– 3. Gyógyír az összeomlás idején: A bűn miatti tehetetlenségünk nem ment fel bennünket a bűn büntetése alól, de arra késztet, hogy az Úrhoz meneküljünk. Ő erősebb a gonosznál. Ő kegyelmes hozzánk. Ő Jézus Krisztusban érettünk legyőzte a bűn, a gonosz, a halál tehetetlenné nyomorító hatalmát (24). Ezért könyörög Jeremiás is az Úrhoz, hogy jogos fenyítése megtérésre indítson, és igazságában kegyelme érvényesüljön (24).

Zsidók 4,1–11

304. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

– 1. Az összeomlás képei: Jeremiás halmozza a képeket, hogy elénk fesse az összeomlás rettenetét (17–20). Először csak a hír érkezik (22); – de nem sokkal utána már legyőzhetetlen erővel ostromolnak is (17); – összedöntik életünk sátrát (20); – minden „kedveset” hátrahagyva, csak egy sietve összepakolt batyu lehet nálunk (17); – parittyából kiröpített az élet összeomlás idején (18); – sivár puszta így az élet (22); – sarokba szorított rettegéssel és gyógyíthatatlan sebekkel (19).

–  2. Az összeomlás lényege:

– „Úgy gondolom, hogy majd csak kibírom valahogy, Isten nélkül a bajomat, de nem bírom ki!” (19)

– Az összeomlás lényegéhez tartozik annak oka: „Fiaim elhagytak, nem keresték az Urat, ezért nem boldogultak!” – ezt mondja a próféta (20–21).

– Döbbenetes az összeomlás teológiai magyarázatának mélysége, amit Pál apostol is ugyanígy fogalmazott meg, miszerint az ember nem ura saját magának, olyan nagy rajtunk a bűn nyomása (23). Gyönyörködünk Isten törvényében a belső ember szerint, és a testünkkel mégis vétkezünk (Róma 17,14–25).

– Az összeomlás lényegéhez tartozik annak kikerülhetetlensége, vagyis az, hogy emberi erővel nincs menekvés: Hiába bújunk el, ránk fognak találni (18). Isten elől nem lehet elrejtőzni (Zsoltárok 139,7–12).

VILÁGOS MEGKÜLÖNBÖZTETÉS!

– 1. A bálványok azok, akik az egyetlen, élő, teremtő és megtartó Isten (10–13) első, „irányító” helyét elfoglalják az „életpiramisunk” csúcsán. A bálványokat emberek készítik: ügyesen, kreatívan, mesteri tehetséggel, tiszteletet és imádatot igénylő tudással, akárcsak az ötvös az alkotását. Ezek az alkotások tényleg lehetnek szépek és emberi megítélés szerint értékesek, nagyszerűek, de egy nagy baj van velük, hogy gyarló, önző emberi természetünk szerzeményei, amiért az ember elismerést vár, a saját dicsősége és hatalma érdekében. Aztán a „határhelyzetekben” kiderül, hogy megáll minden emberi tudomány (14), mert az ember nem tudja megváltani magát, és tiszteletet érdemlő alkotásaival együtt elveszik (15).

– 2. Evangélium hallani, hogy az egyetlen, élő Isten nem tehetetlen. Ő a mindenség alkotója, népének megváltója, aki Jézus Krisztusban még a bűn, betegség, halál, gonosz hatalmát is legyőzte! (12–13)

– 3. Egyetlen esélyünk, ha Őhozzá járulhatunk, ha Ő kerülhet életünkben az első helyre, mint „fővezér”. Az Úr végzi el ezt az üdvösséges cserét!

Zsidók 3,7–19

303. dicséret

A próféta SIRATÓÉNEKET mond (9–21) romlott, hitetlen, „halott” népe felett (1–8).

– 1. Hosszú fejezetek óta komor Jeremiás hangja, szinte mi is belekeseredünk. De ez a komorság nem a próféta búskomorsága, ez nem valamiféle „depresszió”, ami minden mást is csak sötéten láthat. A próféta szomorúsága nem a saját gyarló lelkéből fakad, nem a „pszüchéjéből” tör elő. Hanem Isten Lelkének munkája ez a megszomorodás, és az azt követő prófétai igehirdetés, amely az Isten világosságában rámutat a hitetlenség minden rettenetére.

– 2. Tehát ez egy fontos megkülönböztetés: Mi az, ami a saját lelkünkből tör elő, és mi az, amire az Isten Lelke indít minket: a gyarló „pszüché”, vagy az áldott „pneuma” vezet bennünket!

– 3. A Szentlélek azonban nemcsak siratásra indítja a prófétát. Vegyük észre azt is, hogy minden fejezetben, így itt is van utalás az egyetlen megoldásra. A Szentlélek nemcsak megszomorít, nem is csupán vigasztal, hanem rámutat a megváltó megoldásra: „Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem…” (23)

Zsidók 3,1–6

25. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

– 4. Szentlélek Úr Isten, jöjj! Advent idején ragyogtasd fel előttünk Jézus Krisztust, akiben kedved telik (Lukács 5,37), és aki által bennünk is kedved telik, mert igazságodhoz, üdvösséges mércédhez igazodhatunk.

Ne a „pszüché” vezessen, hanem a „pneuma”!

Bach kantátáit hallgatva mondhatom példaként, hogy ezekben a művekben tapasztaljuk, milyen az, amikor a hangjegyeket és a mondatokat nem a „pszüché” vezeti.

Hazafelé tartottam, amikor egyszerre csak belém hasított a mai igeszakasz kiemelt verse: „Mindenki össze–vissza futkos, mint a harcban száguldozó lovak.” (6)

Mindenütt emberek, dugók, nincs parkoló, nincs hely, nincs nyugalom, egy másodperc ingermentes „tér” sincs sehol (14–16). Mindenhol „pörgés” – nemcsak a fővárosban, hanem a kisvárosokban is; – nemcsak a valóságban, hanem a képernyőkön is; – a könyvekben és a blogokon; – mindenütt, mindenki nyüzsög, tesz–vesz, törekszik, harcol, küzd, szót szól, véleményt mond; – miközben egyre inkább csak önmagával törődik „valahányuk”; – a vallásban, a buzgalomban, a hitben, a szolgálatban szintén.

Mintha megtelt volna ez a földgolyó; – de nem fészkét szerető gólyákkal, gerlicékkel, fecskékkel, hanem harcban vágtató, megzavarodott lovakkal, akik megbokrosodva törnek–zúznak, árkon–bokron át… (6–7).

Csillagokat bámulva ábrándozunk kifelé a saját énünkből (1–3), és tévelygünk (4), bölcsen és kegyesen is; – mert valójában mindenben csak önmagunkat imádjuk és képviseljük. Nincs ennél nagyobb bálványimádás.

Szégyent fogunk vallani, az Úr rendje, törvénye nélkül (9).

Zsidók 2,5–18

301. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Most nem oldom fel az üzenetet, mert a próféta sem teszi: „Gyógyíthatatlan vagyok, gond terhel, beteg a szívem. Népem kiáltása hangzik messze földről… nem szabadultunk meg!” (18–23)

Isten népének tagjai, Jeruzsálemen kívül fölépítették a Tófet áldozóhalmait a Ben Hinnóm völgyében. ITT FELÁLDOZTÁK A SAJÁT GYEREKEIKET: fiaikat és leányaikat. Mit jelent ez? Ez régen volt! Mi már nem teszünk ilyet?

– 1. Először agyoncsapott egy kísértő gondolat! Milyen ügy vagy szenvedély „oltárán” áldozzuk fel a saját gyerekeinket, a saját családunkat? A „Tófet” azt jelenti, „tűzhely, kemence”, de igazából ez a kifejezés a „bóset”, azaz a szégyen szóra alliterál. A „Ben–Hinnóm” völgye pedig bizony a „Ge–hinnóm” szinonimája, vagyis a gyehennáé (Máté 5,22; 29–30; 2Péter 2,4).

– 2. Hálát adtam a szentlelkes felismerésért! Azért, hogy a legszentebb szolgálatban állhatunk. Ez az egyetlen, amiért érdemes élni, égni, mert Jézus Krisztus tökéletes áldozata nem enged elégni, nem enged elhamvadni a gyehennán!

– 3. Ugyanakkor Jézus Krisztus az egyetlen, aki képes ebben a világban is megszabadítani minket minden felesleges, hiábavaló, gyehennás áldozattól.

Zsidók 2,1–4

46. zsoltár

November 30. – A teljes igemagyarázat

(32) „…nem beszélnek többé a Tófetről és Ben–Hinnóm völgyéről…” (Jeremiás 7,21–34)

Isten népének tagjai, Jeruzsálemen kívül fölépítették a Tófet áldozóhalmait a Ben Hinnóm völgyében. ITT FELÁLDOZTÁK A SAJÁT GYEREKEIKET: fiaikat és leányaikat.

Mit jelent ez? Ez régen volt! Mi már nem teszünk ilyet?

– 1. Először agyoncsapott egy kísértő gondolat!

Most is hiába hívott a Feleségem, végül is egyedül ment el kutyát sétáltatni, mert én a gép fölött görnyedve dolgozom; – és a gyerekeink is úgy nőttek fel, hogy az apjuknak egész életében fontosabb volt a saját dolga.

„Be lettek áldozva mind!”

Hányan tesszük ugyanezt, most mindegy, mire hivatkozva!

Micsoda szégyen.

A „Tófet” azt jelenti, „tűzhely, kemence”, de igazából ez a kifejezés a „bóset”, azaz a szégyen szóra alliterál.

A „Ben–Hinnóm” völgye pedig bizony a „Ge–hinnóm” szinonimája, vagyis a gyehennáé (Máté 5,22; 29–30; 2Péter 2,4).

– 2. Ne tovább! Hálát adtam a szentlelkes felismerésért!

Azért, hogy a Feleségem és a Gyerekeink soha nem érezték ezt!

Sőt, ők maguk is hálásak azért, hogy a legszentebb szolgálatban állhattunk és állhatunk.

Ez az egyetlen, amiért érdemes élni, égni, mert Jézus Krisztus tökéletes áldozata nem enged elégni, nem enged elhamvadni a gyehennán!

– 3. Ugyanakkor Jézus Krisztus az egyetlen, aki képes ebben a világban is megszabadítani minket minden felesleges, hiábavaló, gyehennás áldozattól.

MIÉRT JÁRUNK ISTENTISZTELETRE?

– 1. Az istentiszteletre nem Istennek van szüksége, hanem nekünk: – hogy az Úr Igéjét, Jézus Krisztus evangéliumát hallva, Isten megváltó szeretetében új életet nyerjünk; – és ebben a szeretetben megerősödve a saját gyarló gondolataink helyett Isten szavának üzenetéhez igazodjunk, nyugalmat találjunk; – valamint az örök élet bizonyosságában ténylegesen jobbak legyünk a templomon kívül; – segítsünk a nélkülözőn, ne bántsuk a másikat, és ne tiszteljünk idegen isteneket, e–világi bálványokat.

– 2. Nem az istentiszteleti cselekmény tart meg, hanem Isten kegyelme, de ez a megtartó kegyelem ehető és másokat tápláló gyümölcsöket terem ebben a világban.

– 3. Vagyis hiába hivatkozunk istentiszteletre, Istenre, templomra, hitre, tanra, Igére, ha közben mi is, Isten népének tagjai is, e–világi „isteneket”, javakat imádva, még egymást sem tiszteljük és szeretjük igazán.

Zsidók 1,5–14

120. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Olyan sokszor kitapintható a feszültség közöttünk is.

Urunk! Add, hogy ne csak halljuk, hanem befogadjuk a te Igédet, és az gyümölcsöt teremjen bennünk.

Nem a templom, nem is az istentisztelet, persze nem is a saját ideig való, gyarló jóságunk tart meg, hanem egyedül a Te kegyelmed.

De ez a kegyelem láthatón megújít.

– 1. A prófécia megfeddi Júdát: – Letértek az ősi, jó ösvényekről, és nem kérdezősködtek utána, hogy azon járjanak (16). – Nem figyeltek az őrök a figyelmeztető kürt szavára (17). – Megvetették az Úr prófétájának tanítását, és saját gyarló gondolataik gyümölcsei kötötték le őket (18–19). – Istentiszteletük jó illatú „tömjénfüstje” olyan, mint a hamisan magát kellető parázna nő illatszere (20).

– 2. A prófécia figyelmezteti Júdát: Jön egy nép, kegyetlenek, irgalmatlanok, szorongani és gyászolni fogsz… (22–26), noha nyugalmat, jólétet, „boldogságot” akartál (16).

– 3. A prófécia hálaadásra indít, amikor azokra tekintek, akik ma is keresik az Isten ösvényét, kérdezősködnek utána, hogy azon járjanak, figyelnek az Úr szavára, és a látható egyház látható istentiszteletén jelen vannak, közösséget vállalva az Úr népével. Adjunk hálát azokért, akik ma is megmaradtak az Úr mellett. Köszönjük meg azokat, akik nem a saját gyarló gondolataik mentén tájékozódnak, és nem azt „fröcsögik” szét a világban. Áldjuk az Urat azért, hogy mi Őnála kereshetjük a nyugalmat, a megtartatást, a megváltást…

Zsidók 1,1–4

47. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A prófécia megítéli Júdát.

Hiába olvasztotta őket „próbatételekkel” az Isten, mint az ezüstöt, nem tisztultak meg.

Eldobnivaló ezüst, elvetni való nép! (27–30)

Isten megvizsgálta népét, figyelmeztette, majd megpróbálta őket, és most megítéli azokat.

Áldjuk az Urat azért, hogy mi Őnála kereshetjük a nyugalmat, a megtartatást, a megváltást, minden ítéletes, ellenséges időkben is; – azzal a bizonyossággal, hogy nem vet el minket az Úr, noha életünk nem tiszta ezüst.

NAGY A BAJ?

– 1. Igen, nagy a baj! Jeremiás próféta északról közeledő ellenség támadásáról szól. Nagy romlás éri Júdát. Ez Isten ítélete (1). Olyan nagy lesz ez a pusztulás, hogy pásztorok fognak legeltetni a Jeruzsálem romjait felverő gyepün (3).

– 2. A baj forrása egyértelmű. Isten ítéletének oka a nép teljes hitetlensége, amit így foglal össze Jeremiás: Nem lelik kedvüket az Úr Igéjében, sőt gyalázzák azt. Az Ige helyett Isten népét is minden más, e–világi dolog köti le: nyerészkedés, hamisság, könnyelműség; – sokszor „kívánatos” kirakattal elfedve a valóságot (11–14): – „Békesség, békesség – de nincs békesség!” (14)

– 3. Ez a baj ma is! Nem kell konkrét ellenség ahhoz, hogy mindezt megtapasztaljuk, mert hasonlóban vagyunk most is, mi is; – hiszen Isten Igéjénél ma is sok minden fontosabb. Már észre sem vesszük, hogy ezek pont a lényegtől vonják el a figyelmünket. Ez a „könnyelmű figyelmetlenség” már önmagában Isten ügyének gyalázása.

Filemon 8–25

44. zsoltár

Jeremiás próféta könyve tele van SZEMLÉLETES KÉPEKKEL.

– 1. Megdöbbentő képet fest elénk itt is a próféta Isten népének hűtlenségéről és engedetlenségéről. Még a tenger is megmarad örökké tartó gátjai között, amelyet Isten szabott neki, és amelyet nem hághat át, akármennyire ostromolja is azt. Isten népe azonban lázongó, dacos szívével nemcsak zúgolódva ostromolja „Isten gátjait”, hanem olyannyira engedetlen, hogy nem marad meg Isten szerető, óvó, megtartó szövetségének határain belül. Eszükbe sem jut, hogy féljék az Urat! (22–23)

– 2. Pedig az Isten még mindig kegyelmes hozzájuk: élteti őket, „esőt ad nekik” (24). Micsoda hálátlanság Isten kegyelmével visszaélni. Pedig drága véren szerzett kegyelem ez.

– 3. Engedetlenségünk nyomorúságossá teszi az életet: orvul tőrt vetünk egymásnak, önző módon csak magunkat hízlaljuk, még „csontsovány testben” is, gonosz beszédünkben nem ismerünk határt, csupán látványosan segítünk a szegényen, de az alapvető okokat nem hárítjuk el, miközben a vezetők is visszaélnek szolgálatukkal (26–31). Ha kicsap a tenger a medréből, mindent elsodor az áradás. – Uram irgalmazz!

Filemon 1–7

108. zsoltár

– 1. Magyarázat: Isten népe jólétében elbízza magát, szenvedéseiben pedig perlekedik az Úrral (4–9); –megvetik az Igét, kigúnyolják a prófétákat, megtagadják az Urat (13–14). Ezért messziről való népet bocsát rájuk az Isten, akik mindent lerombolnak körülöttük, amire eddig büszkék voltak, amiben bíztak (15–17), és szabad–szabadosságuk, nyitottságuk sok gyötrelmük forrása lesz. A viháncoló mén előbb–utóbb lábát töri, és utána már alig lehet számára esély (8).

– 2. Alkalmazás: Kérem, mielőtt bármiképpen aktualizálnák ezeket a sorokat, olvassák el a mai igeszakaszt, mert csak „újra leírtam” azt. Nem én mondom mindezt, hanem Isten Igéje. Engem szíven ütött a mai napi „bibliai penzum”: tényleg alig van hiteles ember, még a „testvérek” is csalfák (1–2). Kezdjük a bűnvallást saját magunknál, akik jólétünkben gőgösek, szenvedéseinkben ingadozók leszünk, és tobzódó szabadságunk vesztésre áll.

– 3. Könyörgés: Urunk, könyörülj! Vezess megtérésre! Köszönjük a bíztatást, hogy megritkítasz, de nem engedsz elveszni (10). Áldott legyen krisztusi kegyelmed!

Titusz 3,8–15

94. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

– 1. Magyarázat: Létezik–e olyan ember, aki igaz, hiteles, akiben nem csalódunk?

Létezik–e ilyen ember, legalább azok között, akik olyan nagy hévvel emlegetik az Urat? (1–2)

Az Úr megbünteti őket jóléttel és próbatétellel, de egyik sem vezeti őket megtérésre (3): – bőségükben elbízzák magukat, szenvedéseikben pedig perlekednek az Úrral (4–9); – minden helyzetben istentelenek, megvetik az Igét, kigúnyolják a prófétákat, és teljesen megtagadják az Urat (13–14).

Ezért messziről való népet bocsát rájuk az Isten, akik mindent lerombolnak körülöttük, amire eddig büszkék voltak, amiben bíztak (15–17), és szabad–szabadosságuk, nyitottságuk sok gyötrelmük forrása lesz.

A viháncoló mén előbb–utóbb lábát töri, és utána már alig lehet számára esély (8).

A „BOLOND” (’evíl) kifejezés gyakran szerepel a Példabeszédek könyvében is (10,8), hasonló értelemben: Mindaddig bolond az ember, amíg az élő, szabadító, megváltó Istenét meg nem ismeri.

– 1. A bolond ember, a bolond nép esztelenségeket, hitetlenségeket művel: romlást és pusztulást hoz magára és a vele lévőkre (20), minden megrendül az emberi ostobaság által (23–27), és hiába menekülne az ember bárhová, nincs védett hely, nem segít az arany sem (29–31).

– 2. Ez a bolondság valójában az, amit Isten Igéje máshol bűnnek nevez, és aminek következménye a teljes káosz és pusztulás, ami valójában Isten jogos ítélete a bűn felett (28). Ennek a bolondságnak az a természete, hogy az ember bölcsessége is csak ezt a bolondságot és romlást növeli (22). Saját erőnkből csak arra vagyunk bölcsek, hogy rosszat tegyünk. Ahol bűn van, ott rombolás és nyomorúság jár a nyomában. Minél tehetségesebb valaki, annál nagyobb gazember lehet, ha közben meg nem tér.

– 3. Gyötrődjünk egy kicsit ezen a helyzeten, a prófétával együtt, szoruljon el a szívünk, akadjon el a lélegzetünk (19). Kegyelemi állapot, ha tudunk gyötrődni az állapotunk felett. Ez a gyötrődés szabadítás után kiált, Krisztusért könyörög.

Titusz 3,1–7

359. dicséret

VESZEDELEM jön északról! – figyelmeztet a próféta. Ez a veszély a fenyegető Babilon közelségét jelentette, akik ugyan keletre éltek, de csak az északi irányból arra vezető úton érkezhettek meg Júdába.

– 1. A próféta küldetése az volt, hogy Isten Igéjét hirdesse, megfújja a kürtöket (5), figyelmeztessen a veszély nagyságára (6–11), bűnbánatra segítsen (8; 13–18), és határozott bizonyossággal hívja népét a megerősített városokba, azaz az élő Istenhez (5). Nem elég figyelmeztetni, megoldást kell kínálni, nem álmegoldásokat, hanem szabadítást, megváltást!

– 2. Sok idő eltelt Jeremiás kora óta, de a helyzet ma is ugyanaz, mint akkor! Ma is sok veszély leselkedik ránk, és mindegyik a hitetlenségünkből fakad (1–4). Ma is kell a prófétai szó, amely keményen, de féltő szeretettel figyelmeztet bennünket, és az egyetlen megoldás felé mutat.

– 3. De jó tudni, hogy a megerősített város ma is áll, erősebben, mint valaha (6). Hiszen Jézus Krisztus feltámadása által szilárd bizonyosságunk van: hegyen épített, jól látható városunk van. Mi arra tartunk. Bármi történik, mi arrafelé vesszük az irányt, az oda vezető utat képviseljük, hirdetjük, azon haladunk…

Titusz 2,11–15

392. dicséret

ISTEN IGÉJE MEGTÉRÉSRE HÍVJA ELPÁRTOLT NÉPÉT (11–18).

– 1. Ennek a hívásnak egyetlen indoklása így hangzik: „…én vagyok Uratok.” (14) Nincs más lehetőség, mint hazafelé venni az irányt, még idejében, egyébként halálosan eltévedünk.

– 2. Ez a megtérés: üdvösséges irányváltás, Isten Igéjének meghallása, ezáltal Isten akaratának felismerése, és annak azonnali cselekvése (10).

– 3. A megtérés annak belátásából fakad, hogy eddig rossz felé mentünk, tévedtünk; – vagyis bűnlátás és bűnbánat nélkül nincs megtérés (13; 22–25).

– 4. A megtérés annak megvallása, hogy az Úr szabadíthat meg bennünket, mindent Ő cselekszik, még megtérésünket is (22–23).

– 5. A megtérésből bizonyosság fakad, mert Isten népe reménységgel látja azt a boldog jövőt, amit Isten elkészített számára (14–18).

– Köszönjük Urunk, hogy Jézus Krisztusban megnyitottad a hazafelé vezető utat; – mert sok csalfa szépség van ezen a világon, de csak itthon jó, Hozzád hazaérni maga a boldogság, az üdvösség.

Titusz 2,1–10

427. dicséret

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Isten paráznasággal vádolja népét (1–5). Isten népének kettészakadt országait, Izráelt és Júdát, leánytestvérekhez hasonlítja az Ige. Először Izráel lett hűtlen, ki is adta neki Ura a válólevelet, de követte gyarló példáját Júda is (6–10). Hamarosan mindketten „idegenben” sínylődnek.

AZ ÚR NEM AKARJA, HOGY MEGSZÉGYENÜLJÜNK.

– 1. A megszégyenülés nem csupán szégyen, hanem végső kudarc, pusztulás, halál és kárhozat. Jeremiás tökéletesen szemlélteti ezt az állapotot: repedezett falu víztartók vagyunk, amelyek nem tartják a vizet, kiszáradnak (13). Akarjuk az életet, de Isten nélkül olyan ez az önző akarás, mintha vizet markolnánk, mert az kifolyik a kezünkből (14–19).

– 2. A megszégyenülés oka éppen ez a hűtlenség, hitetlenség: A hűséges Úr szent tulajdonai vagyunk, elhagyjuk Őt, és Isten nélkül, e-világi hatalmakkal „paráználkodva” akarjuk az életet (1–13). Olyanok vagyunk, mint a vadszamarak, fékezhetetlen gerjedelmeink kívánságai össze-vissza kergetnek bennünket: ezerfelé keressük a megoldást (24). Júda is mindig az „illetékes nagyhatalmak” oltalmát kereste, az Úr helyett.

– 3. Aki hisz az Úrban, nem szégyenülhet meg! (Ézsaiás 28,16; Róma 10,11) Nincs más lehetőség. Jézus Krisztus feltámadott! (Lukács 24,34) Elveti az Úr azokat, akikben, amikben bizakodunk (37), hogy csak Ő maradjon nekünk, és végképp meg ne szégyenüljünk.

Titusz 1,10–16

53. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

Jósiás, Júda utolsó hiten járó királya is eltévedt a nagy zűrzavarban: emberi erővel akarta függetleníteni magát, meg akarta állítani Egyiptomot, hogy az összefogjon Asszíriával, Babilon ellen, így Kr. e. 609-ben elesett a Megiddói Csatában.

JEREMIÁS SZOLGÁLATA JÚDA UTOLSÓ NÉGY ÉVTIZEDÉT ÖLELI FEL (Kr. e. 627–587).

– 1. Fontos az adott kor ismerete a próféta üzeneteinek befogadásához! Jósiás király (Kr. e. 640–609) eltávolította az idegen istenek külső tiszteletét az országból (Kr. e. 622). De Jósiás halála után Isten népe visszasüllyedt a hitetlenségbe, így nagyhatalmak és idegen kultuszok játékszere lett. A „háttérben” Babilon átvette az uralmat Asszíriától (Kr. e. 626–612), megregulázta Egyiptomot (Kr. e. 609), feldúlta Jeruzsálemet, és három hullámban elhurcolta Júda lakosait (Kr. e. 605; 597; 587), hűbéres királyokat hagyva maga után.

– 2. Mit tehetünk a káoszban? – Összevissza ugrálunk az érdekeink szerint, mint ahogy Jójákim király tette, aki hol Egyiptomhoz, hol Babilonhoz húzott. – Vagy félelemben kiszolgáljuk az erősebbet, mint tették a Babilon által kinevezett „hűbéres királyok”.

– 3. Az Úr üzen Jeremiásnak, saját kora történéseivel (1–3), konkrét szavával (4–10), szemléletes képekkel (11–16), és elhívásával (17–19). Az Úr üzen Jeremiáson keresztül nekünk is! Ne féljünk (8), mert Ő mindeneknek előtte ismert, kiválasztott, elhív (5), szolgálatra alkalmassá tesz, mindvégig velünk van, megment (8). Ez elég! Nem kell több ma sem!

Titusz 1,1–9

375. dicséret

November 20. – A teljes igemagyarázat

(5) „…mielőtt az anyaméhben megformáltalak, már ismertelek…” (Jeremiás 1)

JEREMIÁS SZOLGÁLATA JÚDA UTOLSÓ NÉGY ÉVTIZEDÉT ÖLELI FEL (Kr. e. 627–587).

– 1. Fontos az adott kor ismerete a próféta üzeneteinek befogadásához!

Manassé király ötvenöt éves hitetlen uralkodása (Kr. e. 698–643), majd Ámón rövid uralkodása (Kr. e. 643–640) után Jósiás király (Kr. e. 640–609) megtalálta a mózesi törvény egy példányát (Kr. e. 622), és eltávolította az idegen istenek külső tiszteletét az országból.

De Jósiás halála után Isten népe visszasüllyedt a hitetlenségbe, így nagyhatalmak és idegen kultuszok játékszere lett.

A „háttérben” Babilon átvette az uralmat Asszíriától (Kr. e. 626–612), megregulázta Egyiptomot (Kr. e. 609), feldúlta Jeruzsálemet, és három hullámban elhurcolta Júda lakosait (Kr. e. 605; 597; 587), hűbéres királyokat hagyva maga után.

– 2. Mit tehetünk a káoszban?

– Összevissza ugrálunk az érdekeink szerint, mint ahogy Jójákim király tette, aki hol Egyiptomhoz, hol Babilonhoz húzott, amíg a „meccs” el nem dőlt.

Ismerek ilyen embereket ma is. Tökéletesen csinálják.

Jósiás idősebb fiát, Jóáház királyt még Egyiptomiak hurcolták el Kr. e. 609-ben, és a „kaméleon” Jójákimot, Jósiás másik fiát helyezték a trónra.

– Vagy maradéktalanul, félelemben kiszolgáljuk az erősebbet, mint tették a Babilon által kinevezett „hűbéres királyok”.

Jójákin (Jójákim fia) megadta magát Babilonnak (Kr. e. 597).

Cidkijjá (Jójákin nagybátyja) és Gedaljá ugyanezt tették (Kr. e. 587–ig).

– 3. Az Úr üzen Jeremiásnak, saját kora történéseivel (1–3), konkrét szavával (4–10), szemléletes képekkel, látomásokkal (11–16), és elhívásával (17–19).

Az Úr üzen Jeremiáson keresztül nekünk is!

Ne féljünk (8), mert Ő mindeneknek előtte ismert, kiválasztott, elhív (5), szolgálatra alkalmassá tesz, mindvégig velünk van, megment (8).

Ez elég! Nem kell több ma sem!

Ez a levél VIGASZTALÓ, BÁTORÍTÓ irat, kisázsia pogányokból lett keresztyén gyülekezetei számára, hogy a közelgő próbatételekben is megállhassanak.

– 1. Ez a levél úgy bátorít, hogy bizonyságot tesz Isten kegyelméről (10), mert ez a kegyelem tart meg bennünket (6–8), hogy megállhassunk (12).

– 2. Csak a feltámadott Jézus Krisztusban bízva, a minden kegyelem Istenére tekintve vállalhatjuk fel akár azt is, hogy „áldozatok” legyünk; – vagyis adott helyzetben úgy álljunk ellent a gonosznak, hogy nem állunk ellent gonoszsággal az emberi gonoszságnak. Hiszen az itteni szenvedés csak „rövid”, ahhoz az örökséghez képest, amit Ő készített el nekünk (10–11).

– 3. Isten megtartó kegyelmének bizonyossága ugyanakkor megerősít és bölccsé tesz e-világ konkrét, hitvalló döntései között is: – mikor kell és lehet, krisztusi módon ellent állni; – és mikor kell megadással várni az Úr szabadítására? (Siralmak 3,26).

– Legyünk alázatosak, imádkozzunk kegyelemért, mert a szenvedésről könnyű beszélni, de egészen más abban gyötrődni…

4Mózes 36

49. zsoltár

November 19. – A teljes igemagyarázat

(10) „A minden kegyelem Istene…” (1Péter 5,6–14)

Ez a levél VIGASZTALÓ, BÁTORÍTÓ irat, kisázsia pogányokból lett keresztyén gyülekezetei számára, hogy a közelgő próbatételekben is megállhassanak.

– 1. Ez a levél úgy bátorít, hogy bizonyságot tesz Isten kegyelméről (10), mert ez a kegyelem tart meg bennünket, hogy megállhassunk (12).

Erre a kegyelemre hagyatkozunk, alázattal (6).

Ebbe a kegyelembe „vetjük” magunkat a gondok, kísértések, próbatételek, szenvedések idején is (7).

Ez a kegyelem képes ellent állni az ördögnek, amely ordító oroszlánként akarna elnyelni (8). 

Ez a kegyelem tesz szilárddá, noha a kor mohó, félelmetes, sokszor indulatos, gyűlölettel teli, mindenevő „étvágya” láttán, a magunk erejével összeesnénk.

– 2. Csak a feltámadott Jézus Krisztusban bízva, a minden kegyelem Istenére tekintve vállalhatjuk fel akár azt is, hogy „áldozatok” legyünk; – vagyis adott helyzetben úgy álljunk ellent a gonosznak, hogy nem állunk ellent gonoszsággal az emberi gonoszságnak.

Hiszen az itteni szenvedés csak „rövid”, ahhoz az örökséghez képest, amit Ő készített el nekünk (10–11).

– 3. Isten megtartó kegyelmének bizonyossága ugyanakkor megerősít és bölccsé tesz e-világ konkrét, hitvalló döntései között is: – mikor kell és lehet, krisztusi módon ellent állni; – és mikor kell megadással várni az Úr szabadítására? (Siralmak 3,26).

– Legyünk alázatosak, imádkozzunk kegyelemért, mert a szenvedésről könnyű beszélni, de egészen más abban gyötrődni…

– Olyan jó lenne, ha mi, egymás testvérei, testvérként tudnánk ebben bátorítani egymást (12). Hol van a testvéri szó?

Arról a nyájról van szó, amelyet Jézus Krisztus tulajdon vérével szerzett (Cselekedetek 20,28), amelynek Jézus Krisztus főprófétaként kijelentette az Isten akaratát, amelyet Jézus Krisztus főpapként megváltott, amelyért Ő királyként most is könyörög, amelyet Ő főpásztorként, Igéje és Lelke által ma is vezet.

Arról a nyájról van szó, akik között élünk. Ez a „nyáj” jelenti a saját gyülekezetünket, mert egy konkrét gyülekezetbe tartozni kell.

De mivel Isten valóságos nyáját, a „láthatatlan egyházat” csak Ő ismeri, ezért mi mindenkire csak úgy tekinthetünk, mint az Ő nyájának bárányaira. Így egész életterünket jelenti a „közöttünk lévő nyáj”: lakóhelyünket, munkahelyünket; – azt a teret, ahol megfordulunk; – az ott élő embereket.

Ezt a közöttünk élő nyájat „legeltetjük”, mint Jézus Krisztus követői.

4Mózes 35,9–34

16. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A „legeltetés” kifejezés arra utal, hogy a presbiteri tisztség, és minden más „nem lelkészi” szolgálat elsősorban nem tanítói, hanem pásztori feladat.

Ez a pásztori feladat azonban sokféle, a kegyelmi ajándékoktól függően. A szolgálatok sokasága mind ide tartozik.

– 1. Az Istentől rendelt időben fel kell vállalni a Jézus Krisztusért való szenvedést.

– 2. Nem jó szenvedni. Beteg ember az, aki szeret szenvedni. Nem is keressük a szenvedést. De azért könyörgünk, ha eljön a hitünkért való szenvedés ideje, akkor megállhassunk, és ne terheljen bennünket a mi Urunk erőnk felett, illetve adja meg a szükséges erőt ehhez (Filippi 1,27–30; Filippi 4,13).

– 3. Nem jó szenvedni, de a másik véglet az, amiben most vagyunk: – miszerint a jóléti öröm– és sikerkeresztyénség hallani sem akar a szenvedésről. Jézus Krisztust követni, ebben a világban nem diadalmenet, hanem önmegtagadás és kereszthordozás (Máté 16,24). Jézus Krisztus követése: halál, de feltámadás! Jézus Krisztus követése nem látványos, ám valóságos diadalmenet (2Korinthus 2,14); – végső soron nem itt, hanem az Ő színe előtt.

– Lengyelországban, egy katolikus templomban a bejárati mellékoltárnál négy tizenéves fiatal térdelt, és imádkozott. Itt még egyben tartja a társadalmat a keresztyénség; – noha nem kell szenvedniük a hitükért, de legalább még felvállalják a hitüket és szeretik azt.

4Mózes 35,1–8

42. zsoltár

November 17. – A teljes igemagyarázat

(17) „Ha azonban valaki, mint keresztyén szenved...” (1Péter 4,12–19)

– 1. Az Istentől rendelt időben fel kell vállalni a Jézus Krisztusért való szenvedést.

Erre készíti fel ez a levél az első keresztyéneket.

A szenvedés be is következett.

– 2. Nem jó szenvedni.

Beteg ember az, aki szeret szenvedni.

Nem is keressük a szenvedést.

De azért könyörgünk, ha eljön a hitünkért való szenvedés ideje, akkor megállhassunk, és ne terheljen bennünket a mi Urunk erőnk felett, illetve adja meg a szükséges erőt ehhez (Filippi 1,27–30; Filippi 4,13).

Isten Igéje ma is szól.

– 3. Nem jó szenvedni, de a másik véglet az, amiben most vagyunk: – miszerint a jóléti öröm– és sikerkeresztyénség hallani sem akar a szenvedésről.

Jézus Krisztust követni, ebben a világban nem diadalmenet, hanem önmegtagadás és kereszthordozás (Máté 16,24).

Jézus Krisztus követése: halál, de feltámadás!

Jézus Krisztus követése nem látványos, ám valóságos diadalmenet (2Korinthus 2,14), Istennek kedves módon; – végső soron nem itt, hanem az Ő színe előtt.

Ezt az üzenetet mind a mai napig nem tudtuk igazán befogadni.

Emberileg lehetetlen is ennek befogadása, de Őáltala lehetséges.

– 4. Mi a Jézus Krisztust követők szenvedésének titka?

Nem szenvedünk látványos bűnök büntetése miatt, mert nem követünk el látványos bűnöket (15).

Ám nem vagyunk tökéletesek.

Nyomorúságainkat Jézus Krisztus kegyelme fedezte el.

A hitben és az ítélet napján való megállásunk az Úrban van (16–19).

– Soha nem felejtem el a látványt, amit így még soha nem tapasztaltam.

Lengyelországban, egy katolikus templomban a bejárati mellékoltárnál négy tizenéves fiatal térdelt, és imádkozott.

Itt még egyben tartja a társadalmat a keresztyénség; – noha nem kell szenvedniük a hitükért, de legalább még felvállalják a hitüket, és szeretik azt.