– 1. A prófécia megfeddi Júdát: – Letértek az ősi, jó ösvényekről, és nem kérdezősködtek utána, hogy azon járjanak (16). – Nem figyeltek az őrök a figyelmeztető kürt szavára (17). – Megvetették az Úr prófétájának tanítását, és saját gyarló gondolataik gyümölcsei kötötték le őket (18–19). – Istentiszteletük jó illatú „tömjénfüstje” olyan, mint a hamisan magát kellető parázna nő illatszere (20).

– 2. A prófécia figyelmezteti Júdát: Jön egy nép, kegyetlenek, irgalmatlanok, szorongani és gyászolni fogsz… (22–26), noha nyugalmat, jólétet, „boldogságot” akartál (16).

– 3. A prófécia hálaadásra indít, amikor azokra tekintek, akik ma is keresik az Isten ösvényét, kérdezősködnek utána, hogy azon járjanak, figyelnek az Úr szavára, és a látható egyház látható istentiszteletén jelen vannak, közösséget vállalva az Úr népével. Adjunk hálát azokért, akik ma is megmaradtak az Úr mellett. Köszönjük meg azokat, akik nem a saját gyarló gondolataik mentén tájékozódnak, és nem azt „fröcsögik” szét a világban. Áldjuk az Urat azért, hogy mi Őnála kereshetjük a nyugalmat, a megtartatást, a megváltást…

Zsidók 1,1–4

47. zsoltár

Hozzáfűzés az igemagyarázathoz

A prófécia megítéli Júdát.

Hiába olvasztotta őket „próbatételekkel” az Isten, mint az ezüstöt, nem tisztultak meg.

Eldobnivaló ezüst, elvetni való nép! (27–30)

Isten megvizsgálta népét, figyelmeztette, majd megpróbálta őket, és most megítéli azokat.

Áldjuk az Urat azért, hogy mi Őnála kereshetjük a nyugalmat, a megtartatást, a megváltást, minden ítéletes, ellenséges időkben is; – azzal a bizonyossággal, hogy nem vet el minket az Úr, noha életünk nem tiszta ezüst.