– 1. Vannak „életművészek”, „kirakatemberek”, akik kiválóan „szerepeltetik” magukat, másokkal dolgoztatnak, felelősséget nem vállalnak, a konfliktusokat kerülik, és amikor a hosszú munka után ünnepelni kell, akkor ők mondják az ünnepi köszöntőt. Ez nem nagy gond, hiszen a „lufi-emberek” előbb-utóbb leeresztenek; mégcsak nem is durrannak, hanem észrevétlenül eltűnnek. Aki szereti a kirakatot, a nyilvánosságot, annak lelke rajta.

– 2. Az elhívatott, prófétai szolgálat azonban soha nem „szereplés”, csak az Istentől való „mandátum” idejéig tartanak, előtte és utána teljes a visszavonulás. Az elhívatott próféta nem negédes, hízelkedő, dicsérő, szép köszöntőket mond, hanem hirdeti Isten akaratára. A próféta rámutat arra a hitetlenségből következő, emberileg reménytelen állapotra, amibe Jeruzsálem jutott, és amiben most mi is vagyunk. Isten elhívott prófétáinak is fel kell vállalni a nyilvánosságot, a „kirakatot”, de a próféták soha nem önmagukat szerepeltetik, hanem mindig Isten Igéjét tolmácsolják, amely most teljes ítélet!

– 3. Nagy bajban vagyunk! Hátat fordítottunk az Istennek! Ezt pedig nem lehet élve megúszni! Ébresztő!

Zsidók 7,11–28

313. dicséret

Szerző: refdunantul  2018.12.11. 04:00 komment

süti beállítások módosítása