PANASZ – 1. A panaszt, a zsidó Nagytanács nevében, Anániás főpap szószólójaként Tertullusz ügyvéd tette meg. Beszéde retorikai remekmű, gyönyörűen felépített, hatásos, és hogy kitűzött célját elérje, a tartalom az emberi cél szolgálatában áll. Az ügyvéd, a helytartót köszöntő, dicsérő, jóindulatot…

Szerző: refdunantul  2019.09.29. 04:00 komment

– Az események külső kerete az, hogy Klaudiusz Liziász, a helyi római ezredes Pált Jeruzsálemből Cézáreába, Félix római helytartóhoz vitette, egy levél kíséretében (23–30). Félix megállapította, hogy az ügyben Ő az illetékes, és Pál vádlóinak jelenlétében meghallgatást tart (31–35). A száraz…

Szerző: refdunantul  2019.09.28. 04:00 komment

– Amikor valaki a saját nézetét csak mások ellenében tudja megfogalmazni, ott ártó hatalmak kezdtek munkába. Innen már csak helyzet, alkalom, habitus függvénye, hogy az adott kulturális keretek között miként mondunk nemet és hatástalanítjuk a másikat. Ennek legszélsőségesebb formája az a magatartás,…

Szerző: refdunantul  2019.09.27. 04:00 komment

Az apostol egy kínzó nap után még nehezebb nap elé néz. Éjszaka ilyenkor a legrosszabb és legreménytelenebb gondolatokkal kísérthet a gonosz. Jézus Krisztus azonban hatalmasabb mindeneknél. Ilyenkor az Úr övéi segítségére siet. Így állt oda éjszaka az elgyötört Pál mellé is, és BIZTATTA, hogy vele…

Szerző: refdunantul  2019.09.26. 04:00 komment

– Pál beszéde bűnbánattal teli hitvallás volt, bizonyságtétel Isten megváltó szeretetéről, amelyet Jézus Krisztusban kijelentett minden nép számára (22,1–21). – Az óember számára azonban elviselhetetlen, ha más is részesül valamiből, amiről úgy gondolja, hogy az csak neki jár. Pált…

Szerző: refdunantul  2019.09.25. 04:00 komment

RAJONGVA… – 1. Pál bűnbánattal visszatekintett a korábbi, a mózesi törvényhez, vallási örökségéhez hajthatatlan szigorral ragaszkodó óemberére. Nyilvános bűnvallás volt ez: szigor (3); mások gyilkos üldözése (5), megkövezése (17–20); rajongás, mégpedig rajongás az Istenért (3). – 2. Nincs…

Szerző: refdunantul  2019.09.24. 04:00 komment

MIRE KÉPES AZ EMBERI INDULAT! – 1. Az apostolt gyilkos indulattal elfogták, és vádolták (31–36): mindenki a maga vélt panaszát olvasta rá. A zsidók azzal vádolták, hogy pogányt vitt be a templomba, és megszentségtelenítette a templomot (27–30). A rómaiak pedig azt hitték róla, hogy az apostol egy…

Szerző: refdunantul  2019.09.23. 04:00 komment

süti beállítások módosítása