MIRE KÉPES AZ EMBERI INDULAT!

– 1. Az apostolt gyilkos indulattal elfogták, és vádolták (31–36): mindenki a maga vélt panaszát olvasta rá. A zsidók azzal vádolták, hogy pogányt vitt be a templomba, és megszentségtelenítette a templomot (27–30). A rómaiak pedig azt hitték róla, hogy az apostol egy egyiptomi szervezkedő, aki fellázította a szélsőségeseket Róma ellen (38). Mi mindent gondolunk, beszélünk a másikról, mert mi azt hisszük, hogy… Sőt, hitelt adunk a szóbeszédnek, amelyek gyarló indulatból fakadnak, és azt szítanak (27).

– 2. Az apostol nem indulatos, mert bízik az Úrban, aki szolgáját most az örökölt római polgárjogán keresztül védett meg a korbácsolástól és a kínvallatástól (39). Pál élt ezzel a jogával, vagyis hálával fogadta a kegyelmi időt. Ő elfogadta a mártíromságot, de soha nem kereste azt, a zsidó Nagytanács elé pedig félelem nélkül állt. Amikor Urunk „elrejt”, fogadjuk el az Ő védelmét; amikor azonban az Úr „előállít”, akkor hisszük, a hitvalló hűséget is megadja hozzá.

– 3. Akinek a mennyben van polgárjoga, az nem lesz indulatos (Filippi 3,20–21), hanem üdvbizonyossággal, az erő, a szeretet és a józanság Lelkétől vezetve él meg minden helyzetet. Hányszor lesz úrrá rajtunk a gyarló, másokat elemésztő, és minket megemésztő indulat? Urunk, vegyél birtokba bennünket!

Prédikátor 1,12–18

265. dicséret