Józsué hűséggel elvégezte mindazt, amit az Isten rábízott. Most, amikor Mózes utóda elbúcsúzik, csak annyit mond, hogy valójában Isten cselekedett, ő pedig hűséggel követte az Úr parancsait. Ez a legtöbb, amit egy hívő ember, küldetése végén elmondhat: végig figyeltem az…

Szerző: refdunantul  2015.05.17. 04:00 komment

Jézus Krisztusban az egyetlen Isten tisztelete sok helyen, sokféle módon történhet; - de ma már „túl sok” a „hely” és a „mód”, „gyanúsan” sok. Ismét szükség lenne a nagyobb egységre az egyetlen Isten tiszteletében; azaz több igei fegyelemre, rendre lenne…

Szerző: refdunantul  2015.05.16. 04:00 komment

Ez a világ csak baj halma, itt soha nincs nyugalom (454. dicséret). A „nyugalom” ugyanis unalmas; - ha nincs külső ellenség, akkor egymásnak esünk. Itteni világunk olyan, mint az étel, amit beköpött a légy, és az elkezd erjedni (Prédikátor 10,1), amíg az egész ehetetlenné…

Szerző: refdunantul  2015.05.15. 04:00 komment

A mi feltámadott Urunk felment a mennybe, azért, hogy helyet készítsen nekünk, és visszajövetelekor magához vegyen bennünket, addig pedig Igéje és Lelke által mindenütt jelen legyen (János 14,1-3). Isten népe hálát adott azért, hogy van egy hely, az Ígéret földje, ahová…

Szerző: refdunantul  2015.05.14. 04:00 komment

Menedékre van szükségünk. Ez az ember alapállapota. Isten népe ugyanúgy menedékre szorul, mint bárki más, a különbség csupán annyi, hogy Isten népe tudja, hogy van menedék. Ez a menedék Isten kegyelmes szeretete. A menedékvárosok kijelölése Isten megmenekítő szeretetét…

Szerző: refdunantul  2015.05.13. 04:00 komment

Lehetséges olyan, hogy Isten valamit nekünk ígért, és azt mégis elveszítjük? Ebben a világban az ember legnagyobb nyomorúsága, hogy egy ideig lehet csak a miénk valami, nekünk pedig el kell engedni azt, amit az Isten kivesz a kezünkből. Teológiailag úgy is megfogalmazhatjuk a fenti…

Szerző: refdunantul  2015.05.12. 04:00 komment

Isten népe belefáradt a sok harcba, pedig még „nem végeztek”. A mai igeszakasz felveti a kérdést: mikor lehet valamibe belefáradni, és mikor van a gondosan előkészített cselekvés ideje? Önmagában mindkettő veszélyes, mert sem a belefáradást, sem az ügyes technikákkal…

Szerző: refdunantul  2015.05.11. 04:00 komment

süti beállítások módosítása