A mi feltámadott Urunk felment a mennybe, azért, hogy helyet készítsen nekünk, és visszajövetelekor magához vegyen bennünket, addig pedig Igéje és Lelke által mindenütt jelen legyen (János 14,1-3). Isten népe hálát adott azért, hogy van egy hely, az Ígéret földje, ahová megérkezhettek, Isten ígéretei szerint, ahol nyugalmat lelhettek (44). Ez a nyugalom ugyan nagyon sokba került, és csak az menti fel őket, hogy Isten adta nekik az országot (43). Ebben a „hasadt” világban a mi „nyugalmunkért” mindig a másik fizet meg; - gondoljunk csak bele, így van ez ma is, így volt akkor is (44). Isten azonban gondoskodott arról, hogy legyen egy olyan „hely”, a menny, ahol a mi nyugalmunkért nem fizet meg már senki más. Jézus Krisztus „megfizetett”, kiegyenlített minden számlát, eltörölte a „megfizetés” szemléletét, az „áldozatot”. Itt még mindig sok az áldozat, de az üdvösséges nyugalomért már nem kell áldozatot hozni.*

1Thesszalonika 5,12-28

358. dicséret

* Olyan világ felé tartunk, ahol a nyugalom maradéktalan lesz; „aktív”, és mégis zavartalan nyugalom ez; nem egyéni, hanem közösségi nyugalomról van szó, közösségben Istennel és egymással. Olyan nyugalom ez, ahol minden ellentmondás eltűnik, még a teológiai kérdések is megoldódnak; még az is világossá lesz, hogy akkor most a léviták nem kaptak területet, mert az Úr az ő örökségük, de mégis kaptak negyvennyolc várost; tehát van is örökségük, meg nincs is (1-42). Jöjj, Urunk, add a sokféle ellentmondást feloldó, üdvösséges nyugalmadat nekünk.