Nem azért van ez így, mert Istent az áldozat vére kielégíti és megenyhülve megbocsátja azoknak bűneit, akikért az áldozatot bemutatják. Ez primitív gondolat, és nem biblikus: „Áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél” (10,8). Az áldozat kiontott vére egyrészt azt jeleníti meg, hogy az emberi bűn megnyomorítja az Istentől rendelt életet: bűneinkkel lassan és módszeresen, vagy egészen konkrétan megöljük egymást. Az életet megnyomorító bűn ellen csak úgy tudunk küzdeni, ha önmagunkat teljesen odaadjuk a másikért (életünket és vérünket). Erre azonban az ember a saját erejéből képtelen. Jézus Krisztus az egyetlen, aki isteni erejével ezt megtette: nem önmagának élt, nem nekiment a bűnös szituációnak és a nyomorult embernek, hanem teljesen odaadta magát a másik emberért (érettünk). Vére kiontatott. Ettől kezdve nem adódhat olyan „nemes” ügy, amiért vért kellene ontani. Jézust követve odaszánom magam a másiknak (és nem a másik vérét követelem), de éppen ebben az odaszánásban lesz gazdaggá az én életem is.
1 Mózes 44
10. zsoltár

 A Balaton vizén felemelő jelenség az „aranyhíd”, amikor a felkelő nap beragyogja a hullámokat és utat vetít a két part közé. Evangéliumként hirdeti, hogy van út a túlpartra. Az áldozat különböző formái arról beszélnek, hogy az ember keresi az utat Istenéhez. A főpap egy évben egyszer vérrel hintette meg a szentek- szentjében található szövetség ládájának tetejét, azt az arany lemezt, amit a kiengesztelés helyének neveztek. Barth Károly szerint az áldozat jelzi az Istennel való viszony fontosságát, de nem valósítja meg azt. Csak pótléka annak, amire az embernek szüksége lenne. Olyan az áldozat, mint az aranyhíd, az ember legszívesebben rálépne és átsétálna a túlpartra, miközben az egész csak optikai csalódás, csak jelzés a túlpart felé. Jézus Krisztus áldozatában az áldozó és áldozat ugyanaz: önmagát adta érettünk. Valóságos hidat épített nekünk a túlpartra, és amíg útban vagyunk, gyönyörködhetünk a víz (az élet) szépségeiben, mert nem kell félnünk, hogy benyel bennünket a mélység.
1 Mózes 43
116. zsoltár

Összefoglalva olvashatjuk az eddigiek lényegét: olyan főpapunk van, aki a felséges Isten jobbjára ült a mennyben. Jézus Krisztus áldozata ismét utat nyitott a mennybe, ahol az Isten eredeti szándéka szerinti élet érvényesül, hiszen a mennyei világot (a mennyei szentélyt) az Úr építette, nem pedig ember (2). Ezért ez sokkal inkább jobb mindennél. Mivel van út a mennybe, ezért a mennyei világ erői betölthetik, és széppé tehetik földi életünket is.
1 Mózes 42
210. dicséret

Melkisédek Sálem királya és a magasságos Isten papja (1). Neve azt jelenti: az igazságosság királya; országának jelentése: békesség országa. Megáldja Ábrahámot és tizedet vesz tőle (1Mózes 14). Nem származása által lett pappá, mint a léviták. Mindezekkel áttöri a lévita - ároni papság rendjét. Benne Isten új főpapságot alapított (Zsoltár 110,4): Krisztus az igazi főpap a Melkisédek rendje szerint. Ilyen főpap kellett nekünk, aki egyszeri, tökéletes áldozatával bűneinkért tökéletesen eleget tesz. A lévita papság újból és újból bemutatta áldozatát, mert ez nem szerzett tökéletes bűnbocsánatot. Krisztus áldozatát Isten elfogadta. Megváltott emberek vagyunk! Ez a bizonyosság mindenkor örömmel és erővel tölti el a szívünket.
1 Mózes 41,37-57
266. dicséret

E nehéz szakasz esetében bátran hagyatkozzunk Ravasz László tömör, világos magyarázatára, tartalmilag idézve, mert nincs ennél jobb: Az Újszövetségben csak ez a levél tanít a jóvátehetetlen bukásról. Jézus a Szentlélek elleni bűnről szól. A kettő egy. Az elvetett ember is megteheti a Krisztushoz vezető utat, de az utolsó ponton örökre visszaesik. Gondoljunk Júdásra. Ez az elesés nem egyes bűnök elkövetése, hanem végleges árulás, szembefordulás az Úrral, mindazzal, amit eddig hitt. Igazában az elkárhozott emberi alaptermészet kibukkanása ez. Olvassuk azonban tovább a sorokat: „rólatok azonban jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár” (9). A hívő ember ezzel a reménységgel tekintsen minden emberre. A többi az Úr kezében van. Az Úrhoz tartozókat pedig senki és semmi sem választhatja el az Ő szeretetétől (Róma 8,38-39).
1 Mózes 41,1-36
257. dicséret

Kicsoda Jézus Krisztus? Erre a kérdésre az Ige a zsidó kultusz jól ismert képével felel: Jézus Krisztus az igazi főpap. Akkor, ott a címzettek ezt értették. De mit jelent ez a kép a ma emberének? Hiszen ez a kép számos új kérdést vet fel a modern világ előtt. Ki a főpap? Aki áldozatot mutat be Isten előtt a bűnökért. Miért van szükség áldozatra? Áldozatra azért van szükség, mert Isten tökéletes, az ember pedig bűnös. A főpap maga is bűnös ember, áldozata önmagára is vonatkozik. Igénk mindezt Krisztusra alkalmazza. Krisztus testi élete idején alá volt vetve minden emberi nyomorúságnak, kivéve a bűnt. Halálig való engedelmességével örök üdvösség szerzője lett azoknak akik neki engednek. Mi mindezt értjük, hisszük. De vannak-e új képek, eleven fogalmak, amelyek a ma embere számára világítják meg a legfontosabb igazságot: Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó?
1 Mózes 40
5. zsoltár

Megcsendül bennem Borkó Julianna éneke: „Ez a világ csak baj halma, nincs itt senkinek nyugalma. Minden nap hoz új küzdelmet, vállainkra rak sok terhet” (454. dicséret). A nyugtalanság emberi életünk folyamatos tapasztalata: valami nagyon fontos, a legfontosabb hiányzik. Ezt keressük, vagy próbáljuk pótolni, miközben igyekszünk a hiányérzetet kielégíteni, és ezernyi módon feledni. A nyugtalanság ott van a kisgyermek állandó mozgásigényében, az idős ember remegő kezében, ott van mindennapi harcainkban, aggodalmainkban, feszültségeinkben. Isten nyugalma az Ő boldog békessége, jókedve, öröme; a megbékélés tökéletessége, a megérkezés, a teljesség. Ekkor eltöröltetik minden nyögés. Ez a nyugalom egy tevékeny nyugalom, ahogy a bűneset előtt is az volt. Isten nyugalommal zárta be a teremtés művét, pusztában vándorló népének ezt a nyugalmat ígérte (Zsoltárok 95,7-11, Zsidókhoz írt levél 3,7-11), és ide nyitott ajtót minden népnek Krisztusban. Tehát bemehetünk ebbe a nyugalomba, amely odaát lesz teljessé rajtunk, de amely már itt is átsugárzik rajtunk mások felé, még a legnehezebb helyzetekben is.
1 Mózes 39
256. dicséret

 Ha zenét hallgatok, igyekszem minél előbb felfedezni a fő témát, amire az egész tétel felépül. A Zsidókhoz írt levél első két része elvi tisztázás, miszerint Jézus Krisztusban Isten emberré lett. A harmadik részben Jézus Krisztust az Ige apostolnak (3,1 - 4,13) és főpapnak (4,14 - 10,18) nevezi. Ezzel az író a levél két fő témáját jelenti be. Jézus, mint apostol, az Isten ügyét képviseli az emberek előtt; mint főpap, az emberek ügyét képviseli Isten előtt. Jézus, mint apostol, hű a megbízójához, Istenhez, akárcsak Mózes, de sokkal nagyobb Mózesnél. Mózes a ház lakója, Jézus Krisztus a ház tulajdonosa; Mózes szolga, Jézus pedig Fiú; Mózes bizonyságot tesz arról, amit hirdetnie kell, Jézus pedig az, akiről bizonyságot tesznek, sőt Aki által szól a bizonyságtétel. Ez a bizonyságtétel ma is szól! Meg ne keményítsük a szívünket (15)!
1 Mózes 38
43. zsoltár