Nem azért van ez így, mert Istent az áldozat vére kielégíti és megenyhülve megbocsátja azoknak bűneit, akikért az áldozatot bemutatják. Ez primitív gondolat, és nem biblikus: „Áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél” (10,8). Az áldozat kiontott vére egyrészt azt jeleníti meg, hogy az emberi bűn megnyomorítja az Istentől rendelt életet: bűneinkkel lassan és módszeresen, vagy egészen konkrétan megöljük egymást. Az életet megnyomorító bűn ellen csak úgy tudunk küzdeni, ha önmagunkat teljesen odaadjuk a másikért (életünket és vérünket). Erre azonban az ember a saját erejéből képtelen. Jézus Krisztus az egyetlen, aki isteni erejével ezt megtette: nem önmagának élt, nem nekiment a bűnös szituációnak és a nyomorult embernek, hanem teljesen odaadta magát a másik emberért (érettünk). Vére kiontatott. Ettől kezdve nem adódhat olyan „nemes” ügy, amiért vért kellene ontani. Jézust követve odaszánom magam a másiknak (és nem a másik vérét követelem), de éppen ebben az odaszánásban lesz gazdaggá az én életem is.
1 Mózes 44
10. zsoltár