– Mit ért el Ábrahám a saját erejéből? Ravasz László írja: „Ábrahám hitt Isten képtelen, észfeletti, lehetetlen ígéreteiben, és ezzel elvette az ígéretben felajánlott kegyelmet.” Ábrahámot a hite által, és nem a cselekedete, nem a teljesítménye által tekintette Isten igaznak (1Mózes 15,6). A hit sem érdem, hiszen Ábrahám hite, amellyel megragadhatta Isten ígéreteit, maga is a kegyelemi állapot jele (1–5). Ábrahám hite nem a sajátja, hanem Isten ajándéka.

– Mit ért el Ábrahám a saját erejéből? A hit indította el Ábrahámot az Ígéret Földje felé, azaz Ábrahám hitéből, Isten akaratának engedelmes cselekvése következett. Ez a cselekvés soha nem maradéktalan, hanem mindig hiányos, a hívő ember életében is. Mégis boldog a hívő ember, mert tudja, hogy Isten nem tulajdonít neki bűnt (Zsoltárok 32,1–2), ami csak megerősíti őt a még engedelmesebb cselekvésben (6–8). Ábrahám életében minden kegyelem, Isten ajándéka, és nem a saját erejének terméke.

– Mit érhettünk el mi, a saját erőnkből? Az a legnagyobb hitetlenség és nyomorúság, amikor életünk sikereit, eredményeit, hitünk és szolgálatunk gyümölcseit magunknak tulajdonítjuk. Vigyázzunk, mert észre sem vesszük, hogy újra és újra kísért bennünket ez a veszély, és már-már behálóz az önhittség és önigazság pókja! Hamar kiderül, hogy mire képes az ember a saját erejéből: elég egy váratlan fordulat, egy nagy próbatétel, egy súlyos betegség; és máris látjuk a magunk életének hiányosságát, elégtelenségét, gyengeségét. A hit az a mennyei ajándék, amely mindenkor látja saját életének nyomorúságát; de látja a szabadítást is, Istenünk krisztusi, megváltó szeretetét!

*

– Mikor történt az, hogy Ábrahámnak a hitét tulajdonította igazságul az Isten? Még a körülmetélkedése előtt. Ennélfogva Ábrahám a hívő pogányoknak is ősatyja, nem csak a zsidóknak. Sőt, a zsidóknak sem a körülmetélkedésben ősatyjuk Ábrahám, hanem a hitben. Ábrahám tehát minden hívő atyja (9–12).

1Sám 2,110

Szerző: refdunantul  2020.08.15. 04:00

– Isten tisztának tart bennünket: ez a megigazulás. Istenünk, Jézus Krisztus tisztaságán, érdemén keresztül tisztának lát bennünket. A térhatású mozikban speciális szemüveg nélkül homályos a film, szemüvegben nézve kristálytiszta a kép. Ez a „szemüveg” – bocsánat a példáért – Jézus Krisztus. Micsoda kegyelem: az Úr tisztának tart bennünket, pedig nem vagyunk azok. Luther ezt az isteni kegyelmet nevezte megigazulásnak.

– Az előbb elkövetett vétkeket elnézte az Isten, kegyelméből megbocsátott nekünk, tiszta ruhába öltöztetett minket. Erre a tiszta ruhára pedig nem lehet felvenni újból a koszos göncöt.

– A „Gulág” című film a „múlt rendszerről” szól, a hidegháborús időszak kezdetéről. Egy mondatban összegzem a film lényegét. Egy amerikai újságírót elfognak a Szovjetunióban, mert kémnek tartják; megkínozzák, vallatják, de nem tudják megtörni. Végül a vallatói „mesteri” módszerhez folyamodnak. Kivezetik a vizes, nedves, patkányokkal teli odújából. Közlik vele, hogy itt van a családja, láthatja őket: vegye le a testére tapadt, büdös rongyait, fürödjön meg, öltözzön tiszta ruhába. Az újságíró reménységgel veszi a jóleső, megtisztító, forró fürdőt, felölti a tiszta ruhát. Kijövet a fürdőhelyiségből, durván közlik vele: – Hazugság az egész, itt a koszos ruha, felvenni, vissza a cellába! Akkor megtört…

– Továbbgondolva ezt a filmbéli történetet: ez a „megtörés” a megtérés, amellyel megragadjuk Isten kegyelmét. Isten kegyelme, Jézus Krisztusra tekintve, tisztának tart bennünket. Ez a megelőlegezett kegyelem életünk eddigi bűneit megbocsátotta. Nem élhetünk vissza ezzel a drága véren szerzett kegyelemmel! A megigazulásból következik a megszentelődés. Tisztítsuk tehát meg magunkat, mert erre a tiszta ruhára már nem lehet a koszosat felvenni! (2Korinthus 7,1) Életünk egyre inkább „feltisztul” a Jézus Krisztus követésében…

1Sám 1

Szerző: refdunantul  2020.08.15. 04:00

– Isten törvénye: tükör. Azért adta Isten a törvényt, hogy felismerjük, milyen nagy a mi bűnünk és nyomorúságunk (Heidelbergi Káté 2. kérdés-felelet). Mindannyian elhajlottunk: zsidók és nem zsidók, egykor éltek és ma élők, hitetlenek és hívők egyaránt (9–12). Ha hitben járva gyönyörködünk is az Isten törvényében, így szándékosan nem vétkezünk az Isten rendje ellen; a tagjaink, az ösztöneink akkor is foglyul ejtenek a bűnnek (Róma 7,22–24). Isten törvénye azért adatott, hogy elnémuljon minden dicsekvő száj. Mindannyian ítélet alatt vagyunk. A törvény cselekedetei által nem állhatunk meg Isten előtt, mert a törvényből csak a bűn felismerése adatik (19–20).

– Hangsúlyozni kell, hogy itt nagyobb kísértésnek vannak kitéve a hívők, mint a hitetlenek. Hitben járva: tartsunk önvizsgálatot! Bizony naponta vétkezünk, mi hívők: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Félelmetesen ítéletes az önigazult hívők magabiztossága. Ezek igazából a hitet is érdemszerző cselekedetnek tartják, ehhez kizárólagos tanrendszert és kegyességi gyakorlatokat kapcsolnak, mintha ezek üdvözítenének. Akik pedig ettől eltérnek, azok – szerintük – a kárhozat gyermekei.

– A hit nem érdem. A hit kegyelemből fakad. Nem a hit teszi lehetővé a kegyelmet, hanem a kegyelem ajándékozza a hitet, amivel megragadhatjuk az Isten kegyelmét. Hitben járva: csak Jézus Krisztust látjuk egyedül (Máté 17,8), aki szív szerint késszé és hajlandóvá tesz bennünket, hogy ezentúl Őneki éljünk. Minden kegyelem! Isten kegyelméből virágzik ki egyedül, a gyümölcstermően hívő élet (Zsoltárok 1,2–3).

Ruth 4

Szerző: refdunantul  2020.08.14. 04:00

– Isten Igéje leleplez minket: fölényesek, önteltek vagyunk. Másokat tanítunk, intünk az Istennek kedves, szent életre; miközben a mi életünket tetten érhető a bűnök terhelik. Mit ér: ismerni az Isten akaratát, ha ez az ismeret nem válik életté? (17–23) Miattunk, hívő hiteltelenek miatt, gyalázzák az Isten nevét a világban (24). Keresztyének vagyunk, „Jézus Krisztusban körülmetéltek”, rajtunk van az Isten megváltó szeretetének külső jegye, de a Lélek által, a bensőben megkereszteltek vagyunk-e? (25–29)

– Régi téma ez. Lám, már az apostol korában is kiemelt kérdés volt a fenti probléma: meg kell térni, igazán meg kell térni, Lélek által kell megkereszteltetni, valóban hívővé kell lenni, újjá kell születni, tisztán kell élni… Ennek következményeként különítettük el a népegyházat a hívők gyülekezetétől, aztán a hívők között is akadtak még hívőbbek, akik szintén elkülönültek a többiektől.

– Sok hívőt ismerünk: „igazán hívőt”. Egyszer aztán csak róluk is kiderülnek „dolgok”… Miért van az, hogy a magukat nagyon hívőknek tartók jó része: durva, gőgös, önző, hiú, határozottan kellemetlen, „embertelen” ember?

– Urunk, adj élő hitet, amely nem becsüli le a látható egyház népegyházi kereteit sem! Adj Urunk élő hitet, amely alázatosan tudja, hogy minden nap ajándék! Ez az alázatosan élő hit azt is vallja, hogy tisztábban, Istennek kedvesebben megállni ma, mint tegnap – a megszentelődés útját járva – a legnagyobb ajándék. Az igazán hívő ember tudja, hogy kegyelemből él, ezért még a másokat figyelmeztető intésében is szeretet van, nem pedig gőgös durvaság. Az igazán hívő ember alázata nem alázatoskodás, hanem tetten érhető leborulás az Úr előtt, ráhagyatkozás az Isten megtartó kegyelmére.

Ruth 3

Szerző: refdunantul  2020.08.13. 04:00

– Isten rendje életünk védelmét és annak üdvösséges kiteljesedését szolgálja (János 10,10). Ezt a rendet, ezt a kultúráktól független, egyetemes erkölcsi törvényt Isten konkrétan kijelentette népének, amelynek kristálytiszta sűrítménye a Tízparancsolat (2Mózes 20,1–17), és jézusi összegzése a Nagyparancsolat (Máté 22,37–39).

– Kant, az egyetemes erkölcsi törvény valóságát, a Tízparancsolat második kőtáblájának gondolati megfordításával igazolja: akarhatod-e, hogy mindenki tiszteletlen legyen apjával és anyjával; akarhatod-e, hogy mindenki öljön, paráználkodjon, lopjon, hazudjon, és a másikét kívánja?

– Isten rendjéhez engedelmesen igazodni kell, Isten törvényét meg kell tartani, azt cselekedni kell. Akik megtartják, azok élnek és éltetnek másokat is; akik nem tartják meg, azok elvesznek és elveszejthetnek másokat is (12–13).

– Isten nem személyválogató (11). Akik Isten konkrét kijelentésének ismerete nélkül is az Ő életes rendjéhez igazodnak, azok megtartják az Úr törvényét és kegyelem alatt vannak; mert Isten a szívükbe írta törvényét, amely megindítja lelkiismeretüket és cselekvésüket (14–15). Akik azonban Isten Igéjét hallgatva és emlegetve sem tartják meg az Isten törvényét, azok ítélet alatt vannak.

– Ránk zuhannak és szorongatnak a mai igeszakasz kulcsszavai: vétkeztünk, nem tartjuk meg Isten rendeléseit, ítélet alatt vagyunk, elveszünk; Isten a rejtett gondolatainkat is megítéli (16). Az apostol feltárja az ember elégtelenségét, akinek megváltásra, kegyelemre, Jézus Krisztusra van szüksége (16). Van megváltás, van kegyelem: ez az evangélium, amely valósággal új életre indít.

Szerző: refdunantul  2020.08.12. 04:00

– Egyik ismerősöm említette, hogy nagy figyelmeztetést kapott a közelmúltban. Fél évbe került, míg meggyógyult egy betegségéből. Közben nagy mélységeken ment keresztül. Azóta nem panaszkodik semmiért. Ha ilyenbe kezdene, azonnal megáll, hálát ad, mert tudja, milyen testi és ebből következő lelki nyomorúságból szabadult meg.

– Megfordítva az iménti gondolatot: már-már lelkiismeretileg, erkölcsileg elhordozhatatlanként kellene megélnünk azt a jólétet, amiben lubickolhatunk a világ eme szegleteiben… Mert, micsoda jólétben élünk; és természetesnek vesszük, hogy ez nekünk jár, minden hálaadás nélkül! Puhányok, hitetlenek, próbatételre készületlenek vagyunk; még inkább a gyerekeink.

– Isten jóságát tapasztaljuk minden nap! Az Úr jóságát tapasztaljuk örömben és nyomorúságban is; még akkor is, ha adott helyzetben nem értjük, hogy mit miért kell elhordoznunk.

– Isten jósága azonban sokkal több valami időleges, e-világi, szívet elhájasító jólétnél. Isten jósága az a kegyelem, amit Ő Jézus Krisztusban közölt. Ez a jóság megment minket az örök haláltól, mert minden cselekedetünkkel Isten törvénye, tökéletes rendje mellett, vagy ellen döntünk. Bizony: sokkal többször ellene, mint mellette. Ezért Isten jósága nélkül nem lenne mentségünk (1–3). Isten jósága az, hogy mégis van mentségünk (7). Ez a kegyelem megtérésre hív! (4)

– Nálunk a parókián úgy szól a csengő, mint egy riadó, mint az utolsó ítélet harsonái. Mindig összerezzenek rá. Ki akartam cseréltetni. Aztán rájöttem: pont így jó. Figyelmeztessen csak minden riasztó csengőszó engem is arra, hogy Isten jósága megtérésre, hitben való erősödésre, a kegyelem még erősebb megragadására adatott.

Szerző: refdunantul  2020.08.11. 04:00

– Gyakran váltunk, „cserélünk”: megunjuk a régit, és azt gondoljuk, az új majd jobb lesz. Bizonyos időközönként váltani kell! Ez a progresszivitás, a nyitott haladás jelszava. Progresszivitás: magánéletben, házasságban, gyereknevelésben, politikában, közéletben, szabadságunk értelmezésében, vallásgyakorlásban; mindenben. Van progresszív teológia, progresszív egyházkép is.

– A cserékkel azonban nagyon vigyázni kell, mert vannak kárhozatos cserék! Ezek a cserék is „haladást” jelentenek! De hova? Mit ír az apostol erről? Milyen cseréket hajtottunk mi végre, „progresszíven”? Isten igazságát felcseréltük a magunk gyarló igazságára! Nem kertel az apostol: Isten igazságát gonoszsággal tartóztatjuk fel (18); Isten kijelentésének bölcsességét a magunk hiábavaló bölcsességére cseréltük be (19–22); a teremtő Isten dicsőségét felcseréltük a teremtmény, azaz önmagunk dicséretével, miközben Isten ereje helyett, kizárólag a magunk erőfeszítésében és tehetségében bízunk, aki pedig „lúzer”, azt azonnal leírjuk. Isten igazságát hazugságra cseréltük (25). Életveszélyes, kárhozatos csere ez.

– A kárhozatos cserék következményeit nem is kell részletezni. Ki vagyunk szolgáltatva az igaz döntésre képtelen gondolkodásunknak (26–27). Ezért életünk tele van mindenféle gyalázatos hamissággal. Vedd elő a Bibliád Testvérem, most azonnal, keresd ki ezt a szakaszt, olvasd el egyenként az itteni bűnkatalógust, és mielőtt másokra mutogatnál, tarts önvizsgálatot! (29–31)

– A Jézus Krisztusban közölt megváltó evangélium: örömhír. Abban Isten igazságának üdvözítő ereje mutatkozik meg. Az evangélium hirdetésén keresztül maga az élő Isten cselekszik: igazságával, kegyelmével és hatalmával, hogy övéi életében lehetetlenné tegye a kárhozatos, visszafordíthatatlan cseréket! Áldott légy ezért, Urunk! Bocsáss meg hűtlen cseréinkért. Könyörülj, Urunk, hogy soha ne lehessünk istentelenül „progresszívek”!

2Mózes 40

Szerző: refdunantul  2020.08.10. 04:00

– Milyen szenvedéllyel ír Pál. Sorai tele vannak örömmel, hálával, reményteli tervekkel. Pál magasztalja az Urat az Ő kiválasztó és önmagát kijelentő kegyelméért, Jézus Krisztus feltámadásán keresztül a megváltás evangéliumáért (1–4). Pál megköszöni az Úrnak apostoli szolgálatának szenvedésekkel teli gyönyörűségét, valamint azt, hogy Istennek a hatalmas „Rómában” is van népe (5–8). Micsoda reménységgel tervezi utazását Pál a sokszínű városba, hogy a nagy kavalkádban biztos trombitaként „énekelje” a megváltás fő témáját, amely olyan egyértelmű, mint egy Bach kantáta zengése, ahol mindenki az egyetlen mennyei összhang engedelmes szolgája (9–15).

– Kaptam egy levelet, amit olyan méltatlannak éreztem az első olvasás után, hogy megkísértett a gondolat: nem érdemes „ezt” csinálni, rámegy az életem, a családom, az egészségem, mindenem, és nemhogy köszönet, hanem bántás jár érte… Aztán megnyugodtam, majd mélységesen elszégyelltem magam, a mai igeszakaszt olvasva.

– Isten Lelke szent szenvedéllyel ajándékoz meg bennünket, életünk utolsó percéig. Ez a szenvedély az Úr ügyében buzog; nem túlbuzgó, de soha nem csügged, hanem mindenkor bízik (2Korinthus 5,6). Ez a szenvedély mindig örömmel, hálával, reménységgel szolgál. Ez a szenvedély megszomorodik a mérhetetlen bűn miatt, mindenekelőtt a saját bűneit látva; de ez a buzgóság soha nem ragad bele a szomorúságba. Ezt a szenvedélyt sem emberi gyarlóság, sem csalódások garmadája, sem az idő múlása soha nem olthatja ki. E szent szenvedély lobogását az Úr Lelkének kifogyhatatlan olaja táplálja.

2Mózes 39

Szerző: refdunantul  2020.08.09. 04:00

AZ ŐRSÉG MEGVESZTEGETÉSE.

– 1. A jeruzsálemi zsidóság vezetői az őrségtől értesültek Jézus feltámadásáról. Ez a hír azonban csak fokozza konokságukat és hitetlenségüket. Manapság mindenki hallja a hírt a feltámadás csodájáról: az evangéliumot az egész világon hirdetik (26,13). Tegnap egy katolikus temetésen voltam. Ott is az evangélium szólt; az évszázados liturgia biztos keretében szólalt meg a feltámadás örömhíre. Van, aki figyelt; bizonyára voltak olyan, aki nemcsak figyeltek, hanem meghallották az örök élet örömhírét; de voltak olyanok, aki csak bámészkodtak. Az evangélium szól: van, aki hisz; van, aki nem hisz; sőt, még hitetlenebbé lesz. A hit kegyelmi állapot (11).

– 2. Akik megkeményedtek, az őrség megvesztegetésével azt híresztelték, hogy Jézus holttestét a tanítványok lopták el (12–15). Az őrség tagjai elfogadták a pénzt (15). Meddig méltó valaki, mint tisztességes munkás, a maga bérére; mikortól erkölcstelen a bérem, a bevételem, a hasznom, még akkor is, ha jogilag korrekt, támadhatatlan és „lepapírozott” minden. Hol van az a pont, amikortól megvesztegethető leszek?! Vigyázzunk, ne hördüljünk fel azonnal a válasszal, mert másokat rögvest gyanúsítgatunk, a magunk vélt „makulátlanságában”, pedig… Ugyanakkor ki kell egyértelműen mondani: Az Úr népe, Isten gyermeke nem léphet túl egy pontosan meghúzott határt a pénz és sok más bálvány tekintetében!

– 3. Ez a híresztelés ugyanakkor tanúsítja, hogy a Jézus sírja valóban üres volt. A zsidó gondolkodás számára egyik igen fontos kérdés, hogy mi történt Jézus holttestével. A holttest ellopásának a hírét a zsidóság nem terjesztette volna, ha az első húsvét napján a sír nem lett volna valóban üres. A húsvéti csoda egyik ténye: az üres sírról szóló tudósítás. A húsvéti csoda másik ténye: a feltámadott Jézus megjelenései övéinek. A húsvéti csoda azonban csakis hitben ragadható meg. A hit pedig hallásból van; Isten Igéjének hirdetése által… (Róma 10,17).

2Mózes 38

Szerző: refdunantul  2020.08.08. 04:00

JÉZUS FELTÁMADÁSA.

– 1. Az asszonyok elindultak húsvét reggelén, hogy megnézzék a sírt, Jézus sírját (1). A fájdalmas, „nosztalgikus”, tehetetlenül „édeskés” emlékezés mozzanata ez. Ahogy telnek az évek, úgy egyre több a múlt emléke bennünk, mint a még ígéretes jövő. Az emlékezés fontos, ha nemcsak megszépíti a múltat, hanem beismeri és megvallja annak bűneit. Ám, mit ér az emlékezés jövőbe vetett hit nélkül, amely értelmet adhat a jelennek?

– 2. A mennyei követ igehirdetése azonban „beleszól” a szánalmas és céltalan emlékezésbe. Az angyal megjelenése nem félelmetes azok számára, akiket megszólít Isten szava (2–5). Az angyal igehirdetése örömhír: Jézus feltámadásának híre. Ez az örömhír elveszi a félelmeket (5), beteljesíti az isteni ígéreteket (6), az örök jövő távlataiba helyezi a múlton merengő emlékezőt. Ez az örömhír felráz, kimozdít a „holtpontról”, „mozgósít”, feladatot ad, értelemmel ruházza fel a jelent: „…menjetek el gyorsan, mondjátok meg…” (7–10)

– 3. Üres a húsvéti sír! (6) A feltámadott Jézus él, ma is szól, megszólít, előttünk jár (7), mennyei békességet teremtve üdvözöl és megváltó jelenlétével üdvözít; ha kell, szembejön velünk (9), de nem enged bennünket elcsüggedni. Kegyelem, hogy a mai napot is úgy kezdhetjük el, hogy leborulhatunk feltámadott Urunk előtt (9).

2Mózes 37

Szerző: refdunantul  2020.08.07. 04:00

JÉZUS HALÁLA – II.

– 1. „Íme”, ez a görögben a „látni” ige felszólító módja: odanézz, odafigyelj! Akkor használja ezt a kifejezést a Biblia, amikor Isten cselekszik; amikor az emberi „vízszintest” metszi az isteni „függőleges”. Ezt a kifejezést olvassuk Jézus születésekor is: „…íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek…” (Lukács 2,10–11) Jézus halálát olyan jelek kísérték, amelyek annak bizonyságai, hogy Jézus Krisztus halála megváltó halál; amely egyikünk halálához sem hasonlítható, bármilyen megrendítő is legyen egy-egy halálesemény.

– 2. A templom kárpitja, amely a szentek szentjét, Isten színének, jelenlétének helyét eltakarta a bűnös ember elől, felülről az aljáig kettéhasadt (51): van út az ember számára az Istenig, megtisztulhatunk, megállhatunk az Úr színe előtt. Végre megérkeztünk, hazaértünk, újra a helyünkön vagyunk, ahol „jó” nekünk: az Úr előtt. Eddig „kint kiszolgáltatva vacogtunk”, most „bent védetten melegszünk”.

– 3. A föld megrendült, a sziklák meghasadtak (51). Bizony, Jézus Krisztus halála kezdete a világ újjáteremtésének, melynek nyomán Isten új eget és új földet teremt. Ebben az új világban nem lesz semmi gonosz és rossz, ezért – ahogy Ézsaiás megprófétálta – az új ég és föld láttán a régire nem is emlékszünk többé (Ézsaiás 65,17; 2Péter 3,13). Minden újjá lesz (2Korinthus 5,17). Nem kár a régi és durván kemény, gyarló világ megrendüléséért és meghasadásáért…

– 4. Jézus halálának pillanatában sírok nyíltak meg, elhunyt szentek támadtak fel (52–53); hirdetve, hogy Jézus halála megtörte a halál erejét, ezért Jézus harmadnapra feltámad majd, a benne hívő szentek feltámadásának ígéreteként. Isten nem engedi, hogy szentje elmúlást lásson (Zsoltárok 16,9–11). Egyetlen szent van, az Isten Fia. Mi az Úr kegyelméből lehetünk azok. Ő él, és mi is élünk. Nincs ennél nagyobb ajándék: a feltámadás, az örök élet ígérete. Ez az örömhír az egyházra bízott üzenet. Mi mindenről „csacsogunk” mi itt, de az evangélium halk és bizonytalan az ajkunkon?

2Mózes 36

Szerző: refdunantul  2020.08.06. 04:00

JÉZUS HALÁLA – I.

– 1. A keresztre feszítés a legkegyetlenebb kivégzési mód volt a római korban: lassú kínhalál. Az evangélista mégsem az emberi szenvedés irtózatos kínjait akarta elénk tárni itt. De az Isten Fiának testi szenvedése ott a kereszten hirdeti, hogy Isten ismeri a test szenvedéseit, azt magára vette, isteni erejével győztesen elhordozta. A szenvedő ember Isten kezében van és az Úr védelme alatt áll. Ezért a szenvedéshez csak „levetett sarukkal” közeledhetünk, mert Isten előtt állunk, ha szenvedést látunk, vagy szenvedünk. Soha nem becsülhetünk le semmilyen emberi szenvedést, hanem csakis segítő részvéttel közeledhetünk ahhoz. Nagy bűnünk, hogy ez többnyire nem így van.

– 2. Jézus Krisztus ott a kereszten az emberlét minden nyomorúságát magára vette: a testi-lelki szenvedések mellett, az Istentől elszakadt emberlét árvaságát, elhagyatottságát hordozta el: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Zsoltárok 22,2) Ez az elhagyatottság, nyomorúságos – ne szépítsük – átkozott, kárhozatos állapot (2Korinthus 5,21; Galata 3,13). Tényleg ne szépítsük: az emberlét minden mozzanata, földi jóban és rosszban egyaránt, „átkozott”, nem áldott, nem teljes, „csak a veleje, az értelme hiányzik”; amíg újra Istenére nem találhat. A legnagyobb hitetés, átkozott hazugság, amíg az ember ezt nem ismeri be; sőt, a maga „okos technikáival” akarja a hitetlen és önzően gyarló emberlétet valamiféle értelemmel megidealizálni.

– 3. Ott fordul az átok áldássá, ahol Jézus Krisztus keresztjére tekintve nemcsak a magunk valós állapotát látjuk be, hanem az értünk csendesen, engedelmesen, imádkozva szenvedő Jézusban, meglátjuk a Megváltót. Pontosan így fogalmaz annak a zsoltárnak a záró szakasza, amelyet maga Jézus is imádkozott a kereszten: „… térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani.” (Zsoltárok 22,30)

2Mózes 35

Szerző: refdunantul  2020.08.05. 04:00

JÉZUS MEGCSÚFOLÁSA.

– 1. Jézus szenvedése és kínhalála tükröt tart elénk, emberek elé, milyenek is vagyunk mi valójában. Bizony, ha Jézusra tekintünk, akkor bele kell néznünk ebbe a tükörbe! Ennek a tükörképnek egyik állása: Jézus megcsúfolása. Amikor Jézust átadta Pilátus a római katonáknak, hogy megfeszítsék, akkor az őrség tagjai levetkőztették Jézust, gúnyból királyi köpenybe öltöztették, töviskoronát nyomtak a fejébe, nádszállal verték, térdet hajtva gúnyolták, leköpdösték. Az őrség tagjaira gondolva fohászt mondhatunk: Isten őrizzen meg bennünket a „pici” emberek „pillanatnyi hatalmától”. Persze, ez a gúnyolódás csak a kezdet.

– 2. Ne szépítsük ezt a tükörképet! Most nézzük „csak” úgy ezt a jelenetet, hogy mit képes az ember művelni a másikkal; azzal, aki éppen kiszolgáltatott neki. Egy embert mindig az minősít, hogyan bánik embertársaival akkor, amikor ő van „helyzetben”. Ne legyenek illúzióink: lehettünk bárkik ebben a világban, kiszolgáltatottságunkban már nem számítunk senkinek, és egy határon túl jó, ha valamennyire enyhítik a fájdalmainkat, vagy legalább békén hagynak a fájdalmainkban, nem gúnyolnak, nem gyötörnek, nem kínoznak meg. Mesterei vagyunk a másik bántásának. Észre sem vesszük, amikor „nyeregből” lesajnáljuk a másikat, és irgalmatlanul megalázzuk, lélekben és testben fájdalmat okozva embertársunknak. Az igazi művészet, a valódi szépirodalom szépítés nélkül beszél az emberről. Ottlik Géza, „Iskola a határon” című regényében belénk sajdít a jelenet, amikor Both Benedek a gyerekkori legjobb barátja, Halászi Péter miatt megy ugyanoda katonaiskolába; de Halászi, mint nagy másodéves, szinte meg sem ismeri egykori barátját a „nyeregből”. Ez csak az egyik legenyhébb példa, „tükörkép”, milyenek is vagyunk mi.

– 3. Jézus isteni hatalma abban mutatkozik meg, hogy nemcsak némán tűri az emberi irgalmatlanságot, hanem egyszer és mindenkorra nemet mond minden irgalmatlan kegyetlenségre, az ember bűnére, kicsire és nagyra egyaránt, a gonosz „ganéjának” (Luther) tulajdonítva azt. A mi Urunk rámutat arra: kik is vagyunk valójában! De Ő nem hagy bennünket ebben az állapotban. Ő, isteni hatalmával megszabadít bennünket ebből! Aki irgalmatlan, annak semmi köze sincs az Úrhoz, még akkor sem, ha ajkáról csöpög az áhítat. Az irgalmatlanság, részvétlenség, gőg; az irgalom részvét, alázat, lehetőség szerinti konkrét segítség.

2Mózes 34,2935

Szerző: refdunantul  2020.08.04. 04:00

JÉZUS A NAGYTANÁCS ELŐTT.

– 1. Amikor Jézust elfogták, a tanítványai mind elhagyták Őt, és elfutottak (26,56). Péter azonban távolról követte az elfogott Jézust, egészen a főpap udvaráig, és a főpapi szolgákkal együtt várta, mi lesz a vége ennek az egésznek… Péter félt, de mégis ő volt az egyetlen, aki legalább így rejtetten Jézus közelében maradt, mert tudni akarta a dolgok végét.

– 2. Az ember félelemmel néz szembe ezzel a kérdéssel: „Mi lesz a vége ennek?” Sokan nem is mernek szembenézni a végső kérdésekkel, inkább elfutnak azok elől, mint a tanítványok… Az ember retteg, a dolgok végét illetően: a „véget” illetően. A jóléti társadalmakban felnőtt egy olyan nemzedék, amelyet már meg sem tanítottak arra, hogy legalább az ezzel kapcsolatos kérdést meg merje fogalmazni a maga számára. A bölcsészetek, a művészetek – amelyek feszegetik a végső kérdéseket – társadalmi megbecsültsége csökkent. Ehelyett racionális gőgöt és menekülési technikákat látunk.

– 3. Péter felvállalta a kockázatot. Péter követte Jézust, hogy lássa, mi lesz ügyének vége. Ezzel azt is látni akarta, hogy mi lehet majd az ő élete ügyének a vége. Noha Péter most csúfos kudarcot vallott tagadásában, a „véggel” való szembenézés mégsem volt hiábavaló. Péter jó helyen kereste a választ a végső kérdésre: Jézus közelében. Később, pünkösdkor meg is kapta a választ Péter, amikor felragyogott neki Jézus halálának és feltámadásának evangéliuma. Jézus feltámadott! Ez lett ügyének „vége”. Mi is feltámadunk! Ez a mi ügyünk „végkifejlete”, életünk megoldása. Minden „más” kérdés csak gyarló, lényegtelen részletkérdés ehhez képest. Fontosak a részletkérdések, de „minden” csakis a feltámadás és az örök élet bizonyosságában nyerheti el értelmét (Cselekedetek 2,26–28).

– 4. Egy homokszobrász készítette alkotásban gyönyörködtem a würzburgi főtéren: lenyűgöző tehetségről árulkodott a munkája. Dobtam az alkotás elé kitett dobozba valami adományt. Közben sötét felhők gyülekeztek. A szobrász félve kérdezte: „Esni fog? Mert akkor az egésznek, sok órai munkájának vége!” Nem esett, de estére arra járva csak az összesepert homok némi maradványát sejthettem. Szerettünk urnája mellett állva hasonló tapasztalatunk lehet: „Ez lesz a vége ennek?” Testi szemeinkkel mindenesetre ennyit láthatunk, ezen nincs mit szépíteni. Az a kérdés, hogy látunk-e ennél többet, hitbéli látással?

– 5. Jézus testének templomát lerombolták, de Ő harmadnapra felépítette azt (61; János 2,19–21), hogy megismertesse velünk az élet útját, és betöltse életünket vég nélküli örömmel (Zsoltárok 16,8–11).

2Mózes 34,1028

Szerző: refdunantul  2020.08.03. 04:00

AZ OLAJFÁK HEGYÉN. Ki botránkozik meg Jézusban?

– 1. Jézusban az botránkozik meg, aki gyarló, hamis váradalmakat kapcsol küldetéséhez.

– 2. Megbotránkozik Jézusban az, aki a győztes, diadalmas vezért várja: „Majd Ő segít! Ővele itt a földön megvalósítjuk az Isten országát. Harcra fel! Aki pedig nem csatlakozik hozzánk, az hitetlen és elveszett!”

– 3. Az is megbotránkozik Jézusban, aki nem tudja elfogadni az Úr akaratát, saját életének alakulásában (39), és például gyógyulásért imádkozik ott, ahol már nincs földi gyógyulás.

– 4. Megbotránkozik Jézusban az, aki nem látja Őbenne az Isten Fiát, a Megváltót. Ő az Atya rendelése szerint megváltó halálban és csodás feltámadásban szabadít meg bennünket, tényleges, emberileg megoldhatatlan problémákból: bűnből, betegségből, halálból, gonosztól. Jézus soha nem kérdőjelezte meg, soha nem is magyarázta az Atya akaratát, hogy miért így kell megváltania a világot. Megbotránkozunk Jézusban, ha nálunk ez téma. Jézus annyit mondott megváltó haláláról és feltámadásáról, hogy így teljesedtek be a prófétai ígéretek (56). Mi a beteljesedett ígéretek gyermekei vagyunk: „bővelkedünk, beteltünk” (Filippi 4,18).

– 5. Megbotránkozik Jézusban a modern világ, amelynek nincs szüksége isteni megváltásra, hiszen az ember mindent megold: van önmegváltás, jönnek ügyeletes, karizmatikus „pásztorok”, „megváltók” és összerántják majd a nyájat egy-egy sikeres projektre… (31)

A mai igeszakasz alapján gondoljuk át azt is, hogy ki botránkozik meg Jézus követőiben? Áldott legyen az Isten, hogy mi vallhatjuk: Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. Boldog az, aki Jézusban meg nem botránkozik (Máté 11,6).

*

Ki botránkozik meg Jézus követőiben?

– 1. Jézus követőiben pedig az botránkozik meg, aki látja, hallja beszédünket, péteri fogadkozásainkat, majd csúfos bukásunkat (33–35). Ez a „klasszikus” vád: vizet prédikálunk és bort iszunk. Valóban, nagy gond, hogy hívő életünkön ritkán látszik az alázat, miszerint kegyelemből élünk, e kegyelemből Istennek kedvesebben élhetünk, mert könyörült rajtunk az Úr, de ebben a világban mi sem vagyunk tökéletesek.

– 2. Persze a hitetlen világ mindig meg fog botránkozni az egyházon, mert eleve gyarló elvárásokat támaszt az egyházzal szemben. Az egyház legyen szegény, és ugyanakkor oldja meg a világ összes nyomorúságát. Az egyház tagjai legyenek szentek, és ne csak beszéljenek a tökéletességről, hanem legyenek is tökéletesek, mintegy helyettük is, ezzel biztosítva a világ rendjét. Az egyház ugyanakkor ne zavarja semmiben sem ókonzervatív nézeteivel a modern világ szabadságának tobzódását, hanem engedjen szabad folyást a „fejlődésnek”.

– 3. Régi „slágerek” ezek, pedig ma is szólnak, csak más és más stílusban… Mi nem csüggedünk, mert tudjuk, hogy munkánk soha nem hiábavaló, a feltámadott Úrban! (1Korinthus 15,58)

2Mózes 34,19

Szerző: refdunantul  2020.08.02. 04:00

AZ UTOLSÓ VACSORA.

– 1. A darabokra tört kenyeret Jézus kiosztotta tanítványai között: „Vegyétek, egyétek!” Azután Jézus hozzátette: „Ez az én testem!” Az „én testem” annyit jelent, mint „én magam”. Ennek alapján Jézus azt mondta tanítványainak, amikor nekik adta a kenyeret: „Ez vagyok én magam!”

– 2. Jézus Krisztus pedig maga az élet! Ő feltámadott a halálból! Ő ma is él és éltet! Ő a bűnbocsánat, az új élet, az örök élet, az üdvösség maga. A feltámadott Úr él, ezért Ővele ma is közösségünk van; akárcsak egymással. Őáltala már „itt” az örök életet éljük! Jézus tehát önmagát adja az élet kenyereként tanítványainak (János 6,35).

– 3. Jézus Krisztus valóságosan éltet. Ő nemcsak „szimbolikusan”, hanem valóságosan itt van, velünk van, értünk van; olyan valóságosan, amilyen valóságosan megfogjuk és megesszük a kenyeret. Ő valóságosan „megvidámít, éltet és bátor szívet ad” (294. dicséret 1. verse).

– 4. Tegnap egy üzletben kakukkos órákat láttam, szebbnél szebbeket; és ennek nyomán ezernyi, rég eltemetett emlék – a „virtuális világ” által leigázott egykori „valóságos” kultúra – elevenedett meg bennem. Ám ennél valami sokkal több kakukkolt bennem: annak reménysége, hogy az Úr valóságosan velünk van mindenkor, Ő éltet, tehát nincs semmi baj! (Máté 1,23; 28,20)

2Mózes 33

Szerző: refdunantul  2020.08.01. 04:00

A TALENTUMOK.

– 1. Isten ránk bízta vagyonát (14). Minden Istené, Ő a javak birtokosa, amelyeket ránk bízott, hogy sáfárkodjunk javaival az Ő dicsőségére, egymás és a teremtett világ javára (27).

– 2. Isten mindenkinek adott a javaiból (15–18). Ez a kiindulás. Soha ne azt nézd, hogy a másiknak mije van, meg őneki mennyi jutott, hanem hogy neked mid van: azért légy hálás, azzal élj hűséggel, és még adatik hozzá (29). Ne mennyiségként értelmezzük ezeket a javakat, mert mihez képest sok, vagy kevés valami! Ehelyett arról van szó, hogy az Úr különböző talentumokat adott a szolgáinak: mindenkinek mást, másként. Ezért egymásra szorulunk. Ez csodálatos így.

– 3. Amennyiben mégis ragaszkodunk ahhoz, hogy mennyiségként is komolyan vegyük a kapott talentumokat, akkor erre csak azt mondhatjuk, hogy az van nehezebb helyzetben, aki ötöt kapott, mert annak még ötöt kell tenni ahhoz a számadásig (19). Vagyis, akinek több adatott, attól többet várnak, felelősen és hűséggel, minden gőg nélkül. De, aki az egyet kapta, az sem áshatja el duzzogva, sértődötten (18), istenkáromlóan (24–25) az ő „csak” egyetlen talentumát (18), mert ugyanolyan hűtlenséget követ el, mint a gőgösen sáfárkodó ötös.

– 4. Isten nézőpontja nem mennyiség-szemléletű! A miénk csak az! Ezért sírás és fogcsikorgatás az életünk, és ebbe bele is ragadunk (29–30), ha az empirikus számokon túl nem tudjuk megragadni az Úr kegyelmét, akié mindenünk, és aki hálás, felelős és üdvösséges élettel ajándékozhat meg; „odaát” pedig ez az üdvösséges élet teljességre jut, minden „külső sötétség” ellenében. Nem lehet szebben kifejezni emberi nyelven az üdvösséget: Osztozunk Urunk örömében (21).

2Mózes 32,1535

Szerző: refdunantul  2020.07.31. 04:00

A TÍZ SZŰZ. A példázat értelmezését maga Jézus adja meg annak végén: Legyünk készen az Ő fogadására (13).

– 1. Vigyázzunk! Ez egy fontos, de mégis rémisztő figyelmeztetés. Vigyázzunk, mert bajba kerülhetünk, mégpedig nagy bajba. Tele is van az életünk rettegéssel! Még akkor is, ha ez nem téma. A földi életben sok szép és sok rettenetes dolog történhet velünk, és a jóban ijedten gondolunk a lehetséges rosszra, illetve a földi élet végére. Ez a rettegés megrontja a jelent. Ha valaki belekiált az életünkbe, hogy vigyázzunk, akkor erre figyelmeztet: Ne merd elengedni magad! Valahol élvezzük is ezt a „rettegtetést”.

– 2. Vigyázzunk! Akkor lesz igazán rémisztő ez a figyelmeztetés, ha belegondolunk a példázat valódi értelmébe: kívül maradhatunk az Isten országán, a kegyelem ajtaján, az Isten szeretetén. Mi lesz így velünk? Még az is megretten ezen a gondolaton egy pillanatra, akit ez a kérdés nem érdekel, nem érint igazán. Rettenetes a földi élet vége, és az igazán nagy rettenet még csak ezután következhet… (10–11) Közben rettenetes az a veszekedés, ami az éles helyzetben kitört az okos és a balga szüzek között. Az okosak már nem tudtak segíteni, mert akkor ők is lemaradtak volna. A balgák kétségbeesve próbálták pótolni a hiányosságokat. Hiába… (7–11) Olyan „emberiesen” rettenetes ez a jelent. Vigyázzunk!

– 3. Vigyázzunk! Legyünk okosak, előrelátók, mindig készek (13), mint a menyasszonyhoz érkező vőlegény fogadására készülő okos szüzek – nyilván a menyasszony barátnői –, akik olajjal a lámpásukban várták a vőlegényt (4), szemben azokkal a balgákkal, akiknek lámpásukban nem volt olaj (3). Ki az, aki mindig készen van, mindig okos józansággal tettre kész? Ki az, aki mindig, mindenkor „olajozott”, világításra, lángolásra lobbanó, még akkor is, ha álmából verik fel? Persze, sokan lehetünk ilyenek. Egyre több az okos, és mindig kész, és mindenre kész ember manapság, mindenütt…

– 4. Vigyázzunk! Megnyugtat, és nem rettegtet ez a felszólítás, mert Jézus mondja (1). Éppen ezért nem félelmet, hanem megnyugvást ajándékoz ez a figyelmeztetés, amiből féltő szeretet hallik. Csak, ha az Úr mondja, hogy vigyázzunk, akkor nem félünk! Ő már megnyitotta országának ajtaját előttünk. Mi már megérkeztünk. Ez a hit csodája (1). Nincs miért aggódni! Amíg itt vagyunk, tesszük a dolgunkat, amíg tehetjük, megtöltjük mindig a lámpást olajjal, hogy világíthassunk az Ő érkezéséhez (4). Bizony, gyakran elalszunk, nem mindig állunk haptákban, gyakran kevés már a világításhoz szükséges olaj. De amikor az Úr érkezik, akkor Ő maga készít fel bennünket a fogadására, nem a magunk okossága és készsége (6–7). Nem késhetünk le semmiről, mert már minden a miénk (2Korinthus 4,16). Ezért készen vagyunk, éppen ezért nem vagyunk mindenre készek; csak arra, ami Őneki kedves!

Szerző: refdunantul  2020.07.30. 04:00

AZ EMBERFIA ELJÖVETELE.

– 1. Jézus, az Ő eljövetelét, az „Emberfia” eljöveteleként, az Írás szavaival idézve mondja el! (30) Jézus ezzel jelzi, hogy azt, ami Isten kezében van, nem lehet emberi szavakkal, a földi életből vett képekkel és képzetekkel leírni. Jézus tehát, a prófétát idézve, annyit mond az Ő eljöveteléről, hogy az „Emberfia nagy hatalommal és dicsőséggel jelenik majd meg” (Dániel 7,13–14).

– 2. Forduljunk az Írásokhoz! A mennyei világ titkait csak innen idézve fejezhetjük ki igazul. Erre nézve újabb ígéretet kapunk itt, miszerint: Az ég és föld elmúlnak, de Isten beszéde örök (35). Ha ezt nem hiszed, marad a spekuláció; így halandó önmagaddal találkozol, önmagad maradsz, majd önmagad egyedül maradsz: „nagy” és halálos élmény lesz!

– 3. Ugyancsak a prófétai képpel írja le Jézus a dicsőségében megjelent Emberfia művét is: Összegyűjti a választottakat (Ézsaiás 27,13), és teljessé teszi rajtuk az üdvösség művét (30–31). Választottság? Világosan olvasunk erről a mai igeszakaszban is: Kettő közül, az egyiket „felveszik”, a másikat „otthagyják” (40–41). Felette nagy és szent titok ez! Egy biztos: aki választott, az alázatos, és az ilyen csakis választottként, reménységgel tekinthet a másikra is.

*

Maga Jézus szól itt az Ő eljöveteléről. Fontoljuk meg ezeket az Igéket!

– Jézus Krisztus eljövetele, jelenléte, visszajövetele biztos, semmivel sem téveszthető össze. Hiába hivatkoznak sokan Őrá, hiába emlegetik sokan Krisztust, ezek csak hamis Krisztusok! Minden túlzott hivatkozás másra hiteltelen és hamis; Jézus Krisztus kapcsán pedig ugyanez bűn! Jézus Krisztus eljövetele olyan biztos és egyértelmű, mint a villámlás, mint az a tény, hogy ahol dögkeselyűk vannak, ott dög is van (23–28).

Jézus Krisztus jövetelét jelek kísérik. Jézus beszéde az Ő eljöveteléről nem ad ennél közelebbi útbaigazítást. Jézus nem mondja el, hogy mi lesz pontosan a jel. Készítgető jelek lesznek. A hitben járva, ezek láthatók! A fügefa jelzi a nyár közeledtét: ha zsendül és levelet hajt, közel van a nyár (32–33). Jézus Krisztus jövetelének is jelei vannak, sötétség, tartóoszlopok megrendülése (29), Noé napjaihoz hasonló tobzódás és gonoszság, evés, ivás, házasodás, illetve az utóbbi képet lefordítva, lakodalom... Hihetetlen jólét, „elgörbült” gondolkodás, hajlam, élet; konfliktusokkal és gyűlölettel (37–39).

– Jézus Krisztus jövetelét jelek kísérik. De ezek „csak” jelek, készenlétre intenek! A napot és az órát azonban senki sem tudja, ezért mindig készen kell lenni, mint ahogy azt az okos szolga tette, hűséggel végezve munkáját ott, ahová az Ura állította: itt nem akart többet, mint amivel megbízták, de nem is érte be kevesebbel, mint amire a megbízatása szólt, azaz hűséggel sáfárkodott (42–51).

2Mózes 31

Szerző: refdunantul  2020.07.29. 04:00

A NAGY MEGPRÓBÁLTATÁS IDEJE.

– 1. A jelek önmagukért beszélnek, csak ezekre sincs szemünk és fülünk! Sokan jönnek majd az Úr nevében, a hamis próféták sokakat megtévesztenek (5; 11). Háborúk és természeti csapások dúlnak a világban (6–7). Jézus Krisztus követői mártíromságot szenvednek az Úr nevéért (9). Sokan eltántorodnak és meggyűlölik egymást, így a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül (10; 12). Az evangéliumot mindenhol hirdetik (14). Ez nem azt jelenti, hogy a világ hinni is fog az örömhírnek, és leborul Jézus Krisztus előtt; hiszen a pusztító utálatosság mindenhová befészkeli és isteníti magát (15).

– 2. Victor János írja: „Tisztán kell látnunk: Isten az Ő győzelmét végül csak ítéletével fogja kivívni ebben a megfertőzött világban. Erre készít fel bennünket Jézus Krisztus. Ne ragaszkodjunk azért semmihez, ami ide kötne az ítélet elé siető világhoz! Bármikor jönne el a vég, a világ vége, megítéltetése, tudjunk kész szívvel elbúcsúzni mindenünktől, hogy mi magunk is el ne vesszünk vele!” (16–18)

– 3. Csak könyöröghetünk, mert a sorokat olvasva, hitben igazat adunk az üzenetnek; ugyanakkor látjuk a magunk gyengeségét, hogy mennyi minden ide köt bennünket, ehhez a világhoz, görcsös, gyarló ragaszkodásban! Csak könyöröghetünk, hogy mindvégig ki tudjunk tartani a hitben, és bizonyosságban meg tudjuk járni elrendelt utunkat, életünk utolsó percéig. Csak könyöröghetünk, hogy mindvégig Jézus Krisztusba vetett hittel vallhassuk, Bonhoefferrel együtt: Ez a vég nekünk az élet kezdete! Soha nem a végre tekintünk, hanem mindig Jézus Krisztusra, aki ezt az életet is megváltotta. Ez a hit azzal a reménységgel is rendelkezik, hogy ami itt, ebben a világban, Jézus Krisztusban kedves és fontos volt számunkra, az „áldott ragaszkodásból” fakadt, ezért az „odaát” is fontos lesz számunkra.

2Mózes 30

Szerző: refdunantul  2020.07.28. 04:00

JÉZUS PANASZA JERUZSÁLEM ELLEN.

– 1. Elhallgattatjuk az Isten szavát, megöljük az Úr követeit? Sok helyen ma is megteszik ezt. Jólétünkben azonban egy kifinomultabb, de hatásosabb módszert alkalmazunk: az ember a téma, nem az Isten! A teológiai szemléletmódban is az emberből indulunk ki manapság. Harminc évvel ezelőtt még így hangzott egy hittankönyv címe: Milyen az Isten? Ma így hangzik ez a cím: Milyen vagyok Istenem? Nem Isten Igéje felől szemléljük a világot, nem ez a kiindulás, és ezzel nem is központi téma többé a bibliai üzenet. Persze mindenki mondhatja a magáét a nagy hangzavarban… Hány és hány várost lehetne behelyettesíteni Jeruzsálem helyébe (37).

– 2. Pedig helyes istenismeret nélkül nincs igaz emberismeret sem. Isten ismerete nélkül nem látjuk; vagy ha látjuk, be nem ismerjük valós állapotunkat. Az Úr nélkül „városunk”, „házunk”, életünk elhagyatottá lesz (38). Milyen harsány ez a világ, legyen gazdag vagy szegény! Ez a harsányság mérhetetlen elhagyatottságot, félelmet, rettegést palástol.

– 3. Isten azonban „városát” és népét nem hagyja elveszni! Mi nem akarjuk megtalálni az Urat, de Ő meg akar találni bennünket (37). Az Úr jön, közelít, itt van, velünk van a Jézus Krisztusban, és Ővele jön áldása is (39); elhagyatott népét szárnyai alá összegyűjtő kegyelme (37). Gyönyörű kép ez az élő Isten munkájáról: Ő összegyűjti szétszórt életünket, elrendezi rendezetlen dolgainkat; Ő oltalmat, védelmet, megtartatást ad, szárnyával takarva véd (26. dicséret 2. verse). Az Úr, már elhagyatottságunkban is, az Ő fogadását munkálja bennünk. Hitben járva tudjuk, bármi jön ránk, az számunkra csakis az Úr megváltó érkezése lehet (39).

2Mózes 29

Szerző: refdunantul  2020.07.27. 04:00

JÉZUS BESZÉDE AZ ÍRÁSTUDÓK ÉS A FARIZEUSOK ELLEN – II.

– 1. Adunk-e tovább valamit az Isten országának evangéliumából másoknak? Hitelesek vagyunk-e ebben? Mi nem megyünk be, és másokat sem engedünk be ezáltal! Eleve bezárunk, befalazunk ajtókat. A mellettünk élő nem is tudja, hogy a legfontosabb ajtót nem látja... Fel sem fogjuk, milyen hatással vagyunk a következő nemzedékre; azokra, akik körülöttünk élnek! Mit látnak, hallanak tőlünk?

– 2. Jaj nekünk! Jaj, ennek a nemzedéknek, amely a jóléti társadalmakban elfeledkezett arról a kincsről, amit az Úrtól kapott, és gyarló módon átalakította a „házat”; katedrálisokba vezető ajtókat falazott be és más irányokba nyitott ajtókat! Gyerekeink már eleve csak erre mehetnek?!

– 3. Jaj nekünk! De áldott legyen az Isten, hogy Őneki van hatalma megnyitni ajtókat, lerombolni falakat és erődítményeket, amelyeket az Isten ismeretével szemben emeltek (2Korinthus 10,4–5). Ő ma is hitre segít embereket!

2Mózes 28

Szerző: refdunantul  2020.07.26. 04:00

JÉZUS BESZÉDE AZ ÍRÁSTUDÓK ÉS A FARIZEUSOK ELLEN – I.

– 1. Isten törvénye jó, mert Isten rendjét, ezért az emberi élet kiteljesedését szolgálja. Isten törvénye Isten dicsőségére és az ember javára van. Az írástudók és a farizeusok mondanivalója fontos, hiszen ők Isten törvényének illetékes és hivatalos magyarázói voltak. Jézus hangsúlyozza, hogy Isten törvényét meg kell tartani, ezért amit az írástudók és farizeusok mondanak, az nélkülözhetetlen (1–2).

– 3. Az írástudók és a farizeusok azonban csak mondják az Isten törvényét, de nem aszerint cselekszenek! Ez a mi életünk nagy nyomorúsága is! Mondani még mondjuk, de nem aszerint élünk (3). Manapság annyival lett nagyobb és halálosabb ez a nyomorúságunk, hogy ma már mondani sem mondjuk elég határozottan, illetve hangunk sokakhoz nem jut el. Alig mondjuk, nem is éljük; ha pedig mondjuk, akkor rosszul mondjuk – mint az akkori írástudók –, mert nem az Írás lényegét hirdetjük, nem az Isten életet megtartani akaró szándékát és az ebből következő rend szépségét hangsúlyozzuk; hanem képmutatóan kegyesen különbnek mutatjuk magunkat társainknál, miközben másokat érthetetlen beszédekkel és elhordozhatatlan terhekkel fárasztunk (4–11). Lehetne sorolni, minden belemagyarázás nélkül aktualizálni Jézus szavait…

– 4. A „vallás” fontos, ha Isten életet megtartó szándékát képviseli, és annak rendjéhez igazodik, valamint másokat is arra int. Jézus azonban túlmutat a „valláson”, mint rituális, kulturális és erkölcsrendészeti képződményen. Jézus feddő beszéde rámutat az ember farizeusian hitetlen, vagy manapság szekularizáltan hitetlen voltára; és arra, hogy az ember megváltásra, újjászületésre szorul; vezető és vezetett egyaránt, akkor és ma is! Csak megváltott emberként tudjuk evangéliumként hirdetni, és a magunk helyén töredékesen megélni, az Isten törvényét.

2Mózes 27

Szerző: refdunantul  2020.07.25. 04:00

KRISZTUS DÁVIDNAK FIA ÉS URA.

– 1. Akkor, Jézus korában fontos, „találó” volt ez a kérdés. A zsidók várták a Messiást, a Krisztust, akit az Írások Dávid Fiának neveztek (Ézsaiás 11,9; Jeremiás 23,5–6; Ezékiel 34,23–24; Zsoltárok 132,10–11), azaz aki Dávid házából, családjából fog származni, és az lesz a küldetése – nevéhez hűen –, hogy Dávid országát újra helyreállítsa. Tehát győzelmes nemzeti, hatalmi várakozások kapcsolódtak Dávid Fiának érkezéséhez (42).

– 2. Jézus az Írás egy másik helye alapján rákérdez arra, hogy miért nevezi Dávid mégis Krisztust az Urának (Zsoltárok 110,1), akit az Isten a jobbkeze felől ültetett a mennyben, azaz isteni hatalommal ruházta fel Őt. Jézus e kérdéssel valójában azt jelenti ki nekik, hogy Ő a megígért Messiás, aki földi értelemben Dávid Fia, mennyei értelemben Isten Fia, és akitől nemcsak nemzeti hovatartozásunk fontosságát és annak megbecsülését kapjuk, hanem annál sokkal többet: azt a megváltást, amit csak Isten ajándékozhat az embernek; győzelmet bűn, betegség, halál és gonosz felett… (41–46)

– 3. Valójában Megváltóra van szükségünk! Minden egyéb földi megoldás is csak megváltottságunkból fakadhatna. Aki ugyanis szereti az Istent, mert az Isten megváltotta őt, az tudja felebarátját is úgy szeretni, mint önmagát (22,34–40). Valós emberi megoldások csak az Úr örök megoldásából származhatnak. Mi azonban magunk akarjuk megoldani az életünket; olyannyira, hogy ma már értelmezni sem tudnák sokan ezt az – akkor legalább beszűkített értelemben izgalommal használt – kérdést: Mit gondoltok a Krisztusról? (42)

2Mózes 26

Szerző: refdunantul  2020.07.24. 04:00

A NAGY PARANCSOLAT.

– 1. A szeretetről a legnehezebb szólni, mert a tapasztalatunk mégiscsak az, egyházban és világban egyaránt, hogy mindent visz az önzés. Nem tudunk szeretni; bár szépeket tudunk erről szólni, írni, prédikálni… Indulattal számonkérjük másokon a szeretetet, és már a számonkérésünkben is gyűlölet van, hogy a másik miért nem szeret! Na de én?! A keresztyénséget pedig, mint a „szeretet krisztusi vallását” a világ összes nyomorúságáért teszik felelőssé, mert szeretetével nem öleli magához a földgolyó minden szegényét és szenvedőjét, amelyet a mérhetetlen emberi önzés folyamatosan kitermel. Zavarban vagyok, csak a „szentleckét” tudom itt felmondani. Ha a szeretetről szólunk, akkor látjuk igazán, hogy megváltás kell!

– 2. A szeretet forrása: az Isten szeretete (1János 4,8). Isten szeretete nem érzelem, hanem konkrét cselekvés. Isten szeretete adta nekünk az élet ajándékát, hogy az Ő dicsőségére és a másik javára éljünk. A bűn az, hogy visszaéltünk és folyamatosan visszaélünk az Isten szeretetével, engedetlenek vagyunk az Úrral szemben. Isten szeretetet kíván önmaga és felebarátaink iránt, mi pedig önző gyűlöletre vagyunk hajlamosak: ez a mi bűnünk, amivel mindent tönkreteszünk. Isten azonban továbbra is szeretett minket, cselekedett érettünk: egyszülött Fiát adta miattunk, érettünk, helyettünk, hogy bűnünk, önző gyűlöletünk, indulatunk Őt sújtsa, mi pedig megszabaduljunk végre…, mint amikor a dührohamot kapott ember kifárad a tombolásban! A megváltás persze ennél sokkal több: Isten megtartó, bűnbocsátó, újjászülő, üdvözítő szeretete (39).

– 3. A szeretet gyakorlati igazolása: az önszeretet. Önmagát mindenki szereti. Fontos is, hogy szeressük önmagunkat, mert aki saját magával nincs rendben, az nemcsak másokat képtelen szeretni, hanem inkább teherré lesz mások számára. Akit azonban Isten szeretete újjászült, az Isten erejével képes túllépni önmagán, az „én és én és én, meg újra csak én” szeretetén, és odafordulni a másik felé (38).

– 4. A szeretet megvalósulása: a mellém állított szeretete. Ez az isteni szeretet tehát nem érzelem, hanem konkrét cselekvés, amely abban is tevékeny, hogy int, megfedd, és világossá teszi: ha nem születünk újjá, és nem kezd el bennünk is munkálni az Isten szeretete, akkor elveszünk, felemésztjük egymást. Az ószövetségi törvényt a zsidó írásmagyarázat 248 parancsra és 365 tilalomra bontotta (34–36). Ez a 613 rendelkezés a mindennapi élet gyakorlati színterén még tovább bontható. Ez a sok rendelkezés egyértelműen azt jelenti, hogy a szeretet nem érzelem, hanem az élet mindennapi harcai között, az isteni szeretet konkrét megvalósítása. Általánosan nem lehet szeretni, csak konkrétan valakit és konkrétan valamit tenni érte. A szeretet mindig konkrét, vagyis a másik ember és a rend védelmében hozott törvények betartását jelenti. Jézus Krisztus az ószövetségi, saját népre vonatkozó, szeretet-parancsot egyetemessé tette, mindenkire kiterjesztette. De ez az egyetemesség is konkrét, vagyis mindig az éppen mellém állított, rám bízott, körülöttem élő embertársam szeretetében ölthet testet. Hogyan? Erre most csak egyetlen választ adok. Talán az első előtti lépésként elég lenni ennyi: Ne bántsd a másikat! Egy vélemény megfogalmazásánál, egy pletyka továbbadásánál, egy „komment” odavetésénél gondold meg: mi vezet valójában? Bizonyos esetekben azt a mondást is megfontolhatnánk, miszerint: A legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, hogy békén hagyja!

2Mózes 25

Szerző: refdunantul  2020.07.23. 04:00