Már az első keresztyéneket is sok kísértés zaklatta. Ma sincs ez másként, hiszen testvéri közösség és közélet, egyház és világ, valamint események, emberi kapcsolatok, anyagi javak, érdekek, saját meglátások mind-mind kísértéssé lehetnek, miközben elbukhatunk, hajótörést szenvedhetünk a hitben. Nincs az életnek olyan területe, amit ne használna fel a gonosz arra, hogy azon keresztül támadjon meg bennünket (2).  

Biztató, megerősítő, bátorító üzenet hangzik felénk, miszerint a kísértés nem más, mint a hitünk próbája, mert miközben megállhatunk a próbák között, hitünk erősödik, érlelődik, és életünk egyre állhatatosabb, tökéletesebb, látható cselekedeteiben is hitelesebb lesz. Isten így (is) vezet bennünket a megszentelődés útján. Áldott bizonyosság tudni azt, hogy az Úr nem engedi el a kezünket a kísértések idején, miközben egyre hibátlanabbak és tökéletesebbek leszünk a Jézus Krisztus napjára (2–4). 

A kísértések közepette azonban folyamatosan, kételkedés nélkül könyörögnünk kell, hogy az Úr adja meg nekünk a bölcsességet, az erőt, a vezetést, a szabadulást! Jézus Krisztus győzelmet szerzett nekünk minden kísértés felett, mert Ő legyőzte a gonoszt. Kételkedés nélkül Őhozzá meneküljünk minden kísértő próba között, minden lehetetlen helyzetben; nem fogunk csalatkozni! (5–8)