A három tanítvány – Péter, Jakab és János – betekinthetett a mennyi világba, amely sokkal jobb mindennél (5; Filippi 1,23), feltárult előttük Jézus Krisztus mennyei dicsősége (2–5).
Milyen döbbenetes a hatás: az ember nyomorúságára jellemző az a kettősség, amit a tanítványok is átéltek, miszerint ez a mennyei jóság és tisztaság egyszerre késztet maradásra és ugyanakkor mégis félelemmel tölt el; a tanítványok szinte megzavarodtak a félelemtől (6).
Ezt a félelmet veszi el Isten szava, amely csak hit által fogadható be, és ami egyértelművé teszi a történéseket: Jézus Krisztus az Isten Fia, Őt hallgassuk! (7) Azonnal elmúlik a kivételezett látomás, mert e földi világban egyetlen válasz és segítség adatik az embernek, csak Jézus egyedül (8). Ne rendkívüli látomásokra várjunk, ne csodákra, hanem miközben e-világban marad a félelem és a kétség, a kettősség tapasztalata; mégis velünk van az Úr, és az Ő jelenléte, ebben a világban is, a mennyei jó bizonyosságával hordoz bennünket. Csak Jézus egyedül!
Ez az üzenet azonban Jézus Krisztus feltámadásában ragyog fel igazán, ahol tényszerűen igazolódott a győzelem a bűn, a halál és a gonosz felett, valamint a megdicsőülés hegyén hangzott kijelentés: Ő az Isten Fia (7), Ő a megváltó, Ő az egyetlen megoldás; csak Jézus egyedül!
Ezért Jézus Krisztusról, mint feltámadottról lehet bizonyságot tenni, aki szenvedett, meghalt, de feltámadott. Jézus Krisztus úgy lett „diadalmas” Messiás, hogy szenvedett és meghalt. Ez elhordozhatatlan volt az akkori messiásváradalom számára. Jézus mennyei tisztasága, isteni ereje levette rólunk a terheket, szenvedésével és halálával. Bocsánat a képért, erőtlen és nem pontos kép az elmondottakra, mégis leírom: olyan ez, mint amikor egy mozdíthatatlan konténert, amely tele van mindenféle terhes hulladékkal, megemel egy daru, és elviszi azt az udvarunkból. Isten elfogadta Jézus megváltó szolgálatát, szenvedését, halálát, teherátvállalását, és feltámasztotta Fiát a halálból, így megnyitotta számunkra is a mennyei világ dicsőségét.
Semmit nem tudunk mondani Jézusról, ha ezt nem hisszük és nem valljuk meg. Jézus megváltó halála és feltámadása nélkül üres a hitünk és az életünk (9; 1Korinthus 15,12–14), miközben olyan értetlenek maradunk, mint a tanítványok, akik még semmi másra nem képesek, csak arra, hogy unalmas, száraz teológusként, írásmagyarázóként, ószövetségi igehelyeket tegyenek egymás mellé, és ekként vitassák, kérdezzék, igazolják Jézus szavait, a bibliai ígéretek sorrendjével (Malakiás 3,23), Illés Messiást megelőző eljövetelével (9–13). Jézus tisztelettel bizonyítja az Írások igazát, más igehelyek szerint is, amelyek – Őbenne, és Őelőtte Keresztelő Jánosban – beteljesedtek. De nem „Illés”, nem egy nagy próféta, nem egy ember, hanem csakis Ő, csakis Jézus egyedül, aki helyreállít mindent (11), ahogy azt Ézsaiás próféta megírta (Ézsaiás 53,3); és akivel nem tehettek azt az emberek, amit akartak (13) – még ha ez így is látszott –, mert minden az Ő hatalmában volt és van (János 19,11).
Többről van itt szó, mint bibliai Igék harmonizálásának, egybevetésének tudományáról. Az evangélium a lényeg: Jézus feltámadott, mi helyreállított emberek vagyunk! Ezt hirdessük és éljük! Csak a feltámadott Jézust, egyedül! Boldog ember az, aki Őt soha meg nem veti (12), mert hiszi, hogy az Isten nem vetett el bennünket, Őérette!
