– Kálébet még Mózes küldte el, negyvenesztendős korában, hogy társaival együtt tekintsék meg az Ígéret Földjét, mielőtt átlépik annak határát. Káléb jó hírt hozott arról a földről, nem pedig rémhírt, miszerint az ottani erős és hatalmas néppel szemben nincs esélyük (4Mózes 13,30). Káléb bátorította a népet és bízott Isten ígéreteiben. Igen, mi akkor követjük hűséggel az Urat, ha jó és bátorító hír követeivé leszünk, amellyel kapcsolatosan Jézus Krisztus feltámadása óta bizonyosságunk van! Aki Isten Igéjével megrémíti mások szívét, az nem hűséges szolga, és valójában a saját gyarló, emberi indulatai munkálnak ilyenkor. Isten majd megrémít embereket, ha erre van szükség. De akkor ezt az Úr tegye! Mi pedig csak hirdessük az örömhírt! (6–9)

– Káléb hálát ad azért, hogy ebben a világban is hosszan és egészségesen, ereje teljében megőrizte őt az Úr. Egy nyolcvanöt éves ember hálaadása ez. Nem mindig képesek az idős és egészséges emberek eléggé hálát adni ezért a csodáért, miközben körülöttük meghalnak, vagy megrokkannak a „negyvenévesek”. Mindenkinek másként adatik ez. Nagy dolog, amikor valakiben igaz hálaadásra indul ezért a lélek. Minden nap kegyelem itt (10–11).

– Káléb számára beteljesedtek Isten ígéretei, mert megkapta azt a várost, ahová először lépett, amikor meglátták az Ígéret Földjét. Hebrón városát még mindig az anákok lakták. Káléb számára ez idősen is harcot jelentett. Ebben a világban utolsó pillanatig tart a harc. Csak az Úr erejével van esélyünk! Isten ígéreteinek valós, békességes beteljesedése a Jézus Krisztusban van, és ezek az ígéretek maradéktalanul csakis „odaát” teljesednek ki (12–15).

Efezus 2,1–10