AZ ÚR SZOLGÁJÁRÓL ÚJABB ÉNEKET HALLUNK. Az első éneket a 42. fejezetben olvashattuk. – Isten elhívott szolgájának „fegyvere”, „nyila” az Isten szava, Igéje. Jézus Krisztus még a kísértőt is Isten Igéjével győzte le (Máté 4,1–11). Ma is az Ige az egyetlen „fegyverünk”; nincs más, nem is lehet más, nem is kell más (2). – Isten elhívott szolgáján felragyog az Isten dicsősége, miközben az Úr megváltó, szabadító irgalmát hirdeti és éli. A szolga neve most Izráel (3), mint azoknak neve, akikhez a küldetése szól (5). Isten tökéletes szolgájának küldetése azonban túlmutat Izráel határain, minden népekhez (6), el egészen a távoli szigetekig (1). – Isten elhívott szolgája is elfáradt (4). Még Jézus Krisztus is elfáradt, leült, könyörgött… Az Úr azonban megáldja szolgája ügyét, mert ez az ügy az Úr ügye. Aki az Úr ügyét képviseli, az soha ne érezze, hogy hasztalan pazarolja erejét, még ha az eredmény nem is látható mindig a testi szemekkel. Aki az Úr ügyét képviseli, annak megáldja az Isten a saját ügyét is. Isten szolgájának ügye és ereje az Úrnál van. Örüljünk, milyen nagyra becsülte szolgáját, Őrá nézve bennünket is, a mi Urunk! (4–5)

Lukács 4,14–30