Nagyon szeretnénk örülni az életnek.

De minél inkább akarjuk ezt az örömöt, annál inkább „kicsúszik” a kezünkből. Olyan ez, mint amikor el akarjuk kapni a madarat, és az egy moccanásunkra messze elröppen. Amikor azonban eszünkbe sem jut már a madár, akkor az ölünkbe száll. Amikor elengedjük, akkor megkapjuk ajándékba; – ha azonban nagyon akarjuk, akkor esélyünk sincs.

„Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róma 9,16)

Aki Jézus Krisztusban örök életet nyert, az már mindent megkapott: áldást örökölt. Így az ilyen ember képes áldássá lenni ebben a világban (8–11), képes igyekezni a krisztusi jóra (13).

Kik az igazak? Azok, akikben az egyetlen „igaz”, az Úr Jézus Krisztus mozdul. A jóért ne várjunk semmi viszonzást, hanem hordozzuk el a szenvedést (14–17): – hiszen az élet teljessége, az üdvösség már a miénk; – a halál nem előttünk, hanem mögöttünk van (János 3,14). Ezért mindenkor legyünk készek számot adni a bennünk lévő reménységről: – szóval és jóval... (15).

4Mózes 32

10. zsoltár