Jól jegyezzük meg, hogy másokat soha nem úgy vihetünk az Úrhoz, hogy ráolvasva nyomorúságát, megtérésre „kényszerítjük”: az a bajod, hogy nem hiszel. Még kegyetlenebb ez a módszer, ha a „jóbi ember” fejére olvassuk a bűneit. Jézus Krisztus ezt itt isteni hatalma…

Szerző: refdunantul  2016.02.07. 04:00 komment

A megszállottság nagyon veszélyes nemcsak a megszállottra nézve, hanem annak szűkebb és tágabb környezetére nézve is halálosan veszélyes (28). – 1. Sokféle megszállottság van. Tehát nemcsak a látható, tetten érhető súlyos, mentális betegségek tartoznak ide, hanem minden…

Szerző: refdunantul  2016.02.06. 04:00 komment

Sokan lelkesednek Jézusért, aki hatalommal tanít, gyógyít, ezért népszerű. – 1. Az emberi lelkesedés és az ebből fakadó népszerűség sok veszélyt rejt (19). – 2. Jézus világossá teszi, hogy az Ő követésének egyrészt külső ára van: „előfordulhat”, hogy le kell…

Szerző: refdunantul  2016.02.05. 04:00 komment

Ez a nem zsidó, hanem pogány római százados Isten választottja volt. Mik a választottság jelei – 1. Az emberség. Egy olyan korban, ahol nem számított az emberélet, ez a római százados a szolgája gyógyulásáért mindent megtett (5-6). – 2. Az alázat. Jézus indulna, hogy…

Szerző: refdunantul  2016.02.04. 04:00 komment

A leprás „azonnal” megtisztult (3). De az „azonnal” nem idői kérdés, hanem bizonyosság kérdése: Jézus Krisztus jön, már úton van, mint amikor valaki egy távoli kontinensen már felszállt a repülőre, de majd csak „holnap” ér ide, tehát ma én, mint vendégfogadó még…

Szerző: refdunantul  2016.02.03. 04:00 komment

Egyébként pedig, ha már gyümölcseikről, életükről lehet megismerni a hamis prófétákat (16-20), akkor ez mit jelent pontosan? Mert melyikünk az, aki nem dicsőség és hatalomvágyból, vagy pénzért tenne itt bármit is, legalább „részben” nem? Sőt, az „élő hitűek” a…

Szerző: refdunantul  2016.02.02. 04:00 komment

Igen, a hamis próféták…, - ez biblikus. A próféták is megintették azokat, akik pénzért, hatalomért, dicsőségért szóltak, és nem Isten üzenetét hirdették, elhívással, élő hittel, szent bátorsággal. A mi Urunk Jézus Krisztus is figyelmeztetett arra, hogy óvakodjunk a hamis…

Szerző: refdunantul  2016.02.01. 04:00 komment

süti beállítások módosítása