A Krisztus-követésünk állhatatosságáról szól itt az Ige. - 1. Az állhatatosság megharcolása a családban kezdődik. A „meggyűlölni” kifejezés enyhébb értelme azt jelenti, „hátrébb tenni”; vagyis a családtagok sem foglalhatják el a mi Urunk Jézus Krisztus egyetlen, legelső helyét az életünkben; mint ahogy senki és semmi más sem kerülhet az Ő helyére, hiszen akkor minden felborul, sérül. Amikor Jézus Krisztus kerül életünk csúcsára, akkor kapjuk vissza a Szeretteinket is igazán (25).* - 2. Az állhatatosság megharcolása önmagunkkal folytatódik: önmagunk megtagadásával, ó-emberünk naponkénti megtagadásával, keresztjeink hordozásával, Jézus Krisztus keresztjére tekintve (25-26). - 3. Valóban döbbenetes, hogy mi minden elfoglalja a keresztyén ember és a keresztyén nép életében, a mi Urunk Jézus Krisztus egyetlen helyét. Pedig minden más csak úgy lesz áldássá az életünkben, ha Ő áll elől; ebben az elsőbbségben pedig az is benne van, hogy sok mindenre határozottan nemet kell mondani. Mi mindentől függünk mi, Jézus Krisztus helyett (33)?**

Jeremiás 31,31-40

84. zsoltár

* … úgy, hogy azok elé is odaélhetjük, hitelesen az Urat; vagyis nem ők húznak vissza minket a régi életbe

** - 4. Emberileg fel kell mérni, lehetséges ez az állhatatosság? Mert a keresztyén életet nem elég elkezdeni, azt végig is kell járni, mert aki mindvégig kitart, annak szólnak az ígéretek (Márk 13,13). Ezt szemlélteti is az Ige. Nincs szánalmasabb a félbehagyott őrtoronynál, aminek költségét nem jól mérték fel. Nincs megalázóbb, mint a csata közvetlen közelében rádöbbenni arra, hogy az ellenség sokkal erősebb, mint mi, és könyörtelenül legyőz, ezért inkább békét kötünk vele (31-32). - 5. A keresztyén élet nem lehet ilyen megalkuvó, ugyanakkor rá kell döbbenünk, hogy az ellenség sokkal erősebb, mint mi, és saját erőnkből lehetetlen az állhatatosság. Ezért hoz Jézus Krisztus még egy képet, a só képét, amely az egyetlen olyan vegyület, amely mindig ugyanaz marad (Zsidókhoz írt levél 13,8), soha meg nem ízetlenül. Ő, egyedül Ő a garancia a mi állhatatosságunkra, az Ő ereje végzi el ezt bennünk. Ez sem érdem, hanem kegyelem. Ennek fényében jó tudni, hogy Isten gyermekeit a gonosz meg nem ölheti, mert Isten az, aki öl és elevenít (Ézsaiás 38,16). A gonosz csak megnehezítheti az életünket, ehhez azonban adja a sót, Önmagát a mi Urunk.