Képzeljük el, megcsalt bennünket a hitvestársunk, nemcsak gondolatban, hanem valóságosan. Nyilván sok oka lehet annak, ha így alakul egy házasság. Mi szokott történni akkor, ha kiderül: fájdalom, harag, bosszú, szakítás, válás; vagy kényszerű együttsenyvedés, a látszat fenntartása érdekből és illemből, de soha nem lesz már olyan az a házasság, amilyen valaha volt. Létezhet olyan, hogy ekkora csalódás után, nemcsak „megbocsátunk”, hanem igazán újat akarunk kezdeni azzal, akinek az Úr színe előtt megfogadtuk, hogy őt soha el nem hagyjuk. Ez lenne a hívő ember útja: aki igazán szereti a másikat, az megcsaltan is szereti. Hóseás ezt a képet magasabb szintre emeli: az Úr így szereti hűtlen népét. A prófétának ezt a szeretetet kell kiábrázolnia, amikor tovább kell szeretnie azt az asszonyt, aki más szeretője volt és házasságtörővé lett (1). Jézus Krisztus felmenői között parázna asszonyokat is találunk (Máté 1,1-17), mert Ő a paráznák megváltója is; azoké, akik szeretik az édes, kívánatos aszú szőlőt - és ezért elpártolnak hitvestársuktól és Istenüktől. Ez a megváltó szeretet azonban megfékezi a paráznaságot, nemcsak úgy, hogy megtisztít, mert a paráznaság itt soha nem elintézett ügy, hanem úgy is, hogy nem ad alkalmat rá, „bezár”, „korlátoz”, fogságba visz, ahogy itt is olvassuk (2-5). Joó Sándor mondta egyik igehirdetésében: Uram, ha lenne kedvem a bűnre, ne legyen alkalmam rá; ha lenne alkalmam rá, ne legyen kedvem hozzá!

Márk 14,32-42

102. zsoltár