Dániel megdöbbent, sőt megrettent az Úr üzenetén. Ennek oka elsősorban az volt, hogy nem értette, mit jelent mindez. Nincs rettenetesebb érzés, mint amikor az ember nem ért valamit, és nem kap felvilágosítást; még félelmetesebb, ha mindez fontos ügyben történik; de a legaggasztóbb az, amikor az Isten üzenete nem érthető, amikor az élet-halál kérdésében, és az Úr ügyében nem lát tisztán az ember. Sok kérdésünk támadhat, a Szentírást olvasva pedig joggal fog el félelem, ha nagy teológiai kérdéseket boncolgatunk; hol van az egyértelmű válasz, a biztos magyarázat, hiszen annyiféle értelmezést olvashatunk mindezekről; egymásnak ellentmondókat is, miközben mindenki a maga meglátását tartja az egyedül igaznak. Ennél a kizárólagos válasznál pedig csak a bizonytalanság a rosszabb, amikor nincs válasz - amit átélt Dániel is. Végül azonban Dániel magyarázatot kap a látomásra, és amikor még részletesebb magyarázatot kér (18), azt is megkapja - a magyarázat lényege azonban nem a részletekben van, mert itt tükör által homályosan látunk (1Korinthus 13,12), még a teológiai kérdések részleteit illetően is. A megnyugtató magyarázat az, hogy a Felséges uralkodik, és örök életben részesíti övéit is. Ezt a választ, ezt a „magyarázatot” adta nekünk az Isten, Egyszülött Fiában, feleletként minden dolgokra. Ez megnyugtató, elég, érdemes észben tartani (28).

Márk 11,27-33

72. zsoltár

Szerző: refdunantul  2013.08.03. 04:00 komment

süti beállítások módosítása