Az igaz istentisztelet mindig a másik ember iránti szeretetben mutatkozik meg. Amennyiben a hit, a tanhoz, kegyességhez, és istentiszteleti formához való ragaszkodásban mutatkozik meg csupán, amelynek következménye mindazok agresszív meggyőzése, vagy kitaszítása, akik másként gondolják és teszik – akkor hamis az istentiszteletünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindegy mit hiszünk, és hogyan nyilvánítjuk ki a hitünket; távolról sem mindegy; de az igaz hit mindig az emberszeretetben kezdődik el. Amíg az ember a saját kedvtelései után jár (13), ide értve saját kegyességét és igeértését is; amíg kegyességében elmegy az éhezők, a bujdosók, a mezítelenek, és a sokféle jármot viselők mellett (6-7), addig hamis minden áhítat, böjt és vallásos cselekmény. Aki közel van az Úrhoz, az nem zárkózik el testvére elől, bárki legyen is az (6-7).* Urunk, adj erőt a krisztusi újhoz, az igaz istentisztelethez, de nem hamis, hanem a Te medred szerinti nyitottsággal. 

Márk 4,35-41

300. dicséret

* Ez persze nem azt jelenti, hogy megtagadjuk az ősi alapokat (12). Az egyetlen fundamentum Jézus Krisztus. Mi már csak Őrá építkezhetünk, a fentiek szerint. Bizony, nincs ennél nehezebb: megtagadni kedvteléseinket, adni, nyitni, segíteni; még ellenségeinknek is, azoknak is, akik folyton szórakoznak velünk; és mindezt nap, mint nap újra kezdeni. Valljuk meg, könnyebb bezárkózni tanbeli és kegyességi várfalaink közé.