Jézus követésének feltétele három súlyos kijelentésben hangzik felénk: Meg kell gyűlölni közvetlen hozzátartozóinkat, valamint önmagunkat, és fel kell venni a keresztjeinket. Ki képes ezekre?! Ebből a nehéz Igéből most az lett világossá számomra, hogy áldott az Isten,…

Szerző: refdunantul  2010.02.28. 04:00 komment

Folyamatosan átéljük azt, hogy minden erőfeszítésünk ellenére befejezetlenek maradnak a dolgaink. E világban csak ritkán, és pillanatnyi ideig tapasztaljuk meg, hogy valami „kész”, hiánytalan és befejezett. Ezért vigasztaló azt hallani, hogy Isten országára nemcsak az…

Szerző: refdunantul  2010.02.27. 04:00 komment

A kapcsolati tőke a „vagyon” egy fajtája. Ismerettségek, kölcsönös érdekek mentén halad a világ sora. Milyen Krisztus követők vagyunk mi? Hiszen még a legönzetlenebb cselekvésünk is viszonzást, minimum dicséretet vár. Nem ülünk le akárkivel egy asztalhoz, mert…

Szerző: refdunantul  2010.02.26. 04:00 komment

Manapság elvárás önmagunk ajánlása: legyen az állásinterjú, önéletrajz, pályázat, bemutatkozás. Itt magunkat kell megjeleníteni, árulni és eladni: vagyok, itt vagyok, jó vagyok, a legjobb vagyok. Ehhez persze sokszor egyes elemeket szépíteni kell, másokat meg elhallgatni,…

Szerző: refdunantul  2010.02.25. 04:00 komment

Jézus rendszeresen megtöri a szombatot. Az evangéliumok tudósítása szerint szombatnapi gyógyításról hétszer olvasunk. A szombatnapi parancs annak ígérete, hogy eljön majd valaki, aki elhozza zaklatott világunkba a végleges nyugalmat, és aki által Isten békessége betölti az…

Szerző: refdunantul  2010.02.24. 04:00 komment

Hosszú teleken, kora reggel gyakran láthatók rókák, akik a balatoni bozótokból kimerészkedtek élelemért a településre, és a világos közeledtével osonnak vissza védett vackukba. Közülük azonban többen nem érnek haza, mert rajta kapva agyon csapták őket, vagy éppen autó, vagy…

Szerző: refdunantul  2010.02.23. 04:00 komment

A Jézushoz intézett kérdés hangsúlya eleve egy lelkületre vall: „kevesen vannak-e az üdvözülők?”. A válasz egyértelművé teszi, hogy a szoros kapun sokan beférnek, ha szépen, rendben áthaladnak rajta, ahogy mi is sokan bejutunk a templom ajtaján az Úr házába, noha a…

Szerző: refdunantul  2010.02.22. 04:00 komment

süti beállítások módosítása