Megütközve olvasom, ezt mondjuk magunkról: Keresztyén Európa nem létezik, nincs mit védeni. Indulatom egy pillanatra a hatalmába kerít, és határozottan tiltakozik: Vagyunk, itt vagyunk, és nem engedjük el Jézus Krisztus ügyét! Aztán marad az imádság, de az elég. Urunk, adj Jósiás lelkületű embert nekünk, aki bátran képviseli végre a te ügyedet, aki nem tisztogat, de megtisztítja és „kijavítja” az Úr templomát, és akinek igaz, szentlelkes buzgósága magával ragadja a te népedet is, mind egy szálig. Itt nem megújulásról van szó, hanem sokkal fontosabbról: nyílt, hitvallásos, cselekvő hűségről, egy olyan korban, amikor az Isten népe is megzavarodott (12-13). Most érvényes, szó szerint az intés: „…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával…” (Róma 12,2). Minden nemzedéknek szüksége van megújulásra, de vannak olyan minősített idők, amikor valóságos megtérés kell, és Jézus Krisztusra építve kell Őt élni és hirdetni. Az pedig lehetetlen, hogy a feltámadott Krisztus-testéről, az Ő győztes ügyéről mi bármi rosszat is mondjunk. Ámon király után (Kr. e. 642-641) Jósiás (Kr. e. 640-609) ezzel a hittel és bátorsággal szolgált.

Efezus 5,18-20

196. dicséret