Itt Isten cselekedett, az első húsvétkor, mert Ő az, aki teremt és újjáteremt, Ő az, aki megelevenít. – 1. Az Úr angyala már csak akkor cselekedett, amikor a feltámadás megtörtént. Ő már csak bizonyságtevő, ahogy mi is azok vagyunk. Isten feltámasztotta Fiát, mi pedig erről bizonyságot teszünk. Földrengés kíséretében az Úr angyala leszállt, elhengerítette a követ, és azon ülve hirdette a húsvéti örömhírt (1-2). – 2. Az angyal mennyei követ, ezért tekintete villámlik, ruhája fehér, az egész jelenség félelmetes, olyannyira, hogy az őrök megrettentek és a húsvéti asszonyok is megijedtek. Miért félelmetes a mennyei világ megjelenése ebben a világban? Azért, mert szokatlan, mert „idegen” számunkra, ezért először félelemmel tölt el. – 3. Amikor azonban a „jelenéshez” igehirdetés, emberi szó is társul, akkor Isten gyermekei megnyugszanak, és megtapasztalják a mennyei világ valóságát. Mit tartalmaz ez az igehirdetés? - Megszólítja Isten gyermekeit, elveszi félelmeiket, rámutat arra, hogy üres a húsvéti sír, Jézus Krisztus feltámadott, ahogy megígérte; ezt az örömhírt pedig tovább kell adni a többi tanítványnak, akik majd találkozni is fognak a feltámadott Úrral (5-7).*

Dániel 12,1-4

356. dicséret

* – 4. Persze mindenkinek hirdetni kell az evangéliumot, de csak a tanítványok előtt tárul fel az üres sír titka. Egyébként maradnak a félelmek, a holtra vált életek (4), akik előtt félelmetes az Isten világa ugyanúgy, mint a földi útvesztő, a „mélyebb rétegekről” nem is beszélve. Akit azonban megragadott az Isten, az félelemmel és örömmel halad tovább, mert itt életünk része a félelem, de már az öröm az uralkodó; miközben a feltámadott Jézus Krisztus jelenléte, Igéje és Lelke által, átfogja életünk látható valóságát. Még nem ragadhatjuk meg lábait, visszajöveteléig, de leborulhatunk előtte (8-10).