Dante írja az Isteni színjáték kezdő soraiban: „Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, / mivel az igaz utat nem lelém. / Ó, szörnyű elbeszélni mi van ottan…”. Kegyelmi állapot, ha az ember már nem csak tévelyeg, hanem rádöbben arra, hogy tévelyeg, és szörnyen elkezd fájni neki ez az állapot. A szadduceusok koruk felvilágosult, gondolkodó emberei voltak, akik mindent az értelmükkel akartak megragadni, ezért tagadták a feltámadást, és mindazt, amit az értelem fölénye nem képes befogadni. Ők még nem szenvedtek az „értelem-vesztettség” miatt. Jézus rámutat valós állapotukra: „Tévelyegtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát.” (29) Értelmünk, noha az Isten csodálatos ajándéka, önmagában kevés arra, hogy a valóság teljességét befogja! Boldog az az ember, akinek felragyogott az Isten Krisztusban közölt, értelmen túli hatalma, és az Írásokat sem betű szerint érti, hanem mint amiből az élő Isten üdvösséges hatalma szól.
Ezsdrás 2
502. dicséret