Sürgő-forgó világunkban a valóságos kedvesség egyre ritkább tapasztalatunk, olyannyira, hogy már az érdekeken alapuló „műkedvesség” is jól esik. Türelmetlenek és durvák vagyunk egymással. Nem fejlődtek ki az érzelmeink. Mindig a testileg egészséges, a szép és okos ember a minta. A szempontok megítélésének mércéje koronként és kultúránként változhat, de maga a szempont változatlan. Az a baj, hogy a testi egészséghez, és az értelemhez nem társulnak ugyanilyen arányban érzelmek. Az érzelmi intelligencia ma is nagyon alacsony. A mi Urunk Jézus Krisztus nemcsak testben és értelemben növekedett, hanem „kedvességben” is. Ez azt jelenti, hogy érzelmeiben is fejlődött. A kedvesség a szeretet első lépcsője. A valóságos kedvesség mindig hitből fakad: abból a tényből, hogy Isten előbb volt kedves hozzám a Krisztusban. Ha tudom, hogy Isten szeret (kedveltjévé választott az Úr!), akkor Istentől való szabadságom és kötelességem rámosolyogni a másikra; főleg akkor, ha a másik éppen kedvetlen, és az én mosolyom fogja felvidítani.
2 Sámuel 18
315. dicséret