A „püspök” a gyülekezet vezetője, lelkipásztora (1). Isten Igéje azonban minden vezetőt arra rendelt, hogy az Ő rendjét és országát építse, ezért bátran olvassuk most úgy ezt az igeszakaszt, amely minden vezető bibliai mércéje. Bizony, ki-ki a maga, Istentől rendelt helyén, az Úrtól kapott feladat felelős felügyelője. Ez az általános értelmezés nem relativizálja, hanem éppen megerősíti a tényleges egyházi vezetővel szemben támasztott elvárásokat, szintektől függetlenül. Tehát: „püspök” vagy a magad helyén. Mielőtt a saját vezetődet okolnád valamiért, magadat kérd számon, te milyen vezető vagy a magad területén?
Milyen legyen a „püspök”?
A „püspök” legyen törekvő: aki arra igyekszik, hogy Úrtól kapott feladatát szentül, jól végezhesse (1). Csak ennek a törekvésnek van helye Isten rendjében. Az öncélú tekintélyért, csillogásért, pojácás öntömjénezésért, szereplési vágyért, a nyilvánosságot kereső gyarló „én” elismerési vágyának kielégítéséért buzgó karrierista törekvés nem kedves az Istennek. Nagy a kísértés mindannyiónk számára, hogy különböző leplezett trükkökkel olcsó pojácák, vagy hatalommal visszaélő megtévedtek legyünk. Ne engedd, Urunk! Te azt teszed „naggyá”, aki szolgál (Márk 9,35).
A „püspök” olyan hiteles ember legyen, akinek rendben van a házassága és rendezett a családi élete. Ez a másik nagy terület, ahol kísérthetők vagyunk. Olyan okos tanácsokat tudunk adni másoknak, miközben a saját életünk, még ügyesen leplezve is, romokban hever. Aki nem tudja igazgatni a saját házát, miként tud igazgatni ennél „nagyobb házat”, hazát, egyházat? (4–5)
A „püspök” legyen feddhetetlen, minden területen. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a „belső körnek”, hanem a kívülállóknak is jó véleményük van róla, azaz tágabb területen, sokak előtt is hiteles (7). Ez a feddhetetlenség nem tökéletesség, de igenis megszentelődés, életszentség, egyre inkább megtisztuló élet: megfontoltságban, józanságban, tisztességben, pénzügyekben, emberi kapcsolatokban – azaz megértésben, vendégszeretetben, nyitottságban és hűségben, konfliktuskezelésben –, valamint szenvedélyektől való mentességben (2–3).
Mindegyik területen könnyen eshetünk az ördög csapdájába (7). Ezért a „püspök” elsőrenden hívő ember, akinek istenfélelme abban nyilvánul meg, hogy naponta könyörögve, az Úr kegyelmére hagyatkozik, kérve a megtartatást, a felemeltetést, a mennyei erőt és bölcsességet, valamint a hálatelt alázatot. Csak az Úr hatalmas kegyelme tarthatja meg a „püspököt”, ebben a bonyolult világban különösképpen, ahol már bármit művelhetnek velünk. Az Úr kegyelme annak elhordozásához is erőt ad, amikor nehéz helyzetben, a legközelebbi testvértől sem kap részvétet a vezető. Ez a „püspök” magánya, amit csak az Úrral való közösség oldhat fel.
