Ez maga az evangélium! Készen van. 

Itt annyi küzdelem között is csak azt éljük át, hogy nincsenek készen, félbe maradtak a dolgaink, gyarlósággal terheltek az emberi kapcsolataink, minden szinten feszültség, netán gyűlölet rombolja az építést, amelyben a mi vétkeink, személyesen az én vétkem is rombol, még ha a legjobb indulattal építeni szeretnék, akkor is... Csak egy igen egyszerű példa erre: dolgoztunk egy szövegen, egy íráson, rengeteget, és amikor kijön a nyomdából, azonnal és pont ott nyitom ki, ahol meglátok egy-egy hibát, ami benne maradt. Készen van? Mi van itt készen? Mi hibátlan, ki makulátlan itt?

Leborulásra indít minket az Isten kegyelme (6), amely maradéktalanul elkészítette számunkra az Isten országát. Attól a naptól fogva, hogy megismerhettük ezt a kegyelmet, nem csüggedünk, hanem mindenkor megtelünk reménységgel (5). Ezzel a reménységgel tesszük a dolgunkat, a magunk helyén, amíg csak tehetjük, erőnket megfeszítve, az Úr mindenre elégséges erejét elkérve, és mindig a mi Urunkra tekintünk, aki Jézus Krisztusban megmutatta, hogy Őnála, Őbenne már készen vannak a dolgaink. Este fáradtan zuhanunk az ágyba, gyakran zaklatottan, mert mindent megtettünk, de mégis annyi minden félkészen maradt, reggel azonban reménységgel kelünk, mert az Úr munkál, növekedést ad, elvégzi azt, amire mi nem vagyunk képesek. Valójában Ő munkálkodik általunk is, kegyelme kipótolja azt, ami hiányzik. Mi csak hűséggel tegyük a dolgunkat, szolgáljunk az Úr dicsőségére (7), hitben, szeretetben, reménységben és állandó könyörgésben (3–5).

Pál hálaadással kezdi a Kolosséba írt levelét (3). Mielőtt bármibe belekezdünk, adjunk hálát azért, hogy Istennél már minden készen van! Az üdvösség teljességére tekintve éljük meg mindennapjainkat. Vegyük észre odaadó szolgatársainkat, miként Pál hálát adott Epafroditoszért (7). Főként pedig lássuk meg azt, amikor eljön az elengedés ideje, és ami „itt” félbe maradt, azt az örök élet bizonyosságának teljességével engedjük el.