Az ünnepeknek hitvalló jelentőségük volt, mert az előtt az egyetlen, élő Isten előtt álltak meg, aki szabadító Úr. Az ünneplésben a szabadító Istennek adtak hálát, az Ő megtartó és bűnbocsátó kegyelmébe kapaszkodtak, amikor összegyűltek. Amikor Isten népe összegyűlik, már annak is hitvalló jelentősége van, hiszen szabadító Ura előtt áll meg, az Ő hívó szavának enged (1).

A hetedik hónap, szeptember-október, amely a babiloni, tavaszi évkezdet szerint a hetedik – az ősi évkezdet, az újév napja a kürtzengés napjára esett, vagyis a hetedik hónap első napjára – számos ünnepet tartalmazott: kürtzengés ünnepe, engesztelés napja, sátoros ünnep. Ez az időszak, a gyümölcsérés és a szüret időszaka, ugyanis más népek vallási kultuszaiban is tele volt tűzdelve ünnepekkel, különböző termékenységi kultuszokkal. Isten népe, a saját ünnepeivel megvallotta hitét: a szabadító Úr az Isten, aki engesztelést, bűnbocsánatot ajándékoz (7–11), aki gondot visel népéről, aki az ételen és az italon túl is gondoskodó, megtartó Isten. Ahogy a kürt zeng, olyan hangzatosan hirdette a látható összegyülekezés, valamint a bemutatott áldozatok sora Isten megtartó, szabadító szeretetét (1–6).

A számos égő-, étel-, ital-, vétekáldozat bemutatása – amelyeket a napi (11), heti szombati, valamint a havonkénti újhold áldozat mellett mutattak be (6) – valójában Jézus Krisztus eljöveteléért könyörög. Milyen hála lehet a mi szívünkben: Eljött, akit vártunk! A beteljesedett ígéretek népe vagyunk. Ma minden szent összegyülekezés, minden igehirdetés csakis Jézus Krisztust dicsőítheti, Őrá mutathat, életünk szabadítójára; életünk minden perce az Ő egyetlen, tökéletes áldozatának kegyelmét dicsérheti. Ez a hitvallás nem dac, nem identitásőrzés, nem elkülönülés másokkal szemben, nem asztalt verő kinyilvánítása annak, hogy nekünk van igazunk: ez hitvallás, Isten cselekvése bennünk; nem tehetünk másként mi, akik tudjuk, hogy Őáltala élünk…