Bálám a harmadik próféciától kezdve nem vergődött többé Bálák hatása alatt, annak kincse, ígéretes jutalma alatt (11–13), nem vett többé részt Bálák „varázslásaiban”, pogány vallásos és világi trükkjeiben, hanem betöltötte őt az Isten Lelke, megnyílt a szeme, és leborulva mondta azt, amit az Úr rábízott (1–4). Ilyen az, amikor az embert megszabadítja az Isten: nem vergődünk többé ide-oda, hanem az Úr előtt leborulva, nyitott szemmel és szívvel szólunk, élünk, szolgálunk; csakis az Úrnak. Ha van boldogság, ez a boldogság (Zsoltárok 1,1).
Bálám próféciájának áldó szavai olyannak látják Isten népét, mint a víz, amely kicsordul a medréből. Isten hatalmas dolgokat tett és tesz népéért, hatalmassá teszi őket a népek között, mint az oroszlánt a sajátjai között. A nagyságot az Úr szabadító irgalma adja Isten népének. Ez a nagyság más népek javára kapja az áldást és a hatalmat, vagyis az Istentől való hatalom mindig áldó, mások számára is áldást hozó hatalom, amely másokat is megöntöz, és ha kell, mint az oroszlán, rendet tart ott, ahol az istentelenség kárhozatos és gonosz káosza kezdene eluralkodni. Csak, ha éltünk már halálos káoszban, akkor tudjuk meg igazán, hogy e-világban nincs nagyobb áldás, mint a rendet tartó, de uralmával nem visszaélő hatalom (6–9).
Istennek ez a megváltó, üdvösséges isteni rendre újjászülő szeretet-hatalma jött el közénk a Jézus Krisztusban. Bálám próféciája, Isten Lelke által, szól arról a csillagról, amely felragyog majd Jézus Krisztus születésekor (17). Ez a prófécia hirdeti azt a királyi pálcát, amely támad Izráelből, és ítéletet tart minden nép felett. Bálám próféciája felsorolja az akkori népeket, Edóm, Emór, Móáb, a közöttük lakó Amálék, Ammón, Arám, Midján és midjánita kéniek, Asszíria, Kittím partjai, amely nemcsak ciprust, hanem a Földközi-tenger népeit jelenti; sőt, Éber, azaz a héberek is szerepelnek itt. Isten minden nép Ura és ítélője. Isten ítélete áldott védelem, fegyelem, megtisztulás, az istenfélőknek kegyelem és üdvösség. Az ítélet minden bűnös zajongást lecsendesít – a „sét” kifejezés ugyanis zajongást, zűrzavart lármát is jelent (17) – és Isten valódi népét megtérésre, hitre hívja (17–24).
