Érdemes elővenni a térképet, és nyomon követni azt az útvonalat, amit a szentíró elénk tár (10–15). Az útvonalat más igeszakaszok bevonásával lehet pontosabban rekonstruálni (33,41–48): Hór, Calmóna, Púnón, Óbót, Ijjé-Abárím, Zered-patak, Arnón-patak. Az útvonal három akkori nép területeit jelentette: az edómi, hegyvidékes területeket délre és keletre megkerülték; majd a móábiak keleti területein haladtak keresztül, amelyeket korábban már az emóriak elfoglaltak (26–30); és ezután legyőzték az emóriak két királyát, Szíhónt (21–25) és Ógot (31–35). Ezek a területek a mai Egyiptom északkeleti részét, a mai Jordánia délnyugati területeit és a mai Izráel déli részeit jelentik. 

Tehát Edóm népe nem engedte át Isten népét saját területén, ezért Izráelnek kerülőt kellett tenni; délről, majd kelet felől kerülték meg a Holt-tengert, így hatolhattak észak felé a Jordán keleti partján, hogy átkelhessenek a Jordán folyón, Jerikónál. Egyes csapatoknak sikerülhetett délről megközelíteni az Ígéret Földjét (10–15). Isten kerülőket ad, amelyek sokszor kilátástalannak tűnnek. Urunk, adj erőt, világosságot, reménységet, hogy mindenkor láthassuk, javunkra lesz a nyomorúság is (Ézsaiás 38,17). Amit Te, Uram, adott helyzetben teszel, nem mindig értjük, de majd megértjük (János 13,7).

Az öldökléseket mi Jézus Krisztus felől nézhetjük. A honfoglalás „itt” azon az áron történhetett meg, hogy mindenkit kiirtottak, aki eléjük került (1–3; 21–35). E-világban nincs „foglalás” áldozatok nélkül, ezért gondoljuk meg, mire van szükségünk: valójában csak egyre, amihez nem kell „ölni”, amit ajándékba kaptunk az Úrtól (Lukács 10,42). Akinek a mennyben van polgárjoga (Filippi 3,20), az „itt” nem bánt senkit földi javakért. Hitben járva, jutna itt mindenkinek megelégedett bőséggel. A hit él és élni hagy. Megtérés kellene!