Aki az Úr színe előtt él, az az ember tudja, hogy két nagy, emberileg megoldhatatlan problémája van, amelyből az összes többi baja fakad: a tisztátalanság és a halál. Nem véletlen az sem, hogy Isten Igéje, a mára rendelt szakaszban is, összekapcsolja a kettőt egymással – mert aki találkozott a halállal, aki halottat érintett, az tisztátalanná lett (11–14) –, amit az Újszövetség így fogalmaz meg: „A bűn zsoldja a halál!” (Róma 6,23)
Éppen ezért mindkettő félelemmel töltötte el az Isten emberét. Csak a hívő ember tart a bűntől és a haláltól. Istenfélelem nélkül, amíg csak lehet, nem veszünk ezekről tudomást, illetve menekülünk a bűn és a halál kérdése elől. Akinek tehát probléma a bűn és a halál kérdése, akit félelemmel tölt el az, ha a saját bűneire és halálára gondol, és aki szánakozni tud mások vétkein és halálán, azt az embert már kézbe vette az Isten.
A megoldás itt úgy olvasható, hogy a vétekáldozatként elégetett vörös tehén hamvából vettek egy adagot (1–10), és forrásvizet öntöttek arra, majd az így keletkezett tisztító vízbe izsóppal mártva, meghintették mindazokat, akik holttest miatt tisztátalanná lettek. A tisztító víz, csak egy időre adott tisztaságot és megoldást, ahányszor például haláleset történt, annyiszor kellett a meghintést megismételni, az előírások szerint. Aki pedig nem élt ezzel a lehetőséggel, azt tisztátalanként ki kellett zárni a gyülekezet közösségéből (14–22).
Ez lenne a megoldás? Isten Igéje ezzel, a tisztító vízről szóló paranccsal, rámutatott a végső, egyetlen, egyszer és mindenkorra érvényes megoldásra, amely megtisztít és a haláltól megszabadít bennünket. Jézus Krisztus megváltó vére megtisztít bennünket minden bűntől, megszabadít a halál rabságától, és Isten örök szeretetével megtart bennünket az Ő közelében, valamint a gyülekezet – Isten látható népének – szolgáló közösségében. Jézus Krisztus tökéletes, egyszeri engesztelő áldozata levette rólunk Isten jogos büntetését, megváltott bennünket. Áldott, felfoghatatlan kegyelem ez: Ebben a világban soha nem leszünk tökéletesek, és Jézus Krisztusban mégis szentek vagyunk (Efezus 1,7); ebben a világban marad számunkra a halálfélelem, és mégis bizonyosságunk van, hogy Jézus Krisztus él, Őáltala mi is élünk (2Korinthus 13,4).
