Bach kantátáiban olyan örömteli bizonyossággal zengenek a harsonák, mint Isten Igéjében. Ezek a kantáták a menny hangjai, a mennyei istentisztelet részei…

Meg fog szólalni a harsona, amikor feltámadunk, romolhatatlanságban (1Korinthus 15,52). Ekkor teljes lesz a diadal a halál fölött. Hála legyen az Istennek, aki diadalt ad nekünk, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ez a reménység e-világban is megáld bennünket, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban. 

A feltámadás reménysége nélkül mindent a romlás ural: bűn, betegség, halál, elveszett állapotunk számos megjelenési formája. A harsona arra hív bennünket, hogy forduljunk az Úrhoz, hiszen Ő már hozzánk fordult. Emlékezzünk az Úr megváltó szeretetére, imádságban „emlékeztessük” Őt, soha el nem múló szeretetére (10), mert Ő már megemlékezett rólunk (Zsoltárok 90,13). 

A harsona hív: Készülj Istened elé (Ámósz 4,12), mert egyedül ott vagy biztonságban! A harsona megtérésre hív. Isten magához gyűjti népét, azok vezetőit, minden egyes tagját, áldott rendben (2–4). A harsona figyelmeztet, amikor baj van, ezzel véd! (5–7) A harsona elindít, amikor menni kell; nem mászkálhatunk összevissza ebben a világban, a saját indulataink szerint (2–4). A harsona hadba indít, amikor küzdeni kell, hogy bátran, hittel és csakis krisztusi eszközökkel küzdjünk, egyébként az alulmaradás a győzelem (9). A harsona ünnepelni hív, örvendezésre, hiszen Isten népe mindenkor örvendező, megszabadított, megváltott nép (10).

A harsonát a papok fújják! (8) De ha bizonytalanul zeng a harsona, az emberek nem kapnak egyértelmű jelzést (1Korinthus 14,8). Ha az igehirdető, a bizonyságtevő, az egyház nem a lényegről, nem Jézus Krisztusról szól, nem a megváltás örömhírét zengi, Isten Igéje alapján, akkor elvész a világ milliárdnyi hangszerének, karmester nélküli, zenekari disszonanciájában. Mi mindent kell ma egy lelkésznek „művelni”, és elsikkad az, ami szolgálatának lényege lenne! Akkor még nem szóltunk a szigorú teológiák hangjáról. „Egy negatív teológia sehová sem vezet. A prófétai hang, Isten Igéjét komolyan véve, még az ítélet figyelmeztetése által is, az Isten jövője felé irányít, a feltámadás felé!” (Rudolf Bohren)