A fertőző bőrbetegségből meggyógyult embert fokozatos papi tisztulási szertartásokon át vezették vissza a táboron kívülről a közösségbe (1–20). Ezek a szertartások egyszerre szolgálták azt a várakozási időt – táboron kívül; majd a táborban, de sátoron kívül; végül a sátorban –, amely alapján biztosan gyógyultnak nyilváníthatták az illetőt; másrészt szolgálták a kultikus tisztulást, amelynek során az illető visszatérhetett az Istent dicsérő gyülekezet közösségébe. Isten népe életének minden rezdülését átjárta az élő Istennel való kapcsolat fontossága, minden az Ő színe előtt történhetett, minden mozzanatnak egyszerre kultikus jelentése is van. 

Amikor Jézus meggyógyította a leprást és tisztán elbocsátotta őt, akkor erre a mózesi törvényre utal: „…menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel az áldozati ajándékot, amelyet Mózes elrendelt…” (Máté 8,4)

A mózesi törvény nem ad gyógymódokat, mert feladata a tiszta és egészséges közösség védelme volt. Ez fontos. De a törvény szilárd paragrafusai gyógyító orvos után kiáltanak, aki segít a betegen. Aki pedig már volt orvos kezén, az tudja, hogy ennél is többre van szükség: az Úr kegyelmére, szabadító és megváltó irgalmára. Védeni kell a még egészségeset és tisztát; valamint testben, lélekben, hitben gyógyítani kell a beteget. Ez a kettő együtt fontos. A mózesi törvény szertartásai Jézus Krisztus, az áldott orvos után kiáltanak, mert csak az Ő kegyelmes hatalmának oltalmazó közelében tapasztalhatjuk meg együtt ezeket a csodákat. 

Amikor a megtisztulni akaró a pap elé állt (2), hogy az megállapítsa tisztaságát, akkor valójában az Úr elé állt. Az áldozatok bemutatása is azt hirdeti (10–20), hogy az Úrtól való a gyógyulás, amely mindig testi és lelki-hitbéli egyszerre. Az áldozatok egyszerre mutatnak rá az ember bűnére, és ugyanakkor hálát adnak Isten szabadításáért. Az Úr Jézus Krisztus a mi gyógyítónk, aki megszabadít, megtisztít, megvált, örök életet ad. 

A testi betegség nem bűn, de a bűn zsoldja maga a betegség és a halál (Róma 6,23). Ezért a betegség ma sem választható el az ember alapvetően nyomorúságos, halandó állapotától. Éppen ezért értelmezhető a mai Ige magasabb szinten, átvitt értelemben is. 

Döbbenetes, hogy milyen gyorsan bedarálja az Isten közelében élő embert is a tisztátalanság, amely ugyanúgy fertőz. Elkeserítő, hogy milyen esetek történnek közöttünk is. Ezért a tisztát, az egészségeset védeni kell, el kell keríteni. Áldott, védett „rabság” az Úr kerítésén belül lenni. Napi imánk lehet ez: „Uram, ne engedj a szent kerítésen kívül, mert nem tudok megállni, mert elesek, koszos leszek! Ha pedig mégis kint van feladatom, vértezz fel a Te erőddel, hogy megállhassak!”

Ugyanakkor a betegeket – a sokféle nyomorultat, akik nem is tudják, hogy a táboron kívül élnek, csak szenvednek a magánytól, még az emberek tömegében is, összevissza kapcsolatoktól sebzetten, mindenféle tisztátalanságtól terhelten – nem hagyhatjuk magukra. Mindnyájan ilyenek vagyunk, ilyenek voltunk (1Timóteus 1,13). 

„Urunk, Jézus Krisztus, aki a táboron kívül értünk szenvedtél (Zsidókhoz írt levél 13,11), aki felvetted az embersorsot érettünk, hogy isteni hatalmaddal rajtunk könyörülj, tisztíts meg bennünket, hogy visszatérhessünk gyógyító közelségedbe és néped közösségébe, oltalmad alá!”

Szerző: refdunantul  2021.02.21. 04:00

süti beállítások módosítása