Kiszolgáltatottak vagyunk. Ezt olvassuk a mai Igében. Isten kiszolgáltatott bennünket, bűneink miatt, egymásnak, betegségnek és halálnak (Róma 6,23). A kiszolgáltatottság számos, nyomorúságos formája alatt nyöghetünk. A kiszolgáltatottság tehetetlenség. 

Isten csak annyi időre szolgáltat ki, amíg egy asszony szül (2). Ez a meghatározás jelenti azt, hogy Isten egy meghatározott időre szolgáltatja ki népét, de nem engedi el népe kezét. Vagyis Isten népének bizonyossága az, hogy a kiszolgáltatottságban is az Úréi vagyunk. A kiszolgáltatottság próbatétele talán azért adatott nekünk, hogy bűnbánatot tartva, hitre ébredjünk. Mikeás képe, a szülő asszonyról, azt is jelenti, hogy a kiszolgáltatottságnak, a szenvedésnek, van határa. Isten nem próbál meg végképp. 

Mikeás próféciája azonban a fentieknél még sokkal többet üzen nekünk. Isten elküldi Fiát, aki asszonytól születik meg erre a világra (Galata 4,4), Betlehemben (1). Ő azért jön, hogy az örökkévalóság nyugalmának uralmát, rendjét, boldog hatalmát hozza el „nyája” számára, akiket pásztorként vezet (Zsoltárok 23,1). Jézus Krisztus megváltja népét, és uralma kiterjed a föld végső határáig (3). Jézus Krisztus uralma alatt élünk mindannyian: kegyelem ez azoknak, aki felismerik; ítélet azoknak, akik nem ismerik el Őt (7–14). 

Akik azonban az Úr kegyelmében részesültek, akik az Úrban bízhatnak, azok csakis az Isten megváltó szeretetét közvetíthetik mások felé, vagyis a kiszolgáltatottság idején, Úrtól jövő harmattá, földre hulló, éltető záporrá lesznek mások számára (6). Tehát, nem másokat széttépő oroszlánokká kell lennünk, de az oroszlán bátorságával kell küzdenünk minden embert, éltet megnyomorító gyarlóság, bűn ellen (7–14). Közben imádságos szívvel visszük kérdéseinket az Úr elé: Van-e a krisztusi szeretetnek határa; illetve, miként élhetjük meg a krisztusi szeretetet a mindennapokban; meddig engedhetjük, hogy visszaéljenek a krisztusi szeretettel?