Az Úr megszánta Ninivét. Az esztendő utolsó napján magasztaljuk az Urat! Van miért dicsérni az Urat. Isten dicséretéből következik a hálaadásunk is, ahogy a 30. zsoltárban énekeljük: „Dicsérlek Uram tégedet, mert Te megtartál engemet, és kegyesen felemelél…” Ahogy az Úr kegyelme megtartotta a méltatlan Ninivét, úgy őrizte meg a mi életünket, és adott még nekünk időt, hogy még buzgóbban éljünk az Ő dicsőségére, az Őtőle kapott képességünkkel, javainkkal, feladatunkban. Áldott légy Urunk, hogy megszántál minket!
Döbbenetes, Isten megszán, Jónás viszont nem szánakozik! Jónás nem örül a niniveiek megtérésének; úgy prédikálta nekik az ítéletet, hogy szinte kívánta rájuk az Isten ítéletét. Kell az Isten jogos ítéletét hirdetni, de hűtlen és önző szolga az, aki csak ítéletet prédikál, aki csak dörög. Az ilyen szolga nem Isten haragját, hanem a saját haragját puffogtatja. Sokan vannak ilyenek. Jónás pusztulást hirdet, keményen, féltő szeretet nélkül (3,4); majd, mint egy páholyba, leül egy bokor árnyékába a város határán kívül, és várja az isteni ítéletet, a város pusztulását. Hallottam már olyat, többször is, amikor az egyik Krisztusban hívő szabályosan gyalázta a másik Krisztusban hívőt, szinte hörögve kárhoztatta… Megdöbbentem ezen az indulaton. „Távozz tőlem!” – gondoltam magamban. Jónásnak is rosszul esett a város megtérése, amit ő emberileg lehetetlennek gondolt, mert elvetettnek tartotta a várost. Jónás az Isten helyébe ült. Jónásnak fájt, hogy az Isten másokhoz is irgalmas, nem csak hozzá. Jónás számonkéri az Istent, megharagszik az Istenre, mert Ő nem feltétlenül az előre kigondolt emberi, kegyes tan szerint cselekszik (1–4).
Jónás egyedül magát szánja. Jónás megjuhászodik, amikor a saját bőrén tapasztalja meg az emberi szenvedést; és mi az, az Isten ítéletéhez képest? A bokor elszárad, és Jónás kitikkad a napon, és aki mások szenvedésében és megítélésében akart gyönyörködni, az elkezd hisztizni egy kis szenvedésen. Ekkor az Úr megszólítja Jónást: Amiként a bokor – amelyért Jónás nem fáradt – Isten kegyelmeként óvta őt, a hűtlen és engedetlen, de megtérő szolgát, úgy ölelte át a megtérő, hatalmas Ninivét is az Isten, ahol sok az ember. De Istennek még az állatokra is gondja van ott. Isten sokkal több annál, mint amit magáról kijelentett, és annál is, mint amit mi Őróla megfogalmazhatunk (7–11).
Urunk, szánj meg minket, tartsd meg életünket a következő esztendőben is! Köszönjük, hogy Te Jézus Krisztusban kegyelmeztél nekünk, és életünket már megtartottad az örök életre, ezért amíg e-világban megőrzöl minket, hadd élhessünk a Te dicsőségedre engedelmes hűségben, másokra is reménységgel és imádságos szeretettel tekintve.
János 3,1–10
