Az Úr szabadulást adott Jónásnak! Figyeljük meg a fejezet főbb elemeit: elnyelte a cethal Jónást (1); három nap és három éjjel sínylődött és imádkozott Jónás a cethal gyomrában (2–10); majd a cethal kiköpte Jónást (11). Az Úr szabadulást ad népének!
Kell az Isten szabadítása, mert elveszünk! Jónás ilyen kifejezéseket használ: nyomorúság, csüggedés, halál torka, mélység, áradat, örvény, süllyedés, bezártság, örök eltemettetés. Mondhatnánk: engedetlen életének következményei ezek. Hadd fogalmazzak pontosabban és emberségesebben: ki az, aki nem engedetlen; ki az, aki makulátlan? Olyan nagy hanggal mondjuk másokra a magunkét, és olyan kevéssé vesszük észre a magunk engedetlen tetteit. Az Úr azonban mindannyiónknak kirendeli majd a cethalat, hogy rádöbbenjünk, mi magunk is az Úr szabadító kegyelmére szorulunk.
Könyörögjünk az Úr szabadításáért! Jónás az Úr kezében van, a cethal gyomrában is. Ennek jele az, hogy az Úrhoz fordul nyomorúságban. Jónás az Úrhoz kiált! Jónás nem lát mást már, csak az Urat! Nem a nyomorúságot látja már, hanem az Úr hatalmát. Amikor elcsügged a lelked, gondolj az Úrra! (8) Nincs más szabadító, csak az Úr!
Legyünk bizonyosak az Úr szabadításában, a bajban is! Ez Jónás megtérése! Jónás magasztalja az Urat, hálaéneket zeng, eltaszítja bálványait (9–10). Jónás még a szabadulás előtt zengi a szabadító Úr dicséretét (7). Jézus Krisztus is előre hálát adott és bizonyos volt az Úr szabadítása felől (János 11,42). Jónás megvallja azt is, hogy tudja: az Úr vetette a mélységbe, és jogos volt az Úr ítélete (Zsoltárok 51,6). Jónás nem vitatkozik az Istennel. De tudja azt is, hogy mivel az Úr vetette a mélységbe, ezért ott is az Úr kezében van. Ezért reméli a szabadulást.
Ez a szabadítás, Jézus Krisztusban van. Jézus Krisztus miattunk, érettünk, helyettünk megjárta ezt az utat, és legyőzte a halált (7). A mi életutunk ezért, minden fájdalom ellenére, hitben reményteli út. Bizony, megláthatjuk majd az Úr templomát (5). Bizony, hitben már most az Úr templomaivá lehetünk – házban, egyházban, hazában –, ahol minden istentiszteleti keretben történik. Bizony, szerethetjük az Úr látható templomát, a kőépületet is, a látható egyházat is, annak minden nyomorúsága ellenére is, mert a külsőségek is fontosak, hiszen az emberi „belső” sem stabilabb, mint a külső; csak az Úr szilárd! Bizony megláthatjuk az Úr örök, mennyei templomát, ahol minden jó lesz (Filippi 1,23).
János 2,1–12
