A valóságos dísz – ellentétben a giccsel – nem önmagára hívja fel a figyelmet, hanem túlmutat önmagán a viselőjére, még inkább az alkotójára. A dísz ékessége a viselőjének és alkotójának egyaránt. Vannak olyan drága „díszek”, amelyeket mi magunk soha nem tudnánk megvásárolni, csak ajándékba kaphatjuk meg azokat. 

Minden dísz ócska giccsé lesz, ha csak a díszen magán akadunk meg, és nem látunk túl azon. Mondjuk egy méregdrága nyakék láttán csak a pénzt szagoljuk ki, és igazából annak sem a viselője, sem az alkotója nem érdekel minket. A giccs az öncélú, tobzódó, embertelen, gonosz, kárbaveszett élet kiábrázolója. Kár, hogy ebben a világban többnyire minden csak erről szól: giccses, öncélú életet élünk. Így élve, az ilyen élet csak kárt hoz ránk! Istenünk azonban nem akarja, hogy ez így legyen és így maradjon!

A keresztyén tanítás és élet olyan ékesség, amely üdvözítő Istenünkre mutat (10). Üdvözítő Istenünk van. Ez a keresztyén üzenet. Ez az evangélium. Ez a karácsonyi üzenet is: Isten az élet Istene, aki Jézus Krisztusban cselekedett érettünk, aki megszabadított és visszaadta nekünk az élet teljességét (János 10,10). Az üdvösség az Úr jelenlétének minden áldását magában foglalja, amelynek nyomán kivirul az emberi élet. Az üdvösség: az, ami maradéktalanul jó nekünk (Máté 17,4; Filippi 1,23). Az üdvösség már ebben a világban a miénk, az Úrban.

Minden egészséges keresztyén tanítás az üdvösség evangéliumának örömét hordozza (1), és az nem pusztán öncélú, szigorú tanrendszer, vagy erkölcsi viselkedési kódex. Ha hitünk tartalma és életünk hitelessége az üdvözítő Isten szeretetére mutat, akkor hitünk és életünk „díszes ékességgé” lesz, amely túlmutat rajtunk a mi megváltó Urunkra (1–9). Az ilyen hit és élet képes arra, hogy még az ellenfelét is szeretettel győzze meg, mert az igaz hit által mindig a szabadítóan éltető Isten munkál (8). Az igaz hit nem tan, hanem szabadulás, gyógyulás, élet! Éppen ezért, a Jézus Krisztusba vetett hitünk és életünk – valamint keresztyén bizonyságtételünk, prédikálásunk (8) – soha nem válhat olyan „giccsé”, amely öncélú tanrendszer és képmutató életmód csupán, így az félelmetessé lesz, nélkülözve minden elevenséget, szent és szabad örömöt. 

Ugyanakkor a keresztyén élet rendezettsége, állhatatossága, mértékletessége olyan „dísz”, minden korosztály és társadalmi osztály számára (1–9), amit csak ajándékba kaphat az Úrtól a mi örökké nyughatatlan életünk. Érdemes a kijelölt bibliai igeszakaszban olvasható tulajdonságokat átgondolni: mértékletesség, tisztesség, józanság, szeretet, állhatatosság; tiszta és nem rágalmazó, nem gyalázkodó beszéd; jóság, rendezett házassági és családi élet a férfi és nő, szülő és gyermek viszonylatában; komolyság, engedelmesség, készség mindenféle feleselés nélkül, megbízhatóság, tisztaság. Olvasva ezeket a tulajdonságokat, legfeljebb szépnek tartjuk azokat, de nem megélhetőnek. Többnyire azonban zsigerből tiltakozunk ezek ellen a tulajdonságok ellen; életszerűtlennek tartjuk azokat, sőt korlátozónak, amelyek nem engedik szabadon megélni, kiélni az életet. Manapság már sok egyéb kifogást is emelünk ezekkel szemben… Mivé lett az emberi élet!

Isten kegyelme úgy elevenít meg, hogy közben az Ő üdvözítő rendje szerint megtisztítja és lenyugtatja sokféleképpen tobzódó és dagonyázó életünket. A keresztyénség ezen a téren is paradigmaváltást hozott: a boldog emberi élet egyetlen lehetőségét, amelyet azóta sem fogadott be a világ. Hiszen az Isten üdvözítő rendjében lenyugodni és valóban boldoggá lenni, csak a megváltott ember képes (10). Ez az üzenet is a karácsonyi evangélium része.

Apám, egykor saját kezével áttört, herendi vázája ott ékesedik a polcomon. A hatalmas váza minden millimétere szép rendben áttört, amit apám egyenként szeletelt ki az ékes váza alakjából. Hatalmas, felfelé karcsúsodó, hófehér, gyönyörűséges váza ez, amelyben az ezernyi áttört pontocska – előre megtervezett, eleven rendben – szinte gyöngyökként ékesíti a vázát, pedig semmiféle kristály nem ragyog abban. Nem látni át a vázán, hanem a vázát magát látom, és azon túl az alkotót, a tervezőt. Ez a váza dísz és nem giccs, mert akármilyen törékeny is, mégis túlmutat önmagán, nemcsak apám emlékére, hanem még inkább arra az alkotóra, aki apámat magát is megalkotta, és már negyedévszázada örökkévaló hajlékába, az üdvösségbe hazahívta. Olyan drága egy ilyen, manufaktúrában készített, herendi váza, hogy megvásárolni nem tudnám, apám emlékeként kaptuk ajándékba. 

Az üdvösség is ajándék, de ékesíti törékeny és sokféleképpen áttört, megtört életünket, hogy rajtunk keresztül, üdvözítő Istenünkre tekintsenek mások is, valamint arra az üdvösségre, ami már „itt”, ebben a világban boldoggá és ékesen, elevenen is rendezetté formálja az emberi életet. Igen, ez az üzenet is a karácsonyi evangélium része: „Üdvözítő, megtartó született nekünk!” (Lukács 2,11) Gondoljuk végig: milyen gazdagon megtapasztaltuk törékeny, „áttört” testünkben, ebben az esztendőben is, az Úr megtartó kegyelmét, üdvözítő irgalmát! Sőt, Istenünk arra méltatott bennünket, hogy az örök élet kincsét törékeny életünk során hordozzuk, hirdessük és éljük, így üdvözítő Istenünk díszére váljunk mindenben (10). „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van…” (2Korinthus 4,7) Karácsony ünnepe csak akkor nem giccs, ha túlmutat önmagán, a karácsonyi evangéliumra, a szabadító Úrra, üdvözítő Istenünkre, aki minket is az üdvösség díszes ruhájába öltöztetett. 

Legyen most olyan karácsonyunk, amikor elővesszük a Bibliát és kikeressük az olvasandó igeszakaszt – Pál levele Tituszhoz, második fejezet első tíz verse – amelynek alapján ez az ünnepi meditáció született. 

Jób 11

Szerző: refdunantul  2020.11.20. 04:00 komment

süti beállítások módosítása